Pesti Hírlap, 1904. szeptember (26. évfolyam, 241-270. szám)
1904-09-01 / 241. szám
__2 PESTI HÍRLAP 1904. szeptember 9., csütörtök. viszonyaink között nemcsak indokolt, hanem egyenesen életkérdés iparunk életképes fejlődésére nézve. Sohase téveszszük szem elöl, hogy a régibb, tehát nagyrészt amortizálódott iparvállalatok sokkal olcsóbban termelnek, mint az alig életbe hívott gyárak, valamiképen tehát át kell hidalni azt az átmeneti időszakot, amely a termelést természetszerűen megdrágítja. Ha önálló vámterületünk van, akkor az állam ezt egyszerűen helyes vámpolitikával biztosítja, de ezzel a hathatós fegyverrel — fájdalom — mi nem rendelkezünk. A segítésnek nincs más módja csak az, hogy nem csupán a hazai ipartermelést, hanem az ennek produktumait forgalomba vivő kereskedelmet is adómentesítsük. Ha helyes és elfogadható az az álláspont, hogy a kiviteli kereskedelem tarifakedvezéssel, hajózási jutalmakkal és prémiumokkal segítendő elő, mennyivel jogosultabb az a követelés, hogy a belkereskedelem támogatása által elsősorban a belső fogyasztás biztosíttassék az ipari termelésnek. Ma folytonosan azt a panaszt halljuk, hogy iparunk azért fejlődik — Ausztria nyomásától el is tekintve — olyan lassan, mert óriási küzdelmet kell folytatnia a fogyasztók közönyével. Pedig hát közönyről szó sem lehet. Egyszerűen a fogyasztás örök érvényű törvénye teljesül, mely szerint az olcsóbb ár és megszokott minőség dönti el a vásárt. Kereskedőink egyáltalán nem okolhatók a jelenlegi helyzet miatt, hiszen ők egyszerűen mutatók azon az óraszerkezeten, melynek rúgóit egy mesterségesen előidézett fejlődés tette a mozgásra alkalmassá. Dominálnak kereskedelmünkben az osztrák iparcikkek, mert olcsóbbak, technikailag tökéletesek, sőt ha egyenlő árúak és minőségűek is a hazaiakkal, kereskedőinket Ausztriához köti az évtizedes üzleti kapcsolat, a kedvező hitelnyújtás és gyakran a fogyasztók merev ragaszkodása a megszokott minőséghez vagy formához. E részben hihetetlen adatokat lehet felhalmozni. A textiláru-cikkekről nem is beszélünk s akár ügyeimen kívül hagyhatjuk az üvegiparnál, a bőr- és játékáruiparnál észlelhető hallatlan közömbösséget is. Íme, vasiparunk szinte tökéletesen fejlett, mégis nézzünk végig a műszaki cégek legnagyobb részén és az ügynökségeken, vajon látjuk-e a magyar ipar termékeinek olyan favorizálását, amely a termeléssel legalább is aránylagos? Nemhogy ezt sehol sem láthatjuk, de még azt is megfigyelhetjük, hogy olyan árucikkek, amelyeket a tengerentúl állítanak elő, s Európa részére London vagy Amsterdam árusít, csak Bécs közvetítésével jutnak el hozzánk. Kereskedelmünk hátramaradottságának különben alig van kiáltóbb jele annál, hogy még déligyümölcsöt is osztrák kereskedők révén veszünk. Igazán jellemző, hogy 26,3 millió koronára rúgó gyarmatáru-, fűszer- és déligyümölcs-behozatalunkból 13,3 millió korona értékűt Ausztriából fedezünk, holott nyilvánvaló, hogy Ausztria sem gyarmatárút, sem fűszert, sem pedig déligyümölcsöt nem termel, hanem azokat szintén importálja. Azt hiszszük, ennél meglepőbb példát nem hozhatunk fel az osztrák kereskedelem túlsúlyának megvilágítására. Ezt a példát a kereskedelem többi ágainál csak variálnunk lehet, mert a helyzet alapjában véve nem változik. Ezért állítjuk, hogy az állami beavatkozás vagy támogatás az iparfejlesztésnél nem szűnhet meg, hanem ki kell annak terjeszkednie az azzal szorosan kapcsolódó kereskedelemre is. A kormány még csak azzal sem állhat elő, hogy az Ausztriával fennálló gazdasági közösség u. n. lojalitási megegyezésébe ütköznék ez az eljárása, hiszen az 1890. évi XIV. t.