Pesti Hírlap, 1890. május (12. évfolyam, 119-148. szám)
1890-05-01 / 119. szám
Budapest, 1890. XII évf. 119 (4076.) szám. Csütörtök, május 1. Előfizetési árak: Egész évre . . . 14 frt — kr. Félévre . . . . 7 » — » Negyedévre 7. . 3 » 50 » Egy hóra. ... 1 » 20 » Egyes szám helyben 4 kr. Vidéken 5 kr. Százalék nem adatik.Pesti Hírlap Kiadóhivatal, Budapest, Bádár-m 7. ss, frilis hová az előfizetések és a szétküldésére vonatkozó felálamlások intézendők. KSH Könyvtár POLITIKAI NAPILAP, mnnnnnnifitua7 s Szerkesztési Iroda, Badljesten, nádor utca 7. a, L emelet, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el Kéziratok vissza nem adatnak Hirdetések a kiadóhivatalban vétetnek fel. Francziaország részére pedig John F. Jones & Cie. Fájásban, 31 bis, rue du Faubourg Montmartre. Az elkeresztelések és a kultúrharc. A régi harc a római egyház és a korona közt a legközelebbi múltban mindenütt megújult. A kultúrharc Francia-, Német- és Olaszországban dühöngött, míg hazánkban a hitfelekezetközi béke s az egyetértés a világi és egyházi hatalom közt meg nem háboríttatott mindamellett, hogy a kormányelnök nem volt pápista s két vallás- és közoktatási miniszter épen nem dicsekedhetett a római klérus rokonszenvével. Most ellenben, midőn a kálvinista miniszterelnök helyét a római egyház kipróbált hive foglalta el a vallás- és közoktatási miniszter hitbuzgóága ellen nem lehet a klérusnak semmi kifogása, a béke felbomlik s a kultúrharc fenyeget. Értse ezt a ki tudja , mi azon leszünk, hogy az összeütközés történetét minél részrehajlatlanabbul terjeszszük olvasóink elé. A vegyes házasságokból származó gyermekek vallása feletti vitából, a reverzálisokból, a megtagadott áldásból eredt a harmincas években azon keserű harc s a vallássérelmek azon láncolata, melyek az országgyűlések vitáit mindinkább elmérgesitették s a papi jószágok államosítását követelő indítványokra adtak sok megyében és sok követnél okot és alkalmat. Végre 1843-ban lecsillapodott ez a harc és fegyverszünet állott be a különböző hitfelekezetek közt, a nemzetet komolyabb kérdések foglalkoztatták a kiegyezés koráig, melyben 1868- ban megállapittatott a bevett hitfelekezetek jogegyenlősége s a vegyes házasságokból származó gyermekekre nézve a törvény úgy rendelkezett, hogy a nem kövesse a nemet és a szülök kötelességévé tétetett, hogy a fiukat az atya, a leányokat az anya vallásában neveljék és neveltessék. A hitfelekezetközi béke azóta nem lett többé megzavarva s az izgatás a papi jószágok államosítása iránt tökéletesen megszűnt. Újabb időben azonban ,az alpapságharcias hírlapjában plébánosok és káplánok gyakran panaszkodtak, hogy ezen törvény igazságtalan s megszorítja a szülők rendelkezési jogát gyermekeik felett. Ehhez azonban a papoknak közvetlenül nincs semmi közük ; szerintük is a sértett felek csak a szülők, (ezek pedig nem panaszkodnak) nem pedig a papok, akikről azon törvényben nincsen szó. A józan logika szerint tehát, ha a szülők gyermekeiknek nevelésében ezen törvényt megsértik, ők volnának megbüntetendők, mint akik törvényes kötelességüket megszegik, de a büntető törvénykönyv 53. §-a nem e szülőket, hanem a papokat bünteti meg, akik az elkeresztelés által egyházaknak lelkeket halászni iparkodnak, mert buzgóságukban elfelejtik, hogy a keresztség