Magyar Nemzet, 1972. szeptember (28. évfolyam, 206-231. szám)
1972-09-01 / 206. szám
Új tanév Ma reggel újra megszólalnak a csengők az iskolákban. Rövid ünnepély, majd ki-ki megkeresi helyét a tanteremben, előveszi könyveit és füzeteit , megkezdődik a tanítás. Új tanév kezdődik. Az első osztályosok életében új korszak. Hibát követnénk el, ha azt mondogatnánk nekik, ha abban látnánk életük most kezdődő szakaszának újdonságát, hogy vége a játéknak, itt a komoly munka ideje. Hiba volna ez, hiszen az igazi játék egyike a legkomolyabb dolgoknak a világon. Komoly dolog a játék mindenekelőtt a gyermeknek, akielmélyültem értelmével és érzelmi világával, mindenestül, egész valójával játszik. De komoly dolog a játék a felnőttek, a társadalom, az emberiség szempontjából is, hiszen a játék az ember első és alapvető találkozása az élettel, a világgal, a gondokkal, örömökkel, feladatokkal, s az egyre újabb feladatok eredményes megoldásával is. Végül pedig súlyos hiba ekképpen riogatni az új kisdiákokat, hiszen éppen az lenne a jó, a hasznos, a kívánatos, hogy az iskolában jól érezzék magukat, játékosan fogjanak hozzá a tanuláshoz, ne korlátozást, kényszert, kényszeredettséget érezzenek, hanem kedvük teljen az ismeretszerzésben, a tudás meghódításában. Vagyis: életük egysége ne szakadjon meg, ketté ne törjön. Új korszak kezdetét jelenti minden új tanév minden tanulónak, a tanulás bármelyik fokán, lépcsőjén. Új korszak kezdetét, új lehetőségek föltárulását a világ meghódításában, az egyéniség fejlődésében, a képességek kibontakoztatásában. Ez az idei tanév nemcsak azért új, mert most kezdődik, hanem azért is, mert egy negyedszázad sokrétű fejlődése után elérkezett az ideje az iskolai oktatás továbbfejlesztésének. Sokéves előkészület után a nyár elején a párt Központi Bizottsága behatóan megvizsgálta az oktatás-nevelés időszerű kérdéseit, és — a közoktatás alapvető rendszerének megtartásával — hatalmas fejlődés érdekében hozott határozatokat. A Minisztertanács kidolgozta a fejlesztés ütemtervét. A tanév kezdete a megújulás kezdete is tehát, annál inkább, mert a már meglevő keretek között, a gyermekek és a pedagógusok kezdeményezéseivel, önálló szellemi hozzájárulásával máris sok minden megvalósítható a fejlődés irányát kijelölő, határozattá emelt javaslatok, feladattá vált felismerések közül. Aczél György a Központi Bizottság ülésén elmondott előadói beszédében a többi között arról is szólt, hogy a pedagógusok lebecsülését tükrözi, ha munkájukat olykor bürokratikusan szabályozzák. Valóban, az oktatás-nevelés sok részletének sablonokká szűkítése és szürkítése szemben áll a hivatásszerető, tehetséges pedagógusok kezdeményező erejével, akadályozza, hogy az iskolai oktatást az élet teljességével egybehangolják, s munkájukban — amely a rájuk bízott gyerekekkel közös munka — a tényleges lehetőségekhez, az érdeklődéshez, a képességekhez alkalmazkodjanak. Nyilvánvaló, az oktatással foglalkozó megnyilatkozások kivétel nélkül valamilyen módon említik is, hogy a tanulás nem választható el a művelődéstől. A tananyag egyszerűsítésében gyökeres változást kell elérni — foglalta össze a munka magvát Kádár János abban a beszédében, amelyet az oktatás fejlesztéséről szóló határozat előkészítésében részt vevők előtt