Népszava, 1911. augusztus (39. évfolyam, 181–206. sz.)
1911-08-01 / 181. szám
XXXIX. évfolyam. Budapest, 1911 augusztus 1. kedd. 198. szám. AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: egy évre 24.— kor. fél évre 12.— kor. negyed évre 3.— kor. egy hóra 2.— kor. A „SZOCIALIZMUS"-sal együtt havonta 40 fillérrel több EGYES SZÁM ÁRA 8 FILLÉR. A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE. Megjelenik hétfő kivételével minden nap. SZERKESZTŐSÉG: VI., CONTI-UTCA 4. (Telefon-szám 54—94.) KIADÓHIVATAL: VIII., CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon-szám 82—61.) JOVgy' ffl győzelem felé. Beláthatatlan embertömeg, amelynek lelkéből hatalmas erővel kívánkozik ki és tör elő a jognak és emberi sorsnak az akarása; harmincezer ember, akinek lelkében haragosan tombol az indulat elnyomói és becsapói ellen; tüzes, ragyogó szemek, amelyekből kicsap a küzdelem vágya és a mindenre való elszántság lelkessége ; a szolgaság és nyomor gyűlölete, a szabadság éhe, a műveltség szomjúsága; nagyszerű és nemes politikai idealizmus, amely a hét egyetlen szabadnapját odaadja az igaznak és szükségesnek fölismert eszme szolgálatába; fenyegetésre kulcsolódó öklök és a közös harcra láncot fonó kezek, — mindez együtt s mögötte a megszületni nehezen tudó új Magyarország bontakozó körvonalai— íme ez volt a vasárnapi népgyűlés képe. Aki látta, aki érezte a politikai szenvedély viharzását, amely végigborzolta a tömeg lelkét, az olyasvalamit élt meg, amit elfelejteni nem fog soha. Amint végignéztünk ott magunkon, amint éreztük, hogy milyen sokan vagyunk, milyen lelkesek vagyunk, milyen harcrakészek vagyunk, mennyire élesen látunk és politikailag milyen intelligensek vagyunk, akkor minden csüggedés elszállt a lelkünkről, az akaratunk újból acélosan és frissen nekilendült az osztályönzés, gonoszság és elvakultság akadályainak és ujjongó érzés lett úrrá a lelkünkön . Győzni fogunk és legázolunk minden velünk szemben álló akaratot. Amikor zúgott, lelkesedett, háborgott, méltatlankodott, ünnepelt ez a tömeg, amikor az óriásicsarnok mintegy megremegett az értelmes és öntudatos szenvedélyek ostromától, éreztük, milyen nagy és halhatatlan igazság van a mi költőnk szavában. Van még a népnek, van még ereje Megyünk előre! Megyünk bátran, megyünk biztosan és mindannyiunk lelkében ott rezgett az az érzés, hogy nincsen már messze az első nagy elhatározó győzelmünk napja. Honnan indultunk és már is hova jutottunk! A küzdő, harcos, háborgó lelkű tömeg mögött azután megjelent a lelkünk szeme előtt az a töméntelen munka, áldozatkészség, szenvedés, megjelent a névtelen, jóformán senkitől sem ismert munkások és harcosok csapatának a képe, amely a mindennapi agitáció, rábeszélés, röpiratterjesztés, értekezés, plakátragasztás, gyűlésrejárás munkáját végzi esztendőről-esztendőre, napról-napra, nem fáradva, nem csüggedve, nem várva jutalmat és elismerést a saját lelkiismeretén kivül senkitől és semmitől s akik nélkül s ami nélkül a jogot követelő szavunknak nem lenne olyan hatalmas és riadó visszhangja a nép lelkében. S azután megjelent a lelki szemünk előtt a Jakaboknak és hazátlan izgatóknak a képe, akik hosszú évek óta járják az országot s a tüdejük erejét, a lelkük és elméjük minden energiáját, az akaratuk összes feszültségét a gyűlések százain és ezrein odaadják a népjogok ügyének; akik télen-nyáron, a perzselő nap tüzében és korcsmák füstös-gőzös nehéz levegőjében, az igehirdetők nemes fanatizmusával fölszántották a lelkeket, megmutatták a népnek a szabadulás útját, fölkeltették és öntudatossá tették elégedetlenségét, akik a közélet nagy álarcosbálján mindig alája láttak az álarcoknak és semmitől meg nem tévesztve, mindig csak a nép ügyét szolgálták, akik megtanították a