Népszava, 1911. december (39. évfolyam, 285–310. sz.)
1911-12-01 / 285. szám
XXXIX. évfolyam. Budapest, 1911 december 1. péntek. 285. szám. a 97 AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: egy évre 24.— kor. I negyed évre . .. «.-- kor. fél évre . ...... 13.— kor. I egy hóra 2.— kor. A „SZOCIALIZMUS"»»! együtt havonta 40 filérrel több EGYES SZÁM ÁRA 8 FILLÉR. A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE. Megjelenik hétfő kivételével minden nap. SZERKESZTŐSÉG: Vm., CONTI-UTCA 4. (Telefon-szám 54—94.) KIADÓHIVATAL: VUL, CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon-számok 82—61 és 130—21.) A kereskedelemügyi költségvetés. 1. Magyarországon óriási érdekek fűződnek a kereskedelemügyi költségvetéshez. Az ipar és kereskedelem fejlődése szorosan összefügg azzal, hogy a kereskedelmi kormány milyen iparpolitikát követ és hogyan kezeli azokat az üzemeket, amelyek az ipari és kereskedelmi életet megerősíthetik, illetőleg a helytelen kezelés következtében megbéníthatják. A kereskedelemügyi minisztérium számos teendői között találjuk az ipari és kereskedelmi szakoktatás ügyét, az ipari felügyeletet és a munkásbiztosítás ügyét is. Látható tehát, hogy a magyar állam úgynevezett szociálpolitikáját a kereskedelemügyi minisztérium volna hivatva irányítani. Csakhogy ezek a kérdések az alárendelt jelentőségű ügyek rovatába tartoznak. A főteendők közé tartozik az államvasutak kezelése, a posta és távirda, a postatakarékpénztár és az úgynevezett iparfejlesztés. Ezek az ügyek foglalják le a minisztérium teljes tevékenységét, mert a kereskedelmi kormány csak azokat a teendőket tartja fontosnak, amelyek az állami jövedelmek szaporodására vezetnek. A szociálpolitika kiadásokat okoz és ezért a minisztérium óvakodik attól, hogy ezen a téren fejlődésre vezető úyításokat létesítsen. Néhány szám fényesen illusztrálja, hogy miért olyan vérszegény és csenevész a magyar szociálpolitika. Csak egy évtized fejlődését kell figyelembe vennünk, hogy megállapíthassuk azt a lelkiismeretlenséget, amellyel a magyar kormány a munkások millióinak ügyeit kezeli. Az 1901. évi költségvetésben a rendes és rendkívüli bevételek összege 1.051.460.000 korona volt. Az 1912. évi költségvetés 1.852.747.661 koronában állapítja meg az összes bevételeket. A bevételek tehát 10 év alatt több mint 800 millió koronával emelkedtek. Ebből az óriási összegből a munkások érdekeit szolgáló intézményekre a következő összegeket fordították: Munkásbiztosításra előirányoztak 1.266.200 koronát, iparfelügyeletre és kazánvizsgálatra 637.300 koronát, az ipari és kereskedelmi szakoktatásra pedig 3.067.060 koronát. Ez a három tétel összesen 4.970.560 korona. Ezzel az összeggel csak azt kell szembeállítanunk, hogy a költségvetés 1912-ben csupán az állami lótenyésztő intézetekre 8,8-2.902 koronát akar fölhasználni és akkor rögtön tisztában vagyunk, hogy milyen alárendelt jelentőségű nálunk a munkások ügye. Az 1907. évi XIX. t.-c. megalkotása alkalmával jelezték, hogy végre Magyarországon is megindul a szociális intézmények létesítésének folyamata. A trónbeszédben is kifejezést adtak annak, hogy a munkások életének és egészségének védelmére nagyobb súlyt helyeznek a jövőben. Számokban kifejezve ez a gondoskodás a következőképpen fest: Munkásbiztosításra előirányzat: 1008-ban 1912-ben 1,027.200 korona 1,266.200 korona. Iparfelügyeletre: 1908-ban 1912-ben 523.300 korona 637.300 korona. A bevételek főösszege 1908-ban 446,695.570 korona; az 1912. évi előirányzatban a bevételek főösszege 645,473.908 korona. A bevételek emelkedése tehát 198,778.338 korona és ebből a rengeteg összegből a munkások legfontosabb érdekeire csak 353.000 koronával használtak föl többet, mint 1908-ban. A kereskedelemügyi minisztérium a 645,473.908 korona bevételével 1,903.500 koronát fordít az iparfelügyekre és a munkásbiztosításra. De még ebből az összegből is megtérül a gőzkazánvizsgálatokból 431.200 korona. Ha pedig számításba vesszük azt