nem határozhat a gyermekek hitfelekezete felett a törvény világos rendelete ellenében. A „katonáskodó egyház“ orgánumának izgatásai következtében az elkeresztelések mindinkább terjedő divata gyakori összeütközésbe hozta a hitbuzgó papokat a többi hitfelekezet papjaival, a közigazgatási hivatalnokokkal, a bíróságokkal ; gróf Csáky tehát szükségesnek tartotta ezen kellemetlen helyzetben rendeletileg oly modus vivendi t megalapítani, mely a hitfelekezetközi béke megzavarásának véget vessen. Érintkezett tehát e kérdésben a magyarországi klérus fejével, a Ió-imással, a ki, amint most kiadott leveleiből világos, már novemberben és decemberben a miniszterrel ez ügyben leveleket váltott, de — ami csakugyan nagyon különös — nem hívta össze a püspöki kart az ily nevezetes kérdés kiegyeztetésére. A miniszter végre február 26-dikán kibocsátotta azon rendeletét, melyben a papoknak meghagyja, hogy elkeresztelések esetében értesítsék az illetékes hitfelekezet papjait a történtekről, vagyis küldjék meg nekik az anyakönyvi kivonatot. Gróf Csáky átküldte ezen rendeletet a püspököknek kihirdetés végett, nem is gyanítván milyen részt kelt maga ellen a papoknál , hiszen aprímás, nem tiltakozott a rendelet ellen midőn az tudtával készülőben volt, sőt kibocsátása után még teljes négy hétig hallgatott, csak az ultramontán lap forrongott, okoskodott, lármázott, izgatott, az anyakönyvi kivonat elrendelt átküldését a pokolba adott passzusnak gúnyolta s mindennap hirdette, hogy istennek kell inkább engedelmeskedni mint az embereknek, felhiván a papokat, hogy a törvénytől tagadják meg az engedelmességet. Az ily folytonos lárma négy hét után mégis magára vonta a prímás figyelmét. Összehívta tehát a püspököket, akik elhatározták, hogy a miniszteri rendeletet egyelőre nem hirdetik ki, hanem ezen kérdést, mely nem dogmáról, hanem egy modus vivendiről szól, tehát a magyar főpapság hatáskörébe tartozik, felküldik Rómába végelhatározás végett. A veszprémi püspök megírja erre szikraszóró levelét s az ultramontán lap üdvözli mint zászlóbontó hitvallót s oly hangosan zengi dicséretét, hogy a püspök maga is tiltakozik ez ellen s kiemeli a püspökök szolidaritását, nehogy van em A „PESTI HÍRLAP“ TÁRCÁJA. A műkedvelők kiállítása. (Fényképek a műcsarnokban.) — A „Pesti Hírlap“ eredeti tárcája. — A hatvanas évek vége felé, midőn a fényképeztetési szenvedély oly magas fokra hágott, hogy Budapesten minden tizedik ház padlásán üvegkalickát építettek a halhatatlanságot biztositó apparátus számára, mindenki azt hihette, hogy a fotográfia napjai meg vannak számlálva. Ki jósolt volna hosszabb életet az olyan művészetnek, mely nagy elterjedése következtében annyira közönségessé vált, hogy a jobb ízlésnek szent borzadálylyal tekintettek minden fénykép-albumra, és a fotográfia már csakis a legalantosabb körökben okozott kedvelt meglepetést ? — Ki hitte volna akkor, hogy a fényképezés, melyet a művészek legnagyobb ellenségének tartottak, épen a művészeteknek és tudományosságnak tesz hasznos szolgálatokat, s vele nemsokára a társadalmi életben kiváló állást elfoglaló egyének foglalkoznak igazi odaadással és szenvedéllyel ? Pedig így történt. A fotográfia épen akkor kezdett jelentősebb szerepet játszani, midőn letett arról az ambícióról, hogy önálló művészet legyen