Pesti Hírlap, 1899. június (21. évfolyam, 150-179. szám)
1899-06-01 / 150. szám
Budapest, 1899. XXI. évf. 150 (6750.) szám, Csütörtök, junius I Előfizetési árak: Egész évre . . 14 írt — kr. Félévre.............7 „ — , Negyedévre . . 3 „ 60 „ Egy hóra ... 1 * 20 „ Egyes szám ára 4 kr. Vidéken 6 kr. Szerkesztőség: Budapest, váci körút 78. I. emelet, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Kiadóhivatal, Budapest, váci körút 78., hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszólalások intézendők. Megjelenik minden nap, ünnep és vasárnap után is. Hajó. A víznek a vegytani képlete körülbelül ugyanaz, ami Ausztria-Magyarországé, vagyis Ha0. Két térfogat hydrogén és egy térfogat oxygen, tehát nagyjából a mi quota-arányunk. Ha ez a két elem természetes egyesülésben van egymással, akkor az igen hasznos produktum. A víz a föld életének java. De ha fölbomlott állapotban van meg a HIO egymás mellett, együvé zárva, akkor az még semmi, csak két légnemű test. Mechanikailag egymás mellé helyezve nem vegyül, csak ha meggyújtják. De az a baj, hogy akkor robban. Most már nem tudjuk, hogy a két miniszterelnök így egymás mellé helyezve mit tud elvégezni ? Tanácskozhatnak, vegyülhetnek a jámbor óhajtásokban akárhogyan is, abból még nem lesz kiegyezés. Lehet akkor, ha valami erőszakos szikra üt közéjük, de akkor robbanás nélkül nem fog menni a nagy vegytani proceszszus. És kérdés, hogy egyáltalán érdemes-e ezt a veszedelmes vegytani experimentumot végigcsinálni, ha mellette a monarchia edénye a szétrobbanás veszedelmének van kitéve ? A természetben meglevő erők csak maguktól bírnak vegyülni veszedelem nélkül; az erőszakos vegyítés többnyire veszedelmekkel jár. A tudósoktól tanultuk, hogy a legkegyetlenebb mérgek is, mint pl a ciánkáli, magukban véve szintén nagyon ártatlan alkatrészek szerencsés, vagy mondjuk, szerencsétlen kompozíciójából állanak elő. Az pedig szintén nincs megírva, hogy Ausztria és Magyarország csak épen a gazdasági területközösség vegytani állapotában lehet boldog. Valamikor ez volt a hit. Ezelőtt 32 esztendővel még megvolt a HIO természetes vegyüléke. Ha ez a szerencsés vegytani állapot azóta fölbomlott s természetes úton nem akar megint előállani, ki tehet róla ? A világ nincs az örökös egyensúly állapotára berendezve, sőt ellenkezőleg, a fejlődés törvénye uralkodik a létező valóságok minden atomjában. Következőleg nem kell annak okvetetlenül a visszaesés és elbukás állapotának lenni, ha Ausztria nem bír Magyarországgal megegyezni a régi módi gazdasági területközösség intézményeiben. Lehet az a fejlődés jele is, sőt valószínűleg az. És ez bizonyosan jobb megoldás, mint amilyen lenne a két nemzet többi össze nem férő gazdasági érdekeinek erőszakos egyesítése a robbanás veszedelmével. Megmondjuk, hogy mit gondolunk. A monarchia statikájának rendje 1867 óta azon a hatalmas gondolaton nyugodott, hogy Ausztriában a német, Magyarországon a magyar faj vezeti és alakítja az egész politikai életet. Nem kell azt hinni, hogy az 1867. XII. t. cikknek épen államjogi része volt erre építve. Ez kevésbbé, mint amaz, a mobilis gazdasági rész. A pragmatica sanctióból folyó intézmények fixírozva vannak , ki vannak véve a népfajok harcából és a két nemzet átalakulásának hatása alól. Ellenben a