Pesti Hírlap, 1903. június (25. évfolyam, 149-162. szám)
1903-06-02 / 149. szám
Budapest, 1913. XXV. évf. 149. (8138.) szám. Kedd, Június 2. .. ............................ ............. ...............— ■■■ "I . IV.....1 1 T?’ t — ................"■■■"..... ^ Előfizetési árak: Szerkesztőség: Egész évre.... 28 k. - L Budapest, váci körút 78. Félévre^, y • • • ^ » » |||s$|§^ ||| fi „ . hová a lap szellemig részét * * HE HH a flegjelenik minden nap, ünnep ») szétküldésére vonatkozó fel-és vasárnap után is. \. szólalások intézendők. Schőbert-politika, (—r.) Piros pünkösd örömére gróf Andrássy Gyula cikket irt az osztrákoknak a közös hadsereg katonai szelleméről. Azt mondja benne, hogy ő híve a német szolgálati nyelvnek, ellensége mindennek, ami a hadsereg egységének ártana, de azért nem híve a birodalmi egységnek, sőt szükségesnek tartja, hogy a hazafi érzéseket a közös hadseregben el ne nyomják. Aztán óhajtja, hogy a magyar és osztrák katona tisztelje, becsülje egymást, mint jó bajtárshoz illik s érzelmi világuk kapcsolata az uralkodó iránt való közös szeretet legyen. Mielőtt e cikknek a tartalmát néznék, be kell számolnunk a tendenciájáról, mely fölötte kellemetlen. Andrássy Gyula a szívére akar halni az osztrák közvéleménynek, azért, hogy ti vagytok az urak s azért, hogy a kormánypárt is úgy cselekszik, ahogy nektek kedves, ne legyetek zsarnokok, hanem méltányosok a magyarhoz, aki elvégre mégis csak ember. Nem teszünk semmit, ami nektek kellemetlen, de tegyetek ti is valamit méltányosságból, szabad akaratból, ami nekünk kedves. Nem kívánunk intézményeket, csak egy kis pedagógiát. Ezzel a nációval bánni kell tudni, hát tanuljatok meg bánni vele, akkor aztán bukfencet is hányhattok rajta keresztül. Ez a tendencia szinte bőg a cikkből. Sértő és megalázó, teljességgel megengedhetetlen magyar vezető politikus részéről. Mit megy Andrássy az osztrákokhoz egy kérdésben, mely a mienk, magyar nemzeti kérdés? Nem áll és tiltakozunk ellene, mintha a katonai kérdésben Ausztria Állama és közvéleménye valamit tehetne. A nemzeti követeléseket az ellenzék a magyar kormány irányában támasztja, nem az !»■■ 11IIII ÍÍÍÍÍÍfcÍÍ«B«*Égár^ osztrák nemzet ellenében és teljesedésük vagy megtagadásuk a magyar kormány és nem Ausztria ténye, tette. Mit persuadeálja hát Andrássy az osztrák közvéleményt ? A közös hadsereg intézménye, amennyiben Ausztriát is érinti, a legszélsőbb felfogással is legfölebb paritásosan közös és elintézésük közös feladat volna. De tiltakozunk a felfogás és különösen annak demonstrálása ellen, mintha a magyar törvényhozásnak mostani problémája Ausztriát is kompetensül illetné s mintha mindaddig, amíg az erre vonatkozó osztrák és magyar törvény szentesítve nincsen, e törvényjavaslat formájában, e törvény elintézésének módja, tartalmának megállapítása közös ügy volna. Amit az ellenzék a hadsereg dolgában követel, az magyar belügy, amelyhez Ausztriának semmi köze, sőt ahoz sincs Ausztriának köze, hogy most német a hadsereg nyelve. Ez nem Ausztria, hanem az uralkodó akarata folytán van így. Olyan okfejtéseket, olyan tanácsokat adhat Milner kormányzó Angliának, amikor arról van szó, hogy a leigázott búrokat valamelyest kíméljék, de nem adhat egy független, egyenlő rangú Magyarország politikusa Ausztriának, ezzel elismervén ennek fölebbvalóságát és disponáló képességét. Hogy mégis megteszi, hogy nem is érzi, mit jelent az osztrák közvéleményhez ily módon fordulása, csak arra vall, hogy gróf Andrássy Gyula nagyon jól érti, mi az a monarchia, de sejtelme sincs róla, mi az a Magyarország. Mégis, mintha olyan színe volna cikkének, amely Ausztriával szemben a magyar nemzeti jogokat és aspirációkat hirdeti. Ezt nevezzük mi Schöberl-politikának : idehaza osztrák, odaát meg magyar. Pedig hát helytelen den házukat, a jó hírnevüket fenyegeti, amivel együtt oda van a becsületük is. Szeszélynek, alapnélküli panaszkodásnak tartotta az egészet. Nem is igen hallgatott oda, másfelé járt az esze, valami házihangverseny szereplőit állította össze. De most már mindenre világosan visszaemlékezett. Hogy az ura folyton csak a holnapot , a mát emlegette, amikor eldől a sorsuk, jobbra vagy balra. Tehát volt alapja annak a gyötrő álomlátásnak. Ma van a végítélet vagy újjászületés napja. — Huh, de hideg van itt, semmi meleget sem ad az a kandalló. Szinte öntudatlanul támolygott az ablakhoz. Künn a téli reggelnek ködös homályosságában ébredni kezdett az élet. Nehéz teherrel megrakott kocsik döcögtek végig a kövezeten, munkás emberek, munkás asszonyok mentek a dologra. Az utóbbiak kezében kosár, letakarva, gondosan bekötözve szinehagyott kendőkkel. Azokban