Pesti Hírlap, 1897. szeptember (19. évfolyam, 242-271. szám)
1897-09-01 / 242. szám
Budapest, 1897.___________~_____________XIX. évf. 242. (6120.) szám. Szerda, szeptember 1. __* ... . . Szerkesztőség: Budapest, váci körút 70« Egész évra^ . ^ 14 írt —ka emelet. ^ Bejelenik minden nap, ünnep szétküldésére vonatkozódés. Előfizetési érák: Békét az Emkének. (bp .) A magyar kulturegyesületek közt a legfejlettebb, a legvirágzóbb intézményt, az Emké-t múlt őszszel komoly benső válság fenyegette. A nemzet nagy szeretetet, bizalmat érzett mindenha az egyesület iránt és megütődve kellett értesülnie, hogy az intézők közt meghasonlás támadt, személyes ellentétek élesedtek ki attól kezdve, hogy az Emke üléseire a pártpolitika és a pártos bírálat minden szenvedelme — az intézmény kárára — behurcoltatott. Ilyen természetű válság megölő betűje lett volna az Emké-nek, mert megoldani csak harc árán volt lehetséges s a harccal részrehajló győzelem, a legyőzetéssel maradandó keserűség jár, ami viszont leszerelte volna végkép azt az összhangot és idealizmust, mely az Emkét eddig áthatotta, fejlődésbe vitte s erővel fegyverezte föl. A gyászeset, mely az Emkét Bethlen Gábor gróf váratlan halálában érte, úgy jött az intézményre, mint egy intés a gondviseléstől. A koporsó körül megbékült sok ellentét, a sír mesgyéje fölött elcsillapodott sok szenvedély s az Emke élére állítandó férfiú jelölésénél mind általánosabb az a törekvés, hogy az intézmény érdeke mindeneknél előbb való, s az Emke szent ügyének minden hatalmi szempontot, minden pártos érzületet vagy személyes antagonizmust alá kell rendelni. Ez a békés irányzat Ugron Gábor jelöltségével szemben, aki véralkatánál és erősen kidomborult pártpolitikai állásánál fogva a harc elemét és csatajelszavait képviseli, a semleges, az Emke múltjával mégis összeforrott, sikereiben próbált érdemeket szerzett közéleti férfiak felé fordul. Ilyennek látják sokan a volt földmivelési minisztert, Bethlen András grófot, akit némelyek közel rokonsági kötelékénél fogva az elhunyt elnök természetes utódának is tartanak. Sokan vannak másfelől, kik ez európai műveltségű s gavallérjellemű férfiú jelöltségét az Emke pártoktól semleges, pártszínezet iránt nem fogékony érdekei szempontjából vélik mellőzendőnek. Mert midőn Ugrón személyében az Emkét szélső ellenzéki jelleggel fölruházni vonakodtak, következetességük vonakodni kénytelen a Bethlen András gróf személyében kifejezett gouvernementális pártpolitikai jellegtől is. Ezek jelöltjei: Kim Géza és Korniss Viktor grófok, amaz a hunyadmegyei, emez a szolnokdobokai Emke-választmánynak és intézeteknek kipróbált buzgósága elnöke. Mindketten az aktuális pártpolitikától távol állanak, mert hajlamaik a közélet nyugodtabb területeire utalták őket. Kún Géza gróf, a halhatatlan emlékű Kun Kocsárd gróf öcscse, a nemzet etnológiai történetének művelője és mecénása évek óta. Korniss Viktor gróf viszont a nemzetgazdasági mozgalmakban bizonyult be bátor indító és erős kezű szervező talentumnak. Van oly kombináció is, mely e két férfiút egyaránt megnyerni törekszik az Emke legfőbb vezetésének, Kun Géza grófnak szánva az elnöki, Korniss grófnak az első alelnöki széket. E megoldás az Emke kettős föladatát nézi, mely egyfelől közművelődési célokban, másfelől a közgazdasági kultúra fajvédő s erősítő hivatásában van kifejezve. A kettős jelöltség e kettős feladatot kívánja szolgálni, midőn mindkettőnek élére hivatásos férfiút állít s bennük tudós elmét, ideális lelkületet és praktikus érzéket, reális irányzatot egyaránt biztosít az Emké-nek. Nem feladatunk, hogy a jelöltség kérdésében állást foglaljunk s a kandidátusok valamelyikét dicsérjük a többiek rovására. Az elnökválasztás az Emke belső ügye, melyre közvetlen befolyást gyakorolni nem állhat szándékunkban. Amit azonban el nem hallgathatunk, az a nemzet várakozásának, kívánságának tolmácsolása is. A nemzet az elnökválasztás alkalmával oly megoldást vár és kíván, mely az Emké-nek visszaadja a békét, a benső összhangot s biztosítja számára az eddigi virágzás zavartalan folytatását, midőn egyesíti a már kipróbált erőket az új elnök vezetése alatt új győzelmekre, s módot ad nekik, hogy elvitázhatatlan eddigi érdemeikhez újakat, még hathatósabbakat szerezhessenek. Félre a pártoskodással, a személyes ellentétekkel, amik meddővé teszik az Emke működését, s meddőn fogyasztják a nagy erkölcsi tőkét, melyet az egyesület a nemzet lelkes szeretetében bir. Gondolják meg az összes tényezők, mire