Pesti Hírlap, 1898. július (20. évfolyam, 180-210. szám)
1898-07-01 / 180. szám
Magyarország s a császárjubileum. (bp.) A hazai sajtó immár fölvetette az süket-kérdést, hogy I. Ferenc József trónra lépésének 50-ik évfordulóján Magyarország s a magyar alattvalók mit lesznek teendők. Ausztria fővárosa benne él az ünnepségekben ; maga a történeti évforduló (december 2.) is elég közel van, hogy saját álláspontunk s magatartásunk felől az eszméket tisztázni, az elhatározást megérteni siessünk. Annál szívesebben veszünk részt a megindult vitában, mert a magyar publicistika az alkalom komolyságát s fölhasználásában éber tapintat szükségét érezve, igen higgadt hangon tárgyalja az ügyet. A pártok és közlönyeik nagy többsége hajlandók belenyugodni oly megoldásba, melyet 25 év előtt a negyedszázados évforduló precedense ír elő. Csak néhány szélső ellenzéki hangot hallunk e precedens ellen emelkedni; ezek is jobbára oly okokra támaszkodnak, amiknek semmi alapjuk nincs s olyanok hangoztatják, akik az 1873-iki precedensre rosszul emlékeznek. így emlegetik némelyek, hogy a kormány és a hivatalos világ ezúttal is részt készül venni ;a bécsi ünnepben. Ha a magyar állammagatartásának ci.rozurája az 1873. évi eset lesz, akkor a bécsi Ünnepségekben Magyarország ezúttal sem vesz részt. Az 1873-iki jubileum első része nemzetközi jelleggel birt, világkiállítást rendeztek az osztrák metropoliszban s ezen kiállító volt, mint minden más kulturállam, Magyarország is. Az emlékünnep második része, mely december 2-án érte el a klimaxot, osztrák jellegű maradt s erre Magyarország nem ment el, nem is hívták, nem is várták. Érezték a pártok, miként ma, hogy királyunk tényleges trónraléptének jubileumán az alkotmányos magyar állam hódolatát s az uralkodónak ily ünnepen fölirattal üdvözlését nemcsak a lojalitás, hanem a tisztességtudás is megkívánja. De másrészt mindenki tudta, nyilvános titok volt, hogy a hódolati aktus fogadásakor ő felsége a legnagyobb nyomatékkal kívánja kiemelni és kiemeltetni Magyarország közjogi különállását,, úgy az elmondandó beszédek szövegében, mint a szertartási formákban. Szlávy, az akkori miniszterelnök, még 1873 nyarán megállapította az eljárás részleteit Andrássy Gyula gróf külügyminiszterrel, mint az uralkodóház miniszterével, és magán úton az ellenzék vezérférfiainál: Tisza Kálmánnál, Ghyczynél, Simonyi Lajosnál, Péchy Tamásnál, stb. kérdést tett, vajon számíthat-e egy hódoló felirat szerkesztése ügyében a közjogi ellenzék támogatására. A balközép oszlopos emberei azt felelték, hogy a hódolati aktust e párt nem fogja ellenezni, sőt kívánatosnak tartja, hogy a ház határozata ez ügyben egyhangú lehessen. A szélső ellenzéknél (48-asok) a puhatolódzás negatív eredménynyel járt; a kormány s a Deák-párt határozott formában értesültek, hogy Madarász József és hívei az egyszerű illendőségi kérdésből voluminózus kérdést szándékoznak csinálni. Ennek ellensúlyozására a Deákpárt s a balközép közt, előzetes megállapodások szerint való taktikai terv jött létre, melynek lényege az, hogy a feliratot a házban a Deák-párt fogja indítványozni, de az indítványt a szélső ellenzék ostroma ellen a balközép fogja megvédelmezni. így volt fölfelé is, lefelé is demonstrálandó, hogy Magyarország komoly és számottevő férfiai körében a hódolati fölirat eszméje s maga a hódolati aktus ellen közjogi skrupulusok nem léteznek. Az országgyűlés szeptember végén megnyílt s október elején a képviselőház ülésében napirendre került a kérdés. Az indítványt a Deák-párt egyik oszloposa, ha jól emlékszünk, Perczel Béla akkori alelnök terjesztette elő. A napirendre tűzés iránt a ház csakhamar határozván, október derekán megindult a vita, mely a balközép s a szélsőbal közt teljes törésre vitte az eddigi fegyverbarátságot. A 48-asok részéről az öreg László, majd Kállay, Madarász s még néhány matador szólalt föl; a balközép álláspontját Tisza Kálmán fejtette ki, lesújtó megrovással sújtva a szélsőbalt politikai tapintatlanságáért, hogy egy történeti tényt ignorálni akarva, szükség nélkül s ildom nélkül vitát kezd, amit a nemzet részéről senki se helyeselhet. A vita sorsa ezzel eldőlt. A Patayak, Csikyek is megkönnyítvén búbánatukat, a ház a fölirat szerkesztésére bizottságot küldött ki, melynek munkálatát pár nap múlva el is fogadta. A fölirat átnyujtásával országos küldöttség volt megbízandó, melynek tagjai közt a közjogi ellenzékből is voltak néhányan. Ez eseményeket az udvar, mely ép akkor Budapesten tartózkodott, nagy figyelemmel kisérte. A felség csakhamar fölhatalmazta a miniszterelnököt annak