Pesti Hírlap, 1905. október (27. évfolyam, 271-285. szám)
1905-10-01 / 271. szám
Budapest, 1905. ____________________XXVII. évf. 271. (9640.) szám._________________Vasárnap, október 1. Előfizetési árak: Szerkesztőség: Egész évre .... 28 k. — l. Budapest, Váci körut 78. Negyedévre ... ^ ^ a '“P szell^ részét ^ hová az előfizetések' és a lap Megjelenik miséén nap, ünnep ^iryZ'-T • j szétküldésére vonatkozó fel-és vasárnap után is. szólalások intézendők. i In- ?€i¥mBgiTBrTií~ ——-11 . TO--irv~-n~,re»«rr-, ■ •■■■ ....~ r~" 1 ■' ■^■".¥BTTir»iiiiiiíi»ii Ml... ...I ■ - I- — ..111 A Pesti Hírlap következő száma hétfőn — október 2-án — délelőtt jelenik meg. Szervezkedjünk ! e nemzetet ésa népet együtt akarjuk látni egy és ugyanazon célra való törekvésben: az ország minden lakója részére a boldogulás alapföltételeinek a megszerzésére. Hogy hazánk területén a nemzet és nép jogilag még nem egyet jelent, sajnos tény. Óhajtjuk, hogy minél előbb megszűnjék a külön meghatározás s vajha e föld minden kenyérkereső lakosa odáig fejlődhetnék értelmiségben, a nemzethez tartozás qualifikációjában és megbízhatóságban, hogy a politikai jogok teljes mértékével felruházható legyen. Azonban ennek elérésére épen elengedhetetlen föltétel, hogy a nép valamennyi rétege át legyen hatva attól a tudattól, hogy az államot csak a képen lehet fentartani, hogy ha fundamentumait megóvjuk a romlástól, ha a romboló szerszámot kiütjük ellenségeink kezéből. Átok van a népen, amely veszedelmek idején széthúzással gyengíti a nemzeti erőt; átok azon, amely megvásárolható, megfélemlíthető és amely zsoldos szolgaságot vállal, hogy saját vére ellen emelje öklét. Hihető-e, hogy Magyarország népe árulója legyen a szent ügynek, amelyért most önvédelmi harcra kell szervezkednünk és sorakoznunk? Hisz elvesz a nép, mely erkölcs nélkül van. Alkotmányunk eltipróinak, a jogfosztóknak és anyagi úgy, mint morális létezésünk megrontására szövetkezetieknek pártjára állami hazaárulás. A hazaárulás pedig az erkölcstelenség, a bűnök bűne, a gyalázat. A hazaárulás büntetése a bitófa s amely nemzet nem tudja megsemmisíteni az árulókat, megérdemli a halált. Nehéz idők vannak. Minden magyar embernek résen kell lennie. A lét és nem lét kérdése függ attól, hogy most együttérzésünket, egy akaratunkat és egyértelmű elhatározásunkat bizonyítani tudjuk. Bizonyítani kell, hogy az egész ország, az egész nemzet és az egész nép egyetért abban, hogy önálló államiságunk biztosítékait összetörni nem engedjük. Bizonyítani kell hogy a nemzet és a nép magáénak vallja az ősi alkotmányt s ennek fundamentátumán nyugvó törvényeinket megvédelmezi a támadásokkal szemben, jöjjenek azok bármily magas helyről, avagy rothadó csatornák mélységéből. Aki nincs velünk, az ellenünk van. Mi soha sem voltunk barátai annak, hogy a hazafias érzület utcai tüntetésekben nyilvánuljon meg. Fáklyát gyújtani ok nélkül annyi, mint frázist gyártani tárgyilagos érvek helyett. De most olyan rendkívüli idők keletkeztek, amikor minden ember, aki hazafias meggyőződésének hirdetésére a tüntető felvonuláshoz csatlakozik, az érvek súlyához járul hozzá a maga egyéni megjelenésével és minden fáklya, melyet magyar kar emel fel, lobogó lángjával és fényével a nemzet, fiainak égő honszerelmét világítja és lelkes kitartását, harcrakészségét és önfeláldozását jelképezi. Mesterkedéssel, bujtogatással, hitegetéssel zagyva csőcseléket állítottak a magyar nép helyébe, a hazát megtagadó agitátorok gyülevész fekete csoportjait vonultatták fel és ezekkel gúnyolták a nemzeti törekvéseket és ellenségeink selymes szalonjaiban a puha élvezetekben kiszáradt agyvelejű diplomaták vigyorogva mutattak reájuk: „íme, a nép nem magyar, a nép a£ osztrák álláspontot, Magyarországnak az összmonarchiába olvadását óhajtja“. És a király elé járulván, tanácsolták: „Felséges úr, dobj valami ajándékot e nép közé és azonnal táborodba siet, hogy ha a nemzetet szabadságától és törvényeitől meg akarod fosztani.