vállalkozott az Emke, mikor a nemzet áldozatkészségéből vagyont gyűjtött és intézményes munka alapjait rakta le. Gondolják meg, hogy most érkezett el az Emke az időponthoz, mely epochát jelent életében, mikor a tőkegyűjtés helyett immár a vagyon céltudatos fölhasználására kell a fősúlyt helyeznie, beváltva ígéreteit, közeledve céljai felé, melyeket a nemzet színe előtt magára vállalt. Gondoljanak arra, mily elengedhetetlen föltétele e nehéz műveletekben a sikernek, s Csak egy perc . . . A Festi Hírlap eredeti tárcája. — Irta: Bede Jób.h A fürdő szezon haldoklott. A vendéglőkért szegény fáin a levelek már az idei hajtások felé is fonyadtak. A katonamuzsika is fegyelmezetlenebb lett. Csupa luxból muzsikáltak s minden regula nélkül úgy csapdosták néha a réztányérokat, hogy a karmester is elnevette magát. Néhány család és egy-két nyugalmazott hivatalnok volt már csak a fürdőben és a betegek persze, akik mindennap sírtak az igazgatónak, hogy küldje már el a katonazenét. A többiek is sóhajtoztak az ősz miatt és a derék családapák oúsan nézték a pénztárcát, hogy mi lesz majd otthon ? A kapun jön be két szürkeruhás idős leány avagy asszony, nem lehet kiismerni. Napernyőjüket simítgatják és az övét igazítják a derekukon. A kisebbik mondja: — Giza, úgy e, van nálad pénz visszamenetre a villanyosra és a lóvasútra, van ? — Van, igen, csak itt ne kelljen költeni. Ez a kitáncolás még belekerül vagy egy forintba. Akkor nem tudom mi lesz az ebédünkkel. Meg az idő is, hogy elpocsékoljuk az időt! Mit akarhat Maylandné, hogy ide hív bennünket ? Legalább uzsonnára hívott volna. De nem. Hogy a kávéház verandáján várnak, aztán sétálunk és mond valami újságot. A nagyobbik leánynak a sápadt arca kesernyés, szigorú volt. Az élet gondja lakott a szemeiben. A napernyőjével csapkodta az utat. A kisebbik is vézna volt és fehér, de mert fiatalabb volt, kevésbbé haragos. Nevetett is most és ott folytatta, ahol a nénje elhagyta. — Persze, Maylandné mindig a nagyságos asszonyt adja; ő a mi előkelő nagynénink, a szegény rokonait idecitáltatja, hogy tartsuk szerencsének, ha beszélhetünk vele. Mindig ilyen flancokat csinálnak világéletükben. Pedig nincs semmijük, legfölebb a sok adósság és hogy egyszer hopp, máskor hopp! Jobb volna, ha férjhez adnák már Mayland Elzát, nem cipelnék annyit drága fürdőkbe, adnák inkább oda egy kisboltosnak vagy minek. Mert úgy is hiába a szemfényvesztés, ma már senki se megy lépre és Elza is csak úgy megvénül, mint mi. Megint nevetett és a nénjét vigasztalta aztán : — Na ne félj, mi majd férjhez megyünk, mi is fogunk valakit, úgy-e ? — Igaz, Teréz, nem gondolod, hogy Maylandné azért hívott, mert talán Elzának kérője akadt ? — Na, az lehet . . . A két leány lassabban ment a sétautakon, melyek mellett a virágok a megfakult fű között hervadtak. Az ég felleges volt és az egész kert olyan sötétnek tetszett, mintha nem is reggel volna, hanem alkonyat. A kávéház terasszán újságokba bujt fejek látszottak. A leányokat senki se vette észre. Végigjárták az egészet és belső házba is betekintettek. — A pénztár tetszik ? — kérdezte végre félvállról egy pincér — ott van balfelől. — Nem, — felelt Giza — Maylandnét, Maylandné asszonyt keressük, aki itt lakik. Nem jött-e még le ? A pincér hajlongani kezdett: — A méltóságos asszony ? Maylandné e méltósága, kéremásan, nem, még nem méltóztatott lefáradni. Parancsolnak megvárni, kérem, parancsolnak? A két leány leült. Teréz gunyorosan szólt a nénjéhez: — Hallottad, méltóságoztatja magát, hallottad? Mibe kerülhet ez, istenem, mennyibe kerülhet ? Nekünk két esztendőre elég lenne az élésre, amibe neki ez a méltósságosság egy hónap alatt kerül. Na, én azt mondom, itt történik valami. — Hát persze, Mayland József nem hagyja magát. A börzével sokat próbál, úgy látszik, az idén beütött. Most hopp! Még egy félórányit ültek ott így Maylandékról beszélgetve. Levetkőztették e vidékről fölrándult családot és fölboncolták. Az öreg Maylandot, aki csaknem mindig Pesten van, igen dicsérték, de alapjában gyönge embernek tartották. Soha valamit félretenni nem tud. Ha nyeresége van, azzal megint játszik és megint elveszíti. Az asszony meg mint egy páva úgy jár és úgy öltözteti Elzát. Elza már huszonnyolc esztendős lehet s még most is mellette van a gouvernáns, persze parádénak csak, mert Elza már a franciát is, a zongorát is jobban tudja, mint a gouvernáns. De meddig tarthat ez így? — kérdezik. Elza még most is úgy csücsörít és A Pesti Hírlap jelen száma 20 oldal.