Pesti Hírlap, 1904. október (26. évfolyam, 271-301. szám)
1904-10-01 / 271. szám
Budapest, 1904. XXVI. évf. 271. (9278.) szám. Szombat, október 1. Előfizetési arab: Egész évre .... 28 k. — · FélévTO ...... 14 „ — „ Negyedévre ... 7 , — ~ Egy hóra...........2 , 40 „ Egyes szám ára 8 l. Vidéken 10 f. Megjelenik minden nap, ünnep és vasárnap után is.Pesti Hírlap Szerkesztőség: Budapest, váci-körut 78. I. emelet, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Kiadóhivatal: Budapest, váci-körut 78., hová az előfizetések és a lap szétküldéseire vonatkozó felszólalások intézendők. „Nemzeti iskola.“ Olyan a magyar nemzet sorsa, mint a kalitkába zárt madáré. Arasznyi tér, amin szabadon mozoghat. Mindenfelől sűrű rostély zárja el a szabad világtól. Hiába van szárnya, hogy röpüljön, ketrecbe zárták. Ki van szabva az étele, az itala, amivel tartozik beérni. S még azt is követelik tőle, hogy víg legyen, hogy énekeljen néha jó kedvében. Ha bármire vágyik a nemzet, mindenfelől valami korlát veszi körül. Minden nemzeti aspiráció elé tilalomfát állítanak. Ha a hadseregét akarja megmagyarosítani, beleütközik a királyba. Ha az önálló vámterületre vágyik, beleütközik Ausztriába. Mindenütt beleütközik a kalitka falába, mint a rab madár. Csak az az arasznyi tér marad neki szabadon, ahol a kultúráját szolgálhatja s azt magyarrá teheti, nem zárja el a kalitka rostélya, röpülhetne. Akt itt meg a szárnyát nyirbálják meg, nehogy gasra találjon lendülni. Hasonlít a nemzet helyzete a szeg városi gyermekéhez is, akinek szab-';" fejlődését s még a játékát is megakadályozzák a zok falak, melyek között élnie kell. Hió oti a * ■ szegény ,fiúcskát az egészséges, pezgö vére, ki- ‘ mért, lassú tempóban szabad csal lépkednie, mert mindenütt korlátot s rendőrt talál. Nem csoda, ha elcsenevészedik a nemzet s a nemzeti politika csak frázisban él s nem eredményekben. Hát legalább azt az arasznyi tért, ami fejlődésünkre annyira az ennyire meg van régy hagyva, azt töltsük be egészen. Parányi politkai szabadságunkat használjuk föl teljes úröivel, hogy magunkat megerősítsük. Ezen az arasznyi téren Berzeviczy ] , bért az úr. A szegény rab nemzet aggódva ^e- | m—m ii •• i ,y. L___ kint u, ^ _______ _Jovány arcára s várja, hogy kiüljön arra a nemzeti lelkesedés lángoló pírja és pótolja egy maga tettekben, amit minisztertársai nem tehetnek, vagy nem tesznek még akkor sem, ha tehetnék. Bár szállná meg a szent ihlet ezt az egyetlen minisztert, hogy teremtene nagyot, alkotna szépet. Bár hatná át lelkét a magyarság igaz érzése s fakadna ennek melegéből egy erős, igazán nemzeti magyar kultúrpolitika. -*^ö csöndes, békés munkáját nem zavarh^tja senkit A cselekvés és teremtés szabadsajt nem korfjilozza semmi. S amit ő alkot, az nm Vidékekre sz»!.. Egy-két paragrafussal biztosíthatja a jövő s^zado^a a magyar nyelv teljes diadalát. Az ő-trilturporíkja valóban megmagyarosíthatja Magyarország.*- Alkotó vágyát és képességét elárulta. Csak vi^13- ne riaszszák az apró nehézségek, a kis kellen31 ínségek s bele ne essék az opportunism.1. Jagjába, mely aztán letérítené arról az egyenes útról, melyen megközelítheti a magyar nem állam épületét. Aki az iskolát és a templomot magyara *) szí, az magyarrá teszi a nemzetet Ha a közoktatásügyi miniszter megmagyarosítja a intézeteket s megóvja az állam vénekeletet az egyházban, akkor ám hadd legy ^még egy darabig a katona-mondu zsinór, * fekete-sárga. A hadsereg csak híreim évig I uralja az embert; az iskola tiz-húsz évigí is ne- j vei. Ha a kisdedóvótól a felsőbb tanintézetekig I sikerül mindenütt a magyar nyelvet spárt ta- tanítási nyelvet fokozatosan behozni Magyarország minden intézetébe, akkor az iskolákban teljesen megmagyarosodott felnőtt generációt a katonaságnál akár japánul is „abriktálhatják“, s akkorra már összforrott az egysége- mór,var nemzet. Persze a „szabad röpülés“-nek itt is van akadálya. A soviniszta magyar politikától irtózik mindenki. A radikális nemzeti politikának gyakran a magyarok a legnagyobb ellenségei. Azért viszik oly sokra. A horvátoknak szabad álmodozni egy nagy Horvátországról, a románoknak szabad oláhosítani a kulturegyesületeik, a pénzintézeteik és a bukaresti kormány pénzének segítségével. Csak a magyarnak nem szabad ábrándozni egy Nagy Magyarországról, az egynyelvű nemzetről, mely igazán nagyhatalom lenne katonai kiadások nélkül is, a kultúrájának erejével és tekintélyével. Aggódva várjuk Berzeviczy javaslatát a népoktatás reformjáról, vajon engedett-e a magyarok kívánságainak, magyarrázte-e legalább a tanítóképző intézetek tannyelvét, s vett-e be a javaslatba legalább egy általános paragrafust, ami a népoktatási intézetek magyar tannyelvét elvül kimondaná? S amivel csak