Pesti Hírlap, 1890. április (12. évfolyam, 90-118. szám)
1890-04-01 / 90. szám
Budapest, 1890. XII. évf. 90. (4047.) szám. Kedd, április 1. Előfizetési árak: Egész évre . . . 14 firt — kr. Félévre . 7 » v 7 » — » Negyedévre 7 . 3 » 50 » Egy hóra. ... 1 » 20 » Egyes szám helyben 4 kr. Vidéken 5 kr. Százalék nem adatik. Kiadóhivatal: Budapest, nádor-utca 7. sz. ill Mint, hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszólamlások intézendők. Pesti Hírlap POLITIKAI NAPILAP. Szerkesztési irodát Budapesten, nádor utca 7. sz., 1. emelet, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok vissza nem adatnak. Hirdetések a kiadóhivatalban vétetnek fel. Francziaország részére pedig John F. Jones & Cra. Párisban, 31 bis, rue du Faubourg Montmartre. Kérjük vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfizetést idejekorán szíveskedjenek megújítani, mert különben a lap küldése megszakítást szenvedhet. Újonan belépő előfizetők a lapunkban most folyó regény addig megjelenő részét külön lenyomatban fogják megkapni. A berlini konferencia. Száz évvel ezelőtt állította föl az újabb kor egyik legnagyobb nemzetgazdásza, Smith Ádám azt a nevezetes tételt, hogy a „nemzeti vagyonosodás és jólét kútforrása a munka.“ Ma, száz év múlva visszatér a világ e tételhez, mert maga a munka kényszeríti értékének felismerésére. Ámde a munka ezen értékkel csak akkor bír, ha érdekeit azonosítani tudja a tőke érdekeivel , ha a kettő kölcsönösen támogatja egymást. A nélkül mindkettő meg van bénítva, a tőke sem, a munka sem képes teljesen érvényesíteni magát. Sajnos, hogy ez utóbbi eset áll napjainkban. A munka képviselői, a munkások, képtelen követeléseket támasztanak a tőke iránt és oly vagyonnak tekintik, melyhez ők juttatják a munkaadót, tehát a melyhez nekik is joguk van. A tőke képviselője, a munkaadók egy része pedig gyakran kevés értéket tanúsít a munkás érdekei iránt s ezzel tápot ad az előbbi túlzott követelésének. Ezen ellentét kiegyenlítését s a munka érdekeinek lehető megóvását célozta a német császár által Berlinbe összehívott s ott csaknem három hétig tárgyalt első nemzetközi munkásvédő kongresszus, melynek határozatai most ma ismeretesek. Vérmes reményeket a konferenciához már kezdettől fogva nem kötöttünk, mert hisz programmja nem terjeszkedett ki a munkáskérdés leglényegesebb mozzanataira, minek a munkásbetegsegélyzés, baleset-biztosítás és — amit legelső sorban kellett volna említeni — a normális munkanapra, mint a munkások követeléseinek esszenciájára. Nem is terjeszkedhetett ki ezekre, mert először ez nem akart munkáskonferencia lenni, másodszor nem akart tápot adni a munkások amúgy is képtelen követeléseinek már azáltal is, hogy egyáltalában tanácskozás tárgyává teszi a felnőtt munkások normális munkaidejét, ami egyértelmű lett volna a követelés jogosultságának elismerésével, végül pedig nem építhette előbb a házfedelet, mielőtt az alap letéve és a falak felépítve nincsenek. És épen abban van legnagyobb fontossága a berlini konferenciának , ezért nem kicsinyelhetők határozatai, hogy lefektette alapját Európa különböző államai egyöntetű ipari törvénykezésének s belevonta ebbe azokat az államokat is, melyek eddig csak hírből ismerték az ipari törvényeket. Ezt az alapot pedig ott kellett kezdeni, ahonnan maga a munkáskérdés is kiindul: a gyermek- és női munka szabályozásával. Igaz, hogy a különböző európai államok viszonyai nagyon különbözők. Ámde egyben megegyeznek a legellentétesebb viszonyok is, t. i. hogy a gyermekek és nők gyári munkája mindenütt veszélyezteti a jövő nemzedéket, mert a gyermek fejlődésének vágja útját, a nőt pedig iparkodtam füstgyürűket fújni, melyek rendesen felszálltak a boltozatig. Némi idő múlva nem fölemelte a fejét. — Mikor adjuk az ebédet? . . . Elvégre rá kell magunkat szánnunk. Félbeszakítottam komoly foglalkozásomat és fejemmel bólintottam. — Minden bizonynyal, nem épen mulatságos dolog ugyan ebédeket adni, mikor az ember maga is elég magának. De esküvőnk óta annyi sok meghívást kaptunk mindenfelől és egyetlen egyet se viszonoztunk . . . Véget kell vetnünk . . . Illetőleg meg kell kezdenünk. — Melyik napot válaszszuk ? kérdé Éva. Fölkeltem székemből, melyben oly kényelmesen ültem s levettem íróasztalomról a naptárt, a nagy naptárt. Tudod, mindig használom ezt a naptárt, egy lap minden hónapra s jegyzeteknek szánt üres hézagokkal. — Mindenekelőtt a napot kell megállapítanunk, mondom nőmnek Vasárnap ? . . . Lehetetlen. Családi