Pesti Hírlap, 1903. május (25. évfolyam, 133-148. szám)
1903-05-16 / 133. szám
A kétfejű turul, (V. V.) Gróf Apponyi Albert tegnap éjjel nemzeti vértanuságot szenvedett. Éjszaka tizenkét óráig ott volt az udvari bálon és a király nem szólította meg. A Ház jegyzőjét a felség észrevette, de az elnökre nem esett kegyének sugara. Szeretett trónörökösünk is a néppárt elnökére szórta szeretetének minden fényét és hajnalban itt hagyta kedvelt magyarjait, anélkül, hogy Apponyival társalgott volna. Ott állott a Ház elnöke, mint a megyfogott gyermek május havában; nem volt senki sem, „ki mondaná, szeretlek gyermekem! “ A népképviselet házában ez a rettenetes vértanuság volt ma minden elme gondolata. Elfelejtették az ex-lexet, a katonai javaslatot, az ország szomorú helyzetét; egyetlen borongás, gond ült az arcokon: „Mi lesz e hazából? A király nem szólította meg Apponyit!“ Érezték mind, hogy nagy esemény szakadt reánk. Megmozdult a föld, itt a Mont-Pelée kitörése, melyre hiába vártunk a Duna-ünnepélyen. A régi nemzeti párt tagjai zordon ábrázattal jártak-keltek, mint mikor valami lovagias ügyet kell elintézni. De az eset kényes. Mit csináljon az ember, ha lovagias ügye támad a királylyal ? Provokálták Széll Kálmánt. Szegény miniszterelnök! Nincs költségvetése, nincs újonca, a horvátok zavarognak és most mindennek tetejébe elégtételt kérnek tőle gróf Apponyi Albert nevében. Komolyan terjesztették a hirt, hogy Apponyi lemond elnöki méltóságáról, ha elégtételt nem kap. Az elégtétel minimuma pedig az, hogy a király a holnapi udvari ebéden ApjjrZITjTjT^iHii| VMIJJL ■.................... ■...UBHB ponyival beszéljen tovább, mint bárkivel, vagy pedig mutassa meg más alkalmas formában, hogy a Ház elnökét szereti. Bizonyítgatták, hogy így kívánja ezt a képviselőház tekintélye, mert Apponyi sérelme az egész parlamentet érte. Ezután megegyeztek abban, hogy Mont- Peléet egyelőre le kell pecsételni, mint ama biizonyos nemzeti óhajtásokat. Amíg az elégtétel lehetősége el nem enyészett, titokban kell tartani az esetet. Hiszen kiderülhet, hogy tévedés volt az egész. Megkérték tehát az esti lapokat, hogy tekintettel az érdekeltek előkelőségére, egyelőre hallgassanak a volt nemzeti párt családi tragédiájáról. Holnapig, tehát még holnapig „szabadon lihegsz, szeretett hazám.“ Ha meglesz az elégtétel, nem történt semmi, az ügy a lovagiasság szabályai szerint elintéztetett. Ha nem lesz meg, kész a nemzeti vértanuság. Nézzük csak meg ezt a vértanuságot közelebbről. Vizsgáljuk meg, mennyit ér az a beszéd, hogy az udvari bálon a Ház elnökének méltóságán csorba esett. A képviselőház elnökének méltósága nem a királyi kegyből származik. Az elnököt a Ház szuverén akarata emeli erre a magas polcra. Hivatása, hogy a Ház függetlenségét, szabad akaratát testesítse meg minden más hatalommal szemben, tehát, ha kell, szemben a korona hatalmával is. Rettenetes közjogi eltévelyedés az atán, hogy a Ház elnöke csak az lehet, aki a király kedves embere. Aki ezt vallja, nemcsak a kormányt, de a Ház vezetését is a korona befolyásának szolgáltatja ki. A korona nem áll a képviselőház fölött; a Ház elnökének tehát csak azzal szabad törődnie, hogy mellette van-e a parlament bizalma. Bekövetkezhetik olyan helyzet, hogy a képviselőház többsége és a korona szembe kerülnek