mondott. Aczél György is így jelölte meg az egyik legfontosabb feladatot: „Temérdek részkérdést tanítunk meg és kérünk számon, de az ilyen nézőpontú oktatás éppen a legfontosabbat nem nyújtja a tanulóknak: az alapok szilárd elsajátítását, a gondolkodás fejlesztését, a munka melletti továbbképzés igényének és készségének kialakítását , a szüntelen művelődés megalapozását.” Már az oktatás fejlődését célzó határozat szellemében kezdődött meg egy igencsak termékenynek ígérkező vita az anyanyelvi oktatásról, a Magyar Nemzet erről a vitáról már röviden beszámolt. A vita egyik résztvevője, Vargha Balázs, alapos tanulmányban vizsgálta meg, milyen okai lehetnek az iskolai munkával szemben jogos elégedetlenségnek, s azt is fölvázolta, merrefelé kellene a tovább vezető utat keresni. Tanulmányának alapvető motívuma, hogy a gyermek szellemi képességeit kell kibontakoztatni, és sosem szabad képzeletének, szellemének, gondolatának, gondolattársításának szárnyát szegni. Egyet kell érteni azzal, hogy eredményesen oktatni-nevelni csak a gyermek alkotó képességének minél erőteljesebb igénybevételével lehet, hogy építeni kell a gyermek szellemi önállóságára, s arra kell elsősorban megtanítani, hogy tudjon tanulni, hogy az ismeretszerzést megkedvelje és önállóan gyakorolhassa. A tanulás szóban magyar nyelvünk szépen és finoman kifejezi azt is, hogy ezt a munkát nem lehet idegenül, kényszeredetten, hidegen, közönyösen végezni. A tanulás olyan tevékenység, amelyet magunk végzünk a magunk javára. Régen ennek helyére a magolás lépett : ez bizony embertelen dolog. A magolásnak — nem nyelvtani értelemben — nincs alanya, csak szenvedője. A tanulás azonban cselekvés: önmagunk kibontakoztatása, megerősítése, fölkészítése az élet, a világ birtoklására. Ma megkezdődik az új tanév. Mondhatjuk-e, hogy ma újra kezdődik, s egyre gazdagabban, szélesebben, tartalmasabban kibontakozik egy valódi mozgalom, amelyben tanulók, tanítók és szülők összefogva, egymásban bízva, egymást segítve, egymás képességeire, szellemi kincsére építve, együtt indulnak a jövendő meghódítására? A csengő az iskolákban erre ad jelet. Zay László Magyar Nemzet §§] A HAZAFIAS NÉPFRONT LAPJA • Előtérben a gazdasági és politikai ellentétek az amerikai—japán csúcstalálkozón ~~ A krsl politikai helyzet " HONOLULUBAN csütörtökön megkezdődött a japán—amerikai csúcstalálkozó. Nixon elnök és Tanaka kormányfő tárgyalásaira nemcsak a fokozatosan megromlott Tokió—Washington viszony miatt irányul figyelem, hanem a japán miniszterelnök közelgő pekingi látogatása is fokozza az érdeklődést. Közvetlenül a hawaii találkozó megkezdése előtt Kissinger, majd repülőtéri nyilatkozatában, Nixon is csökkenteni igyekezett a japán—amerikai ellentéteket. A TASZSZ washingtoni tudósítója szerint a tárgyalások igazi jelentőségét az adja, hogy Japán az Egyesült Államok komoly vetélytársává és veszélyes konkurrensévé válik, elsősorban gazdasági téren. Bár Washington minden eszközzel megpróbálja csökkenteni a japán, áruk beáramlását s ezzel egyidejűen rákényszeríteni Tokiót, hogy tárja szélesebbre a kapukat az amerikai termékek előtt, az Egyesült Államok kereskedelmi deficitje tovább növekszik. A gazdasági ellentétek egyre inkább átterjednek a politika területére is. A fő