Pesti Hírlap, 1904. augusztus (26. évfolyam, 212-240. szám)
1904-08-01 / 212. szám
Budapest, 1904. Előfizetési árak: Egész évre.... 28 k.—. Félévi . . .• • • 14 . Négyetévre... 7 ,» Egy Kófa . .... 2 „•«) . . fr Egyes szám ára 8 f. Vidéken 10 t. XXVI. évf. 212. (9219.) augusztus 1./ váci körut 73. I. emelet, a lap szellemi részét illető minden közlemény intézemre. Kiadóhivatal: Budapest, váci körút 7., hová az előfizetések és a lap Megjelenik minden nap, ünnep és vasárnap után is. A nyaralás adója, a nyaralás félig egészségi szükség, félig beteges divat. Az emberek azt hiszik, hogy okvetlen el kell utazniok otthonukból nyáron, ha nem is mondja az orvos. Mert az a fő, hogy mit mondanak a szomszédok, ha nem mennek nyaralni? Mintha nem volna mindegy, hogy az ember Budapesten izzad-e vagy Pörtschachban ? A különbség az, hogy Pörtschachban a verejtéken kívül pénzt is kell izzadnia az osztráknak. S ehhez úgy hozzá van már szokva a magyar, hogy nehéz róla leszoktatni. Pedig le kell szoktatni. Először is a nyaralás és fürdőzés beteges divatját a normális szükség keretei közé kell szorítani. Másodszor pedig Ausztriától el kell szoktatni a magyar embert. Vagy maradjon a magyar ember Magyarországon, vagy ha nem tetszenek neki a magyar üdülő -és fürdőhelyek, akkor menjen külföldre, ahol legalább lát is, tanul is valamit. Ausztriában semmi keresete nincs a magyar embernek, ahol úgy se szeretik a magyar fürdővendéget s csak le- és kinézik. Az meg épenséggel abszurdum, hogy a magyarok évenként száz- és százezer korona nyaralási adót fizetnek Ausztriának. Az bizonyos, hogy a magyar fürdők és nyaraló telepek egy része ellen még mindig igen alapos kifogásokat lehet emelni. Az első kifogás, hogy primitívek; a második, hogy drágák. Az az elvük, hogy kis forgalom és nagy haszon. Más szóval kevés munkával akarnak meggazdagodni s ezért nyúzzák azt a kevés fürdővendéget, aki itthon marad. Ez régi, jogos panasz s ezen segíteni kell. A legelső segítség az volna, ha az a sok praktikus kereskedő-ember, aki évente Ausztriába megy nyáron, itthon maradna s itt csinálna magának telepet. Végre is nem a fürdőigazgatók, hanem a fürdővendégek dirigálják a fürdővállalatokat. Tessék tömegesen megjelenni a magyar helyeken s ezeket átváltoztatni. De az is csalódás ám, hogy Ausztriában nincs ok a panaszra. Csak hogy a magyar embernek régi rossz szokása, hogy itthon semmi se jó, s idegen helyen mindent bevesz szó nélkül, sőt dicsér. Ki lehet mutatni, hogy azok közül az oszttrák helyek közül, amiket tízezrével lepnek el a magyarok nyaranta, a legtöbbnél jobb helyek vannak Magyarországon. A mi ásványvizeink összehasonlíthatatlanul jobbak az osztrákoknál! Az egyetlen egy karlsbadi víz olyan, amelyet állítólag mással nem lehet pótolni, de ezt is csak egyetlen betegségnél, az úgynevezett cukorbetegségnél. Ami a gyomorbetegségeket illeti, akárhány magyar ásványvízzel ugyanoly sikereket értek már el, mint a karlsbadival. Számos orvos magának a budai keserűvizeknek karlsbadi stilben való használatával fényes eredményeket ért el. Budapest maga egy fürdőváros. Csak a budapesti ember nem tud róla semmit. A mi fővárosunkban a természet csodájaként annyiféle gyógyforrás fakad egymás mellett, amennyi sehol a világon. Különösen a budai oldalon egymás mellett vannak a legkülönbözőbb gyógyhatású fürdők a reuma elleni iszapfürdőtől a női betegségek ellen legkitűnőbb sósfürdőig, aztán a margitszigeti s a városligeti