gazdasági rész, a vám-, kereskedelmi-, pénzrendszer, fogyasztási adók, vasútügy, tengerészet, bankügy időszaki közössége a két nemzet józan belátására és érdekközösségére volt alapítva.Amíg az érdekközösség megvolt, a kiegyezést a hadsereg nyelve.) Sejtettem, hogy a Polichinelle ezeket a hölgyeket és urakat évente megveri a fiókban , sőt néha meg is öl egy-egy ólom vitézt. A fickó titkolta e gyalázatos cselekedeteit. Reggelenkint oly ártatlan képpel kelt, mint aki a légynek se vét. De én, mondom, psychológus szemmel kifürkésztem, mi lakozik benne. A sunyi, pisze Polichinelle viszont érezte, hogy hiába képmutatóskodik, és ép ezért rettegett tőlem. Az erőnek és a gyöngeségnek e vetélkedéséből keletkezett a mi furcsa viszonyunk: a jó és okos kis úr meg a rossz, de szintén okos kis szolga viszonya. Ezt az ügyes, gonosz Polichinellet nem adtam volna az egész drágalátos fiókért, az én országomért. Alattvalóim mind beszéltek. Éspedig igen sokat beszéltek. Mármint én beszéltem helyettük. Hogy mit? Azt, ami az ő cselekvő jellemükből következett. Egy világ volt ez. Hangos, sőt lármás világ. Én csak a torkomat adtam neki kölcsön. Mert azt hiszem, soha egy szót nem mondtam, amit ők ne mondhattak volna, amit nem kellett mondaniok. Az igazság nagy és gyönyörűséges munkája ez. Ha néha, többnyire a sátoros ünnepek táján, idegen térre, az elbeszélés felé téved a tollam, most, ősz fejjel is, a régi bábuzó gyermek vagyok; tapinthatatlan bábuim, az alakok szólanak, s én csak leírom az ő beszédjüket, melyet ezerféle hangon hallok. Köszönöm, istenem, hogy meghagytál bennem ennyit az erős, a tiszta, az igaz művészből, aki ötesztendős koromban voltam. Azt gondolom, mindnyájunkban ez a változó szerencse szerint egész vagy töredékes művész munkál, mikor némajátékot nézünk. És ez eredete a némajátéknak, ennek a nagy báit meg lehetett csinálni, mivel itt a magyar, ott a német faj nagy politikai élete szabott irányt a gondolatoknak és érzületeknek. Mi , magyarok voltunk a gyöngébbek és nekünk kellett többet küzdenünk , de amíg a magyar és német faj dominált, a legnagyobb ellentéteket mégis közelebb hozta köztünk az a tudat, hogy mind a kettőnknek közös ethnikai ellenfele a szláv áradat, amivel meg kell birkóznunk, hogy magunkat megtartsuk s a közös dynastiának biztos alapja legyen összevetett vállainkon. Mely balvégzet okozta, hogy Ausztriában a népfajok politikája megváltozott, ma nem feszegetjük. Hohenwart idejében még ellent birt állani Ausztria is a szláv politikának, de 10 évvel később már Taaffe bontogatta az egység kötelékeit. S a dualizmus mobil, 10 éves részének aszerint kellett gyöngülnie, amint a két állam ethnikai politikájának 1867. évi állapota megváltozott. Amint a német népfaj odaát elveszítette politikai felsőbbségének biztos érzetét, a két ország érdekközösségét Ausztriában nem volt aki életfeladatának tekintse. A szlávok bizonyára nem tekintik ilyennek, ha mindjárt készek is nagyobb előnyökért akár Taaffe, akár Badeni, akár Thun mellé sorakozva a kiegyezésre szavazni. Ez üzlet dolga, de nem politikai érzés. Ma így van, holnap másképen lesz. Mi magyarok 1867. óta mindig és változatlanul tartjuk a kiegyezés ethnikai bázisát, de Ausztriában Taaffe óta minden kormány azon dolgozott, hogy ezt az alapot elpusztítsa. Csoda-e, ha