Népszava, 1907. július (35. évfolyam, 156–181. sz.)
1907-07-02 / 156. szám
2 „M. H."-nál is ilyen olcsó lett a hazaárulás vádja! Hiszen eszerint Bocskay István, Bethlen Gábor, Thököly Imre, Rákóczi Ferenc mind megbélyegzett hazaárulók, mert török és francia segítséget hosszak a maguk igaza mellé. És nem kevésbé hazaáruló Kossuth Lajos, aki ül. Napóleont akarta az országra hozni. Igen ám, de ezek a gyűlölt osztrák ellen küzdöttek, mondják a hű hazafiak. Igaz, csakhogy van a magyar népnek egy ősibb, ádázabb, veszedelmesebb, gyűlöltebb ellensége az osztráknál: a vérszopó magyar ezerholdasok serege. Ezt az ellenséget kell nekünk ártalmatlanná tennünk és ebben nem csak elfogadunk, de várunk is segítséget összes proletártestvéreinktől, akik hasonló célokért küzdöttek és küzdenek. Hadd legyünk hazaárulók, hadd áruljuk el a magunk ügyét! A hazaárulás olcsó vádjára van számítva ti WM. H.a-nak ez a kijelentése is: „amit szociáldemokratáink Pernerstorfer látogatása alkalmából hirdetnek, az egy ausztriai párttal való politikai szövetkezés. Mégpedig szövetkezés a háború idején. Mert Ausztriával derékig vagyunk a gazdasági harcban és csak fegyverszünet van a többi függő kérdésben is". Hát először is: nem mi kezdtünk külföldi politikai pártokkal szövetkezni; megpróbálták ezt már előttünk a 48-asok, de sikertelenül. Másodszor: nem igaz, hogy harcban vagyunk Ausztriával. A koalíció föladta a harcot és villámgyorsan leszerelné a gazdasági kiegyezés (és nem „önállóság!") körül folyó „harcot" is, ha ennek fejében megszabadulhatna a demokratikus reformoktól. A koalíció nem az ország függetlenségéért harcol, hanem az ezerholdasok uralmának föntartásáért. Harmadszor: ha komoly volna a Magyarország teljes függetlenségéért való harc, ez a harc — ha a népjogok győzelmével is jár — itthon feltétlenül hű katonákat talál a szociáldemokratákban, Ausztriában pedig a szociáldemokrácia az egyetlen párt, mely nem ellenzi, sőt szívesen támogatja a népjogok alapjára áttérő Magyarország teljes függetlenségét. Éppen az a proletár-szolidaritás, melyet Pernerstorfer elvtársunk idejövetele tanúsít, bizonyítja, hogy Ausztria mukásnépe nem akarhat olyant, ami Magyarország munkásnépére nézve káros és nem ellenezhet olyasmit, ami reánk nézve hasznos. * A Pernerstorfer elvtárs itteni szereplése alkalmával tehát minket nem lehet hazaárulókká bélyegezni. A hazaárulás jövedelmes mesterségét ezentúl is a fajmagyar arisztokráciának és dzsentrinek engedjük át konkurrencia nélkül. A Pernerstorfer ellen való féktelen dühöngés pedig csak azt bizonyítja, hogy a proletársájj nemzetközi szolidaritásának láttára a guta kerülgeti az uralkodó osztályt. Annál jobb ! Az isten dicsősége. Irta Marton István. Uj pap jött a faluba, vékony, sovány, köhögős. Beszélni azonban gyönyörűen tudott s hamar kire ment a vidéken. Eddig csak az öreg Szári János járt a templomba, néhány vénasszonyod magával, most azonban mindig csak úgy dült a nép a gyönyörü szentbeszédek meghallgatására. De szép dolgokat is hallottak az isten dicsőségéről, az egyedüli üdvözítő anyaszentegyházról s különösen — az istennek tetsző kegyes adományokról . . . Szári János, aki sok papot hallott már, nagyon csodálkozott. Meg is jegyezte: — Micsoda vékonyka ember, nem lehet főbb, istenneese nincs több ötven kilónál , mégis milyen remekbe szónokol! . . . Az ötvenkilós pap, — mert aztán csak igy hittük, — egy-kettőre meghódította az embereket. Még Szári Jánossal is jóbarátságba keveredett, akit pedig mindenki gyűlölt, utált, mert a népnek hallatlan uzsorára kölcsönzött pénzeket s bár mindennap a templomban kuksolt, nem ismert se istent, se Krisztust, ha arról volt szó, hogy valamelyik adósáról lehúzza a bőrt. Valamikor szürszabó