Pesti Hírlap, 1893. július (15. évfolyam, 179-209. szám)
1893-07-01 / 179. szám
Kettős aratás. Magyarországnak gabonaneműekben közepes, eszmofibin gazdag aratása lesz. A gabonavetésekre rossz tavasz járt, már-már katasztrófától kellett tartani. Az eszmevetésekre az időjárás még rosszabb volt. Retrograd szelek fojtó ködöket hajtottak a magyar közélet horizonjára, sirokkális forróságok aszaló hővel fojtották meg az eszmék kelni kezdő csiráit. Pedig két nagy korszakban, a lehető legkedvezőbb előjelek mellett ment végbe a vetés, 1848-ban és 1867-ben. Nagy emberek törték fel a kemény földet s vetették be abba az eszme-magvakat, hogy a következő nemzedékek learathassák a legszebb termést s létesíthessék a szabad, a boldog, a kasztokra és felekezetekre nem osztott modern Magyarországot. Nem kisebb emberek, mint Széchenyi, Kossuth, Deák. E gigászok mellett voltak még mások is, akik elhintették a nemes, magasztos eszmék magvait: dr. Eötvös József, Horvát Boldizsár, Kemény Zsigmond, Csemegi Károly, stb. A legnemesebb magvakat szórták a magyar közélet jól megmunkált talajába: a vallásszabadságot, a teljes jogegyenlőséget, a demokrácia elveit, a kötelező polgári házasságot, a magyar nemzeti állam eszméjét, a törvénykezésben a szóbeliséget és közvetlenséget, a közigazgatási bíróságot és államtanácsot, községek, városok és megyék rendezését, a parlamentarizmussal összhangba hozatalát stb. Minden eszme tehát, mely a Wekerlekabinet programmján van, már évtizedek óta benne sanyargott a magyar politikának aszálylyal megvert talajában. A nagy emberek által nagy korszakokban elvetett magvak, vagy nem keltek ki, vagy megállította fejlődésüket a rossz időjárás. Az agyvérbőségben szenvedő optimizmus merte csak remélni, hogy ebben a században lesz még Magyarországnak vallásszabadsági törvénye, polgári anyakönyve, kötelező polgári házassága, szóbelisége és közvetlensége, közigazgatási bírósága, községi, városi és megyei reformja, stb.. Az eszmék dolgában azonban szerencsésebb időváltozás következett be annál is, mint amely májusban, júniusban Magyarországot gazdasági katasztrófától mentette meg. Aki évtizedekkel, sőt évekkel ezelőtt látta, mint nyomja el a reakcionárius dudva a nemes és szabadeszmék vetéseit s mint lepik el a marazmus mocsarai a legnagyobb államférfiak által megmunkált politikai és társadalmi szántóföldeket, nem remélhette, hogy az elvetett magvak már a kilencvenes évek elején ennyire kikelnek, dús kalászokat hajtanak, sőt már megérnek az aratásra. Még ezelőtt egy évvel is kifejthette volna, hogy a polgári anyakönyvről, polgári házasságról és a vallásszabadságról a törvényjavaslatok már az idén mind a törvényhozás elé kerülnek ? Ép úgy mint ki remélhette még május közepén, hogy a felföldnek és a Dunántúlnak jó s az Alföld egy részének elég tisztességes aratása lesz ? Sőt még a télen ki hitte volna, hogy a tavaszszal lángfolyam ömlik szét az országon, s a törvényhatóságok követelni fogják az egyházpolitikai programm megvalósítását és a főrendiház reformját? De mj most azután folyik is ám a munka országszerte pagi, ürömmel, és nagy.éhesedéssel. A félelmek és aggodalmak kínlódásai után a középtermés is nagyobb örömöt okoz r most, mint máskor szokott okozni a dús. Hát az a gazdag eszme-aratás, melynek munkáját nem kisebb és nem gyengébb arató legények végzik, mint Wekerler Sándor, Szilágyi Dezső, Csáky Albin, Hieronymi Károly, stb. Különösen Szilágyi Dezső megbizonyította, hogy nem csak nagy cséplőgép, hanem nagy arató gép is tud lenni. Kiváló segédeivel Teleszky Istvánnal és Erdélyi Sándorral hatalmasrendekben vágja az eszmék érett kalászait. A munka súlypontja az ő minisztériumán van. Az egyházpolitikai programm legkényesebb és legfontosabb részét a polgári házasság képezi. A polgári anyakönyv, vallásszabadság kevés bajt okoz, s ha csak ezekről volna szó, az ország közvéleménye nem volna tűzben-lángban. A polgári házasság miatt vannak megdöbbenve a szent és szenteskedő körökben, pedig tudhatnák, hogy a polgári házasság soha és sehol sem ártott sem a vallásos ügynek, sem az egyháznak és tekintélyének, sőt mindenütt hasznukra vált ezeknek. A polgári házasság ellen küzd leginkább a római kúria, a hazai alsó és felső klérus. A polgári házasságról szóló javaslatot lesik bizalommal és kárörömmel összes ellenségeink, akik A „FESTI HÍRLAP" TÁRCÁJA. Vakáció. *• A ,,Pesti Hírlap“ eredeti tárcája. — Irta Bársony István. ...................az idő hogy eljár! cserebogár, sárga cserebogár!