el kellett következni ennek a napnak, amikor Ausztriában egyetlen népfaj és egyetlen párt, búzásnak. Az alak, a jellem, a cselekvő reánk bízza, hogy hallgatását beszédre váltsuk. A némajáték szövegét mink, közönség írjuk meg ott hirtelenében, a zártszéken. Kiki a maga módja szerint, de esküdni merek rá, hogy kiki igen jól, a legjobban, amint csak az ő számára megírni lehetett ott és akkor, sőt talán másutt és máskor is. Hogy mi történik az agyvelőben a kiegészítés e munkája közepett? Hallja-e a lélek a saját szavát ? (Valóban szavakat értek.) Nem tudom. Azt hiszem, igen nehéz, ha nem lehetetlen, meglepni min magunkat, hogy most gondolkodunk, s főkép hogy miként gondolkodunk. Mihelyt lesbe állok, kifürkészni gondolkodásom technikáját, két ember vagyok, s az a másik, aki körül ólálkodom, tüstént elbújik. Úgy elbújik, hogy tulajdonképen nincsen is. Tehát, mondom, nem tudom, mindig szavakból áll-e a szöveg, melyet a némajátékhoz írunk. Mindegy. Az a fő, hogy a szöveg megvan. Mindenki József fejében nyilván alaktalan, a művészében meg kristályos tökéletesség, melyet aztán otthon, ha kedve tartaná, papirosra tudna vetni, a stenographus könnyű gyorsaságával. De a munka mindkettejöknek édes volt, mert teremtés volt. Minden színjátszás csak jel, és fogyatékos a legremekebb is. Hamlet, vagy hogy a nagyobbat, az absolut nagyot említsem: Falstaff bennünk, általunk válik egészszé, mert még ő sem igazi élet minélkülünk. Akár olvassuk, akár — ami kevesebb — látjuk és halljuk, min magunkból teljesedik ő meg. Egy darab eleven embert követel belőlünk, mint a spiritizmus szép hite szerint a megjelenő árnyék, mely a médiumból ragad el egy részt, hogy testté lehessen. Ez a részesedésünk a költő munkájában. Némajáték. — A Pesti Hírlap eredeti tárcája. — Mindnyájan a némajátékon kezdjük a színművészet imádását. Legelső színészeink a bábuk. S azt hiszem, semmi Eleonora Duse, semmi Ermete Zacconi nem nagyobb náluk. Pedig mozdulatlanok és hallgatnak. S mégis cselekszenek és beszélnek. Cselekszenek, mert mindenik egyegy jellem, a jellem pedig már maga a cselekvés. Méltóztassanak csak visszaemlékezni: valahány bábunk volt, mind egy-egy erős én vala. Voltak jó, voltak rossz bábuink, voltak kedvesek, voltak kellemetlenek, de azért mégis érdekesek. Negyedfél évtizednek utána ma is előttem van azén Polichinellem, kit különben csak a művészetben való járatlanságom vélt Polichinellenek, mert nem olyan kampós orrú, púpos bácsi volt, hanem csinos, száz tarka-barka posztódarabkából összetűzdelt ruhájú, karcsú fickó: Arlequin. Én azonban azt érzem, hogy vétenék e régi jó barátom emlékezete ellen, ha most helyesre hazudnám a nevét. Holott ez az úgynevezett Polichinello tulajdonkép nem is volt jó barátom, sőt inkább ellenségem, de azért igen szerettem. Alakja már az első nap izmosodni kezdett azon a réven, hogy az orra letörött. A fekete fél-álarcnak az a fehér folt, az orr helye, valami rejtelmes, gonosz kifejezést adott. S én legott beleláttam a Polichinelle lelkébe: nagy Ormányos ez a fiú. Bábuim mind félnek tőle; nemcsak az aranyhajú Tündérszép Ilona, hanem a vitéz ólom generális is, aki katonáinak oly büszkén tudta kiáltani: »Kink ájk!« (Bichl’ Euch: az én gyermekségemben még német volt A Pesti Hírlap mai száma 28 oldal