munkásokat a helyes és érdekeiknek megfelelő politikai gondolkodásra. Amikor a gyűlés szónokainak egy-egy elevenbe vágó szavára a lelkesedés vagy fölháborodás szele borzolt végig a tömegen, büszkén és örömmel éreztük, hogy a sok Jakab sok szava fogékony talajra hullott s érik is már a vetésük. És noha személyi kultusz egyetlen párttól sem annyira idegen, mint mitőlünk, miért ne mondanák meg, hogy mindannyian büszkén és örömmel láttuk, hogy nemcsak a tömegek szervezésében, a kitartó harcban illet minket a vasárnapi gyűlés és siker oroszlánrésze, hanem örömmel és büszkeséggel hallottuk, hogy a mi szónokunk, Bokányi Dezső elvtárs volt az, aki szónoki erőben és igazságban egyaránt az első helyet vívta ki magának és pártjának ezen a nagyszerű seregszemlén. De nemcsak mi, munkások és szociáldemokraták, voltunk sokan, de nagy tömegben volt ott a polgárság is. S ezt megállapítva, csak az igazságosság parancsának teszünk eleget, amikor a sikernek ezen a feledhetetlen napján megemlékezünk a fölvilágosításnak és tanításnak arról a nagyszabású és töméntelen nehézség kísérte munkájáról, amelyet az új magyar értelmiségnek egyes csoportjai, elsősorban a Társadalomtudományi Társaság emberei a toll és élő szó erejével a polgári társadalomban végeztek s amely a polgári közvélemény átalakításának művéből joggal követelhet igen jelentékeny részt magának. A választójogi szövetség, a szabadkőművesség politikai radikalizmusa, a Reformklub — ezek mind megannyi csatornák, amelyeken keresztül ez az új magyar értelmiség a polgárság lelkébe eljuttatta a demokratikus fejlődés vágyát és szükségességének tudatát, amelyek nélkül a Justhpártnak a demokrácia mellé állása még sokkalta több nehézségbe és félreértésbe ütközött volna, mint amennyi így meredt eléje. De úgy látszik, hogy ez a párt most valóban meggyőződéssel és minden erejével harcol a negyvennyolcasság értékes és életrevaló részének a talpraállításáért és a népjogok táborának ma Justhék pártjának lelkessége, nagyértékű parlamenti tevékenysége és fáradhatatlan kitartása egyik igen fontos és minden jóval biztató erőssége. Khuen pedig és a bandája benn a képviselőházban még valahogy őrzi az úgynevezett hidegvérét, de odakünn az utcán már elveszítette. A vérebeit, akiket egy ideig láncon tartott, vasárnap szabadon eresztette s ráuszította az utca járókelőire s a gyűlésről hazafelé tartó munkások egyrészére. Az erőszak, amely a képviselőházban még most egyelőre gyáván megbújik, hadgyakorlatot tartott az utcán. Úgylátszik, az utca föltámadásától még jobban fél a cinikus granicsár, mint a képviselőház ellenállásától, mert a tüntető nép szavától hangos pesti utca élénk és mindenüvé elhallatszó cáfolata annak a butonságnak, hogy az országban nincsen visszhangja a képviselők harcának. A visszhang kellemetlen a literálók bandájának és ezt akarja vérbe fojtani a granicsár. De már a vasárnap délután is megmutatta, hogy Budapest munkásai a hajoniták vérebeivel szemben is megfogják védeni a testi épségüket csakúgy,mint a véleménynyilvánítás szabadságát. A gyűlés közönsége eloszlott — de bizonyos, hogyha együtt maradt volna, akkori óriási számuk és elszántságuk láttára a láncról elbocsátott rendőrvérebek visszakotródtak volna szurdokaikba. A tanulság ebből az, hogy ezentúl mindig sokan fogunk tüntetni, mert az állattan szerint a rendőrségi vérebek legjellemzőbb tulajdonsága az a gyávaság, amelynél fogva csak a csekély számú járókelőbe mer belekötni. Sok véreb — kevés ember — ilyenkor dolgozik csak jól a vérebek falkája. Az utcasarkokon mindenfelé nagy vörös falragaszokat olvasni, amelyen a hatóság közhírré teszi, hogy ebzárlat van Budapesten. Vasárnap délután kiderült, hogy ez az ebzárlat csak a négylábú veszettekre Lapunk mai száma 16 dlllal.