Magyar Nemzet, 1986. április (49. évfolyam, 76-101. szám)
1986-04-01 / 76. szám
r» , • • •' '/ ·„ /■• JiKJKJUS MEGVET K'On^ ■ «» I 5601 t lu K'.x ■• i_ Magyar Nemzet i= A HAZAFIAS NÉPFRONT LAPJA k A kutatás kulisszái Lázálmomban — mely igazából nem is az enyém — talán egyszer majd feltűnik a kép, a groteszk jelenet. S tudom, akkor értem majd meg a dolgok leglényegét, a köztük kitapintható rejtett összefüggéseket. Az álom, amelyet megálmodtam magamnak, hétköznapi jelenettel kezdődik. A szupermarket hűvös rendet s tisztaságot árasztó pultjai között gurítom a bevásárlókocsit, s különösebb megfontolás nélkül rámolom bele mindazt, amire szükségem lehet. Így érkezem el a pénztárhoz, ahol a mosolygós, szőke hölgy boszorkányos ügyességgel kapkodja elő a guruló alkalmatosságból a szépen és, célszerűen becsomagolt árucikkeket, ráilleszti a fotocellás ablakocskára azok vonalkódokkal ellátott oldalát, zümmög a gép, surrog a papír... ... Már nem is a szupermarketben állok a pénztár előtt, hanem a mi koszos, kis közértünkben. A hölgy is megváltozott: slampos, a köpenye és frizurája elhanyagolt, cigaretta fityeg a szája sarkában. Érdes a hangja, ahogy a fejem fölött bekiabál a raktárba: Marii Mari!... S mert senki sem jelentkezik, ingerülten csapja vissza a kosárba a megméretett és könnyűnek találtatott vajasdobozt Szól is hozzám. Ha jól értem, valami ilyesmit, már megint össze-vissza húzkodják ezeket az átkozott vonalakat! És — mert az álom ilyen — abban a pillanatban már ott állok a raktárban, ahol két valaha fehér köpenyes eladó vonalkódokat rajzol vontatott ütemben. Tintaceruzával, amit előbb meg is nyálaznak, hogy jobban fogjon. Rövidebbek és hosszabbak a vonalak, mikor hogy sikerül, s nyilván fel-felcserélik olykor a szükséges vastagabbat a kényelmes vékonyabbal. Olyan mindegy az! Egy pillanat alatt megértem — ilyen az álom —, hogy nem volt pénzünk megvásárolni a vonalkódnyomtató apparátust, de a pénztárgépeket megvettük. Lehet, hogy a számítógépekre se futotta, s az adatok ott zümmögnek a pénztárgépben, mint kiutat kereső darazsak. Ha majd erősebben zümmögnek, bizonyára fel is ébredek. Egy olyan valóságra, amelyben elő-előfordulhatnak hasonló jelenetek. Nem tudna sarokba szorítani, aki tamáskodva bizonyításra szólítana. A minap is jó Budában, a nemzet könyvtárában járván, belebotlottam ilyesféle torlaszába a gondoknak. Programozható kosárkák sora szállítja a könyveket — pompás és csillogó, ragyogó és korszerű szerkezet —, de a pálya vélhetően nem hálózza be a bibliotéka teljes térségét. A kötet, amelyet kértem volna, egy távoli raktárban rejtőzik. Ahová — mint mondták —, csak két óránként szerveznek expedíciót a raktárosok. A finoman csilingelve érkező kosárkák nem juthatnak el e kietlen tájakra. Igaz is , az embernél nincs csodálatosabb! Idestova egy hónapja, hogy a kormány megerősítette a Tudománypolitikai Bizottság határozatát, amely a kutatásfejlesztés infrastruktúrájának korszerűsítését, ezen belül is elsősorban az elektronikus információs kapcsolatrendszer kiépítésének gyorsítását tűzi célul. Olyasfajta rendszerekét, mint amilyen a vonalkódos árunyilvántartásra épülő áruházi szisztéma, vagy éppen a távirányításos könyvtári lifteké. S persze — sőt, főként — azoké, amelyek a fentieknél közvetlenebbül