Pesti Hírlap, 1901. május (23. évfolyam, 119-147. szám)
1901-05-01 / 119. szám
Budapest, 1901. XXIII. évf. 119. (7441.) szám. szerda, május L Előfizetési ára*: Szerkesztőség. . . Budapest, váci kömt 78. Egész évre. .28 k. f. I. emelet, Félévre............14 » » §|i|S&k KI ® hová a lap szellemi részét . Negyedévre .. 7 „ — „ lájflfl tmmsmm ■ $j§ EB KB §SS58&v illető minden közlemény is. 'Egy hóra • • • 2 » 40 » jgj II il PfFjjg fi |iPjg tézendő. Vidéken 10 A ■ Fill I i I I I I| L II T Kiadóhivatal: _ ■ BM B ■ ■ B ■ fel BM B Budapest, váci körút 78., hová az előfizetések és a lap Megjelenik minden nap, ünnep szétküldésére vonatkozó fel-és vasárnap után is. szólalások intézendők. ■Egyes számára 8 f. " §| Ipi M f§ S jlf ff Wmf B A Festi Hírlap következő száma pénteken május 3-án — reggel jelenik meg. Korteskedjünk! Korteskedjünk! Igen ám, de ki ellen ? mi mellett ? Az ideje itt van és bár a képviselőház még együtt ül, mégis a választásoktól csak egy pár hónap választ el. A kérdés tehát ma már aktuális; tájékozódnunk kell minél előbb és minél behatóbban a politikai pártok és politikai helyzet felől. Ki mellett , mi ellen korteskedjünk? Az újabb 33 éves korszak óta e kérdés nem volt oly kényes természetű, mint ma. Eddig határozottan, világos politikai programmal bíró pártok szerint sorakoztak jelöltek és választók : volt Deákpárt, később szabadelvű párt; ezzel szemben állott: balközép, majd egyesült ellenzék, azután: nemzeti párt és végül a 48-as függetlenségi párt. Újabb időben az ellenzékhez még a „néppárt“ csatlakozott. Az utolsó választás óta a politikai helyzet alaposan átalakult és egy kedélyes zűrzavar állott be. Bánffyt megbuktatta saját pártja, amely saját fejét csapta le, épúgy, mint annak idején gr. Szapáry Gyulával tette. Bánffy megbukásával a nemzeti párt lobogó zászlóval vonult be a szabadelvü párt klubjába, — csak annak volt vezérét gr. Apponyi Albertet látjuk szemlélőnek hidegen félre állva. — Az új vezér Széll Kálmán ezen ilyképp egyesült párt élére állott és szerencsés tapintattal helyre állitotta a parlamenti pártok közt a békét, megtartotta— jelentéktelen kivétellel — a Bánffy irányát és elveit megvalósító minisztereket és munkaképessé tette a képviselőházat s igy szerencsésen eljutott a — tíz év múlva lejárandó Adria-szerződés meghosszabbításának tárgyalásáig. Bíztunk Széll Kálmán hagyományos szerencséjében és eddig tanúsított ügyességében, hogy az ezen törvényjavaslat tárgyalásánál felmerült zajos és kínos incidensek dacára, Neptunként megfékezi és lecsendesíti a bősz hullámokat és dűlőre viszi a javaslatot. De hogy — a vezér ügyessége és sikerei dacára — a szabadelvű párt ma még az-e, ami volt? t. i. egységes-e és szabadelvű-e? eziránt az öregek és írástudók nincsenek egy véleményen. Sokan azt tartják, hogy ez a szép és nagy párt ma már csak a „kormánypárt“, az is csak a választásokkal szemben; mások azt tartják, hogy a mostani nagy többség a kompromisszumok pártja minden szorosan körülírt programm nélkül,minden szorosabb elvi kapocs nélkül. Igen, de most küszöbén a választásoknak nem kombinációkkal, hanem pozitív programmal kell előállani. A „kormánypártiság“ nem Programm, nem