Pesti Hírlap, 1891. december (13. évfolyam, 330-359. szám)
1891-12-01 / 330. szám
Budapest, 1891. XIII. évi 330. (4645.) szám. Előfizetési árat:: Egész évre ?., 2-r. 14 frt —kr. Félévre .?© .'•? . 7 » — › Negyedévre . 0 .' 3 · -50 » Egy hóra. r; 1 › 20 » Egyes szám helyben 4 kr. Vidéken 5 kr. Százalék nem adatik. Kiadóhivatal: Buflarest, Bátor-uca 7. sz. földszint, hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszólamlások intézendőek.Pesti Hírlap POLITIKAI NAPILAP. Kedd, december 6. Szerkesztés iroda: Budapesten, nádor utca 7. sz. I. emelet, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok vissza nem adatnak. Hirdetések a kiadóhivatalban vétetnek fel. Francziaország részére pedig John F. Jones & Cie. Párisban, 31 bis, rue du Faubourg Montmartre. IfSF” Aki a Pesti Hírlapra december 1-től fogva 2 hóra 2 frt 40 krral, vagy 3 „ 3 „ 50 „ előfizet, karácsonyi ajándékul megkapja a Pesti Hírlap nagy képes naptárát, mely közvetlenül a karácsony előtti napokban lesz megküldve az összes előfizetőknek. Akik a lapot számonként veszik, a naptárt csak a bolti áron (s frt) szerezhetik meg. Egyesülve a halálban. Ha igaz, amit a régiek tartottak, hogy az istenek gyorsan, hosszas szenvedések kimérése nélkül szólítják magukhoz kedvenceiket, akkor azok a kiváló férfiak, kiknek hirtelen halála az imént döbbente meg az enyészet sötét hatalmaira nem szívesen gondoló közvéleményt, valóban kedveltjei voltak az égnek. Henrik főherceg, az uralkodóháznak Bécsben rövid betegség után meghalt tagja, teljes életében távol állott nemzetünktől. Nem ismerte Magyarországot és mi sem ismertük őt, ámbár tagja volt a magyar főrendiháznak. Katona volt negyven éves koráig, ki teljesíti kötelességét békében és háborúban. Beosztva Ausztriában állomásozó ezredekhez, majd magasabb parancsnoki állást nyerve Grácban és Brünnben, Henrik főhercegnek már szolgálati viszonyaiból kifolyólag sem nyílt alkalma megismerni hazánkat. Neve a hit szárnyain csak egyszer repült világgá. Régen, jóval több, mint két évtized előtt, kevéssel azután, hogy Deák Ferenc és gróf Andrássy Gyula műve kibékíte a nemzetet dynasztiájával. De a rokonszenvnek azon meleg fénye, melyet a hit által fölkapott esemény akkor vetett Henrik főhercegre, sok millió ember által alkotott széles körökben, besugározza még most is a ravatalon fekvőnek alakját. Egyszerű szerelmi történet volt az. Egy házasság története, melynek következményei azonban sokáig foglalkoztatták a közvéleményt, hirtelenül előtérbe állítva a feltűnést teljes életében kerülő főherceg alakját. Az uralkodóház daliás termetű sarja megismerkedett egy fiatal hölgygyel, ki — óh szörnyűség! — még csak annyi „nemességgel“ se dicsekedhetett, mint valamely meggazdagodott és nemesi praedikátummal jutalmazott tőzsdei üzérnek felesége. Hoffmann Leopoldina kisaszszony azon — bizonyos körökben megbocsáthatlannak tartott — hibát, vagy talán szerencsétlenséget örökölte szüleitől, hogy minden úgynevezett nemesség díjával született. Polgári leány volt; szép, műveit, kedves, telve lelki nemességgel — de mégis határtalan messzire álló attól a kiváltságos osztálytól, melynél a kamarilla szájhősködésben és futásban nagy vezérének, Windisehgrätz hercegnek ismeretes mondása szerint „az ember kezdődik.“ A fiatal hölgy egyetlen őssel sem dicsekedhetett. Származási fája nem mutatt föl se rablólovagokat, se grófi, vagy bárói címüket II. József császártól hitvány pénzen vett kapaszkodókat, nem, még csak egy megnemesített rabszállítót sem. Ezen egyszerű polgári leány felé fordutó Henrik főhercegnek szivét ellenállhatsan hatalommal a szerelem. Európa legrégibb és legbüszkébb uralkodóházának sarja, ki fejedelmek, vérbeli hercegek leányait vezethette volna oltárhoz, gét, a császári fényt és oltárhoz vezette. Egy kis művésznő lábai elé a császári fényt és dicsőséget! ügy van, nem használt barátainak könyörgése, hiába való volt az uralkodó határozott tilalma, a főherceg nőül vette azt, a kit szeretett s a kinek sírig tartó hűséget ígért. A szerény gráci operaénekesnőből a legrégibb dinasztia egyik tagjának neje lett. Az udvar haragja borzasztó volt. A főherceg nevét kitörölték a hadsereg névsorából, tiszti fizetését és civilistáját beszüntették. Ausztriából kitiltották. A menyegző reggelén még gazdag, hatalmas, fényes jövőjű férfi az első nászéjen koldussá, hazátlanná lett. Csekély gazdaságot vett magának az Adige partján és azt művelte verejtékes fáradsággal. De munkáján nem volt áldás. Az Adige kiöntött és semmivé tette az aratást, a főherceg és neje a legszigorúbb takarékosságra voltak utalva, melyhez képest kényelemnek lehetett mondani azt, mikor Hoffmann Leopoldina a gráci opera színpadán havi száz forintért énekelt. Kétszer is meg kelle gondolniok, mielőtt egy pár cipőért pénzt adtak volna