szolgálják a kutatást, hiszen annak nélkülözhetetlen eleme az információk hozzáférhetősége. A megfelelő színvonalon működő információs szolgáltatások megvalósításához pedig nélkülözhetetlenül szükséges a nagy hatósugarú számítógép-hálózatok kiépítése. Túlzás nélkül állítható: éppen ez az eredményekkel kecsegtető nemzetközi kutatásfejlesztési egüttműködés egyik sorsdöntő előfeltétele. Szerencsére számolhat némi alapokkal, aki ennek az infrastruktúrának a megteremtésén gondolkodik. Az MTA kutatóintézeteinek közreműködésével már korábban kialakították azAkadémiai Számítógép Hálózatot, amely magja lehet egy ennél jóval szélesebb körben adatokat szolgáltató számítógép-hálózatnak is. Ezen a téren nem gigantománia, s nem érdekeink ellen való a centralizáció: az információs adatbankok kiépítéséhez nagyszámítógépes rendszerekre van szükség, amelyekhez a nagyobb intézményekben helyi hálózatok, s a kutató-fejlesztő munkahelyeken személyi számítógépek csatlakozhatnak. Az is nyilvánvaló: az ilyen adatbankok működőképességének előfeltétele, hogy rendben legyen az adatforrások szénája. Például a könyvtáraké. Fejlesztésükről nyomatékkal szól a határozat. Megemlékezve az infrastruktúra más, s hasonlóan fontos elemeiről, így a többi között a műszerbázisok kiépítésének szükségességéről — e téren esetleges újabb műszercentrumok létrehozásának esélyeiről —, olyan kísérleti műhelyek és üzemek kiépítéséről, amelyek magas technológiai szinten és rövid idő alatt képesek előállítani a kísérletek továbbfolytatásához szükséges anyagokat, alkatrészeket, eszközöket, berendezéseket. * Szó esik a határozatban úgynevezett „innovációs parkok” létrehozásáról — ami már a következő lépcső. Ha ugyanis megszületik a várva-várt eredmény, kézenfekvő, hogy annak gyakorlati hasznosításához is hozzá kell fogni. A legendás hírű „szilíciumvölgy”, az elektronikai forradalom szülőhelye is ilyesféle tudományos parkként született meg hajdanán, azoknak a vállalkozóknak az összefogásával, akik érdekeltek voltak a kedvezőnek ítélt folyamatok kibontakozásának hasznában. A Tudománypolitikai Bizottság határozata arra biztat: ezt az érdekeltséget keressék meg, ezt demonstrálják a beruházások támogatásával a hazai kutatóintézetek, vállalkozók. Hogy lesz-e végül is magyar „szilícium-völgy”? Ez jórészt éppen a kutatás infrastruktúrájától függ, s talán nem is csak azokon az elemein, amelyek megújítását e határozat szorgalmazza. Lehet, hogy mélyebbről kell majd a lépcsőmászást elkezdenünk. Mert hogyan tudja meg vajon a világ a magyar szilícium-völgyben majdan megszülető nagyszerű eredményeket, ha teszem azt, megmakacsolja magát az ott felszerelt telefon?... Ezt az aggodalmamat is megosztom az olvasóval — ha már lidérces álmaimtól nem kíméltem. S ha azt gondolja ez utóbbiak miatt bárki is: álomvilágban élek, hát bizonyos, hogy téved. Éppen ellenkezőleg! A kutatásfejlesztés infrastruktúrájának megerősödését szolgáló, minden elemében konstruktív és tettrekész ébrenlétről árulkodó határozat arról győz meg: a valóságot variálják álmaink. S hogy ráébredtünk: ippie körülnéznünk a világban. Elindulni valamerre. Lehetőleg előre. Lábrakapva, gyorsuló ütemben. A holtpontról kimozdulni önmagában is öröm. Hiszen mindnyájunkra csak nem mondhatjuk, ami miatt