Pesti Hírlap, 1888. április (10. évfolyam, 92-120. szám)
1888-04-01 / 92. szám
Budapest, 1888. X évf. 82. (3329.) szak» Szombat, április 1. előfizetési árak: Egész évre . . . 141 frt — kr. Félévre 7? . r. 7 » — » Negyedévre 1?. 3 » 50 » Egy hóra. . . 1 » 20 » Egyes szára helyben 4 kr. Vidéken 5 kr. Százalék nem adatik. Kiadóhivatal: Bnflarest báowitca 7• st. Msiiii hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszólamlások intézendők. Hírlap POLITIKAI NAPILAP. n—i----ngl'" Szerkesztési iroda: Budapester, nádor utca 7. sz I. «Miét, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Bérmentetlen levelei csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok vissza nem adatnak. Hirdetések a kiadóhivatalban vétetnek fel. Francziaország részére pedig John F. Jones & Cie. Parisban, 31 bis, rue du Faubourg Montmartre. Kérjük tisztelt vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfizetést ide sok órás szíveskedjenek megújítani, mert különben a lap rendes megküldése fennakadást szenvedhet.______________________________ Hajdan és most. Midhin keresztfára feszítve vérzett el Jeruzsálemben a kereszténység megalapítója, az istenember, az ókori világ legnagyobb birodalma, a római császárság magában hordotta már föloszlásának csiráit. Óriási volt hatalma, kiapadhatlanok segélyforrásai. Királyok remegtek tőle, népek porba sújtva fetrengtek diadalmas hadvezérei előtt., Athén, Syrakuza, Karthago, Memphis, Jeruzsálem egymásután érezték hatalmának fölényét. Gallok, germánok, görögök, thrákok, egyiptomiak, parthusok, karthágóiak, zsidók, majdnem minden ismert nemzete az óvilágnak kincsekkel adózott konzulainak, prokonzulainak, imperatorainak. Miként V. Károly császár birodalmában, úgy a hatalma tetőpontján álló római császárságban sem nyugodott le a nap. Külellenség sohasem győzedelmeskedhetett volna e birodalmon, ha a római nép az marad, ami Cincianatus korában volt. Ha megőrzi erkölcsi tisztaságát, fajának eredeti erényeit, a családi élet szeplőtlenségét, a közügy érdekeinek szolgálatában tanúsított önzetlenséget. Valósággal Rómát nem a barbárok hordái győzték le. A belviszály, az erkölcsök meglazulása, a féktelenség szelleme, a hatalomért vívott tusák, a polgárháborúk és társadalmi bűnök ásták meg nagyságának sírját, sokkal előbb, hogysem a betörő barbárok felgyújtották a Capitoliumot. A 19-ik század végén Róma sorsának vájjon nem kellene-e intő például lebegni bizonyos nemzetek előtt? Nemcsak a franciát értjük, mely ép e pillanatban siralmas látványát nyújtja annak, mily katasztrófák örvénye felé sodorhat egy nagy és művelt nemzetet is az erkölcsi sülyedés és elmérgesedett pártviszály. Nem , az ókori világbirodalom hanyatlásából és bukásából a jelenkor minden nemzete levonhatja a tanulságot. Le kell vonnunk nekünk magyaroknak is, szemben azon sivár tünetekkel, melyek társadalmi életünket jellemzik. Mert van elég. A kasztszellem, az állampolgári kötelességek laza teljesítése, a polgári munkának arisztokratikus lenézése, a pazarlásra vezető urhatnámság, a politikai erkölcsök lazulása s mindennek nyomában az a korrupció, mely közigazgatásunkban terpeszkedik, nem egészséges társadalmi viszonyoknak jelenségei. A pesszimizmus nem kenyerünk. Legyenek e tünetek még oly sivárak, a nemzet jövője miatt aggodalomba nem esünk. Senki sem ostorozta kegyetlenebb sarkazmussal nemzeti hibáinkat, mint gróf Széchenyi István, s mégis ő volt az, ki biztatáskép kiáltotta oda nemzetének: „Magyarország nem volt, hanem lesz!“ De ha egyrészről feltétlen elismeréssel adózunk annak, a mi az új Magyarországot az egész világ előtt is a legelőnyösebben külömbözteti meg a régitől; ne hunyjunk szemet olyan hibák előtt, melyek e fénynek sötét árnyai. Magyarország alapjában véve minden demokratikus intézményei dacára még mindig arisztokratikus ország, s pedig nem a szónak jobb értelmében. Olyan ország, melyben a születés többet nyom, mint a személyes érdem és tehetség. Olyan ország, melyben az úgynevezett régi családok s azok pártfogoltjai osztozkodnak a hatalomban, népesítik be a parlamentet, befolyttkotják a kormányzatot és „csinálják“ a a közigazgatást. Hogy miként, azt mutatja adminisztrációnk siralmas állapota, melyet Tisza Kálmán erélyes keze is alig tud tűrhetőbbé tenni. Mert nemcsak a megyei rendszer élte magát túl régóta, és satyrája egy jogállam közigazgatásának. De nem illenek bele ily állam administrációjának keretébe azon elemek sem, melyek a megyékben dominálnak. Az az indolencia, mely nálunk a közügyekkel szemben országszerte jelentkezik s annyi