Népszava, 1908. július (36. évfolyam, 156–182. sz.)
1908-07-01 / 156. szám
XXXVI. évfolyam. Budapest, 1908. julius 1. szerda. 156. szám. egy évre. . . 19.20 kor. fél évre . . . 9.60 AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: negyed évre. 4.80 kor. egy hóra . . . 1.60 „ EGYES SZÁM ÁRA 6 FILLÉR. A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE. Megjelenik hétfő kivételével minden nap. SZERKESZTŐSÉG: VII., RÁKÓCZI-ÚT 32. (Telefon-szám 54—94.) KIADÓHIVATAL: VII., NYÁR-UTCA I. SZ. . .•.•. (Telefon-szám 82-61.) Sztrájk mindenáron. Ez a gázbárók legújabb jelszava. Minden provokáló eszközt fölhasználnak, hogy a munkásokat sztrájkba kergessék. Hiábavaló a munkások bizalmi férfiainak békés törekvése. A legnagyobb engedékenység is kudarcot vall azzal a gonosz konoksággal szemben, amellyel a gázgyár urai a sztrájk kitörését siettetik. A terv tiszta és világos. A gázgyár igazgatósága perfid következetességgel ragad meg minden eszközt, amely a gázgyár megváltását elodázhatja. A polgári lapoknak odavetett százezer koronák nem tették meg a kívánt hatást. A dolognak nagy szaga volt, tehát nem sikerült a szemérmetlen sajtóhadjárat. Amit a polgári lapok prostituálásával nem tudtak elérni, azt most a munkások sztrájkjával akarják végrehajtani. Be akarják igazolni, hogy milyen békétlen és követelő a gázgyár munkássága, hogy a főváros visszariadjon a gyár megváltásától. A sztrájk híre most azután alkalmat ad a sajtókalózoknak is, hogy teljes erővel megszolgálják a gázgyár százezer koronáit. A legtöbb lap már kezdettől fogva a leggazabb módon uszított a munkások ellen és megrágalmazta őket. A „Pesti Napló" keddi számában például elköveti azt a szemérmetlenséget, hogy a gázgyári munkások gyűlésével foglalkozva, a bevezetésben azt írja, hogy „a munkásvezetők sztrájkra izgattak", „de a munkások a béke mellett voltak." A tudósításban azután közli, hogy a szónokok a békés megegyezést ajánlották. A délután megjelenő „Esti Újság", a Rákosiék kis szemétlapja pedig azt a koholt hírt közli, hogy a gázgyári munkások megtámadták Hepp János művezetőt. A nevezett művezető kijelentette, hogy az egész hír koholt rágalom, mert őt nem a lakásán, hanem az utcán támadták meg és nem gázgyári munkások, hanem teljesen idegenek. A rágalmazó hadjárat most tervszerűen folyik a munkások ellen. El lehetünk készülve arra, hogy naponta új és újabb hazugságokat tálalnak föl a gázgyár kitartottjai. Eddig is hazudtak és rágalmaztak. Ezentúl fokozottabb mértékben fognak üvölteni. A gázgyár munkásai nem tartoznak előfizetőik közé, a milliós nyereséggel dolgozó gázgyár pedig dus koncot dob oda az éhes sajtó falkának. A gázgyár igazgatósága már a tárgyalások kezdetén megegyezhetett volna munkásaival. Mikor a lapok azt hazudták, hogy a munkások képviselői minden indok nélkül otthagyták a tárgyalást, akkor is az igazgatóság volt az, amely perfid módon a békés megegyezést lehetetlenné tette, így történt kedden délután is. A munkások küldöttei kijelentették, hogy a megadott kedvezmények föntartásával hajlandók megegyezést kötni. Az igazgatóság kijelentette, hogy most már nem köt szerződést. Követeli mindenkitől a tárca aláírását. Aki nem ír alá, az el van bocsátva. Kitűnt különben az újabb tárgyalásoknál az is, hogy a gázgyári igazgatóságnak az a terve, hogy a munkások bizalmi férfiait apránként elbocsássa. Utánuk természetesen a szervezett munkások következnének, hogy helyükbe szervezetlen rabszolgákat vegyenek. A gázgyárat ma már rendőrség és katonaság őrzi. A koalíciós kormány szociális politikájának eszközeit már érvényesítette. A rendőr és katona fölös számmal kapható a munkások leverésére. A kormány szívesen látja a sztrájk kitörését, mert azt hiszi, hogy brutális eszközeinek érvényesítésével leverhet egy szervezett csoportot. A szervezett munkást gyűlöli a koalíciós szédelgők tábora, azért van katona, rendőr bőven az osztrák részvényesek védelmére, hogy a magyar munkások letiprásával emelkedjék az osztrák tőkések osztaléka. Közvetlenül a harc kitörése előtt megállapítjuk tehát, hogy a munkások hajlandóságot mutatnak