Néptanítók lapja 77. évfolyam, 1944
1944-01-01 / 01. szám
1190 . 1. SZÁM. NÉPTANÍTÓK LAPJ kultuszminiszterünk végez azért, hogy a tanítóság régi sérelmeit orvosolja, s nehéz anyagi helyzetén segítsen. Év végi beszámolónkban nem rilaszthatjuk el azoknak a rendelkezéseknekfelsorolását, amelyekkel Szinyei Merse Jenő kultuszminiszter, rövid másfél évi minisztersége alatt, a tanítók anyagi helyzetén segített. 1. A kántori és tanítói javadalmat szétválasztotta s ezzel a kántortanítók régi sérelmét orvosolta. 2. A többféle elnevezés alatt működő kezdő tanítók helyzetét rendezte annyira, hogy az 1944. évi költségvetés szerint, a kezelő tanítók már egyévi szolgálat után rendes tanítókká nevezhetők ki. 3. Amint tudjuk, az első világháború után sok-sok tanító volt, aki nyolc, sőt tíz évig szolgált különböző elnevezés alatt ideiglenes minőségben, s az így eltöltött évek az illetményszabályzat értelmében nem voltak beszámíthatók. Szinyei Merse Jenő ezt a fájó sebet az 1944. évi költségvetésben orvosolta, amennyiben most már az előzetes szolgálatnak három évet meghaladó részét fizetésemelkedés szempontjából be kell számítani. 4. Nagy eredmény, hogy az 1944. évi költségvetésben 150 állami és 100 nem állami tanítóval több jut be a VII. fizetési osztályba, mint az előző években. 5. Nagy megnyugvással vette tudomásul a tanítóság, hogy az elmúlt év karácsonyán minden jellegű iskola tanítója karácsonyi segélyben részesült. Mindezekért a magyar tanítóság hálával gondol kultuszminiszterére, aki nemcsak látja, tudja, hanem át is érzi a tanítóság nehéz helyzetét, s ezekben a súlyos időkben is, ahol és amikor csak teheti, enyhíti a nemzet napszámosainak anyagi gondjait. Szinyei Merse Jenő kultuszminiszter egyik beszédében ezt mondotta: „Tervszerűen erősítenünk, támogatnunk kell a nemzet lelkét. Különb és öntudatosabb magyarokat kell nevelnünk, ha nem akarunk elveszni a viharban." Most, az újév küszöbén, mikor a magyar tanító előretekint, ezeknek a szavaknak tartalmát vésse mélyen a lelkébe, ezzel itassa át minden érzését és gondolatát, ez irányítsa nevelői és tanítói munkáját. Ehhez adjon a Mindenható az újévben minden magyar tanítónak erőt, hivatásszeretetet, munkabírást, kitartást! Brozdy Gyula: A TANÍTÁS ÉS NEVELÉS ÁLLÓCSIIifiAGA KELEMEN KRIZOSZTOM pannonhalmi főapát, elnök beszéde az Országos Közoktatási Tanács megnyitó ülésén. „Inferre autem bella finitimis, et inde in caetera procedere, ac populos sibi non molestos sola regni cupiditate conterere et subdere, quid aliud quam grande latrocinium nominandum est?" — írta az igazságtalan háború borzalmait megbélyegző szavait Szent Ágoston Idetivitate Dei című művében (Lib. IV. cap. VI.). Távol áll tőlem, hogy a háború fölidézésének bűnösségében állást kívánnék foglalni, csak azt állítom: a régi hadviselésben, midőn fegyveres erő fegyveres erővel állott szemben, még lehetett lovagias mérkőzésről beszélni. Ahogy azonban ma folyik a háború, midőn ártatlan emberek, aggok, nők, gyermekek tízezreit gyilkolják halomra pénzszakrényeket megolvasztó tűztengerrel, fölmerül az ember lelkében a kérdés: vájjon mit szólana ehhez a keresztény világnak ez a legragyogóbb lángelméje? Ha végiggondoljuk az utolsó harminc év történéseit, komolyan aggódnunk kell a nyugati művelődés válságán. Ennek a kultúrának szolidságot mégis csak az a tény adott, hogy kultúrjavaink művelésében és féltésében egynek érezzük magunkat. Ez az összetartó erő ma rongyokra tépve. És nem tudjuk, hogy a kultúrarombolás mi mindent fog még maga alá temetni. A vérszagba beleundorodott ősember ösztönével tapogatózunk a megváltó eszme után, amely ha idők múltán is, de ki tudná ragadni az embert öngyilkos őrületéből. A keresztény középkor összetartó ereje az isteneszme és a vele kapcsolatos vallásosság volt. Az újkori ember azonban évszázadok óta szekularizál. Titánok módjára lázadozik az istenség ellen, szabadságáért küzd és egy-egy hatalmas akarat sziklához láncolja. Az emberi fejlődéstörténet válságának lényege az, hogy az ember lényének végességével szemben a végtelenség igényeit támasztja. Az ember szabad akar lenni minden gátlástól és maga elég akar lenni önmagának. (Blazovich: Újkori emberarcok.) Ez a háború is az egeket vívó titánok háborúja. Önkénytelenül eszünkbe jut, amit Aischylosnál a kar mond a leláncolt Prometheusnak: „Lásd nincsen a jótettben köszönet, barátom! Vagy hol találsz segélyt? Melyik egynapi lény véd meg? Nem láttad-e a tehetetlen erőt, amelynek béklyójába verve sínylik a vak emberi lény hiú álomképe gyanánt? Sohasem hiúsíthatja meg emberi terv nagy örök határozatit Zeusnak!" Nekünk pedagógusoknak az Ember tragédiájának ez újabb kulmináló pontjánál sem szabad kétségbeesve lemondanunk. Mi hisszük a Szent Jánosnál (8, 32) elhangzott megváltót szóban: „veritas liberalit vos", az igazság megment titeket. Tudjuk, hogy a nevelés tudománya és művészete, ill. gyakorlata a meglévő kultúrát nemcsak átszármaztatja az új nemz©-