netán megkérdőjelezhetnénk a fentspítozott érzelmeket, hogy alvajárók volnánk! Búza Péter Mihail Gorbacsov újabb javaslatát Washington mereven elutasította A húsvéti békemenetek a nukleáris leszerelést követelték A külpolitikai helyzet A MAGYAR—LENGYEL KAPCSOLATOK továbbfejlesztése mindkét pártnak, országnak és népnek érdeke — számolt be a Trybuna Ludu, a LEMP lapja Kádár János baráti munkalátogatásáról. Valamennyi lengyel központi újság az első oldalon, fényképes tudósítást közölt a szívélyes, baráti légkörű tárgyalásokról. Kiemelte a Trybuna Ludu azt is, hogy „kipróbált barátok, szövetségesek és szorosan együttműködő partnerek vagyunk”, és mindkét fél a kapcsolatok fejlesztését kívánja. Figyelmet szentelt a lap a közös közleménynek azokra a megállapításaira, amelyek méltatták az SZKP XXVII. kongresszusának a jelentőségét és a Szovjetunió leszerelési kezdeményezéseit. A kormány sajtóorgánuma, a Rzeczpospolita kifejti, hogy a rövid munkalátogatás is elegendőnek bizonyult a kérdések széles körének a megvitatására. Ez pedig azért lehetséges, mert a két ország azonosan ítéli meg a nemzetközi eseményeket és kifejezetten érdekelt abban, hogy mindenben fejlessze egymással az együttműködést. A Zycie Warszawy pedig arra emlékeztetett, hogy a magyar és a lengyel vezetők találkozói rendszeresek. Valamennyi értékelés előtérbe helyezi azt is, hogy a látogatás olyan időben jött létre, amikor a világban megnőtt a feszültség, fokozni kell az erőfeszítéseket a legsürgősebb problémák megoldására, s a szocialista országok megnövelték diplomáciai aktivitásukat. A TASZSZ és az ADN a közös közleményből a béke és a nemzetközi biztonság megerősítését, valamint a felhalmozott fegyverkészletek megsemmisítését sürgető részeket emelte ki, mint a kormányok és a világ haladó erői előtt álló elsődleges feladatot. A nyugati hírügynökségek jelentései pedig azokat a megállapításokat idézik, amelyek a Líbiával szemben kezdeményezett amerikai provokációval, továbbá a Földközi-tenger térségére vonatkozó legutóbbi szovjet javaslattal foglalkoznak. ISMÉT KEZDEMÉNYEZÉSSEL fordult Mihail Gorbacsov Ronald Reaganhez. A hagyományos húsvéti békeüzeneteket és nyugat-európai felvonulásokat az SZKP főtitkára azzal tette teljessé, hogy csúcstalálkozót javasolt az amerikai elnöknek bármely európai fővárosban, akár a közeljövőben. Ennek az értelmét abban látná, hogy megállapodás szülessék az atomfegyverkísérletek beszüntetéséről. Gorbacsov kifejtette továbbá, hogy a Szovjetunió március 31. után sem folytat robbantást mindaddig, amíg az Egyesült Államok tartja magát a kísérletek beszüntetésére vonatkozó felhíváshoz. Ellenkező esetben viszont Moszkva is kénytelen lesz hasonló lépéshez folyamodni. Az üzenetre szinte azonnal és elutasítóan válaszolt Ronald Reagan. A Fehér Ház szóvivője kifejtette, hogy Washington nem változtat eddigi álláspontján, és továbbra is az Egyesült Államokban kívánják megtartani a soron következő csúcstalálkozót. Ugyanakkor az ellenzékben levő szociáldemokrata, illetve munkáspárt az NSZK-ban és Nagy-Britanniában sürgette a kormányát, adjon pozitív választ a moszkvai felhívásokra, játsszon pozitív szerepet a leszerelési folyamatokban. Genscher, az NSZK külügyminisztere nem tért ki ugyan Gorbacsov üzenetére, de ennek az