egymással. Dániában például hosszú időn át a többség leszavazta a királyi kormány javaslatait és nem volt parlamenti kormányzat. Volt hasonló eset a német birodalmi gyűlésen is. Mi lett volna a parlament szuverenitásából, ha elnöke lemondott volna, mert a korona kegyét nem érhette el? Ha gróf Apponyi Albert lemond, mert a király nem akart vele báli társalgást folytatni, súlyos sebet ejt közjogunkon. Precedenst teremt, hogy csak az lehet a Ház elnöke, akit a király kitüntet. Példát ad, hogy még annak is, aki a képviselőház szuverenitását köteles képviselni, a korona felé kell sóvárogva tekintenie, mert az minden üdv, hatalom és boldogulás forrása. Hol van hát alkotmányunk, nemzeti akaratunk, ha a korona egyetlen legyintése leszállíthatja az elnököt emelkedett polcáról ? Mit ér parlamentünk, ha szuverenitásának csúcspontja is meglapul, ha a korona elé kerül? Aki az elnöki székben azon zokog, hogy a király nem beszélt vele, elárulja, hogy nem a nemzet, hanem a korona exponensének tekinti magát. Megkapta a képviselőháztól a legnagyobb kitüntetést, azzal az önérzettel kell tehát a korona előtt megállania, mely a nemzeti szuverenitás képviselőjét illeti meg. A királyra nem lehet ráparancsolni, hogy kit szeressen, kivel társalogjon. Ez az ő szuverenitása. De a képviselőházra sem lehet ráparancsolni, hogy kit válaszszon meg elnökül. Ez meg a nemzet szuverenitása. Emlékezünk arra, aki már porlad, de amíg élt, nem porlódott el az udvari légkörben. Szent-Pétervár. — A Pesti Hírlap eredeti tárcája. — Az európai államok székes-fővárosai között Szent-Pétervár a legfiatalabb. Ma kétszáz esztendős. 1703. május 19-án történt, hogy Nagy Péter azon a helyen, ahol ma Szent-Pétervár fekszik, megvervén a svédeket, levágatván egy pár gályát, kettős keresztet tákolt belőle és azt mondta, hogy azon a helyen városnak kell születnie. Egy legenda, amelyet a krónikás Nesztor följegyzett, azt beszéli, hogy a IX. században az oroszok normán ősei, a varégok arról a helyről indultak bőrsajkáikon tengeri kalandokra Rómáig. A keresztet elkészítvén Nagy Péter, amit már a rómaiak is szerencsés ómennek tartottak, egy sast látott kerengeni a feje fölött. A madarat lelövette, aztán lélekvesztőbe ült, hogy a helyet, amelyen támadni fog a hatalmas orosz birodalomnak, a minden oroszok cárjának új fővárosa, közelebbről és aprajára szemügyre vegye. Ha nem mániákus lángész és ha nem vas- akarat, az első szempillantásra láthatta volna, hogy azt a helyet, amelyen képzelmében már látta birodalma új fővárosát, a természet nem szánta az ember lakásának. Az utazók, akik Szent-Pétervárra ellátogatnak, mai napig följegyzik, hogy alig képzelhető szomorúbb látvány az orosz főváros környékénél. Kopár, lapos vidék, mélyebben fekvő a tengernél, amely partjait mossa, amelyet a nap nem fölülről, de oldalról világít meg s ehez a világításhoz csak nehezen alkalmazkodik. A föld színe szürke, a nap fénye halovány s ez a kettő együtt a sáppadt, a halott arc benyomását kelti föl a szemlélőben. Kétszáz esztendővel ezelőtt még nem is volt orosz birtok, Észak Babilonja, helyén akkor parányi svéd erősség állott. Vidéke merő mocsár volt, amelyet lakatlan szigetek tarkítottak, amelyeken alig volt valamelyes vegetáció. Csenevész cserjések, gyér nyírfa-ligetek állották útját a szemnek mindenfelé. A gyér