kérdés, hogy miként alakul akár csak a közeljövőben külöm-külön a két ország szerepe az ázsiai térségben. A Nixon-Tanaka csúcstalálkozóval egyidőben már megkezdődtek a japán kormányfő pekingi látogatásának előkészületei is. Csütörtökön 13 tagú japán kormánybizottság érkezett a kínai fővárosba. Csou En-laj egyébként fogadott egy magas szintű japán gazdasági küldöttséget is. A két és fél órás beszélgetésen a kínai miniszterelnök kijelentette, hogy országa érdekelt a széles körű gazdasági kapcsolatok kiépítésében. Kína nem csupán a közelgő Tanaka-látogatás miatt szerepel a kommentárokban. A Novoje Vremja című szovjet hetilap legutóbbi számában megállapítja, hogy Peking magatartása nehezíti a viszony normalizálását a hindusztáni térségben. A fiatal bengáli állam ENSZ-felvételének megvétózása nem csupán Pakisztán és a Bengáli Népi Köztársaság közeledését akadályozza, hanem bonyolultabbá teszi az Indira Gandhi és Bhutto szimlai megállapodásában foglaltak végrehajtását. A szovjet hírmagyarázattal összefüggésben utalni lehet arra, hogy a hét elején befejeződött indiai—pakisztáni tárgyalásokon a kasmíri kérdésben történt előrehaladás mellett éppen Bangladelh ügye miatt maradt több probléma is megoldatlanul. Új-Delhi álláspontja szerint a hadifoglyok sorsáról mindhárom érdekelt félnek véleményt kell nyilvánítania, s a rendezés ilyen értelemben a Bengáli Népi Köztársaságtól is függ. A dél-vietnami szabadságharcosok csütörtökre virradó éjszaka több sikeres akciót hajtottak végre, s amint a hírügynökségek jelentik, a támadások hatóköre egyre inkább megközelíti Saigont. Az elmúlt napokban felélénkült a harci tevékenység Kambodzsában is. A khmer hazafiak akciói az 5-ös számú főútvonalra összpontosulnak. Ez a főútvonal Phnom Penh stratégiai és élelmiszer-utánpótlási szempontjából létfontosságú. A Lon Nol-rendszer külügyminisztere csütörtökön befejezte saigoni látogatását, amelynek középpontjában — az AFP jelentése szerint — az esetleges indokínai tűzszünettel kapcsolatos nézőpontok egyeztetése állt. A Phnom Penh-i külügyminiszter annak a véleményének adott hangot megérkezésekor, hogy a tűzszünetnek csak akkor lenne realitása, ha egész Indokíára kiterjed. A párizsi Vietnam-konferencián ezúttal sem történt előrehaladás. A VDK és a DIFK képviselői nyomatékosan aláhúzták, hogy az indokínai béke helyreállításának egyetlen akadálya a Thieu -kormány hatalmon tartása. Binh asszony közvetve válaszolt Nixon újabb csapatkivonási ígéretére, s hangoztatta, hogy az Egyesült Államok a háború folytatása érdekében a szárazföldi alakulatokat a légi és haditengerészeti erők növelésével váltja fel. Nixon békeszólamait a bombázások cáfolják — jelentette ki a VDK képviselője. Szavait a legújabb hírügynökségi jelentések is igazolják, miszerint az amerikai vadászbombázók az elmúlt 24 órában 250 bevetésben támadták a VDK területeit. lap —, hogy független álláspontra helyezkedjék, s ne hajoljon meg az Egyesült Államok katonai és gazdasági érdekei előtt. Ezenkívül meg kell tennie az első lépést egy új béke és biztonsági rendszer megteremtésének irányában. A lapok hangsúlyozzák, hogy a honolului találkozóra olyan időben kerül sor, amikor Japán előtt két nagy fontosságú diplomáciai feladat áll: az egyik a kapcsolatok rendezése