volt, de hogy ez a mesterség kiment a divatból, a pénzét kezdte forgatni, még pedig olyan jól, hogy ma már ő volt a környék leggazdagabb embere. Köny, vér, átok tapadt a vén gazember minden garasához, azért nem becsülte senki s előtte még a koldusbíró sem billentette meg a kalapját. Az ötvenkilós pap barátsága éppen azért fölöttébb tetszett neki. Dicsérte is mindenfelé. — Istenem, milyen remekül szónokol, milyen remekül szónokol! . . . Sokáig azonban nem gyönyörködhetett Szári János az ötvenkilós pap gyönyörű beszédében. Valami nyavalya jött rá — lehet, valami átok fogott meg rajta — s az ágyba döntötte. Egyszer csak látták ám a népek, — hogy az ötvenkilós pap ugyancsak siet az ur testével a Szári-puszta felé. „Döglődik a vén betyár", — mondogatták az emberek. Ugy is volt. Szári János halódott a mint az ur hűséges szolgája elüzent a papért, hogy siessen hozzá az ur Jézus testével. „No, ennek lesz mit meggyónnia!" — hallatszott mindenfelé. Szári János nagyon magába szállt Töredelmesen elősorolta vétkeit — hogyan tette tönkre ezt, amazt, kiket kergetett a halálba, börtönbe hova — s rimánkodva esedezett a „jó isten" bocsánatáért. — Most látom, szent atyám — sóhajtozott — ennek a nagy vagyonnak az átkát s bár visszaadhatnám azoknak, akiktől elraboltam, mert igazán, valóban raboltam ... raboltam .. . Édes jó istenkém, — sírdogált — megbocsátasz-e nekem ?! — Bajos, bajos, — mormogta az ötvenkilós pap, — néha nagyon nehéz az urat kiengesztelni. Jó lett volna valamit áldozni az isten dicsőségére . . . Szári János szemei örömtől csillámlottak meg. — Hiszen áldoztam, áldoztam! Vagyonom négy részre osztottam. Három a három gyermekemé, a negyediket adom a jó isten dicsőségére. .. . — Oh, — kapott a szón az ötvenkilós pap, — az ur kegyelme határtalan s szívesen megbocsájt a hozzátérőknek. Szári János, én feloldozlak téged az atya, fia, szentlélek isten nevében ... A vén gazember a „fiu*-t már nem hallotta, boldog mosollyal elszenderült. Amint elföldelték, a gyermekei rögtön hajbakaptak az örökségen. A legöregebb fia, János, nagy istentelen hitében állott s esküdözött jobbra-balra, hogy inkább kiszórja a pénzt az ablakon, de a papnak egy huncut vasat se ad. A másik két gyerek — az egyik férjes asszony — templomos, istenfélő szent volt s nem győzték csitítani a bátyjukat. — János, János, megver az isten! . . . Egyszer csak megjelent köztük az ötvenkilós pap. — Édesyermekeim — szónokolt kenetteljen hangon — istennek nem tetsző dolgot műveltek, ha veszekedtek. A szegény megboldogult egy negyedrész vagyonát az anyaszentegyháznak hagyta. Ami pedig az anyaszentegyházé, az az anyaszentegyházé. Hát hiába is veszekedtek, törvény van erre. Ám pöröljön a János, de a jusst ki kell adni, igy hagyta apátok az isten dicsőségére . . . Az ötvenkilós pap végre is megkapta a részt s a két istenfélő gyermeknek öröm volt hallani, amint vasárnap a szószékről kihirdette az Ötvenkilós pap az emberek sokasága előtt, hogy az istenben boldogult Szári János ennyi és ennyi NÉPSZAVA 1907. Julius 2. A választójog sorsa Magyarországon és Ausztriában. Népgyűlés az általános választójogért. „Mögöttem az állam képviselője, előttem rendőrsereg figyeli a szavaimat!" Budapest munkásságának óriási tömege előtt mondotta ezeket Pernerstorfer elvtárs és ebben a rövid mondatban benne ég Magyarország minden szégyene, amelyet a „nemzet" jóvoltából a külföld előtt el kell szenvednie. A tegnapi népgyűlés, amelyen közel harmincezer ember vett részt, hatalmas megnyilvánulása volt Magyarország jogfosztott milliói immár törhetetlen akaratának és harci készségének. A népgyűlésen ezerszámra megjelent polgárság pedig az elámított, a nemzeti jelszavakkal álomba merített elemek lassú