Pesti Hírlap, 1883. december (5. évfolyam, 331-359. szám)
1883-12-01 / 331. szám
isftapest, 1883. év«, óóI. (1771.) SZájt* Szombat, dactitist I Elöfix.tMi taa: Bréu évre.........................Hírt ta. £§§£$$& §g M bori a lap uellemí réeoéttllet« mixt« rélévre................................7 » » rS jjLLji ifWL _garn_ MIMMM —e ^ m wm mm mhv köilméiy i úté rendi. M | fjede v.re.....................S a 60 a fisSl B*P?SSj| pgj Kei Hm KjraOT m Jrefl Bér menteti»» levelek peek iáméit Mgf hóra ........................1 a %4 a ||||| R#B HH'izS k«»ektíl fogadtatnak el. ES*«« szám helyben -h k_r. ||||pig0P re|| |||| rag |p| flSjggB X-énárdok rasza nem adatnak Vidékem 5 kr. iPa I I H 1| M El lip»^ Kiadóhivatal: A .Zégyaremág és a Nagyvilágtólaz 155 K&33B Em| fi| raj) §11 fa kN ® 18 Aotív alfizeték « i kp »étkét. vagy kepei lappal együtt: ■■ H ^B ^B BB ■■ B «•»■■■ BH BIB BB áénéri rouaekció feUiólémlAsok »•gén évre.....................10 fcn. ----- ***•“*’*'• félévre............................le ____ POLITIKAI NAPILAPÉ© -iksässä. Százalék mík adatik. A V/UNAIVTU. i'rvi AAJXAA A . iff..... RUDOLP M088a-»el PAJUS-bia. ...... —— - .ii.ii.m -III III ---IB — éé, Bat Xotreéame dte Tictairte. Adóemelés a Ház előtt „A földadó, házadó, tőkekamat- és járadékadó, valamint az általános jövedelmi pótadó iránti törvények módosításáról“, — ez a hivatalos címe annak a javaslatnak, amelynek a tárgyalásába ma fogott bele a képviselőház. Kedves kis cím, ártatlan és igen ügyes, úgy van tartva, hogy aki elolvassa, akár azt gondolhassa, hogy itt talán bizony az elsorolt adóknak a leszállítását javasolja a tisztelt kormány. Sőt ha tovább olvas, még megerősödik e hitében. Mert ez az ártatlan kis adójavaslat valóban adóleszállítással kezdődik. Alig hisz az ember a szemének, hogy még az ilyen lehetséges is legyen a mai világban. Mert hiszen már Deák Ferenc is fölvilágosította a hozzá adóleszállítás végett folyamodó atyafiakat, hogy „jaj barátim, értsétek meg, hogy két dolog van a világon, ami soha se leszféle, mindig csak nagyobb : a lyuk a csizmán, meg az adó.“ Deák óta aligha változott meg ez az örök igazság, és ime, e javaslat első paragrafusában mégis csakugyan az áll, hogy a földadó leszállíttatik 29 millióról 26 millióra. Hiszen az csupa öröm és boldogság! Hiszen ha ezután is így megy , isten Szapáry Gyula pénzügyminiszter urat még sokáig a bársonyszékben marasztalja a mi javunkra, még megérjük, hogy Amerika is mi hozzánk költözik, hogy kisebb földadót kelljen fizetnie. Most érti meg csak az ember igazán, miért berzenkedtek e javaslat ellena liberális klubban a három kapitulációs öreg mamelukok. Nem akarják a szegény nép javát s most, hogy a kormány egyszer már könnyíteni akarna az ország terhein, pártot ütnek ellene, még föl akarják mondani neki az engedelmességet, az istentelenek. Szerencse, hogy ott a fiatalabb gárda a bársonyszékek körül, az még nincs annyira megromolva, istentől elrugaszkodva... így fog gondolkozni minden ember, aki a javaslatnak csak a címét, meg az első paragrafust olvassa el és aztán nem olvassa tovább. De bezzeg, ugyan megnyúlik az ábrázatja, ha tovább betűz! Legokosabb volna azt a javaslatot csak idáig fogadni el, a