ismeretében nyilatkozva kijelentette: Bonn lehetőséget lát a nukleáris kísérletek korlátozásáról és a későbbiekben esetleg a teljes betiltásról szóló megállapodásra. A Reuter szerint a nyilatkozat időzítése és hangneme világossá tette: az NSZK pozitívabban ítéli meg a csúcstalálkozóra tett szovjet indítványt, mint az azt elutasító amerikai álláspontot. Londonban jól tájékozott források szerint a kormány úgy fogja fel, hogy nem ő a címzettje a felhívásnak, s így nem is szándékozik hivatalosan válaszolni rá. Ezt az óvatos magatartást a The Guardian azzal magyarázza, hogy mivel Nagy-Britannia tisztában van az Egyesült Államok eleve elzárkózó magatartásával, nem óhajtja maradék washingtoni befolyását veszélyeztetni. Csúcstalálkozó bármely európai fővárosban az atommoratóriumról Az SZKP főtitkárának felhívása Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára szombaton este elmondott tévébeszédében közölte: már a közeljövőben kész Londonban, Rómában, vagy bármely más európai fővárosban találkozni Ronald Reagan amerikai elnökkel, hogy megállapodást érjenek el a kísérleti atomrobbantások moratóriumáról. A szovjet vezető bejelentette: ha az Egyesült Államok március 31. után nem hajt végre újabb nukleáris kísérleti robbantást, a Szovjetunió továbbra is fenntartja nyolc hónappal ezelőtt életbe léptetett, eddig a dátumig érvényes egyoldalú moratóriumát az atomrobbantásokra, ellenkező esetben azonban a Szovjetunió felújítja atomkísérleteit. Mihail Gorbacsov bevezetőben emlékeztetett arra hogy az Egyesült Államok néhány nappal ezelőtt újabb nukleáris robbantást hajtott végre. Nyilvánvaló, hogy az időpont kiválasztása nem volt véletlen, az egyoldalú szovjet moratórium lejártának közeledtéhez időzítették. Pénteken ismertté vált, hogy az Egyesült Államok a közeli napokban még egy atomrobbantást szándékozik végrehajtani. Nyíltan megmondom, hogy az amerikai kormány cselekedeteit provokációnak tekintjük, kihívásnak, amely a Szovjetunió és az egész világ, minden nép, köztük az amerikai nép ellen irányul. A nukleáris kísérletek beszüntetése — ■ mondotta Mihail Gorbacsov — a fegyverkezési hajsza beszüntetéséhez vezető legreálisabb út. Ilyen kísérletek nélkül nem lehet tökéletesíteni a nukleáris fegyvereket, és nem lehet új atomfegyver-fajtákat létrehozni. Röviden, szólva, ha az Egyesült Államokkal, más nukleáris államokkal együtt, megállapodnánk az atomrobbantások beszüntetéséről, ez lehetővé tenné, hogy elmozdítsuk a nukleáris leszerelés egész folyamatát a holtpontról. Ebben a nehéz dologban nem szeretnénk a nulláról indulni — hangsúlyozta a szovjet vezető. — Megtettünk bizonyos utak, vannak közös tapasztalataink. Arra gondolok, hogy már sok éve nem hajtunk végre nukleáris kísérleteket a légkörben, a víz alatt és a szárazföldön. Nem volt atomrobbantás a világűrben sem. A Szovjetunió mindezek figyelembe vételével, gondosan mérlegre téve mindazt, ami mellette és ellene szólt, nyolc hónappal ezelőtt, Hirosima és Nagaszaki tragédiájának 40. évfordulóján rendkívül fontos kezdeményezést tett: beszüntetett minden — mind katonai, mind békés célú — atomrobbantást, és felszólította az Egyesült Államokat és a többi atomhatalmait, hogy kövesse példáját: induljon el a nukleáris leszerelés útján. Milyen volt az Egyesült