bejelentésére, hogy az ünnepélyes fogadtatás november 29-én (tehát a jubileumi napot megelőzőleg) a budavári palota Hogyan halnak meg az emberek ? — Zola Emil. — Verteuil gróf ma ötvenöt éves. A gróf Franciaország egyik legelső nemesi családjának sarja és tekintélyes birtok szerencsés tulajdonosa. A kormánynyal ellenséges lábon áll s unalomból meg szeszélyességből azt a foglalkozást választotta, hogy a komolyabb lapokba cikkeket irt, melyek révén beválasztották a morális és politikai tudományok akadémiájába. Sokfélére vállalkozott s érdeklődése a mezőgazdaság, az állattenyésztés, majd a szép művészetek felé hajolt. Rövid ideig képviselő is volt s a kormánynak heves ellenzékieskedése miatt igazán terhére volt. Verteuil Matild grófné 46 éves s még ma ■ is őt tartják a legbájosabb szőkének Párisban. A múló évek mintha még fehérebbre festenék havas arcbőrét. Azelőtt egy kissé sovány ■mit, de most már érettebb vállai a selymespuha gyümölcs kerekdedségét mutatják. Sohase volt még ilyen szép! Mikor a szalonba lép, aranyszőke hajával és a havas selyem fényével ragyogó meztelenségeivel a fölkelő csillaghoz hasonlít és a húsz éves asszonyok is joggal féltékenykedhetnek reája. A gróf és grófnő frigye azok közé tartozik, melyekre semmi rosszat se mondhatni. Ők is úgy keltek egybe, mint ahogy körükben többnyire összekelnek. Sőt azt is mondják, hogy hat éven át pompás egyetértésben is éltek. Ez időtájt született egy fiuk: Roger, aki most hadnagy s egy leányuk, Blanche, akit múlt évben adtak férjhez Bussac úrhoz, az államtanács kérvényeinek előadójához. Gyermekeikben most egyesülésük újabb kapcsát látják. Ama hosszú évek alatt, melyeket egymástól külön töltöttek, legalább jó barátságban maradtak, miközben mindegyik igen nagy adag önzést árult el. Meg is látogatták egymást, az idegenek jelenlétében igen udvariasan viselkedtek, de azután visszavonultak saját lakosztályukba s ott saját kedvük szerint fogadták látogatóikat. Egyik éjjel Matild hajnali két órakor tért haza. Komornája levetkőztette s mikor már távozófélben az ajtóig ért, visszaszólt: — A gróf úr ma este rosszul érezte magát. A grófné, aki már félig-meddig el is szunynyadt, lustán arra felé fordította a fejét s úgy mormogta: — Ah! Aztán végignyujtózkodott s hozzá tette: — Holnap reggel tiz órakor keltsen föl, a divatárusnőt várom. Mikor a gróf másnap a reggeliről elmaradt, a grófné előbb a hogyléte felől tudakozódott s csak ezután határozta el, hogy maga is fölkeresi. Nagyon sápadtan és nagyon korrekten feküdt a gróf ágyában. Három orvost is hívtak hozzá, akik igen halkan beszéltek s tették meg rendeléseiket, estére is bejelentették látogatásukat. Két szolga is ott foglalatoskodott a betegágy körül s mind Bilhaim II.«NlaangmaesaCTiKiaMCi^atB^^ kettő azon iparkodott, hogy léptük zaját mennél inkább elfogja a szőnyeg. A tágas helyiségben hangtalan csönd van s csak a hideg szigorúság tölti be; egyetlen bútordarabot se mozdítottak el a helyéből, az ajtófüggöny egyetlen ráncát se. Itt igazán a legtisztább, legméltóságteljesebb betegség mintaképét láthatni, a szertartásos betegségét, mely arra készült, hogy látogatásokat is fogadjon. — Ön szenved, barátom? — kérdő a grófné, mikor belépett. A gróf mosolyogni próbált s igy felelt: — Ó, csak egy kissé kifáradtam s némi nyugalomra van szükségem . . . Köszönöm, hogy ide fáradt. Két nap elmúlt azóta. A helyiség most is épen olyan méltóságteljes, minden bútordarab a maga helyén s az előkészített orvosszerek eltűnnek, anélkül, hogy valahol mocskot ejtenének. A szolgák borotvált arcán az unalom egyetlen vonásának sem szabad mutatkozni. De a gróf tudja, hogy halálos veszedelem fenyegeti, az orvosokat kényszeritette rá, hogy az igazat mondják meg s most egyetlen panaszszó nélkül fekszik ott. Többnyire lehányja pilláit vagy mereven maga elé bámul, mintha elhagyatottságára gondolna. A társaságban azt beszéli a grófné, hogy férje beteges. De ő azért mit sem változtat életmódján, és úgy eszik, alszik s végzi sétáit, mint előbb, a rendes időben. Minden reggel és minden este benéz a grófhoz, hogy egészsége felöl kérdezősködjön. — Ma már jobban van, kedves barátom? A Pesti Hírlap mai száma 20 oldal. J / Budapest, 1898._____________________________XX. évf. 18. (6419.) szám.__________________________Péntek, Julius I. Előfizetési árak: Szerkesztőség: Egész évre . . 14 frt - kr. Budapest, r^l-körut 78. félévre..... 7 „ — a hová a^ lap szellemi^ részét ^ hová az előfizetések és a lap Megjelenik minden nap, ünnep ■) szétküldésére vonatkozó fel-és vasárnap után is. \Lkötfszólalások intézendők.