Kínával, a másik a békeszerződés megkötése a Szovjetunióval. S azt jósolják, hogy Nixon óva inti majd japán partnerét attól, hogy „elsiesse” a rendezést a Kínai Népköztársasággal és Tajvan cserbenhagyásával felborítson bizonyos amerikai katonai számításokat a távol-keleti térségben. Ennek egyébként nem nagy a valószínűsége, mert — mint a The Japan Times megjegyzi — Peking a jelek szerint igen rugalmas álláspontra helyezkedett Tajvan kérdésében. Tokióban bizonyosra veszik, hogy Tanaka és Nixon megbeszéléseinek középpontjában a japán—kínai kapcsolatok rendezésének kérdése áll majd. Az előzetes tárgyalásokon tisztázódott, hogy az amerikaiak nem emelnek kifogást Tokió és Peking közeledése ellen, amennyiben az nem érinti károsan az érvényben levő japán—amerikai katonai egyezményt és általában az Egyesült Államok ázsiai stratégiai érdekeit. Erre utal a Jomiuri Simbun, amikor azt írja: Tanaka azzal a határozott szándékkal ment a Hawaii szigetekre, hogy biztosítsa Nixont, a japán külpolitika pillérének tekinti a japán—amerikai biztonsági szerződés fenntartását, s Kínához való közeledése is szerves része az Egyesült Államokkal fennálló szoros kapcsolatok megőrzésének. Japán sajtókörökben valószínűnek tartják, hogy az amerikaiak további támogatást igényelnek majd Tanakától a vietnami háború folytatásához, mindenekelőtt azzal, hogy a japán kormány Jokoszuka kikötőben biztosítson állandó bázist a hetedik flotta hajói számára. Ami a két ország közti gazdasági ellentéteket illeti, a japán sajtó szerint ezek olyan problémáik, amelyeket semmiképpen sem lehet egyetlen találkozóval megoldani. A UPI jelentése szerint Nixon csütörtökön Honoluluban fogadta Bunkert, az Egyesült Államok saigoni nagykövetét és áttekintette vele a vietnami helyzetet. * 11 Az önállóság megerősítését remélik Japánban a Nixon—Tanaka találkozótól Honoluluban csütörtökön megkezdődött az amerikai— japán csúcstalálkozó. Hírügynökségek szerint Nixon elnök és Tanaka miniszterelnök megbeszélésein a központi kérdés a két ország közötti kereskedelem amerikai deficitjének felszámolása, illetve a japán—kínai kapcsolat lesz. Honoluluból jelenti az AFP és a Reuter. Csütörtökön hajnalban Honoluluba érkezett Nixon amerikai elnök, kíséretében Rogers külügyminiszterrel, Kissinger nemzetbiztonsági főtanácsadóval és más vezető személyiségekkel, hogy kétnapos megbeszélés-sorozatot folytasson Tanaka Kakuei japán miniszterelnökkel. Tanaka mintegy négy órával Nixon után érkezett meg a Hawaii szigetekre. Az MTI tokiói tudósítója írja: Tokiói politikai és diplomáciai körökben nagy érdeklődéssel tekintenek Tanaka miniszterelnök és Nixon elnök honolului csúcstalálkozójára. A japán közvélemény szerint ugyanis ez a találkozó lesz a próbaköve annak, hogy a júliusban hatalomra jutott Tanaka-kormány valóban hajlandó-e és képes-e arra, hogy elődjével ellentétben önálló és független külpolitikát folytasson. A japán sajtó csütörtöki vezércikkei „őszinte és nyílt” tárgyalásra szólítják fel Tanaka miniszterelnököt. Mint az Aszahi Simbun írja, minden feltétel megvan ahhoz, hogy a japán kormányfő teljesen egyenrangú félként tanácskozzék Nixonnal. Tanaka feladata tehát azt hangsúlyozza a Washingtoni tudósítónk telexjelentése Amerikai aggodalmak a Tokió—Peking