van az ebéd. Az embereknél mindenféle szerszám, amikkel az ennivalót lehet megkeresni, a kezük munkájával. Feltárult előtte a küzdelem, a nyomorúság. Vajon mi lesz belőle, ha tönkrejutnak ? Találkozik-e valaki, aki megoltalmazza, aki a házába fogadja. Hiszen ő dologra képtelen, sohase volt ráutalva, csak ragyogni, hódítani tanították. Eszébe jutott a nagybácsi., ,z a szegény öreg, hatvanesztendős ember, akit könyörtelenül kiutasított, mikor kérni jött 1 ez26 emet fog. Az osztrákoknak nincs szüksége Andrássy Gyula magyar hazafiságára, nekünk meg nincs szükségünk az osztrákságára. S az ilyen kétféle színvallás nem mutat sem mérsékelt magyarságot, sem mérsékelt osztrákságot, hanem épen csak osztrák-magyar hazafiságot, melyből istenuccse nem kérünk. Az ilyen politikai érzület, amilyet Andrássy Gyula elárul, valóban csak abban az egységes birodalomban volna természetes, melyet Andrássy maga is cikkében porkorreszkál. De hát lássuk, ha az osztrák hallgat az Andrássy szép szavára, mi történnék voltaképen? Felelni akarván erre a kérdésre, ámulva látjuk, milyen badar is voltaképen ez a cikk. Azt kívánja, hogy tiszteljék a magyar katona hazafias érzületét. De hogyan ? Amikor ennek a magyar hazafinak nem szabad „jejeiT-nel jelentkeznie, németül kell értenie, Gotterhalte-t énekelnie és osztrák zsinórt viselnie. A király tisztelete és a hivatás közössége, az esprit de corps adja meg a hadsereg szellemét? Hát ezek volnának az Andrássy Gyula nemzeti kívánságai? Hiszen ez semmi egyéb, mint a mai állapot föntartása azzal a hozzátoldással, hogy a magyar katonával ne komiszkodjanak jobban, mint az osztrákkal! Hol, miképen jutna érvényre a magyar nemzeti érzés a közös hadseregben minden intézmény nélkül ? Az osztrák könnyen lehet osztrák a közös hadseregben, mert annak nyelve, intézményei osztrákok. Ha például latin volna a szolgálati nyelv, ő is ép úgy követelődznék és tiltakoznék, mint most mi, akiknek végre is mindegy, német-e, latin-e az az idegen nyelv, mely nélkül a magyar katona katona nem lehet. Nem, az az előny, mely az osztráknak jutott a német szolgálati nyelvvel, nem paralizálszemért ! Majd az lesz most az ő sorsa is. Da nem. Elhatározta, hogy ír neki, szép bocsánatkérő, könyörgő levelet, hogy jöjön el hozzájuk, éljen itt az ő házukban. És jól fog vele bánni. Tejbe-mézbe füröszti majd, a szellőtől is óvja. Talán még nincsen későn. Átment az irodába, leült az asztalhoz és megírta a levelet. Mikor elvégezte, újra gondolkodni kezdett, miközben lenézett az utcán járókelőkre. És ime, kopott, rosszul öltözött asszony megy a túlsó oldalon s vezeti fedetlen fejű, mezítelen lábú gyermekét. A gyermek! Mardosni kezdte újra az önvád és átkozn szerette volna önmagát. Nem úgy bánt a gyermekével, mint az anya szokott. Idegen, rosszlelkű cselédekre bízta. Sokszor három napig feléje se nézett, csak akkor nézte meg, ha új ruhát hozott a varrónő, hogy illik-e rája. Azt is csak önzésből tette, mert nem szerette volna, ha a más gyermeke különb módon öltözködik. De máskép lesz ezután. Ő maga mosdatja majd és vigyáz rá, mint a szeme világára. Behozatja a gyermekszobából, ott aluszik majd minden éjjel az ő ágyában. Kinyitotta az ajtót és kiszólt a cselédnek: — Hozzátok be az Andorkát. S hogy betopogott a gyermek s ráemelte álmos, de élénk szemeit, kimondhatatlan gyönyörűség szállta meg. Úgy érezte, hogy megtisztíttotta örökre ez a pillanat és ezentúl nem lesz A megtérés. — A Pesti Hírlap eredeti tárcája. — Korán fölébredt az asszony. Rémképeket látott álmában az éjjel, miktől mámorossá vált a feje és hogy visszagondolt rájuk, minden tagján végigfutott a hideg. Rongyos, tépett ruhában önmagát látta, amint vánszorog valami sáros úton, istentől, embertől elhagyatva. Kezénél fogva vezeti gyermekét, aki sírva kenyérért könyörög. Csak egy pillanatig tartott az egész, de elég volt arra, hogy elrontsa az egész éjszakáját. Fázni kezdett. Csöngetett a cselédnek, aki borzas tejjel, álmos tekintettel hozta be a fát és tüzet rakott a hófehér, aranydiszítésű kandallóba. Szikrázva, nehéz füstöt eresztve kezdett égni a tűz és halvány világosságot árasztott a szoba közepére, ahol a kicsi szalon-asztal állott. Miközben felöltözködni készült, eszébe jutott, hogy az ura hol van. — Elment már a nagyságos úr ? — Oh, kezeit csókolom, nagyon korán elmehetett. Még mi sem voltunk ébren. Aztán a reggelijét is ott hagyta az asztalon. Vajon mi dolga lehet ilyen korán, gondolta magában. De aztán hirtelen eszébe jutott valami, ami rózsás arcát halálsápadtra változtatta. Hiszen tegnap bukásról, elszegényedésről beszélt neki az a sárga arcú ember, ami A Pesti Kirlap mai száma 20 ck.