-c. 1. és 2. §-a most is felhatalmazza a pénzügyminisztert arra, hogy a kereskedelmi miniszterrel egyetértőleg 15 évi időtartamra adómentességet engedélyezzen olyan részvénytársaságnak, amely a fővárosban a hazai ipar és kereskedelem előmozdítására alakul. Ha ezt a törvényt annak idején meg lehetett alkotni csupán azért, hogy néhány kormánypárti korifeus jövedelmező álláshoz jusson, akkor nem lehet talán akadálya annak sem, ha az egész magyar kereskedelem és ipar érdeke követel energikustörvényhozási intézkedést* * » i deírva. A feszület is mindig ott volt a zöld posztóval bevont asztalon a nagy kalamárisok között. Egy-egy kalamáris akkora volt, mint a mozsárágyé. A táblabiró odaállt a feszület elé, fölemelt jobbkezének három ujját az ég felé vagyis a padlás felé tartotta, a vármegye egész közönsége felállott s mikor a kardcsörgés elmúlt: a pap olvasta s a táblabíró utána mondta az esküt. Attilában, kardosan és sarkantyus csizmában kellett az esküt letenni, de az összes megyei tisztviselőknek is így kellett a közgyűlésen jelen lenni. A jegyzőkönyvbe 1374. pont alatt ezt vezették be: „Deák Ferenc tisztes ügyvéd úr a rendes Tábla bírói hitet letette“. 1832. évi augusztus 6-án az árvaügyi jegyzőségről lemondott. De nem azért ám, hogy a dolgot unta vagy sokallotta vagy az állást kicsinylette, hanem azért, mert az alispán urat, Tekintetes Deák Antal urat országgyűlési követté választották, — minthogy pedig ő neki Pozsonyban kell lenni s a nemes vármegye közdolgait nem intézheti, tehát Tekintetes Deák Ferenc Tábla Biró urat meg kellett választani Surrogatus viceispánná. Surrogatus latin szó, — magyarul azt jelenti: pótlék, az új magyar nyelvtudósok szerint: pót. Pótalispáni ’ ’ •' ' Furcsa szó és furcsa állás. De mégis magas állás. Mégis alispáni tiszt és hatalom. Aki pedig már alispán, az a vármegye árvaügyi aljegyzője már csakugyan nem lehet. Jusson a tisztességből másnak is. De pótalispán se sokáig volt Deák Ferenc. A következő 1833-ik év április elején Deák Antal lemondott a követségről s helyébeFerenc öcscsét választották. A jegyzőkönyv így szól róla: „1833-ik évi ápril 15-iki közgyűlésen Deák Antal úrnak lemondása folytán azon közbirodalomnál fogva, melylyel Deák Ferenc Tábla bíró úr és Surrogatus Alispán úr iránt a Tekintetes Karok és Rendek viseltettek, s őtet közmegegyezéssel és felkiáltással nyomban országgyűlési követnek választották“. Deák Ferencnek hát el kellett menni Pozsonyba s így a puszta-szent-lászlói úrilak építésére fel nem ügyelhetett. De azért volt gondja rá Pozsonyban is. Alig van levele, pedig sok levelet írt szeretett sógorának, melyben hol komolyan, hol pajzárnál az építésről meg ne emlékeznék. Inkább pajzárál, mint komolyan. Május 31-iki levelében panaszkodik, hogy sógora kevés levelet ír hozzá. „Habár oly szorgalmatos nem vagyok is, mint Antal, de Te csakugyan lustább vagy náA pécskai kerületben a pótválasztást szeptember 13-ikára tűzték ki. Tudvalevőleg ott három jelölt volt: a szabadelvű párti Herczeg Ferenc, a függetlenségi Ugrámpárti Zlinszky István és a román nemzetiségű Popa György. Legkevesebb szavazatot a román nemzetiségű jelölt kapott, de a szabadelvűpárti Herczeg Ferenc, akire a legtöbb a szavazat esett, sem kaphatta meg az abszolút többséget, s így Herrczeg Ferenc és a függetlenségi Zlinszky István közt lesz a pótválasztás. Az első választásnál feltűnt, hogy a pécskai kerületben, mely azelőtt kormánypárti volt, a függetlenségi párt megerősödött, ami a szavazásnál a képen nyilvánult, hogy ha az