fürdők. Annyi a gyógyforrás Budapesten, hogy egyet be is temettek : a régi Sárosfürdőt. Az ország különböző fürdő és nyaraló telepeiről még nagyobb dicsérettel lehet beszélni. Specialitásuk a magyar vizeknek, hogy kesőleg ki nem használtatván, még egész teljességükben bennük van az őserő. Nem úgy, mint Ausztriában, hol például a jódos vizekből csak épen a jód hiányzik s azt úgy veszik a patikában hozzá a betegek. Az osztrák tavak egyike sem hasonlítható a Balatonhoz s a magasan fekvő tavak a csorbás tóhoz. Gieichenbergnél többet ér Marilla vagy Felső-Magyarország bármely része. Rohitschnál különb Koritnica. Tobiach nem is hasonlítható a Tátra bármely helyéhez. Még Franzensbad vizével is vetekszik Szliács, Tárcsa, Vihnye és Lubló. A franzensbadi lápfürdőt is megtaláljuk Alsó-Tátrafüreden, mégpedig sokkal szebb vidéken, mint aminő ez a cseh fürdő. Semmiféle komoly ok sincs, hogy az osztrák fürdőhelyeket a magyarok oly 'óriási mértékben fölkarolják a magyarok rovására. De még azt is föl kell említeni, hogy a külföldi tengeri fürdők közül a rendkívül hideg és szeles északi és keleti tengeri fürdők túlságos divatos használatának tulajdoníthatjuk részben, hogy annyi agyonfürdőzött, ideges félbolond ember szaladgál itt Budapesten. Legkevesebb számítással ötvenezer magyar ember nyaral Ausztriában minden évben igazi szükség nélkül. Fejenként átlag csak négy-ötszáz forint elköltött pénzt számítva, körülbelül félmillió korona nyaralási adót fizet Magyarország önkéntesen Ausztriának — a statisztika szerint. De mivel a valóság mindig megcáfolja a statisztikát, a valóságban fölmegy az több millióra is. Évekkel ezelőtt a nyaralók nagy részének Ausztriába vándorlását azzal akarták megokolni, hogy a magyar fürdőhelyek egy részén kellemetlen az antiszemitizmus. Ezzel szemben konstatáljuk, hogy Magyarországon már egyáltalán nincs antiszemitizmus. S ha van még itt-ott különválás és visszahúzódás a társadalmi rétegek között, hát ez az exclusivitás a zsidók részéről van meg Ellenben igazi erős antiszemitizmus van — Ausztriában, épen az osztrák fürdő- és nyaralóhelyeken !. A világon Magyarországot kivéve nem találunk országot, amelyet az intelligenciája ily tömegesen ott hagyna két hónapra. Senki sem gondolja meg, hogy mily óriási gazdasági és társadalmi kár származik ebből. S a hasznot épen legnagyobb ellenségünk nyeri el: Ausztria. Azért ideje volna, ha az önérzetes magyar társadalomban divatba jönne az az okos, gazdaságos és politikus jelszó : Ne menjünk Ausztriába ! , Augustus. Egy színésznő kis könyvéből. — A Pesti Hírlap eredeti tárcája. — Mikor megkérdeztem a titkárt, hogy van-e tehetségem s mi lehet belőlem, ő megcsipkedte az arcomat és ennyit mondott röviden: — Az mellékes, kicsikém . . . Elpirultam. Minden vér fejembe tódult, így még sohasem hívtak. Ez a szó, kicsikém, ahogy hangzott, szinte égette a fülemet. Szerettem volna elbújni, vagy messzire futni, hogy ne lássam ezt az embert, gúnyos mosolyát, csúnyán hunyorgató szemét. Undor fogott el és féltem, tehát hallgattam. Úgy látszik, ő ezt észrevette: — Hja, ezt meg kell szokni, kedves! Meg bizony. Színésznőnek lenni, ez nem megy olyan könnyen. Az ember mindig egy csomó keserűség árán lesz valamivé. Kellemetlenül hangzik, persze, de hát így van s ki tehet róla? . . . Illúzió? . . . Kedvesem, ha maga kényes és féltékeny az illúzióira, akkor maga nagyon rossz színésznő lesz. Ha finnyás, akkor alá se írja ezt a szerződést, hanem