“. így történt aztán, hogy a nemzet képviseletét megalázták a bécsi Burgban s igy jön, hogy egy darab rongy papirt adtak a kezébe, hogy alkotmánya és törvényei helyett öt császári pontot tekintsen mindenható parancsnak. Mert ott a csőcseléket és söpredéket, a felbujtogatott hazafiatlan gyülevész csoportot a népnek tekintették, amelynek csak ajándék kell és kész összerombolni doronggal és kalapácscsal a nemzet várát ama papírlap lobogtatásának jelére . . . Hát vonuljon fel a magyar nemzethez tartozó hű nép, a magyar nép, szervezkedjék a haza védelmére, vonuljon fel az égő fáklyák köré sorakozva százezrek áradata, tanúsítsa a nemzet nagyságát, erejét és bátorságát. Tegyen tanúságot hatalmas tömege, hogy ez a nép Magyarország népe, ez a nemzettel egy, ez a nemzet testéből való test, véréből való vér, nagysága megdobbantja magyar földjének a szívét, a magyar királyság gyönyörű fővárosát. Október harmadikán legyen Európára szóló nagy nemzeti tüntetés színhelye Budapest. A nép így teszi érdemessé magát arra, hogy jogokat kaphasson, ha részt vesz a küzdelemben, melyet a nemzet jogaiért s eképen a nép jogaiért is folytat. Felhívásunkkal Budapest minden magyar érzésű lakosához fordulunk. Október harmadikán valamennyien gyűljünk össze. A gyüleke St Megakart a Tármegye. — A Pesti Hírlap eredeti tárcája. — Irta: EÖTVÖS KÁROLY. III. Kóbor kutyát megriasztottak egy boltal. Eoban s amint kiugrott, vakon, esetlenül egyenesen Szaláma lábai közé keveredett. Az lett a vége, hogy Szaláma bukfencet vetett, csak úgy roppant a feje. Most már elérték, elnyomták. — Ide a zacskóval! Csakhogy a zacskót még akkor is erősen tartotta. Sehogy se tudták kezeiből kicsavarni, noha el se eresztették. Alexandria már kissé európai város volt akor, volt benne szájtátó, napon sütkérező, után henyélő elég. Csoport képződött a dulakolók körül. Senki se szólt bele a viaskodásba, csak bámult a sokaság kényelmesen. A zajra, csoportosulásra, bámészkodásra oda vetődött valami kavasz vagy rendőrféle. Sehogy se tudta, miről van szó, csakannyit hallott világosan: — Enyém a zacskói — De bizony az enyém, nem a tied. A rendőr nem kutatta, melyiknek van igaza. Ő már ki tudta Szaláma kezéből venni a zacskót, meg se nézte, mi van benne, súlyáról, in ■ «". u f» M ii"1 - 1 ' — fogásáról érezte, hogy arany van benne, nem tökmag. Fogta a zacskót, beletette az övébe, megfordult és odább ment. Ment a kádihoz, a bírósághoz, vitte oda a zacskót. Nem kérdezte, kik a dulakodók. Föl nem írta volna nevüket a világért se. Oda se állította a bíróság elé őket. Minek? Hiszen, ha igazi érték van a zacskóban, majd keresi valaki a kádinál. Ha pedig senki se keresi, akkor minek vesződjék a dologgal ő is, más is? Igaza is volt. Mert most már Ghebáli se hagyta a maga igazságát. A házasságnak vége. Szenóra boldogtalan. Veszendőben a hozomány is. Sőt a gonoszlelkű Szaláma kezében írás is van arról, hogy ő a hozományt visszaadta. Most már sietni kell ügyvédhez, bíróhoz. Föl is jelentették Szalámát csalás, fosztogatás, okirathamisítás, rablás miatt. Hiszen amint látszik, mindezt valósággal elkövette. De nem nagyon félt ettől a pertől se Szaláma, se Jusszuf. A pénz a bíró kezében. Az hát most már szent igaz, hogy azt a pénzt ő soha nem látja. Először is a bíró kezén menthetetlenül elkallódik. Csődvagyont vagy efféle pénzt, bírságot vagy talált kincset, elkobzott aranyat, ha rendőri vagy bírói kézre került, sohase látott még ember fia. Még Európában se, hát még Ázsiában Afrikában. De ha nem így volna is, ha elveszti a port, azt a pénzt kiadják Ghebálinak s ő ettől így is csak örökre elesik. A fődolog tehát az, hogy neki bántódása ne legyen, a pénzt pedig Ghebáli ne kapja meg. Inkább legyen íróé, bíróé, rendőré, prókátoré, fótófutóé, csak Ghebálié ne. Ő hát abból a pénzből, melyet ő már végkép elvesztett, szabadon tehetett megvesztegető ígéretet mindenkinek. De másként se félt Szaláma. Akadt az ő kezébe fegyver, kivált Jusszufnak, az ő romlott lelkű fiának segítségével. Jusszuf ugyanis álnokul, ravasz színleléssel hat napig lakott Szenórával, aminek az lett a következése, hogy a jó asszony méhében magzat támadott. A sok huzavonával hónapok teltek el s most már szemmel lehetett látni, hogy isten áldása nem késik soká s Szenóra újra anyai örömöknek lesz részesévé. Elgondolhatná-e valaki, mire használta föl ezt az állapotot Jusszuf? Az istentől elrugaszkodott ember azt hirdette, országnak-világnak, úgy kiabálta tele afülét, hogy az ő felesége a szép és erényes Szenóra, szerelmi kalandokat csinál, erkölcstelen életet él, össze is adta már magát valakivel, házasságtörést is követett el, sőt gyermeke is születik nemsokára. Megérdemli ennélfogva mint házasságtörő asszony, a megkövezést, de sem- A Festi Hírlap mai száma 48 oldal,.