Pesti Hírlap, 1885. november (7. évfolyam, 300-328. szám)
1885-11-01 / 300. szám
Budapest, 1835. __________________VB* évf. 300. (2458) szám. _____________________. T-infszetáai árak: ______ __ __ Szerkesztési Iroda: Előfizetési fg|§|k n B Mildfa. aaflor-otca l ss„ L emelt' ÉS ::i!si PCCTI UlDI AD ZSikru Sgyeelám helyben 4 kr. 11® jjlk I ff 1||| | H M ismert kezektől fogadtatnak^ Vidéken 5 kr. 19 Ijl ISLIm Ida jH Oj j*j pl ||i la Kéziratok vissza nem adatnak Százalék nem adatik. KI MHaj yjfSfr 13 H “UHII BB3BBrttA§9 Hirdetések Kiadóhivatal: ----. a kiadóhivatalban vétetnek fd Budapest, nádor utca 7. sí, földmnt, ThAT TTTT/ AT MA ATT A A Francziország őszére Pedighová az előfizetések és a lap VIII I I Kj\j M ArlL AF.•) ^ed“1: fTMOLF MOSSE-né szétküldésére vonatkozó felszó- 1 UUllllViXl 1U11 UJXU . ^ y Párisban, 40, Rue Notredam lnmiácnk intézendők. V* W)wV\/'g/ des Vittoires. VH évf. 300. (2458) szám. A külügyi válasz. Miben áll azon „szoros és bizalomteljes viszony“, mely monarchiánkat Németországhoz és Oroszországhoz kapcsolja? Vájjon monarchiánk ugyanazon viszonyban áll-e Oroszországgal, mint amilyenben Németországgal áll? Vájjon a konstantinápolyi konferencia csak a lázadó Kelet-Rumélia fölött stél-e avagy más balkánbeli államokra is kiterjeszkedik ? Van-e a hatalmak közt aziránt egyetértés, hogy hozandó határozataikat miképen fogják érvényesíteni, ha t. i. valamelyik balkánbeli állam, pl- Szerbia, nem áll kötélnek? Miképen áll a török vámszerződés és görög keresk.szerződés ügye ? Mi történt aziránt, hogy Németország a prohibitív vámokat alábbszállítsa ? A három potentátum egyetért-e az u. n. status quo ante helyreállítása körül ? Vájjon Szerbia érdekeit is biztosítja-e a három szövetséges hatalom egyetértése és mi történik akkor, ha ebben monarchiánkat a két másik hatalom nem támogatja ? Mi oka annak, hogy a Tisza Kálmán által kimondott balkánbeli „hatalmi egyensúly“ helyébe egyszerre csak a „status quo ante“ eszméje lépett?“ Mi része van monarchiánknak a szerb hadsereg mozgósításában? Miután Oroszországhoz monarchiánkat immár „szoros és bizalomteljes viszony“ fűzi, vájjon fönnáll-e még monarchiánk és Németország között azon külön viszony, mely külpolitikánknak eddig alapját képezte? Vájjon monarchiánk Kelet-Ruméliának Bulgáriával való egyesülésébe beleegyezett-e s követelt e Szerbia részére területi nagyobbodást? A status quo ante helyreállításában egyetértenek-e a hatalmak avagy melyik és milyen kifogásokkal élt? Egyet jelent-e a status quo ante a berlini szerződésben szabályzott állapottal? Monarchiánknak is része van-e abban, hogy Szerbiát az akciótól visszatartották? Ezek azok a kérdések, melyeket a magyar delegáció külügyi albizottságában ma Fáik Miksa, Gáli József, Apponyi Albert és Szilágyi Dezső képviselők Kálnoky gr. külügyminiszterhez intéztek. Ha a külügyi kormányzás olyan mesterség volna, mint amilyenek egyátalán az emberi mesterségek s ha Kálnoky gr. ezen kérdésekre oly őszintén és röviden válaszolhatott volna, a mint őszinte és igaz embereknek a kérdésekre egyáltalán válaszolniok kell, akkor holnap reggelre nem volna titok Európában. Kiránthatná a kardot, akinek a keze úgyis a markolaton nyugszik és kitörhetne az a rettenetes láva, mely az egész Balkán-félsziget alatt összegyülekezett. A külügyi válaszok azonban — talán épen ezért, — nem szoktak rövidek lenni. A kényes pontokat, alku alatt levő megegyezéseket, haszonra törekvő érdekeket, elburkolt aspirációkat rövid szavakkal vázolni nem lehet. De az őszinteség sem tartozik a külügyi válaszok tulajdonságai közé. A fegyverben álló állami érdekek között tojástáncot kell járni a külügyminiszternek. Egyetlen félrelépés elronthatja a produkció , sikerét. Sokat kell elhallgatnia, sőt elnyelnie. Amit pedig mond, azt csak elburkolva, körülírva, s nyulékony kifejezések között mondhatja meg. Fátyolt kell tartania bizonyos dolgok elé. Csalódásba kell ejtenie a nézőt, hogy mit lát a szerveten keresztül: szuronyt-e, vagy a béke olajágát? Halálos ítéletet e, vagy békeokmányt? Szövetségi szerződést-e, avagy hadüzenetet ? Lőporvillogást-e, vagy örömtüzet? Kiki nézze annak, aminek legjobban szeretné, de a látványból ne származzék senkire nézve fölszabadító bizonyosság. S Kálnoky gróf, ha a külügyi politikában követett, is el hibákat, mint nyilatkozó diplomata tökéletesen megállotta helyét. Semmit nem mondott, amiről megelőzőleg ne tudott volna a világ. De ezt a semmit oly részletesen és oly határozottsággal mondotta el, hogy a gyöngébbek bátran hátratántorodhatnak tőle. A beavatott ember és figyelmes szemlélő azonban, épen olyan okos marad a nagy nyilatkozat után, mint amilyen előtte volt A nagy nyilatkozás, épúgy, mint a kérdezősködés