mulasztásra, erkölcsi és anyagi kárra vezet,elsősorban arra vezetendő vissza, hogy a tisztviselői kötelességeket ritka hivatalban veszik komolyan. S e példa ragadós. Ha a főispán urak egy része nem tesz egyebet, mint ünnepélyes alkalommal fogadni és reprezentálni s legfölebb a választásokat befolyásolni; ha az alispán urak egy része teljhatalmú kormánybiztos kiküldetésére szorul, hogy azok teljesítsék a tizenkettedik órában azt a feladatot, melyet ők képtelenek voltak teljesíteni; ha főkapitányok, szolgabírák, árvaszéki ülnökök kezei között elkallódnak a közpénzek ; ha a közérdek gondozásával azok sem törődnek, kiknek az hivatalos kötelességük, ugyan ki szolgáltassa hát akkor a kötelességteljesités s a pontosság előképét a nagy tömeg számára? Mindezek, fájdalom, nem képzelt bajok,1, hanem valódiak. Ellenőrzés, rend, fegyelem. „iBiBüTrir.r- - .m, ..m ■—r~...............A „PESTI HÍRLAP“ TÁRCÁJA. Arcéban. — Március I. — Sápadt levelű olajfák alott, Hegy parton ülök. Idetűz a nap. Fölebb sötétzöld, karcsú ciprusok Boronganak, mint én, ha búsulok-Túlnan regényes várrom néz alá. Emberfiának rég’ nincs gondja rá. Köröttem méla csend. Sütkérezem Meleg sugáron, szép emlékeken. Bolyongtam azelőtt is többször én Erdőmagányban, szellős domb ölén. Csakhogy nem így, hallgatva, csendesen . Sokáig nem volt nyugtom, egy helyen. Szaladtam hegynek föl-le, mint e gyik. Kern olvasóm, a lépés hányadik. Rá sem gondoltam, mert nem érezem, Hogy van tüdőm, májam, szivem, vesém. Akkor hogyan hihettem volna még. Midőn hangomtól reszketett a' jég, És kacajom fölverte a határt, — Hogy énekelni, vígnak lenni árt! "Tilalmas most a hangosabb beszéd; Ének s Kacaj gyors köhögésre készt. Vigyázva járok, csend ül ajkamon; Bőszig tüdőmet így földozgatom. A fakadó rügy, pázsitos mező. Sugárcsillámos, langyos levegő, Kern gyönyöröm, mint volt,csak gyógyszerem, víz orvos szabja meg lélegzetem’. Óh, szép idők, egészség évei! E romlatag test mostan érezi: Akkor becsüljük meg csak életünk’. Ha nyavalyákkal kell megküzdenünk. Reviczky Gyula: Minden asszony, asszony. írta: Mikszáth Kálmán. — A „Pesti Hírlap*" eredeti tárcája. — Furcsa rangok voltak itt valamikor! A szalonokban, a klubbotban azzal mutatták be az embert: „X. vagy Y. ur, hat esztendeig volt elcsukva.“ Hogy siettek kezet szorítani, per tu lenni az ilyennel. Mert az volt az államban a legmagasabb cím „vasban ült“... Legott rózsákra ültettek. A második fokozat alá estek a „sokat szenvedett“ emberek gyermekei. Kimeríthetlen dominium volt, ha valakinek az apját felakasztották, vagy ha a száműzetés keserű kenyerét ette. A maradékai száját teletömték mindenféle jóval. Belky Ferenc a második osztályba esett. Atyja a szabadságharc alatt titkár volt Duscbek pénzügyminiszternél, aki arról nevezetes, hogy krajcáros szivart szitt (ami egyébiránt csak látszólagos takarékosság, mert abban az időben könnyebb volt egy tíz forintos bankót nyomatni, mint egy rézkrajcárt veretni). A katasztrófa után kibujdosott az országból a családjával együtt. Londonban tengődött és ott is halt meg. Egy leánya maradt és egy fia. A leány férjhez ment egy kingstreeti kardcsinálóhoz, a fiú pedig írnok volt a Drum Lane színháznál, amikor megismerkedett Lókyval, szintén egy magyar száműzött fiával. Az beszélte neki, hogy Magyarországon most szabadabb a levegő, megnyílt az alkotmányos élet s eleven színekkel csábította haza. — Ugyan mit csinálnék én otthon? Birtoka nem volt az apámnak, amit visszaadhassanak. Hát miből élnék én ott? — A nevedből. Belky a fejét csóválta hitetlenül: — Nem lehet a nevet se megszántani, se bevetni. — Mégis terem, hidd meg. Addig tartotta szép szóval, míg végre is hazajöttek mind a ketten. Épen jókor, itt már a királydombot építették a lánchíddal szemben és a dombból semmi sem hiányzott, csak „a számüzöttek saruján hozott por.“ Nos ezen a négy talpon is volt egy kevés. Csinos fiúk voltak és elegáns ruha volt rajtuk. Ettől függött, mert a kopott kabát is kapott kenyeret, de a jó kabát kalácsot kapott. Senkitől sem kérdezték az itthonvalók „mit tudsz és mit érsz ?“ csak azt kérdezték: „ki vagy és mit igényelsz ?“ Az alkotmány mézes hetei voltak ezek. Ki fösvénykednék ilyenkor ? Volt bőven minden : kedély, bizalom, pénz, remény. Együtt jöttek haza, és együtt látogatták meg apáik hajdani pajtásait, most csupa irányadó férfiakat és minisztereket. — Hát mi szeretnél lenni? — kérdé az egyik miniszter Lókytól. — Valami olyan állást óhajtanék bátyám, ahol dolgozni kell, ahol kitüntethetném magamat. Lapunk mai száma 32 oldalt tartalmaz.