Népszava, 1908. november (36. évfolyam, 261–285. sz.)
1908-11-01 / 261. szám
XLXV. évfolyam. Budapest, 1908 november 1. vasárnap AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: egy évre. . . 19.20 kor. negyed évre. 4.80 kor. fel évre . . . 6.60 „ s egy hóra . . . 1.60 „ EGYES SZÁSZ ÁRA 6 FILLÉR. A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE. Begjelenik hétfő kivételével minden nap. SZERKESZTŐSÉG: VII., RÁKÓCZI ÚT 32. (Telefon-szám 54—94.) KIADÓHIVATAL: VII., NYÁR-UTCA I. SZ. (Telefon-szám 82—61.) Munkások! Szociáldemokraták! November 10-én akarja Magyarország belügyminisztere, a fekete gróf, a fekete választójog törvényjaslatát a parlament elé terjeszteni. Erre a szándékra Budapest munkássága azzal feleljen, hogy november 9-én, szándékolt meggyalázásának előestéjén tüntető esti séta formájában tízezrével lepje el Budapest főbb utcáit. Munkások, november 9-én este: ki az utcára/ Ne féljetek holmi rendőrpribékek gazságaitól. Mi nem akarunk rombolni, nem akarjuk magánosok kárát, mi jogunkért akarunk tüntetni. Ez szabadságunkban áll, ezt a jogot senki tőlünk el nem rabolhatja. Békés föllépésünket a rendőrpribékek meg nem zavarhatják s ha mégis megkísérelnék, ugy lesz erre is méltó válaszunk! A november 9-iki tüntető esti séta rendezésére vonatkozó részletekről elvtársainkat idejekorán értesíteni fogjuk. Addig is az általános, egyenlő, titkos választójog minden igaz harcosa dolgozzon és agitáljon a műhelyben, gyárban, otthonában egyaránt azon, hogy november 9-én este Budapest munkássága az utcán legyen! Elvtársak! Föl a munkára! A magyarországi szociáldemokrata párt. Csönd legyen! A nép ne lármázzék. Várja békés türelemmel, minden zaj nélkül, hogy mit főznek ki részére a „felsőbbek", a hatalom kezelői. Ne izgatódjék, ne türelmetlenkedjék és főleg csöndben legyen, mert a koalícióra kellemetlenek a tüntetések és a velük járó lárma. A választójoggal űzött csalást csak akkor lehet sikeresen végrehajtani, ha a nép teljesen elfelejti, hogy legfontosabb életérdekeiről van szó és birkatürelemmel várja, hogy a jogok terített asztalánál lakmározók milyen morzsákat hagynak részére. A koalíciónak szemérmetlen kormányzása óta minden társadalmi osztály részt kért azokból az előnyökből, amelyek a hatalommal járnak. A „nemzeti küzdelem" csapatai, a tisztviselők mindenféle fajtája, milliókat kapott hű szolgálataiért. Természetesen csak a főbb tisztviselők, akik amúgy is kedvező gazdasági viszonyok között voltak. A kisebbek, az alacsony fizetésűek nem nyertek semmit, sőt helyzetük sok tekintetben rosszabb lett. Az agráriusok is odatolakodtak a meghódított ország terített asztalához. A koalíció kiegyezése csupán csak az ő érdekeiket tartotta szem előtt. Tízmilliókat raboltak el a szegényebb néposztályok zsebeiből és odaszórták a renyhe tétlenségben élő dúsgazdag tízezerholdasoknak, hogy gyakrabban dőzsölhessenek és fényűzésüket fokozhassák. Ezenkívül bilincseket raktak a mezőgazdasági cselédekre, hogy ki ne szabadulhassanak a nyomot szorító járma alól. Az agráriusok gazdasági erejét egy új törvénnyel még fokozni akarják. A mezőgazdasági érdekképviselet létesítésével korlátlan hatalommal ruházzák föl a földbirtokost és tehetetlen rabszolgává a mezőgazdasági munkást. A klerikális népbutítók is aratnak az új kormányzat jóvoltából. A néptanítók fizetésrendezésénél, az „ingyenes" népoktatás nagy vívmányánál évi 10 millió koronát harácsoltak össze. Ez az összeg évről-évre növekszik. Ezenkívül állami és városi pénzekből, milliókat kaptak templomaik részére. Szabad bevándorlást biztosítottak a Franciaországból kiűzött szerzeteseknek és apácáknak, hogy a fekete métely terjedjen. Végül a katolikus autonómiának a