ki. S növelte a gondokat egy leányka születése is. A világ csakhamar elfelejtette az esetet, mert még egy ilyen nagy mesalliance sem ad elegendő tápot évekig tartó szóbeszédre. S ők nem is törődtek vele. Egymásnak éltek, sohasem bánva meg lépésüket, kivéve részüket a küzdelemből és örömökből, mint más emberfia. Csak talán a fülemile csattogott ünnepélyesebben sötét bokrából, mikor andalogva arra jártak, mert a szürkeruhás költő tudhatta, hogy a meg lett igézve a polgári származású fiatal hölgy bájaitól és nemes nőies lényétől. Benne találta föl ideálját, nem a gyémántos diadémok büszke viselőiben. Neki nyújta kezét, hogy bírhassa az emberi élet határáig, hogy törvényes hitvesévé tegye isten és emberek előtt. Nem kérdezte, mit kell föláldoznia, hogy oltárhoz vezethesse szíve választottját. Nem mérlegelte, mit tiltanak főhercegi rangja, családi törvények, hagyomány s a felső körök gőgös, megcsontosult orthodoxizmusa. Szakított mindennel : az udvari élet pompájával, a dynasztia tagjaival való érintkezéssel, a katonai pályával. Le kellett mondania tábornoki rangjáról, le mindarról, amit egy mesalliance-ra nem lépő főhercegnek a fejedelmi kegy nyújthat. Előrelátta lépésének konzequenciáit és férfias elszántsággal viselte azokat. Tudta és érezte, hogy önmaga s a fölvilágosult szellemek tábora előtt nem lett kisebbé, amiért túltette magát a még mindig hatalmas előítéleteken. Igénytelenül, egyszerűen, szerelmének és boldogságának élt. De Tirol népe tudja, hogy e nyájas modorú főherceghez és nemeslelkű nejéhez a szegények sohasem fordultak hiába. Most meghalt Bécsben, hol a király kegye már évek sora előtt újra megnyitotta előtte az udvart és visszahelyezte tábornoki és ezredtulajdonosi rangjaiba. Meghalt rövid szenvedés után, alig néhány órával később, hogy ugyanazon betegségtől sújtott neje örökre lehunyta szemeit. Mélyen megható vége ez két nemes életnek. Mintha csak a halál sötét hatalmai is megszeretemnek mily királyi diadalát képviseli e pár. Az udvar haragja 1875-ben lágyult meg, a mikor a főherceget kinevezték az 51. gyalogezred tulajdonosává és elfoglalhatta helyét a hadseregben. Az uralkodó kegyelejének a Waldeck bárónő címet adományozta. Majd Tirolban bozeni kastélyukban telepedtek meg, ahol boldogan, megelégedetten éltek. Az udvari körök feszültsége ugyan állandóan megmaradt és sokáig, nagyon sokáig nem léphetett be a főherceg neje miatt az udvar ragyogó körébe. De jó szivének és nemes lelkének híre és dicsérete beröpülte Tirol vadregényes vidékeit és kopogtatott már az udvar ablakain is. . . . Harmadfél évvel ezelőtt a trónörökös temetése alkalmával föltűnt a gyászolók közt egy idegen, aki ahelyett, hogy a kísérethez csatlakozott volna, lassan lépett a kápolnába, mintha kételkednék benne, vájjon van-e joga ott lenni. Az ifjabb Habsburgok nem mutatták, hogy fölismerték volna, csak az idősebb főhercegek közül rázott egy-kettő kezet vele, amint elhaladt előttük. Henrik főherceg volt, ki húsz év óta ezúttal jelent meg először az udvarnál. És a bánattól földig sújtott szülők észrevették a száműzött rokon részvétét s mig szemük a könyek áradatát ontotta, szivüket Henrik főherceg jelenvolta balzsamként érintette. Hogy mily hálával fogadta az uralkodó pár Henrik főherceg leplezetlen részvétét, mi sem mutatja jobban, minthogy nemsokára a királyné Tirolban időztekor meglátogatta merani kastélyában Henrik főherceget és családját. Ezzel megnyílt Waldeck bárónő és leánya A „PESTI HÍRLAP“ TÁRCÁJA Regény a korona árnyában. •— A Pesti Hírlap eredeti tárcája. — Jöjj hát kobzos és hallasd zengő éneked. Hagyd a panaszt, hogy a mai anyagias korban nincsenek regények s ne lógasd le hattyúszakállas fejedet a fölött való bánatodban, hogy a szerelem idealizmusa örökre elszállt a földről. Vagy van-e történet megindítóbb, szerelem áldozatkészebb, élet ideálisabb, halál szebb, mint az, mely most nyert befejezést az osztrák fővárosban ? Bizonyára nincs. Hogy is volt? Már nem egészen új történet s a feledés köde is elborította. És ez is hozzájárul, hogy úgy hangozzék, mint egy ódon mese, melynek aranyszálait a költészet guzsalyáról fonják. Egyszer egy királyfi, a lombard-velencei alkirály legkisebb fia mit gondolt magában ? Azt gondolta, hogy a gráci színház egyik bájos énekesnőjének, bár a hangja nem a legkifogástalanabb, de a szemei ragyogóbbak az ég csillagainál. Nemes jellem és igaz szív volt a férfi, üde, szende és bűbájosan vonzó a leány. Megszerették egymást, tekintet nélkül arra, hogy az egyik fejére igazi korona vetette fényét, a másiknak pedig csak legfölebb színpadi papírkorona nyomta lágy fürtéit hébe-korba. A szerelmes herceg mit tett nagy szerelmében? Nem sokat gondolkozott, hanem az imádott lányka lábai elé tette rangját, dicsősé Lapunk mai száma 16 oldalt tartalmaz.