elv, hanem kényelmes takaró. Ezzel szemben az „ellenzékiség“ csak viszonylagos állapot, bárha a magyar választó fülében kellemesen cseng is. A szabadelvűség elhalványult zászló, melyről ma már senki se tudja, mit keressen vagy mit találhat alatta ? az azelőtti szabadelvű mai kormány fog-e arra szabadelvű programmot írni ? és mely kérdések felett ? Az 1848-as függetlenségi párt az utolsó években nagy hódításokat tett az országban és hála az osztrák parlament magatartásának, hódítást tett maguk közt a szabadelvű képviselők közt is, úgy, hogy ma már nagyon egybeolvad a szabadelvűség a függetlenséggel. Ezért nagyon szükséges, hogy a választók „több világosságot“ nyerjenek, hogy a korteskedés az országban bizonyos célokkal, határozott elvek mellett indulhasson meg. De éppen mert a függetlenségi eszme széles körökbe utat talált, ez ma már zászlóbontásra egymagában nem elégséges. Újabb és fontos anyagi kérdések merültek fel, amelyek a jövő választási hadjáratban hivatva vannak nagyon fontos szerepet játszani. Köztudomásúlag az ország elszegényedett, a fekvő birtokokat túl nagy adósságok terhelik; a nép mindinkább elgyengül; az ország őslakói: a székelység, a dunántúli magyarság, felvidéki magyarok és tótok, sőt a németség egy része kivándorol, jobb hazát és munkája után könynyebb megélhetést keres; és jó helyébe kolduskad, amely még befejezi, amit a természet és államintézmények mostohasága megkímélt. írjátok zászlóitokra, képviselőjelöltek, véreitek megmentését, az őslakók visszatérítését és megtartását; követeljétek a hadiköltségek mérséklését és ez összeget fordítsák a mondott célra ; követeljétek az agrárérdekek észszerű támogatását és az ipar teljes erővel istápolását — s ekkor szívesen korteskedünk mellettetek. De itt a kormánytól nem szmleges apró ténykedéssel, hanem komoly, átgondolt, alapos segélylyel lehet csak eredményt elérni. Mert képtelen eljárás, hogy minden iparvállalatot, kicsinyt mint nagyot, a kormány csak a megadózta- tás szempontjából tekintsen és adóközegeivel abból az utolsó csepp életnedvet is kifacsarni A szikra. — A Pesti Hírlap eredeti tárcája. — Irta: Kóbor Tamás. A férfi: Mint a hajnalt, mint a napot, mint az üdvösségemet. Az asszony : Hisz ön Istenben ? A férfi: Igazán, hiszek. Ez a kérdés arra vall, hogy félreismer. Az asszony : És állhatatos szokott lenni hitében, szerelmében ? A férfi: Nem tudok önnek hazudni. Nem vagyok állhatatos. Végighittem és vallottam már az egész skálát, a bigottságtól az Istentagadásig, de visszatértem a józan középútra. Átéreztem már mennyet és poklot és kicsöppentem a mennyből és kigyógyultam a pokolból. Nem, nem vagyok állhatatos. De így, mint mostan, még nem éreztem, rosszhiszeműség nélkül mondhatom, hogy . . Az asszony: Hallgasson meg, barátom. Nem mondhatom, hogy ön valami különös benyomást gyakorolna rám. Ha kérdezné, hogy szeretem-e, határozottan mondanám, hogy nem. És mégis ... A férfi (mohón): És mégis ? Az asszony : Zavart, fáradt vagyok. Nem tudom mit, hogy hány hónapja vagy éve beszél nekem a szerelméről. Tapasztalom, hogy ennyi ostrom után sohá nem lehet ellentállani. Ha önnek ennyi elég ... A férfi: Bocsánat, nem elég. Bizonyos