siessen el innen, valami nyugodt, békésebb menedékhelyre: menjen férjhez, vagy tudom is én, hová ... Mert tudja, itt mindnyájan ugyanazok vagyunk: komédiások. Itt az parancsol, aki többet tud. A színház , színház és nem zárda, vagy gyámolító egyesület, akire szükségünk van, annak jó a dolga. De aki könnyen puh.lautó, akár jól esik, akár nem, meg kell szoknia, hogy: tűrni, ez az élet egyik titka. Látom, magának nem ízlik, amit most mondtam. Pedig higgye el, ez nem is túlzás. Régi ember vagyok és sok karriert láttam! . .. Emlékszem, ezen a napon nem tudtam aludni. Lázam volt Azóta egy hónap múlt el. E hónap alatt nem írtam naplót, talán mert féltem vallomást adni magamról. Az ember halogatja és gyáva, mikor arról van szó, hogy megvizsgálja új impresszióit: fél, hogy csalódásokra jön rá. Az első napokban valami különös érzés, hasonló a mámorhoz, meg valami tompító fásultság fogott el. Lehet, hogy e kis és nagy változásokat nevezik az emberek tapasztalásnak: én csak azt tudom, hogy most sokban szegényebb vagyok, mint voltam. Általában nem értem, hogy mit akarnak velünk: színésznőkkel az emberek. Annyian erősködnek, hogy a barátaim, s még nem akadtam egyre se, akit barátnak mondhatnék, akár távolról is. Egyre hallom és kezdem unni, hogy milyen szép vagyok. Folyton ez cseng a fülemben, reggeltől-estig, mintha az emberek nem is tudnának velem másról beszélni. Hagyjanak békét a szavaikkal: utóvégre jó, hogy ilyennek születtem s nem békának, de észrevehetnének mást is, azt, hogy én akarok valami lenni: művésznő . . . Ma például megint megkérték a kezemet. Ugye, elég nevetséges: amióta itt vagyok, minden nap akad valaki ... Ma, színház után, a vörös Samu, a kis bankhivatalnok, kisért haza. Még gyerek s nem csoda, ha ostobaságokat beszélt össze. De olykor elharapta a szavak végét és olyan pillantással nézett rám, hogy ha egyedül vagyunk az utcán, hát egyszerűen nyakon ütöm. Azt hiszi, hogy velem minden lehet. Alaposan megmondtam a magamét, hogy ne szemtelenkedjék. Samu, a vörös Samu, egy percre meglepődött- valami bocsánat félét hebegett. Aztán látva, hogy már nem haragszom, félrehúzta a Száját és mosolygott, olyan csúnyán, hogy megint megmozdult a tenyerem. Azért ne higyyék, hogy ilyen ember, mint Samu, veszedelmes, pedig sok van belőle. Csak úgy mutatják, főleg a barátaik előtt, hogy ők sikeremberek. Odáig vannak, ha a kávéházasztalnál a többiek irigykedve néznek rájuk. Bizonyos sokat jelentő rejtelmes gesztussal beszélnek színésznőkről s valójában olyanok, mint a kutya, mely éles fogsort mutat, szörnyen morog, de nem mer harapni. Alázatosan és boldogan köszönnek már egy utcasarokkal előbb s szinte kétségbeesnek, ha a színház legkisebb, legjelentéktelenebb névtelenje nem veszi észre a kalapemelést. De azért ő nekik „viszonyaik“ vannak. Samuról például tudom, hogy elhenceg velem. Legyen boldog, ha neki ez jól esik. Nem rontom az örömét, mert tulajdonképen jó fiú, nem bátrabb, mint egy ötödik gimnazista.. Csak úgy muszájból szokott merészkedni. Ugyanis azt gondolja, hogy" ez föltétlenül előkelő tónus és büszke, hogy ő is olyan, mint a kaszinóbeliek, akik ott ülnek az első sorban és unatkoznak . . . Mikor hazaértünk, a kapunál kezet csókolt Samu, nagyon illedelmesen és újságot mondott, azt, hogy elsején szomszédok leszünk, abban a házban vett ki lakást, ahol én lakom. Legalább Atlasti Hírlap mai száma 8 oldal, szétküldéséra vonatkozó fölsszólalások intézendők.