régi törvényeinknek felelne meg. S ha túl leszünk ezen a reformon, ott áll a miniszter előtt a középiskolák reformja. Ha életében el akarja készíteni ő maga a saját szobrát, teremtse meg a gymnáziumból és a reáliskolából az egységes nemzeti középiskolát, amelyben a nemzeti eszme legyen az irányadó, a magyar nyelv és történelem a legfőbb tartalom. A francia középiskolákban a francia fiyelv, irodalom és történet dominál, ez szabja meg*, az iskolák irányát és jellegét. A mi sokféle köztpiskolánkban a magyar tudomány a hajfipöke. Minden közoktatási reformnál nem szükséges sőt nem is szabad csak a tanárokra hallgatni. A szaktudósok bele vannak bolondulva a saját szakmájukba s ennek tulajdonítható, hogy a múlt ifjúság úgy túl van terhelve s a ■■■■■■■■■■■I I IB I ■ I— 11 Bocsánat. — A Pesti Hírlap eredeti tárcája. — Mikor jöttek volna el éjjel tánc után a legények a bálból és haladtak volna a sö,tét, homoki közökön át, amiket a holdfény elől beárnyékolnak. az öreg szálas jegenyéi// Kádár Vincét csakugyan leütötték. Már higy hogy történt, afelől senki sem tud semmit/ annyi bizonyos csak, hogy egész délután /W -kedett a Vince, tánc kidben kivette a leárnyok , a másik keze közül, másokra meg rátáncolt, estére kedve pedig valóságosan vesztet érezte. Bort locsolt a többire, a szivarját szemjszívó szopókába tette, aztán kiégette vele a másik ruháját, majd meg a bandával veszkődött. Értetlen volt a csárdás, (a városból kért ki oda), nem igen tudta még magát viselni, nem hogy rendet tartani értett volna, de még azt sem tudta, kinek adjon hitelbe, kinek nem jo. Itele is pusztult hamarosan, aztán elszármazott onnan, bár hiszen azért Kádár Vincét csak leütötték még akkor éjszaka a közön. Ez már nem kötekedésből történt, hanem itt a harag meg a boszú is beleártotta magát az ügybe, mert ha csak épen ingerkedésből ált volna a dolog, ott kapják közre a bálban a leányok előtt, s löknek rajta jó egynéhányat, hogy kilódul s itt-amott beüti a fejét, amely majd beforrt volna ugyan, de a szégyenítés is megtörtént. Vad dolog az ilyesmi is, mie van olyan leány, aki szereti nézni, mert "a voltakép elvadult formájában nem ez, mint a hajdani tornajáték, ott is esett itt is a szemtől-szembe való harcban, amik egy pár tetszetős szem kedvéért vivattak ott, vivának itt. Azonban Vince leveretése alkalmával alattomos volt az öldöklés, megszűrték, fölverték, leütötték, vérbe nem fagyott ugyan mert bár nyár volt, a vér akkor is csak megalszik omló állapotában, de mert a később jövők fölemelték, s vitték hazáig, fölzörgették a tanyát, ott azt mondta Vince: — Jaj, édes szülem — azután pedig csakugyan és végkép meghalt. Másnap a halál irányában mozogni kezdtek a pusztázó városi lovas katonák, akik igen kegyetlen nagy csattokat tesznek azon szíjjakra, amiknél fogva a derekukra oldalazzák a kardot és a vastag kardok pengő játékot űznek, pengvén hol a sarkantyún, hol a kengyelek vasain. És járták körül a határt, keresvén azokat, akik a holtat halottá tették. Többfelől szedték össze a fiatalabb népet, de nem igen akartak azok tudni a halálról semmit sem. Szokás tagadni az ilyesmit, sötétség volt ott is, sötétség a vizsgálatnál is, bár hiszen világító gyertya a törvény, amíg el nem fújják. Láttak ámde a két pusztázó lovasok ée mentek egyenesen bizonyos Hibás Szélpál Antal tanyájába, a Lőrinc gyerek végett. Megrettenve nézett rájuk Szélpálné, és azt mondta, hogy alighanem borzalom történt már megint, és istentelenség. A katonák a Lőrinc gyereket keresték, az anyja szive vertében elállt, hogy miért is kereshetik. Lőrinc előkerült, Lőrincnek mondták: — Te is az ötök közül való vagy. — Nem mondhatom — mondta Lőrinc és i az anyjának a lelke örömében röpdösött, hogy lám nem való a vád. De a kopott dolmányosért csak tovább v szigették ezt-amazt, hogy láttál Lőrincet velemenni a halottal, Lőrinc a tetthelyen volt, Lőrinc is a halál ellúvói között volt, botját azután megjelenve elvetette az útszéli szőlőbe, ott megtalálták, a meggyfabot finom pirosas hajába be is vannak bicskával faragva a sző bötü az t betű, továbbá a fö betű meg a vö betű, mely utóbbiak Frantzia Veronkát jelentenek, pedig tudvalévő, hogy Veron végett történt a halál. Lőrinc fehérre válva monda: — Nem mondhatom . . . Nem tudhatom .. . Nem igaz ez a beszéd. De amidőn az öregebb kopott dolmányos mondaná neki: — Lélekre. Lőrinc, odafönt is laknak. Lőrinc a beszédre feleletet adni valóban mit sem tudott. Lőrincet tehát vitték befelé a sarcolásba, urak közé, kihallgatásokba, börtönök falába, ló előtt. * „ Hogy az egyetlen fiú a tanyából ily gyalázattal teljes módon távozott. Hibás Szélpál Antál az ablakhoz ment és kinézett az ablakon. Azután az asszony zokogását sem tűrhetvén, az