s más célok szolgálatára szánta magát. Midőn megszűnt az emberi hiúságnak hízelegni, a művészetek és tudományok találták föl benne egyik hatalmas segédeszközüket. Először is a képzőművészetek vették igénybe segédkezését. Mióta a nagyhírű Braun-cég fényképmásolatokban bocsátja közre az európai galériák remekeit, a fotográfia nagy érdemeket szerzett magának a képzőművészetek ismertetése és népszerűsítése körül. Nem csak azért, mert a kevésbbé tehetősek is könnyű szerrel juthatnak a legjelesebb műalkotások másolatainak birtokába, hanem főleg annál az oknál fogva, hogy a jó fénykép (s a Brauné mind ilyen) a festményeken nem csak a körrajzokat adja vissza kifogástalan pontossággal, hanem egyúttal azok állapotát és festőik ecsetkezelését is híven előtünteti. Az ilyen fénykép megbecsülhetetlen útbaigazítást szolgáltat úgy a művészek, mint a műbizálók számára. Majd jönnek ezután a pillanatnyi (momentán) fölvételek. Ezek már nemcsak a művészt vezették a gyors mozdulatok helyesebb felfogására , hanem a tudósok kutatásait is hatalmasan elősegítették a természeti tünemények megörökítése által. A csillagászat ép úgy hasznát veszi a fotográfiának, mint a népisme és az orvosi tudományok. Ezért csak természetesnek találhatjuk, ha újabb időkben nálunk is mind többen és többen foglalkoznak a fényképezéssel, s a magyarországi Kárpát-egyesület budapesti osztálya arra a gondolatra jött, hogy más nagy városok példájára, a műkedvelő fotográfok műveiből kiállítást rendezzen. A tavalyi bécsi kísérlet sikere csak bátorítására szolgálhatott az egyesületnek. A mi kiállításunk ma nyílt meg, s úgy a tárgyak számát, mint minőségét illetőleg méltó arra, hogy a nézők érdeklődését lekösse! A szakfotográfokon kívül mintegy 70 hazai kiállító vesz részt a versenyben, részint képekkel, részint fotográfiai készülékekkel és segédeszközökkel. Hozzájuk csatlakoznak a bécsi amateurklub tagjai, kik már nem egy kiállításon tűntek ki a tökély magas fokán álló műveikkel. A negyedik teremben, ízléssel díszített falon találjuk a kiállítás védnökének, Mária Terézia főhercegnőnek fényképeit. A magas műkedvelő a népviseletek iránt tanúsít érdeklődést. Hat felvétele erdélyi szászokat mutat be kifejlett műérzékre mutató csoportosításban. Ezek a fotográfiák, jellemzetes alakjaikkal, a kész képek hatását teszik ránk. Ferdinand toscanai nagyherceg fa-stádiumokat állított ki. A tanulmányok egy része Ausztriában készült, de van köztük olyan is, amelyiknek eredetijét a gödöllői kir. kastély kertjében láthatjuk. A tájképfestők csak hasznát vehetnék ezeknek a nagy figyelemmel és odaadással készített tanulmányoknak. A fotografálás szenvedélye ilyen példák után az arisztokrácia tagjai közt is mindinkább terjed. Sokan közülök valóságos virtuozitást fejtenek ki a tárgyak kiemelésében. Gróf Zichy Józsefné fasorát, szép távlatával, bizonyára ép annyian meg fogják csodálni, mint a gróf Zichy Ágostné érdekes fiumei fölvételeit vagy gróf Wimpfen tengeri hajóit, melyeket menet közben örökített meg a rendkívül érzékeny lemez. Gróf Esterházy Károly Egyiptom mesés földjéről veszi tárgyait. Homoktengerből kiemelkedőobeliszkek, dús tenyészetű pálmafák, heverő tevék, útra készülő beduinok láthatók fényképein, melyek egy igazi művész festői cso- Lapunk mai száma 16 oldalt tartalmaz.