is, hogy a munkásbiztosításra költött összeg nagyobb részét az Állami Munkásbiztosítási Hivatal föntartására fordítják, akkor nyugodtan elmondhatjuk, hogy a magyar állam a munkások részére évenként elkölt 600.000 koronát és ennél valamivel többet arra fordít, hogy a munkásbiztosítás fejlődését meggátolja. A kereskedelemügyi költségvetés fontosabb tételei Khuen alatt is azt mutatják, hogy a kormány a koalíció néppusztító politikáját folytatja. A költségvetés „indokolása" a legjobban bizonyítja, hogy a kereskedelemügyi miniszternek sejtelme sincs arról, hogy az „iparfejlesztés" ügyét a gépadományokon kívül más módon is elő lehet mozdítani, továbbá, hogy az iparfelügyelet és a munkásbiztosítás dolga még nincs rendben azzal, ha a szükséges kiadásokra 35.800 koronával, illetőleg 40.000 koronával többet adnak 1912-ben, mint a mult esztendőben. Az iparfelügyelet még nincs elintézve azzal, hogyha a „személyi járandóságokra, útiköltségekre és napidíjakra" 35.800 koronával többet utalnak ki. A kereskedelemügyi miniszternek el kellene olvasnia az ipari főfelügyelő jelentéseit és ezekből megtanulná azt, hogy az iparfelügyelet ázsia színvonalon áll. Az iparfelügyelők évek óta kérik, követelik a minisztériumtól, hogy lényegesen emelje a létszámot, mert az iparfelügyelet a jelenlegi szervezetében szinte teljesen a gőzkazánügyek elintézésével van lekötve, illetőleg még azt sem tudja rendesen elvégezni. Az iparfelügyelők évről-évre azt jelentik, hogy intézkedéseik hatástalanok maradnak, mert nem győződhetnek meg arról, hogy végrehajtják-e azokat. Minderről azonban hallgat a költségvetés. Kidobnak évenként 200.000 koronát, mert a külföldön rá kell mutatni arra, hogy nálunk is van iparfelügyelet. Azzal azonban nem törődnek semmit, hogy ez az intézmény csak karrikatúrája az iparfelügyeletnek. Ezt maguk az iparfelügyelők is elismerik. A kormány azonban nem törődik ezzel. Az iparfejlesztéshez hozzátartozik a kizsákmányolás előmozdítása is. A kereskedelmi kormány nem akarja a munkások érdekében kiadott intézkedésekkel a „zsenge hazai ipart megfojtani." Bizonyos, hogy tudatos gonoszsággal tartják az iparfelügyeletet, a jelenlegi helyzetében, hogy a megcsonkított munkások ezreivel és a törvénytelen eszközökkel kizsákmányolt munkások százezreivel, a fiatal gyermekek és nők rettenetes kínzásával, a rém-Wimmerek szabad garázdálkodásával „fejlesszék hazai iparunkat Lapunk mai száma 16 oldal. Heltai, a gazember, a becsületes választójog ellensége és a választási gazságok védője. A képviselőház pénteki ülésén Szmrecsányi György néppárti felölt Vázsonyi Vilmos minapi beszédére. Egyebek közt a fővárosi községi választások terén uralkodó hihetetlen visszaéléseket, hamisításokat és csalásokat is újra szóvá tette. Vázsonyi ugyanis tagadta, hogy ilyen visszaélések volnának. Ezzel szemben Szmrecsányi a Népszavából ráolvasta Vázsonyira az igazságot. A Népszava 1909. évi december 5-i, 14-i, 17-i és 19-i számában lelepleztük a VIII. kerületi községi választásoknál történt csalásokat. Több száz esettel, nevek és egyéb adatok pontos megjelölésével bizonyítottuk állításainkat. Cikkeinkből kitűnt, hogy nem létező házakban lakó nem létező emberek szavaztak le az uralkodó klikkre. Leszavaztak a Rókus-kórház halottasházának nem létező lakói. Leszavaztak Hüvöséknek olyan alkalmazottai is, akik soha sem laktak a VIII. kerületben, közöttük például egy olyan is, aki a választási névjegyzék készítésekor még csak 19 éves volt, a szavazás napján pedig Szegeden egzedrozott, mint egyéves önkéntes. Kitűnt, hogy hazudtak, csaltak, hamisítottak a választói névjegyzék összeállításánál és a hamis, hazug névjegyzék alapján, rég meghalt éssoha nem létezett emberek nevében szavaztattak le ismeretlen egyéneket. Hogy a csalásokat, a hamisításokat, a gazságokat kik követték el, arról most ne essék szó, de hogy ilyenek tömegesen történtek a VIII. kerületben, azt ma is készek vagyunk bíróság előtt bizonyítani. Akkor azonban nem kerül-