közeljövőben várható törvénybe iktatásával az összes főiskolákat és azok mintegy 250 millió korona vagyonát is magukhoz ragadják. Az ipari tőkések is hozzájárultak ahhoz, hogy ez a rablógazdálkodás ellentmondás nélkül létesülhessen. Igazi érdekeiket alárendelték a pillanatnyi előnyöknek és ujjongva követték a kormány munkásüldöző és néprontó politikáját. Az ipari szervezetek ellen intézett hajsza az ipari tőkéseknek tett kedvezmény volt. A kormány, arculcsapva minden írott törvényes biztosítékot, ráuszította rendőrkapitányait és szolgabíráit a szervezetekre, hogy megvásárolja a nagyiparosok hallgatását. Csak a népre, a dolgozó, az elnyomott, az üldözött népre nem gondolt senki. Négy év óta szörnyű gazdasági válság nehezedik az országra. Az óriási mértékű munkanélküliség az év nagy részében szánalmas nyomorúságba sülyeszti a munkálkodók tömegének százezreit. Az állami rablógazdálkodás súlya teljesen a nép vállaira nehezül. Az uralkodó osztályok között elosztott százmilliókat a munkásoknak kell kiizzadniuk terhes munkával. A koalíciós népcsalás minden hátrányát a nép viseli. A koalíció rabszolgatörvényeinek nyomasztó súlya a munkálkodókra nehezedik. A „nemzeti" népcsalók garázdálkodását tovább tűrni öngyilkosság. A tüntetésekkel szemben megnyilvánult brutális kozákrohamok igazolják, hogy a koalíció fél a zajtól. Ha csönd lesz, akkor folytatják a nép kiuzsorázását. Ha nyugalommal tűrjük a jogfosztást, akkor jogtalanok maradunk a jövőben is. Ma már a legtudatlanabbak is tudják, hogy az uralkodó osztályok nem a hazát féltik az általános választójogtól, hanem gazdasági érdekeiket. Az osztályparlament a teherviselés egész súlyát a vagyontalanok óriási tömegére hárítja és az osztálytörvényhozás rideg önzésével szaporítja a tehetősek jövedelmeit. Az általános választójogért indított harc, bár a jellege politikai küzdelem, mégis gazdasági érdekekért folyik. A kifosztottak is szóhoz akarnak jutni, hogy a kizsákmányolók szűkkörű társaságát megzavarják és olyan törvények alkotására kényszerítsék, amely a vagyontalanok terheit kisebbíti és a tehetősebbek hozzájárulását növeli. A koalíció csöndet akar, tehát zajra van szükség. A tüntetés az elnyomottak egyedüli fegyvere. Nincs törvény, amely eltilthatná, hogy a nyomorgók az utcára vigyék panaszukat és tiltakozásukat. Nincs törvény, amely az éhenhalónak azt parancsolhatná, hogy hangtalanul forduljon fel. Gyáva és pipogya nép az, amely eltűrné, hogy mikor az ő legszentebb érdekeiről van szó, akkor még azt se mondhassa, mit kíván. A jogtalanok tömege pedig nem beszélhet máshol, mint az utcán. Szívesen semmilyen korban sem látták ezen a területen. A gazdagok mindig féltették kirakataikat, a hatalmasok mindig arra hivatkoztak, hogy a tüntetések meggátolják az utca rendes forgalmát. De azért az összes forradalmi mozgalmak az utcán játszódtak le és az összes modern államok népe az utcán vívta ki a polgári társadalom javára a kapitalisztikus fejlődés részére nélkülözhetetlen polgári szabadságjogokat. Az „alkotmányos" Magyarország is az utcán született meg. Sőt a koalíciós népcsalók is az utca segélyével jutottak hatalomra. Apponyi és Kossuth a „Royal"szálloda erkélyéről követelték a „nemzeti vívmányokat". Az Erzsébet-körúton tüntető egyetemi „ifjúságnak" az utcán szónokoltak „a zsarnok hatalom és az osztrák császár" ellen. A jogfosztottak nem tehetnek arról, hogy most a koalíció maga lett a zsarnok hatalom, hogy a forradalmárokból udvari lakájok lettek. Ha a „nemzeti ellentállás" most hatalmon levő vezéreinek szabad volt az utcát lefoglalniok a maguk részére, akkor a népnek ezerszer több joga van az utcán tüntetni. Ha Kossuthék fölhasználhatták a tér- Lapunk mai száma 24 oldal