közeledés miatt Washington, augusztus 31. Csütörtök reggel az a hír jött a Hawaii felé tartó elnöki repülőgépről, hogy Kissinger alaptalannak nyilvánított minden borúlátó fejtegetést a Nixon—Tanaka csúcstalálkozót, a japán—amerikai viszonyt illetően. „Nem értem, miért gondolják, hogy a kapcsolatok rosszul alakulnak” — csodálkozott az elnöki főtanácsadó. S „gyakorlatinak”, vagyis az ügymenet során megoldódhatónak minősítette az amerikai köröket izgató kereskedelmi deficitet Japánnal szemben, s általában véve hivatkozott Tokió és Washington „intim konzultációira — minden kérdésről”. A csütörtöki Washington Post Kissinger véleményét közlő tudósítása mellett azonban meghagyta nagybetűs címét (és az annak megfelelő cikkét) — „Csendes kötélhúzás a Nixon—Tanaka találkozón” sokat mondó értékelést. Egyenrangúak találkozója ? Keddi sajtóértekezletén Nixon kiemelte a csúcstalálkozó színhelyének jelentőségét: valóban szimbolikus, hogy a japán és az amerikai kormányfő ott találkozik, ahol a két ország háborúja 1941-ben kirobbant. Persze, némileg furcsává teszi e jelképet, hogy Japán és az Egyesült Államok az elmúlt két évtizedben szoros szövetségesként szerepeltek a világpolitikában; ily módon mintha elkésett volna e szimbolikus „kibékülés”. Mivel még a legborúlátóbb amerikai elemzők is csak közvetve és hosszú távra látják egy gazdasági és politikai Pearl Harbour veszélyét, a kínálkozó „ellenjelkép” is elesik. Talán úgy kell értelmezni a csúcs jelentőségét, hogy — háborúzás és egyenlőtlen viszony után — újra egyenrangúként találkozik egy japán és egy amerikai vezető? Közismert, hogy az elmúlt években az Egyesült Államokban fokozódó izgalmat kelt Japán rohamos fejlődése, s közvetlen idegességet a japán betörés az amerikai piacra Aztán azt is felesleges újból felsorolni, milyen ,,pofonokat” kapott Tanaka elődje, Szato a nagy szövetségestől az elmúlt egy esztendő során. Egy biztos — írja Charles Yost, a Nixon-kormányt annyit bíráló volt ENSZ-fődelegátus —, a japánok soha többé nem fognak annyira bízni bennünk és nem lesznek hozzánk oly közel, mint voltaik a „Nixonsokkokig”. A támaszpontok témája Minden „intim konzultáció” ellenére az amerikai megfigyelők aggódó és messzemenő kombinációitat fűznek Tanaka Hawaii után esedékes pekingi útjához. Az amerikai kommentárt felsorolják Tokió és Peking gyorsan szaporodó gesztusait egymás iránt. „Csou Enlaj Tanaka megválasztása óta intenzív diplomáciai udvarlást folytat” — állapítja meg a Washington Post. Amerikai részről azt is tudni vélik, hogy Peking „rugalmasan kezeli” a tajvani fogas kérdést, s ebben partnerére talál Tokióban. A japánok új kormánya ugyanis hajlana Tajvan ejtésére, ám ez felveti a szerződésekben rögzített viszonyt a Tokió—Washington—Tajpej háromszögön belül. Tajvan védelmére érvényes amerikai garanciát csakis japán területről lehet hathatóssá tenni, viszont Tokió már nemcsak az alól próbál kibújni, hanem — a Tanakára nehezedő belpolitikai nyomás miatt — szívesen venné, ha Washington nem használna japán támaszpontokat „vietnami ügyeiben” sem. E támaszpontok potenciális felhasználása a Baltimore Sun szerint a Nixon—Tanaka tárgyalás kulcskérdése, mivel a csendes - óceáni erővonalak kialakulását határozhatja meg. S az amerikai elemzők felel-