“ Látom a sok nagyvárosi gyereket, aki tíz hónapig tartó szobafogságában görnyedezve, csak itt-ott jutott hozzá, hogy egy kis füstös, poros levegőt szívjon; mindössze a sötét, piszkos udvarokban nyújthatták ki összetöpörödő tagjaikat, ha ugyan a bősz házi Cerberus megtűrte őket s az első hangosabb szóra, kacagásra, közéjük nem ütött a seprőnyéllel. Látom ezeket a szegény, istenadta kis negyedrész emberkéket ösztönszerüleg felajongni annak a gyönyörűségnek a sejtésére, hogy itt a vakáció, az áldott üdülés; testnek s léleknek igaz, valóságos pihenése. S amint elnézem őket, hogy kis csoportokban hogyan özönlenek ki az iskola kapuja alól, hogyan csicseregnek, lármáznak szabados pajkossággal, melynek egy szigorú tanár megjelenése, vagy az utcasarkon ácsorgó rendőr bácsi egy görbe tekintete is végét vetheti; eszembe jutnak az én régi-régi vakációim, a kis városban, a falun, a pusztán. Íme, egy sereg apró fegyenc, aki a folytonos börtönlevegőben még csak meg se tanulhatta, hogy mi a szabadság. Most kiszabadulva az iskolai kötelességek nyűge alól, nem tud mit kezdeni a napjával, mert otthon tilos a gyermek kedvét növelő elevenség, az utca pedig nem elég alkalmas, de nem is illendő hely a játékra. Pedig a játék minden, a játék a valóságos élet a gyermeknek. Szomorú az, mikor a nagyvárosi elzárkózottságban növekvő gyermek komolyságát dicsérik, csudálják. Mennyi öntudatlan lemondás van azokra az örökké elmélyedt, melankoliát sejtető fiatal vonásokra írva! Amint ott ülnek a csöndes szobák fauteuiljében s nézegetik a legújabb lapokat, vagy mindig és szakadatlanul olvassák Hoffmann erkölcsös iratait, úgy tetszik nekem, hogy mindmegannyi egy kis mártírja a civilizációnak. Oly lények, akik vagy meg fogják unni az örökös, üdülés nélkül való küzdést az élet később megismerendő viharaival, vagy — ha nagyon ideálisak — fel fognak olvadni abban a tökéletesen elhibázott filozófiában, hogy ebben a siralom völgyében csak a jövő nemzedékek érdekében kifejtett buzgólkodás és öngyötrés lehet a cél.1* Igenis, nagy és tisztességes cél az utódok sorsával való törődés, de nem a saját életünk minden örömének s élvezetének a háttérbe szorításával. Tagadom, hogy a világboldogítás vágyának odáig kellene fejlődni bennünk, hogy magunkat aszkéta szigorral tiltsuk el a meglevő s kezünk ügyébe eső tisztességes élvezetektől. Ugyan mi lenne a világból, ha egyszerre minden nő apáca s minden férfi karthausi barát akarna lenni ?! Ezek a szegény gyermekek, akik Budapesten születtek, itt járnak iskolába s itt töltik azt a néhány hetet is, amelyben az iskolai rend nem köti őket helyhez s órához, sohasem fogják tudni, hogy miért felejthetetlen a vidéki embernek az ő gyermekkora. Ha majd a szünetnélkül való raboskodás után lassan kint felcseperedve, megemberesedve valami csekélyke önállóságot érnek el: csodálkozni fognak, hogy mi veszteséget láthat valaki a gyermekkor tehetetlenségéből s gyámoltalanságából való felszabadulásban. Ezek a nagyvárosi sarjadékok akkor lélekzenek föl először, ha az „érettségi“ után bátran bemehetnek egy rossz levegőjű kávéházba s nem kell tartaniok többé attól, hogy őket, az egyetemek legújabb reménységeit, valaki megrójja, megfeddi a nem nekik való hely látogatásáért. Van is fogalmuk szegényeknek arról a másik gyermekkorról, arról a másik vakációról, amelyik ott folyik le a nagy, papsajttal benőtt, palánkkal körülvett udvarokon, a ribiszke bokorral végig beültetett kertek környékén, a napsütötte mezőkön, ahova a falu kis kocsisai kiterelik este a nagyfejű, görbehátú igáslovakat! Valamikor már ökölnyi korunkban felkapaszkodtunk s-rábíztuk magunkat a derék négylábú Csárdásra, Marosára, „aki“, ha véletlenül lepottyantunk róla, nyomban i megállott s látszott rajta, hogy jobban megijedt nálunknál. Ennek a játékos, boldog korszaknak az emlékezete mélyen bevésődik azokba a szívekbe, amelyek legzsengébb korukban nem voltak kénytelenek az elnyomottság titkos fájdalmát érezni s magukba fojtani. Hisz minél tovább tudjuk lelkünkben megtartani azt a képességet, hogy a gyermekkor naiv örömei iránt fogékonyak legyünk, annál kevésbbé kell tartanunk attól, hogy az élet minden A Pesti Hírlap jelen száma 20 oldal. - Budapest, 1893. XV. évf. 179. (5214.) szám Szombat, julius Előfizetési áralj: Egész évre. . . 14 frt — kr. Félévre ...15, 7 » — » Negyedévre 3 , 50 » Egy hóra . . . 1 » 20 » Egyes szám helyben 4 kr. Vidéken 6 kr. Százalék nem adatik. Kiadóhivatal: Budapest, Bátor-utca , ss., leteszl hová az előfizetések és a szétküldésére vonatkozó felszólamlások intézendők. KSH Könyvtár POLITIKAI NAPILAP. Szerkesztési iroda: Budapesten, nádor-utca V. sz, 1. emelet, hova a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok vissza nem adatnak. Hirdetései: a kiadóhivatalban vétetnek fel. Franciaország részére pedig John F. Jones & Cie. Parisban, 31 bis, rue du Faubourg Montmartre.