fokig tudom, hogy a szerelem háború, de nem kifárasztan az ellenséget, hanem legyőzni, vagy fölgyújtan a várát, vagy megadásra bírni, az lehet a vége. Ha puszta fáradtságból dől le, akkor fölsegítem és nem fárasztom tovább. Az asszony: Ezt szépen mondta és ha így gondolja is, akkor ön derék ember. Ezért becsülöm is. Különben, én sem akarok kevésbbé lejális lenni. Bevallom azt is, hogy mind gyakrabban gondolok önre s elképzelem az életet az ön oldalán. Nem találok benne semmi vonzót, mert ön kissé száraz és kelleténél öntudatosabb, de valami kényszerít rá, hogy megbéküljek a gondolattal és most már odáig fáradtam, bocsásson meg, mondjuk, annyira vittem, hogy az érzésem már nem tiltakozik a képzelet ellen. A férfi : Sovány, de mégis valami. Lássa, én a nőről azt tartom, hogy a férfivel egyenlő rangú. Nem tudnék belenyugodni, hogy az aszszonyt, akit szeretek, birtokba vegyem, mint valami objektumot vagy lovat, nem törődve vele, hogy akar-e a tulajdonom lenni és hogyan érzi magát az én tulajdonomban. Azt akarnám, hogy akit szeretek, ne adja oda magát, hanem legyen az az érzése, hogy neki adtam oda magamat. De azt is tudom, hogy a nagy érzés, mint a nagy tűz, akaratlanul gyújt vagy legalább melegít. Ön ismeri már a házasságot, de nem tudja, mi a szerelem. Ha azt a szikrát kicsiholhatom a lelkéből . . Az asszony: Apropos, ön ismeri Rideg urat, mit tart felőle? A férfi (merően ránéz, a fejét csóválja) : Nagyon szép ember. (Fölkel): Csókolom a kezét. Az asszony : Mi lelte ? A férfi : Semmi különös, bocsássa meg, az első bizalmasság, melyre vetemedem, az is mindössze arra bízhat, hogy engedelme nélkül távozzam és többé vissza se jöjjek. . Az asszony: De nem értem önt, ma, amikor többet mondtam önnek, mint valaha, sőt amikor úgyszólván igent mondtam. A férfi: Lehet, hogy ostobának vagy, megint túlságos öntudatosnak fog mondani, de nem tehetek róla. Én akkor, amikor magamról beszéltem, minden átmenet nélkül egy szép ember után tudakozódott, arról pedig eszembe jutott egy okos emberemnek az esete, amely azt mondja, hogy menjek innen és vissza se nézzek. Az asszony (gúnyosan): Ön tehát babonás! No lám! A férfi (leül): Azzal tartozom magamnak,. . hogy megértsem. Még elmondom a barátom esetét, azután ítéljen. Ön őszinte asszony, meg fogja mondani, hogy ostoba vagyok-e. Az asszony: Erre igazán kiváncsi vagyok." A férfi : ■ Barátom ábrándos, mélyen érző ember volt. Volt, mert azóta meghalt, agglegénységben. Beleszeretett egy leányba, olyanba, amilyet hidegnek vagy szobornak szoktak ne ■ vezni. Ez a leány, meg vagyok róla győződve, mert ismertem is, soha sem álmodozott a szerelemről. A gyóntatója alighanem alamuszinak mondotta vagy konoknak, aki még isten színei előtt is komédiázik. Pedig igazán nem volt soha földön járó álma. Az én szerencsétlen barátom beleháborodott, körülbelül úgy, mint én önbe, de sokkal gyöngédebb, meg lágyabb ember volt, semhogy szerelméről beszélni mert, vagy csak értelmét elárulta volna. De a lány szülei nagyon is észrevették ezt a mély vonzódást s mivel barátomat állásánál és vagyonánál fogva nagyon kívánatos vőnek találták, hát ők beszél . A Pesti Hírlap mai száma 32 oldal.