Államok kormányának magatartása? Szavakban az atomfegyverek megsemmisítését sürgeti. Több ilyen értelmű nyilatkozatot tett. A valóságban azonban ismét szakadéktámadt a szavak és tettek között, Washington folytatta atomrobbantásait. Bizonyos reményeket fűztünk az Egyesült Államok elnökével Genfben tartott találkozóhoz, arra számítottunk, hogy megállapodunk vele erről a kérdésről. A genfi találkozó eredményei arra ösztönöztek bennünket, hogy jóakaratunk jeléül még egy lépést tegyünk: ez év március 31-ig meghosszabbítottuk moratóriumunkat. Februárban hat el nem kötelezett ország vezetői a közvéleményben uralkodó hangulatot kifejezve azzal a felhívással fordultak a Szovjetunió és az Egyesült Államok vezetőihez, hogy tartózkodjanak a nukleáris robbantásoktól a következő szovjetamerikai csúcstalálkozóig. Mi ezzel egyetértettünk. Nyilvánvaló: az Egyesült Államok kormányzata a katonaiipari körök önző érdekeit az egész emberiség és saját népe érdekei elé helyezte. Egyáltalán nem jelentéktelen az sem, mindezt hogy teszik: demonstratívan, gőgösen, semmibe véve a világ közvéleményét. Sem realitásérzék, sem felelősségérzés! A szovjet politikai vezetésnek nem egyszerű kérdésre kell válaszolnia: hogyan reagáljon az az Egyesült Államok magatartására. Álláspontunk világos. Úgy véljük, hogy a világ felelős döntések időszakába lépett. Nem távolodunk el a béke megőrzésének és megszilárdításának irányvonalától, amit teljes határozottsággal megerősített az SZKP XXVII. kongresszusa is. Ami az egyoldalú szovjet moratóriumot illeti, változatlanul március 31-ig érvényes. Ez után az időpont után sem fogunk atomrobbantást végrehajtani, ha az Egyesült Államok is így jár el. Újabb esélyt adunk az amerikai kormányzatnak arra, hogy felelős döntést hozzon: beszüntesse az atomrobbantásokat. Ellenkező esetben a Szovjetunió felújítja a kísérleteket. Ennek teljes mértékben világosnak kell lennie. Sajnáljuk ezt, de kénytelenek vagyunk így tenni, mert nem mondhatunk le biztonságunkról, szövetségeseink biztonságáról. Ugyanakkor még egyszer hangsúlyozom: fő törekvésünk a nukleáris fegyverkezési hajsza megállítása. A legegyszerűbb, legvilágosabb és leghatékonyabb lépés ehhez a nukleáris robbantások beszüntetése lenne. • Javasoltuk, hogy haladéktalanul kezdjünk tárgyalásokat az atomfegyver-kísérletek teljes betiltásáról, beleértve az ellenőrzés kérdéseit. A Szovjetunió számára elfogadható bármilyen variáns: kétoldalú szovjet—amerikai tárgyalások, háromoldalú tárgyalások Anglia részvételével, sokoldalú tárgyalások a genfi leszerelési konferencia keretében. Kész vagyok már a közeljövőben találkozni Reagan elnökkel Londonban vagy Rómában, bármely más európai fővárosban, ahol hajlandók fogadnibennünket, hogy megállapodjunk erről a kérdésről. Nem látok leküzdhetetlen akadályt — sem politikait, sem technikait, sem mást — e tekintetben. Megfelelő politikai akaratra és közös felelősségünk meg-sértésére van szükség. Javasoljuk, hogy találkozzunk, cseréljünk sé- leményt erről a létfontosságú problémáról, és adjunk megbízást megfelelő megállapodás előkészítésére. Reméljük, hogy a Szovjetunió javaslatát kellőképpen értékeli és helyesen fogadja az Egyesült Államok elnöke és az egész világ. Az emberiség nagy felelősséget követelő határra érkezett. A