ébredését mutatta. A munkásság küzdelmének hatalmas hullámai magukkal ragadták a kijózanodott polgárságot s most létérdekük parancsolja, hogy az általános választójog kivívásának nagy harcában a munkássággal egy úton haladjanak. Nagy és mély hatása volt a Pernerstorfer elvtárs tegnapi beszédének. Minden egyes szava megtermékenyítette az örökké küzdelemben álló munkássereg harci erejét. Amidőn az ausztriai munkásságnak az általános választójogért folytatott negyvenéves küzdelmét tárta a népgyűlés elé, a magyar munkásság meglátta abban a maga küzdelmének az útját, amelynek ott kell végződnie, ahol az ausztriai munkásság küzdelme végződött: az általános választójog kivívásánál. Weitner elvtárs beszéde: Tisztelt elvtársak! A magyarországi szociáldemokrata párt a kormány minden tényével, szándékával szemben és minden újabb merénylete ellen népgyűlésre hívta a népet és a budapesti munkásság mindig a helyén volt, amikor a kormány merényletei ellen tiltakozni kellett. Most, ez alkalommal más hozott össze bennünket. A szomszéd Ausztriában, ahol az általános választójogért később indítottak harcot elvtársaink, mint mi Magyarországon. A mi szeptember 15-iki tüntető felvonulásunkat csak novemberben követte az övék és a szomszéd Ausztriában győzelemmel fejezték be a harcot az elvtársak. Ma pedig már körünkben üdvözölhetjük az általános,titkos választójog alapján megválasztott osztrák parlament egyik szociáldemokrata képviselőjét (Éljenzés.) . És ezzel együtt mondhatjuk azt is, hogy ma még csak egy idegen államnak az általános, titkos választójog alapján megválasztott szociáldemokrata képviselőjét üdvözölhetjük körünkben, de rajtunk nem fog múlni, hogy a mi táborunk képviselői is bevonuljanak a parlamentbe, (Úgy van !) akárhogy akarják is azt megakadályozni. Hiábavalóak az érvek. Azokról a dolgokról, azokról az „érvekről", amelyeket az általános, titkos választójog ellen felhoznak, nekünk ma már nem kell beszélnünk és nem kell a mi érveinket sem felhoznunk, hogy miért szükséges az általános választójog. A mi ellenségeinket, a nép ellenségeit nem érvekkel lehet meggyőzni. És hiába magyarázzuk itt is, hogy például mi a választójog, hiszen erről már eleget hallottunk. Mi már, éppen e beszédek hatása alatt, tisztában vagyunk azzal, hogy nem érvekkel kell harcot indítani és a megindított harcot folytatni, mert hatalmi küzdelem ez, a proletariátus küzdelme az osztályuralmon felépülő társadalommal. Mikor tehát a választójogról, a választójogi küzdelemről beszélünk, tisztán az osztályharc szempontjából kell ezt elbírálnunk. (Úgy van.) Ezért mondtuk mi elejétől végig a magyar munkásságnak : „Szervezkedjetek, erősítsétek meg a szervezeteket, mert politikai jogaitok, általános választójog csak akkor lesz, ha ki tudjátok vívni". ( Úgy van !) Mert csalódnak azok, akik azt hiszik, hogy a Buza Barnák, a Sümegi Vilmosok, a Somogyi Aladárok és a Rakovszkyak parlamentjét érvekkel meg lehet győzni, meg lehet puhítani, el lehet terelni attól a küzdelemtől, amelyet saját osztályuk érdekei szempontjából folytatnak ?! Küzdelem a sovinizmus ellen. Ezelőtt 10—15 esztendővel az általános választójogról még úgy beszéltek, hogy a bolondok házába A népgyűlés lefolyásáról egyébként az alábbi részletes tudósítás számol be: Az egybehivók nevében Bein Már elvtára köszöntötte a nagy számban megjelent evtársakat, akik az ő ajánlatára elnöknek Arttatuma Miksa elvtársat, jegyzőnek Baumgarten Antal elvtársat választották meg. Groszmanh Miksa elvtárs, a gyűlés elnöke, kéri az elvtársakat, hogy a szónokokat figyelemmel hallgassák és közbeszólásaikkal ne zavarják. Ezután"átadja a szót a napirend magyar előadójának, Weltner Jakab elvtársnak, aki a következő beszédet mondotta: " *