Pesti Hírlap, 1903. november (25. évfolyam, 299-313. szám)
1903-11-01 / 299. szám
Budapest 1903 XXV. évf. 299. (8308.) sz.im. Vasárnap, november 1. ■ II ................... ....... . ..................................... ■ ..................................................................................*----------------------------■ : ----- ----------------- r. . .... —- -i Előfizetési árak: Szerkesztőség: Egész évre...... 28 k. — f. Budapest, váci körut 78. N Vedő" V * ' V * * íjpj IpE • v . a lap szellemi részét régisgjelenik Difiden nap, ünnep • / szétküldésére vonatkozó fel- A Pesti Hírlap következő száma hétfőn — november 2-án — délelőtt jelenik meg. 4 Bánffy Dezső Tisza Istvánról. ,tV — Interview. — y ‘j'j' " Egyik munkatársunknak ma alkalma volt báró Bánffy Dezsővel a politikai helyzetről beszélgetni és a volt miniszterelnököt olyan politikai nyilatkozatok tételére indítani, melyeknemcsak jellemzően megvilágítják a helyzetet, de nyilvánosság elé kerülésükkel arra nem csekély befolyással is lehetnek. A volt miniszterelnök, kinek politikai jellemképe a mostan folyt ■nemzeti küzdelemben mind imponzosabban domborodott ki s aki lemondása óta hiába vonult vissza a politikai nyilvánosságtól, mégsem szűnhetett meg az állandó érdeklődés és mind növekvő népszerűség középpontja lenni, nagy horderejű elvi kijelentéseiben voltaképen azt a programmot adta meg, mely egyedül képes az országban igaz visszhangot kelteni s szemben a liberális Tisza István nemzetietlen politikájával, élénkbe tárja a nemzeti liberalizmust, mely nem veszi el a nemzeti jogokból azt, amivel a liberalizmus érdekeit táplálni akarja. Ma, mikor egy kormány egyszerű megalakulását is már sikernek, sőt győzelemnek minősítik, azok a dolgok velejére ható nyilatkozatok, amiket báró Bánffy Dezső munkatársunk előtt tett, valóságos postulátumai az igazi liberális és nemzeti politikának s egyszersmind fontos útmutatások a tévelygők és ingadozók számára. A beszélgetést munkatársunk a következőkérdéssel indította meg: " Igen számbavehető politikai körökben bizonyos várakozással tudakolják Excellenciádnak a Tisza-kormánynyal szemben való magatartását. Arra gondolnak, hogy Tisza István mint a törzsokfis szabadelvű párt tagja, Excellenciádnak annyi éven át hivő, más megítélés alá esik, mint akár Széll Kálmán, akár Khuen-Héderváry, úgy találják, hogy számos érintkező pont van Tisza István és Excellenciád között, mik mellett az eltérő momentumok kiegyenlítésére is lehetne gondolni. Azt hiszem, a politikai világot szerfölött érdekelné, ha Excellenciád állásfoglalásáról a Tisza-kabinettel szemben autentikusan beszámolhatnék. Báró Bánffy Dezső erre a következőképen válaszolt: — A legnagyobb készséggel felelek kérdésére, mert semmi okom sincs fölfogásom rejtegetésére, annál több okom van arra, hogy gondolkodásom felől találgatásokba merülni a politikusok ne kényteleníttessenek. Amit ön plauzibilisnek jelzett, lehet, hogy az, de ma mindenesetre már csak anachronizmus. Ugyanis három évvel ezelőtt lehetett volna szó arról, hogy egy Tisza István-kormány ismét a szabadelvű párt soraiba vezessen vissza. Akkor a szabadelvűség, melyet a Széll-nera veszélyeztetett, Tisza Istvánban garanciát kapott volna, aminthogy ma is kap. Nem is lehet szó arról, hogy liberalizmus szempontjából Tisza István ellen küzdenek. De azóta a politikai helyzet minden téren megváltozott s hozzáváltozott az én felfogásom is. Akkor még együtt csinálhattunk volna gazdasági politikát s nem volt szó katonai kérdésekről. De közben olyan alakulást nyert a gazdasági, különösen az Ausztriával való kiegyezési politika, melylyel Tisza István azonosította magát, bennem pedig az Ausztriától való elválás szükségének a meggyőződését érlelte. Ez az egyik — nem eltérés, hanem ellentét, melyet ma már Tisza István liberalizmusa nem