lakosság, amely rozoga fa-putrikban lakott, finn tájnyelven beszélt és fáradságos, örömtelen életét kezdetlegesen űzött halászással tengette. A kultúrának semmi nyoma és semmi természeti rávalósága, hogy ott kultúra támadjon. Még egyszer mondjuk: a genialitásnak őrült vakmerőségére volt szükség, hogy azon a helyen birodalmi fővárosnak, világvárosnak rakja le az alapját. Mert az a terület, amelyen Szent-Pétervár áll, a Néva öt ága által öntözött cserjés és nyires sziget, aztán a kecskék, nyálak és bivalyok szigete egyesítették magukban mindazokat a nehézségeket, amelyekről a természet gondoskodni szokott, hogy az ember arca verejtéke nélkül semmihez se jusson. És az ember eszével, vasakaratával, állhatatosságával legyőzött minden nehézséget, elhárított az útból minden gátat, holott ezek a gátak olyan természetűek, hogy untalanul megújulnak mind e mai napig. Az emberi akarat mindenhatóságát, szinte korlátlan hatalmát hirdeti a roppant Orosz nemzet ifjú, hatalmas fővárosa, örökre szóló dicsőítése annak az emberi tulajdonságnak, az akaratnak, amelynek izgatására, amelynek segítségével ki- keemelődtünk az állatok sorából. Ez a dicsőség osztatlanul Nagy Pétert illeti, az eddig élt orosz cárok között a legnagyobbat, a legoroszabbat, fiúágon utolsó sarját a Romanov dinasztiának. Oroszországot ő iktatta be az európai államok sorába; addig ázsiai hatalmasság volt, akárcsak a krími és kazáni tatár kánok országa; inkább ázsiai volt Törökországnál is. Számbul és a mozlimok padisája a XV. század derekától, Konstantinápoly meghódítása óta, számot tett Európa politikájában ; a XVI. században már állandó szövetségese a legkeresztényebb királynak, a római egyház elsőszülöttjének, Szent Lajos utódainak a spanyol és osztrák Habsburgok világhatalmi törekvése ellen. Oroszországról akkor csak a török és a lengyel tudott, akikkel szomszédos volt és akikkel szakadatlan csetapatékban élt. Oroszország kapuit Európa előtt csak Nagy Péter tárta föl, addig olyan elzártan élt, mint China, a mennyei birodalom. Az utolsó férfi Romanov, ez a hatalmas barbár, aki ideálisan hevült a civilizációért suki barbárhoz illő módon, tűzzel-vassal terjesztette birodalmában a nyugati kultúrát, sohasem tudta levetkőzni a moszkovita vér eredendő hajlandóságait, köztük a zabolátlan erőszakosságot. Előtte egy orosz cár sem mozdult ki országa határai közül s idegenek sem igen fordultak meg a mesés, az exotikus orosz földön. Ő beutazta Európát, bár alattvalói megbotránkoztak miatta; megismerkedett a korabeli kultúra minden vívmányával; szeretni és becsülni tudta a szellemi munkásokat; de alapjában, benső mivoltában megmaradt muszkának, mindennél jobban szerette a háborút; izmainak szükséges volt, hogy hatalmasan forgassa hol a kardot, hol az ács-szekercét; vére megkívánta a Budapest, 1903. XXV. évf. 133. (8122.) szám:1 . / Szombat, május 16. """ . . . , ; • . " ■ v' - ' ^ .......................... : - ■ .-------- ■ 1 ' 1 ■ t'.'J il : » III J-l Ilii . . ■'■■■ ' . II 1.1^ Előfizetési árak: Szerkesztőség: Egész évre.... 28 k. — f. Budapest, váci-körút 78. ^ hová az előfizetések és a lap' Megjelenik minden nap, ünnep szétküldésére vonatkozó fel-és vasárnap után is. „ 15 "szólalások intézendők. | ___________ _ ____________ _ | ___ _____________ . A Pesti Hírlap mai száma 32 oldal.