oláhok nem alkalmatlankodnak, s a szabadelvű párt nem fejt ki nagy erőfeszítést, hát valószínűleg megválasztották volna a függetlenségi jelöltet. Zámnál. Ez már második levelem hozzád, tőled azonban még egy sort sem kaptam, pedig ide láncolva az örökös viszálykodás úntató helyére, édes volna tőletek és rólatok hallani, együtt örülni, együtt aggódni veletek s ez által a száraz, hideg és komoly helyheztetésből kiemelkedve, körötökbe álmodni magamat. Az építő gondos gazdától azonban rossz néven nem vehetem eddigi hallgatását. Tudom, hogy szeretsz, tudom, hogy írni fogsz, ha időd engedi, rovást pedig nem tartok“. Gyöngéden gondoskodott Klára nénjéről is. Június 6-iki levelében ezt írja: „Klárinak új szobája ékesítésére küldök négy képet s azok között egy Hazája elveszted kétségbeesett Lengyelét, vegye oly szívesen, mint amily szeretettel én küldöm.“ Klára nénjének lelke a legszentebb hazafias fájdalmak érzetével csak úgy tele volt, az elnyomott népek szabadságáért csak úgy lángolt, mint férjéé vagy édes Ferkó öcscséé. Csakhogy ő még hevesebben érzett, mint ezek. Nála a női lélek érzései korlátlanabbul csapongtak, mint a férfiaknál. Az ő költője és szónoka Kölcsey volt, s nem Ferkó öcscse. Szegény eltiport lengyelek sorsát százszor megsiratta. S Ferkó öcscsével százszor megfogadtatta, hogy a lengyelekért szót emel s nem nyugszik, míg helyzetükön nem javít. Meg vagyok győződve, hogy Belpolitikai hírek. Függetlenségi pártszervezkedés. Csengerről jelentik: A függetlenségi párt vasárnap sikerült Kossuth-ünnepet rendezett, melyen a vármegye öszszes függetlenségi pártjai résztvettek, élükön Luby Géza, Luby Béla és Jékey Zsigmond orsz. képviselőkkel és Biky Károly ev. ref. esperessel, a szatmári függetlenségi párt elnökével. Az ünnepély után értekezlet volt, amelyen megbeszélve az általános politikai helyzetet, elhatározta, hogy a megyei függetlenségi pártokat újjászervezik. A határozatot még az ősz folyamán végrehajtják. A szatmár megyei függetlenségi párt augusztus 28-án, Bot-Paládon ülést tartott, amelyen — szeretetéről és ragaszkodásáról biztosítvány— bizalmat szavazott Luby Géza elnöknek. Madarász József orsz. képviselőt meleghangú táviratban üdvözölték 90-ik születésnapjja alkalmából. Nagyrabecsülésüket és mély tiszteletüket fejezték ki a veterán képviselő előtt, aki 72 évi parlamenti működése alatt egy percig sem szűnt meg a radikális politikai irányt követni. Pótválasztás Pécskán. Arad megye központi választmánya — mint tudósítónk jelenti — a pécskai pótválasztást szeptember 13-ára tűzte ki. Szentesített törvények. A hivatalos lap szerdai száma a következő, az „Országos Törvénytár“ I. évi augusztus 30-iki 9. számában kihirdetett szentesített törvényeket közli: XIX. törvénycikk: Sándor község közigazgatási és országgyűlési képviselőválasztókerületi átkebelezéséről; XX. törvénycikk: A cs. és kir. közös hadsereg katonai nevelő- és képzőintézeteinél magyar honos ifjak részére létesített 250 állami alapitványi helyről szóló 1897. évi XXII. törvénycikk módosításából; XXI. törvénycikk: Az 1894. évi állami költségvetésről; XXII. t.cikk: A szab. osztrák-magyar államvasuttársaságtól felvett 10.000.000 korona előleg törlesztetten részének visszafizetéséről; XXIII. törvénycikk: A mérsékelt áru marhasóról szóló 1897. évi I. törvénycikk módosításáról és XXIV. törvénycikk: Az „ő felsége a király védnöksége alatt áll szegénysorsú tüdőbetegek szanatórium-egyesülete Budapesten“ című egyesület által felveendő nyereménykölcsön engedélyezéséről. Politikai krónika. * Egy pótválasztás tanulságai.