három pont körül fordult meg. Az első ama viszonynak természete, mely a monarchiát Kremsier óta Oroszországhoz köti s mely különösen Magyarországon, már eddig is annyi nyugtalanság és nem épen alaptalan gyanú kutforrása volt. Kálnoky gróf sem ment messzebb e tárgyban, mint a királyi beszéd. Szoros és bizalomteljes viszony» ez a refrain. A lehető legáltalánosabb refrain, mely a puszta jóindulattól a garanciákkal ellátott szerződésig mindent magában foglal s csak egyet zár ki, azt t. i., hogy nekünk és Oroszországnak a Balkánban ellentétes érdekeink vannak, holott mi sem bizonyosabb, mint ez az egy. A muszka birodalommal tehát maradunk, ahogy vagyunk, addig ameddig lehet. A második a „status quo ante.“ Ez a különös találmány, mely az orosz diplomácia ügyességének és Kálnoky gr. ügyetlenségének szüleménye. A bolgárok föllázadtak a berlini szerződés ellen s elfoglaltak egy egész török tartományt. S most e nép, mely földúlta Európa nyugalmát, megzavarta az egyensúlyt és százezrekre menő hadakat kényszerített fegyverbe; most e nép egyszerűen és minden bünhődés nélkül menjen megint haza azzal a barátságos kijelentéssel, hogy „fiaim, elhibáztátok a dolgot, menjetek haza, majd máskor!“ Ha a bulgár nép véletlenül szláv nép nem volna, hanem például magyar, mi minden nem történnék vele ezen merényletért!? Kálnoky gr. azonban földicsérte a status quo ante jó oldalait (s ez Oroszországban már nem egészen új dolog), — de hogy ez az eszme mily kezdeményezésre, kinek a javára, sőt kinek az erőszakolására csúszott bele a hatalmak programmjába, azt minden világos kérdés dacára finoman elhallgatta. Ha rövid és igazságos lehetett volna, így kellett volna szólania: „A status quo ante orosz barátunk eszméje, melyet ellenkezésünk dacára érvényesített.“ A harmadik: Szerbia. Ugyanaz, akit Kálnoky gr. a monarchia érdekében fölállított „hatalmi egyensúly“ eszméjével lóra ültetett. És ugyanaz a Szerbia, akit Oroszország a „statu quo ante“ eszméjével le akar szállítani a lóról Bámulatos, hogy épen monarchiánknak jutót osztályrészül az a szerep, hogy Szerbiával status quo ante kivánatos voltát minden áros elhitesse. Ugyanaz a Kálnoky gr., aki Szerbiát egy hónappal ezelőtt, — bizonyára dp-u barátunk iránt hirtelen föllobbanó gyanúval eltelve, — fegyverbe állította; ugyanaz a Kálnoky gr., ugyanazon Oroszország kívánságára ugyanannak a Szerbiának most hosszasan bizonyítja, hogy hiszen a berlini szerződés visszaállítása úgy amint volt, egészen Szerbiánál köszönhető s Milán király a saját diadalát láthatja ezen világra szóló eredményben. Egyebekben pedig lovagoljon haza Belgrádba s fizesse meg szépen a rettenetes hadiköltséget melyet neki a bulgárok okoztak. Mindent összevéve Kálnoky gr. beszédje — egészen eltekintve a többi külpolitikai kérdésektől, — hivatalos megerősítése volt azon megalázásnak, melyben monarchiánkat , vele a szerb királyságot Oroszország részesítette. A delegációk működése Bácsból mai kelettel hürgonyzik. A magyar delegáció külügyi hadügyi, tengerészeti és pénzügyi albizottságai is csütörtökön, november hó 6-dikén az illető bizottsági jelentések hitelesítése végett siókét tartanak. A magyar delegáció legkorábbi összülése jövő pénteken, november 6-a délelőtt 10 órakor lesz, mely alkalommal elő fognak terjesztetni a hitelesített albizottsági jelentések Ezen ülés után az egyesült négyes albizottság megszállási hitel ügyét veszi tárgyalva alá Lapunk mi szám 16 alfajt tartalmi. Politikai vagy társadalmi cikkek. A vidéki sajtóra nézve csaknem életkérdés felismerni a határt, mely a politikai cikket a társadalmitól elválasztja, mert a sajtótörvény oly hírlaptól, mely politikai kérdésekkel foglalkozik, tekintélyes óvadékot követel, holott az, mely csak társadalmi kérdéseket fejteget, a sajtószabadság teljes oltalmát élvezi; a törvény azonban nem határozza meg, mi a politika, ez a bíróságok ítéletétől függ. Ismerjük a vidéki s kisebb városi viszonyokat; az újságszerkesztők ritkán birnak elég tapintattal, a személyes kérdések sokszor élesebben beszéltetnek meg s nagyobb feltűnést okoznak, mint a fővárosban; a vidéki emberek bőre vékonyabb, minden megtámadás közbeszéd tárgya lesz s a sajtóper készül. Ellenben az esküdtszék, mely a sajtóvétségek felett ítél, az egész országban mindig hajlandó a vádlottat fölmenteni, még akkor is ha a sértés tényét elismerte. Ennélfogva meg van mindenütt a hajlam a kellemetlen hírlap , az által megszüntetni, hogy annak politikai iránya bebizonyittassék, s igy az óvadékösszeg letétele követeltessék, mi sok esetben halálos ítéleti lapra nézve. '92 Felszólittatván, hogy egy ily esetben szakértői véleményt adjak, — valószínűleg azért minthogy hosszú politikai és hosszú journalist-t