többit oda adni a németnek. Hadd vegye legalább hasznát valaki, ha már megcsinálták nehéz fáradsággal, verejtékontással a miniszteri kancelláriákban. De ez hiú reménykedés. Ami ez után következik, az is mi nekünk van szánva és nem másnak. S a magyar kormány, úgy látszik, erre fekteti a fősúlyt. A szépen biztató elöljáró beszéd csak cukorpor a pilulához. A fő a pilula. És az a pilula ugyancsak keserű. Dehogy lesz kisebb a te adód, jó magyarom. Deák Ferencnek igaza volt. Nagyobb lesz, kerek három millióval. De ne zúgolódjál! Ő excellenciája azért kívánja tőled ezt az újabb áldozatot, mert el akarja vele enyésztetni a deficitet. Hogyan! Az egészet ? Hiszen ez akkor nem is nagy dolog! Három rongyos milliót, még ha oly keservesen esik is, csak kiizzadunk azért a nagy előnyért, hogy végre megszabaduljunk az örökös adósságcsinálástól és elmondhassuk, hogy végre eljutottunk odáig, ahol mindenünk a magunk becsületéből telik ki, nem szorulunk többé se kis zsidó, se nagy zsidó pénzére. Ha így áll a dolog, akkor ne is vesztegessünk rá sok szófia-beszédet: szavazza meg az országgyűlés azt a potom kis pénzt, szavazza meg egyhangúlag! Még a legszélsőbb szélbaltól is elvárjuk, hogy ráadja az áldását, mert megtagadni, ily körülmények között, hazafiatlanság volna. Egyenes honárulás ! Értsük meg egymást, édes atyámfia. Azért hogy ezt a három milliót most mi megszavazzuk , ne hidd ám, hogy akkor aztán több kölcsönt nem szükség fölvennünk. Kell biz azt, úgy vagy 17 milliócskát Mi a kő hát mire? — Bizony a deficitre. — De hisz a kormánynak azért kell a három millió, adó utján, hogy elenyésztesse vele a deficitet. — Igen ám, de csak az ordináriumban. Az extraordináriumban ott tátong még 17 milliónyi repedés. Azt is csak be kell toldani valamivel. Arra való lesz a kölcsön. Hát ez egészen más! Akkor mégis csak gondolja meg az az országgyűlés, hogy az adófölemelést elfogadja-e. Ha már úgy is elkerülhetlenül föl muszáj venni 17 milliót, akkor talán nem sokkal kerülne nagyobb fáradságba kerek 20 milliót venni föl, hagynának békét a szegény adózó ember zsebének. Épen így gondolkoznak azok a jó öreg mamelukok is ott a kormánypárton. De azok már lejárt emberek. Fejekre nőtt az újabb nemzedék, mely az eféle kérdésekben nem oly aggodalmaskodó. A pénzügyminiszter A „PESTI HÍRLAP“ TÁRCÁJA. A t. Házból. — A Pesti Hírlap eredeti tárcája. — Hegedűs Sándor beült az előadói székbe — a mi azt jelenti, hogy ismét nyakunkon a „legszomorubb théma.“ Szapáry Gyula pedig két rendbeli nadrágot csináltatott magának a hosszan tartó szakadatlan üléshez a piros székben, mert hihetőleg elkeseredett viták lesznek az új adójavaslat fölött. Már magában a szabadelvű klubban is nagy volt az elégedetlenség. Vagy, hogy csak a híre. Mert a mamelukok is gondolkoznak néha, amikor a saját bőrükről van szó, és most arról van. Mélyen átérzik ők annak a szükségét, hogy a kormányt fenn kell tartani, — de még mélyebben annak, hogy önmagukat is fenn kell tartani. Ha mindkettő nem megy — akkor magukat sietnek megmenteni. Besavanyítják becses énjüket, mint az uborkát s elteszik télire, nehogy megrohaszsza az uj szavazás az indájukat — mely a kerületben van elültetve. Zajongtak már a