ebédek. Senki se jönne el . . . Kedd ? . . . Bérlet a Théatre Frangaisban . . . Csütörtökön ugyanaz az akadály . . . Szombat? . . . Bérlet az olasz operában. Tehát csupán három nap marad : hétfő, szerda és péntek. Nem, péntekről szó se lehet! Tiszteletben kell tartani mások meggyőződését . . . Tehát hétfő, vagy szerda, más választás nem lehetséges! Hadd lássam csak, hányadikán? Megnéztem a nagy naptárban. — Március, március, ahol van la! Hétfőn, öttelvonja családja köréből s ezáltal az anyát a gyermekektől. Természetesen nem tagadható az sem, hogy a munkásosztály sanyarú anyagi helyzete kényszeríti a nőt is, hogy a keresetben társául szegődjék férjének. Ámde e kereset közerkölcsi s nevelési szempontból korlátozandó, mert ezt fontos állami érdekek, a jövő nemzedék érdekei kívánják. És ha a berlini konferencia semmi mást sem eredményezett volna, mint azt, hogy a gyermekek munkáját korlátozta s a nőket egyrészt a földalatti bányamunkából, másrészt a gyári éjjeli munkából teljesen kizárta, akkor is nagyon figyelemre méltó eredményt mutathatna föl. De eredménye gyanánt áll előttünk a vasárnapi munkaszünet is: a munkások legjogosabb kívánsága. Ismételten hangsúlyoztatott a tudósok részéről s ez az ember természetében rejlik, hogy mindenkinek szüksége van egy napra hetenkint, melyben hat napon át elhasznált erőit helyrepótolhatja , melyet családjának és a társadalomnak szentelhet. Szükség van erre nemcsak physikai, hanem egyúttal vallás-erkölcsi szempontból is. És ez utóbbira különösen a munkásosztálynak, mely foglalkozásából kifolyólag egészen nélkülözi a vallás üdvös befolyását, nem lévén alkalma arra, hogy isten házát felkeresse. Pedig a vallás nemcsak támasz az élet ezer kísértéseivel szemben, hanem egyúttal mester, amely — mint a pápa nagyon találóan írta a német császárnak — meg fogja tanítani a munkaadót arra, hogy munkájában embertársát becsülje, a kivel jól kell bánnia; a munkást pedig arra, hogy a munkaadóban jótevőjét tisztelje, ki iránt háladatlannak lenni isten elleni bűn. •dikén: Ágoston; szerdán, hetedikén: Szaniszló. Melyiket akarod már most: Szent Ágostont-e vagy Szent Szaniszlót ? — Szaniszló valamivel vidámabb. — Jól van, tehát Szaniszló . . . Amellett maradunk, szerdán, március hetedikén. Lássuk már most, kik legyenek a meghívottak! — Ó, csak nagyon sok ne legyen . . . Hisz tudod, nagy ebédek borzasztóan unalmasak. A mulatság nem válhatik általánossá, úgy vagyunk vele, mint lakodalmaknál. Nem, legfeljebb tizenötöt hívjunk meg! — Jól van, legfeljebb tizenötöt. — De fájdalom, ez nem lehetséges szögletes asztalunk miatt ... A szögletes asztalok csinosak, de kényelmetlenek. — Tehát tizenhatot? — Óh nem képzeld csak, hét személy az asztal mindegyik oldalán, te az egyik végén, én meg a másikon, mintha durcáskodnánk! . . . Aztán nem akarok tőled oly távol lenni ! — Édesem! . . . Tehát tizennégyet ? — Igen tizennégyet. Ez pompásan fog menni. Lássuk már most a vendégeket. Lehetőleg olyanokat, akik ismerik egymást, különben nem lesz kedélyes . — Igazad van. — Tehát . . . Flamarande urat és nejét, oly szeretetreméltók voltak irántuk. — A férj nagyon unalmas. — De az asszony nagyon mulattató. A „FESTI HÍRLAP“ TÁRCÁJA. Nagy ebéd. (Kis házi jelenet.) Franciából fordítva I. Jormand után. Darvil Fülöp barátom ezelőtt körülbelül nyolc hónappal gyönyörű lánykát vett feleségül, ki imádandó asszonykává lett. Fülöp barátom oly boldog, amint csak lehet: tekintély, szerelem, egészség, gazdagság, kedély . . . semmi sem hiányzik neki és mégis, mikor minap a kandallónál elcsevegtünk, azt mondta: — Nem, nem képzelheted magadnak, te vén agglegény, mennyi kellemetlenség, mennyi boszúság származhat egy látszólag oly csekély dologból, amilyen néhány barátnak ebédre való meghívása. Te nagy szemeket meresztesz és szánakozón mosolyogsz, figyelj és elismered m majd, hogy igazam van. Múlt hónap vége felé mi, nem és én, egyedül ebédeltünk otthon, amint ez, hál’ istennek, gyakran megesik. Még benne vagyunk a boldog korban és remélhetőleg mindig benne maradunk, amikor az egyedüllétet kettesével még nem mondják szolgaságnak kettesével ! Kéjesen egy zsöllében elterülve, egy szivarkát szittam, mialatt Éva egy könyvből felolvasott. Ez a foglalkozás nagyon kellemes, mellesleg mondva: ajánlom neked a jövőre. Lassanként lesiklott a különben érdektelen könyv az olvasónő öléből ; hallgattunk Éva ábrándozó szemekkel követte a szőnyeg rajzát, míg én lelkiismeretesen Lapunk mai száma 16 oldalt tartalmaz.