nukleáris fegyverkezési hajsza következményei veszélyesen megjósolhatatlanokká válhatnak. Együtt kell cselekedni — ez mindenkire vonatkozik — fejezte be tévébeszédét az SZKP KB főtitkára. Tudósítónk telexjelentése Az amerikai kormányzat nem fogadja el a moszkvai indítványt Boston, március 31. A Rómából hazaérkező George Schultz kijelentette vasárnap este, hogy még sok „magándiplomáciára” van szükség a szovjet —amerikai kapcsolatokban ahhoz, hogy a két nagyhatalom előreléphessen a fegyverzetek korlátozásában. A külügyminiszter azt hangoztatta, hogy a két nagyhatalom főként közlemények és beszédek felhasználásával érintkezett egymással, míg a zárt ajtók mögötti tárgyalások nem hoztak eredményt, ha folytak egyáltalán. A State Department vezetője azzal kapcsolatban nyilatkozott, hogy Mihail Gorbacsov a hét végén azt javasolta, a csúcstalálkozót Londonban vagy Rómában, illetve bármely más európai fővárosban tartsák, amely hajlandó fogadni az amerikai elnököt és az SZKP főtitkárát. A megbeszélésnek a tárgya pedig a nukleáris kísérletek moratóriuma lenne, s jelezte Gorbacsov, hogy a Szovjetunió mindaddig nem szakítja meg az önként vállalt tilalmat, amíg az Egyesült Államok végre nem hajt újabb robbantást. A márciusi nevadai kísérletet azonban április közepén újabb követi, az amerikai lapok kiszivárogtatása szerint. Mint a Boston Globe jelentette, a Fehér Ház órákkal a szovjet indítvány elhangzása után elutasította a felvetést, azzal érvelvén egyrészt, hogy Washington nem érdekelt a moratóriumban, mert még nem fejezte be azokat a kísérleteket, amelyeken a Szovjetunió — a kormányzat szerint — már túl van. Másrészt arra hivatkozott a hivatalos amerikai közlemény, hogy a genfi csúcson a két vezető megegyezett abban, hogy az idén Mihail Gorbacsov látogat az Egyesült Államokba A Gorbacsov-indítvány Santa Barbarán érte az elnököt, aki a húsvéti szünetet tölti itt. Kaliforniában tették közzé következésképpen azt az állásfoglalást, amely leszögezi: „Az elnök nézete szerint a legmagasabb szintű találkozón sok-sok kérdést kell érinteni.” Vagyis nem csupán egyet. A kaliforniai ideiglenes Fehér Ház jelezte, hogy „miközben a nukleáris fegyverek felszámolása a végső cél, az atomfegyverekre szükség van — az agresszió elrettentésére és a béke megszerzésére”. Megismételte a közlemény azt is, hogy az Egyesült Államok hajlandó megosztani a nukleáris kísérletek ellenőrzésének a technológiáját, szovjet szakértők utazhatnak a kísérleti telepre. Reagan még márciusban bejelentette, hogy amennyiben a két fél elfogadja ezt a módszert, kérné a szenátust, hogy ratifikálja azt a két egyezményt, amelyeket a két nagyhatalom kötött a nukleáris robbantások korlátozására. Az amerikai lapok emlékeztetnek arra, hogy az Egyesült Államok új fegyvereket próbál ki a nukleáris kísérletek során, s az űrvédelemben is nélkülözhetetlen a robbantás, miután az SDI rendszer az energiát így nyer- né. A Globe is tudósított arról az új fejleményről, amely tovább nehezítheti a kibontakozást a két nagyhatalom viszonyában. A kormányzat úgy határozott, hogy korszerű Stingre légvédelmi rakétákkal látja el az afganisztáni és az angolai ellenforradalmárokat. Ez fordulat az amerikai politikában, jegyezte meg a CNN kábeltévé-hálózat hírmagyarázója. Beke Miklós