a békés megegyezésre. Ha a gázgyár igazgatósága föntartja az eddigi engedményeket és megígéri, hogy senkit sem fog elbocsátani, akkor kész a béke. A rágalmazókat figyelmeztetjük ezekre a sorokra. A kormány figyelmét pedig fölhívjuk erre a kijelentésünkre. Nincs semmi gát a békés megegyezés előtt, csak a gázgyár milliomosainak gonosz terve, amelynek végrehajtására okvetlenül sztrájkot akarnak. Megfigyeljük, mit szeretnek tehát jobban. A békét vagy a harcot. Várjuk, várjon okvetlenül rászabadítják-e a katonákat és rendőröket a gázgyári munkásokra. Ha komolyan békét akarnak, ennek nincs akadálya. Ha tehát mégis harc lesz, ez azt jelenti, hogy fönt is a sztrájkot kívánják. A katonaság és rendőrség kivezénylése ebben az esetben a koalíciós szociálpolitika egy újabb gazságát jelenti. A gázgyári munkások békét akarnak, de nem félnek a harctól sem. Akik föltétlenül a harcot kívánják, azok esetleg a katonaság és rendőrség segélye mellett is keservesen fölsülhetnek. A rendőrkard jó a szúrásra és vágásra, de nem tud gázt fejleszteni. A főváros világítására azonban gáz kell. Figyelmeztetjük tehát előre a fővárosi tanácsot, hogy még idejében lépjen közbe és ne tűrje el, hogy a gázgyár urai hatalmi elvakultságukban elzárják a békés megegyezés lehetőségét. Lapunk mai száma 12 oldal. 1 ". — Szocializmus és szociálpolitika. Valamennyi modern állam egész belső és javarészt külső politikáján is egyetlen szempont uralkodik már évtizedek óta: a szocializmus ellen való küzdelem. Az állam a kifejezője, a képviselője, a megtestesítője mindannak, ami ellen a szocializmus romboló harcot vív. Az állam jelenti az osztályuralmat, az osztályelnyomatást és kizsákmányolást, a magántulajdon-rendszert; a szocializmus jelenti az osztályuralom ledöntését, az osztályelnyomatás és kizsákmányolás megszüntetését, a termelő eszközök közös tulajdonná tételét. Az állam védelmezi mindazt, ami fönnáll, ami neki hatalmat és erőt ad; a szocializmus jelenti e hatalom és erő gyöngítését és ezzel magának a mai államnak végső pusztulását. Érthető és szükségszerű tehát, hogy az állam a maga mindenkori szervei, az államhatalom kezelői által, legelső és legfontosabb teendőjének a szocializmus kipusztítását ismeri. Mi szocialisták tehát sohasem lepődünk meg azon, hogy az államhatalom birtokosai mindig és mindenhol azon igyekeznek, hogy a munkásság szervezkedésével együtt növekedő szocializmus diadalának útját állják. Az uralkodó osztályok önvédelmi harca ez, amelyet a mai „rend" föntartásáért vívnak, hogy föntartsák vele a maguk hatalmát és kiváltságát. És éppen ezen önvédelmi harc természetszerű szükségessége az uralkodó osztályok részéről: ez az, ami a támadásnak, a munkásosztály küzdelemre való szervezkedésének és öntudatos osztályharcának szükségességét és elengedhetetlenségét hirdeti a mi számunkra. Az államhatalom harca a szocializmus ellen egyetemes minden kulturállamban. A harc módja azonban sokféle, mégpedig nemcsak államonként változó, hanem egyegy államban magában időnként is, sőt ugyanazon időben egyszerre is különböző. Az egyik állam okos, előrelátó, a végső határig engedékeny szociális politikával igyekszik elvonni a talajt az „izgatás" alól, mintpéldául Anglia. A másik radikális, messzemenően progresszív kultúrpolitikát űz ugyanazzal a célzattal, mint például Franciaország. A harmadik ebből is, abból is próbálgat valamit, de mikor a recipe nem válik be, akkor megpróbálkozik más módszerrel is: az üldözésekkel, börtönnel, bilinccsel, mint például Németország. A negyediktől már csak vad, esztelen, embertelen brutalitás, börtön, golyó és akasztófa kerül ki, mint Oroszországtól. És az eredmény? A szocializmus hódító útját nem állították meg sem az angol liberális reformok,, sem a francia kultúrpolitika, sem a német „szociális olajcsöpp", melyet a szocialista törvény méregcsöppjével vegyítve adtak be a német munkásságnak, sem az orosz brutalitás. Nem állították meg, mert a szocializmus nemcsak hogy kiirthatatlan, hanem diadala is meggátolhatatlan. A szocializmus elválaszthatatlan a kapitalizmustól. Ahol nincs szocializmus, ott