klubban, napok óta folyik a fronderködés az ablak mélyedésekben a tarokk asztalok mellett — sok borzasztó ! — a tanácskozó teremben, sőt a kis salonban is, hol Deák Ferenc nyúlik el kedélyesen a falon — felütötte fejét az elégedetlenség ádáz szelleme. A leghűbb mamelukok, az úgynevezett petrifikáltak, állnak csak a faasztal mellett, mint a szikla, rendületlenül, a többiek az ördögei, a legjobb esetben Janas arcot öltenek, a legroszszabb esetben pedig dissidenskedéssel fenyegetőznek. — Lehetetlen! Nem bírja már meg a nép ! mondja X. ur. Még tiz forint rebesszer ! — Feljajdul az alattunk levő föld ! sopánkodik B. ur és megadja a tiz forint rebesszert. — Inkább kivágom a nyelvemet, mint sem megszavaztam! dörmögi Z. úr. Hívok öt forintot blind. — Szerencsétlen idea a kormánytól! Ki adja meg a blindet? — Én ! Én! — Igazán szeretném tudni, ki szavazza ezt meg Szapárynak ? — Senki. Senki. Alig egy negyed óra múlva Szapáry is odajön a lázongó asztalhoz, szétnéz ott, mint rendesen, mert egy státusférfinak illő tudni, mi történik az országban, megkérdezi a kártyajárást, ki nyer, ki veszít, látszik, hogy érdeklődik a közviszonyok iránt. B. van nagy fórban, négy nagy zsinórt húzott be egymásután, X pedig állandó malheurben szenved, pedig már kétszer cserélt helyet. A jól értesült miniszter távozni készül, hogy más asztalnál tartson cerclet: ilyenkor jó politika rősíteni a híveket De mint felkelt, X is lecsapja a kártyát, plemp potenciát adván a legközelebb ülő gibicnek. — Kegyelmes uram, egy szóra — mondja halkan. — Kérlek, szolgálatodra állok. — Ne méltóztassál elfeledkezni kegyelmes uram az öcsémről. — Igen igen, emlékszem . . . — Az a kis hivatalka kellene neki. — Tudom, igen, tudom, de majdnem lehetetlen , hiszen nincs üresedés. -***«*-» »i - —» ni'«-"»111 iwmnmn — Igaz igaz, kegyelmes uram, de a te kegyességed kitalálhatja a módokat, talán lehetne rendszeresíteni még egy állást. — Honnan ? Hiszen láthatjátok, hogy emelik az adókat. — Igaz igaz, de ezt a gyereket, csak elbírja még ez az ország! Alig hogy lerázza a miniszter X. urat, már ott áll B. ennek a háta mögött. — Kegyelmes úr! megengeded, hogy alkalmatlankodom azzal az ügyemmel. — Aha, tudom már. — Annak a potom kétezer forintnak az elengedésével. — Nem lehet. Az államkincstárnak minden garasára szüksége van. — Az én garasaim nélkül elesz az államkincstár — mondja B. édeskés mosolygással. — Hiszen láthatjátok, hogy az adókat kell emelni, hát nem engedhetem el, már épen azért sem. — Pedig épen azért engedhetnéd el. Az „épen azért“-en nyugszik a súly. Ha az ember elevenítő üvegen néz be abba az úgynevezettklubbeli oppozícióba, mely forr minként a láva, csapong mint a tenger hullámai, tüzet és tajtékot hány mint a Vezúv, és mely egyszerre lecsendesül azon kijelentésre, ha a kormány kimondja a varázsigét, hogy: „Ez kabinetkérdés.“ Ez a varázsige megállítja a legbőszültebb bikát is, a vipera sziszegő nyelvét megdermeszti, a sárkánynak a körmeit lemetéli. . . - mégis csak furcsa kis ige, mihelyt elénekli a kormány. Ez most kabinetkérdés tralla S az ellenzék nincs — csak vala. Nem, ezt nem lehet megérteni máskép, csak ahogy én magyarázom ! De térjünk át az üléshez, mert az oppo-