tud ellensúlyozni. A másik, melyről szólni sem kell, a katonai kérdés. Én a magyar vezényszó jogosultságát nem azért ismertem el, mert Khuen-Héderváry volt a miniszterelnök, hanem mert törvényeinkben benne van és nemzeti önállóságunknak ez a jog egyik lényeges attribútuma. S ezen megint nem változtathat az, hogy Tisza István liberális s valamikor munkatársam volt. De hiszen tudhatja akárki, hogy időközben egy olyan harmadik elvi ellentét is fejlődött ki közöttünk, mely az én részemről nemcsak mostani fölfogásom, hanem egész politikai múltam megtagadását kívánná, hogy vele egy irányban haladhassak. Ez pedig a Tisza István nemzetiségi politikája, mely én szerintem nem is nemzetiségi, hanem egyenesen nemzetietlen politika. Mondom, három évvel ezelőtt a liberalizmusban még találkozhattunk volna, de ma a kifejlődött ellentétek oly áthidalhatatlanok, hogy nekem a liberalizmusra való tekintet nélkül ellenző álláspontomhoz vele szemben is ragaszkodnom kell. — S a liberalizmus mellett az sera jut számba, hogy a protestáns-kálvinista magyarság, mely Excellenciádban látja politikai vezérét, most szimpátiájával Tisza István felé fordul? — Nem tudom elképzelni s nagyon végzetesnek tartanám az országra, ha polgáraink politikai meggyőződése felekezeti szempontoktól függne. Azt hiszem, Tisza István maga tiltakoznék ellene, ha az ő kormányát és politikáját kálvinista kormánynak és politikának deklarálnák. A felekezeti szempont összehozhat bennünket egyházunk ügyeinek intézésénél, de nem a politikában és hitsorsosaimról sem tudom föltenni, hogy akik a magyar nemzet jogait követelték tegnap, ma föladják őket, mert aki a jogokat megtagadja, sőt programmjában egyenesen elkobozza, protestáns vezérférfia. — Nem gondolja tehát Excellenciád, hogy a felekezeti tekintet legalább enyhíteni fogja a harc hevességét ? — Nem gondolom, mert ez, még ha e tekintet érvényesülne is, lehetetlen. Én azt a harcot időszerűtlennek mondottam és mondom most is, de végét csak kikezdeni lehet, abbanhagyással soha sem érhető el. Tisza István is csak megtörheti az ellenzéket, de megadásra ő sem számíthat. — S mit gondol Excellenciád, ha az ellenzék A HÉTRŐL. Babérkoszorúkra Őszi rózsát szedtünk. Rózsához, babérhoz Gyász selymet kötöttünk. Gyász selyem szalagra Egy nagy nevet írtunk — S jaj beh keservesen, Jaj beh sokat sírtunk! Verőfényes ormán Buda Naphegyének Búskomoran zengett A halottas ének. Derűs műteremnek Csarnokos közepén Érckoporsó állott Magasan, feketén. Koporsóba zárva A mi szemünk fénye: A magyar szobrászat Legdicsőbb reménye. Erős, deli mester — Hihető-e ? — halva. Lelkét elvivé e Szelíd ősz fugalma. Oh, halál, zord felség! Perbe ki száll véled? Felségjogod biztos, Tied minden élet. Magyar nemzet ellen Rettentőn gyakorlód. Örömünk bűn néked, iljimarán megtorlód. Ujongani mertünk Hő szivü lángésznek, Kit nagy alkotásra Történetünk késztet; Kinek éres kőnyelve Végre magyar lenne — S nem idegen Abklatsch Dadog csupán benne. Hideg márványától Tüzet fogni mertünk , Kemény kurucában Fajunkra ismertünk. Hű király leghívebb Elszánt katonája, Amed ura fakó ! Ki jogát nyirbálja. Mertünk, a nagy főur S a jobbágy szobrábul, Érteni szent példát S szivünk hévül s lágyul. Érzők: sohasem forrt Nemzet egygyé szebben! Éhez fogható nincs Más történelemben. S láttán gránit bástyán Dicső érc Mátyásnak, Lendülni mert lelkünk Nemzeti bizásnak: Voltunk nagyok már mi, Leszünk nagyok még mit Termő mag az ősök Régi dicsőség!, így hato itt a művész Magyar érős kőnyelve, Nemzeti erősül S reménytől eltelve. Hej, ki gondolt volna, Bízva, gyúlva, várva, Halál ő felsége Zord felségjogára! E felségjog ellen Hiába vitázunk — S nem is igazságos Csupa meddő gyászunk. Bár dermesztő fagy szállt Ama nagy erőre, Alkotott s hatott már S haladtunk előre. A Pesti Hírlap mai száma 58 oldal. Koboz.