Pesti Hírlap, 1908. január (30. évfolyam, 1-27. szám)
1908-01-01 / 1. szám
Budapest, 1908. Előfizetési árak: Egész évre .... 28 k. — f. Félévre ...... lé , , legyetlén» ... 7 . — „ Egy hóra............2 , 40 , Egyes szám ára 10 f. Megjelenik hétfő kivételétől minden nap. Szerda, január 1. Szerkesztőség: Budapest, Vad körut 78. II. emelet, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Kiadóhivatal, Budapest, Vadkörút 78., hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszólalások intézendők Kérjük ama tisztelt olvasóinkat, akiknek előfizetése december végén lejár, hogy az előfizetést — az új év körül beálló postai torlódásra való tekintettel — idejekorán szíveskedjenek megújítani, különben a lap megküldése félbeszakítást szenvedhet. 1608 és 1908. Az új esztendővel 300-ik fordulójába lép 9. magyar nemzet az 1608-iki dátumnak. A viszszaemlékezés csöndes hangulatánál több az, amit a II. Mátyás trónralépésének s a bécsi békét becikkelyező országgyűlésnek ez az esztendeje fölidéz. Ez az esztendő szinte kapóra jön ahhoz, hogy a most következőnek melléje állíttassék. A melléállítás igen sokban nem a jelen javára billenti a mérleget. Merjünk számot vetni azzal, hogy az akkori magyar alkotmány a mainál egészben erősebb volt. Az akkori magyar alkotmány nem csupán óhajként, kérésként, kívánságként iktatta törvénybe a király Magyarországon való tartózkodását, de gondoskodni tudott arról is, hogy a távollevő királynak állandó helyettese éljen itthon a nádorban. Az akkori magyar alkotmány nem állt meg ott, hogy megállapította: a király országgyűlést egybehívni köteles, de szankcióról is tudott gondoskodni, legalább a nádorválasztó országgyűlés egybe nem hívása esetére. Ha a király vonakodott: „az országbírónak vagy ennek nem létében a tárnokmesternek, tisztségének és hivatalainak teljes elvesztése mellett, hatalom adatott nádorválasztásra országgyűlést hirdetni és egybehívni.“ (1608. 3. t.-cikk.) Egy fejlődő, történelmi alkotmányban a régi intézményekből nőnek ki az újak. A nádori méltóság, mint a miniszteri felelősséggel nehezen összeegyeztethető s a király személyes kormányzása mellett amúgy sem valami nagy alkotmányos garanciát jelentő intézmény, a felfüggesztetett, de a miniszter még nem nádor, akit országgyűlés választ, de egy távollevő királyt a miniszter még nem pótol, s továbbá van-e biztosíték a mai magyar alkotmányban arra, hogy az országgyűlés működhessék még a király akarata — törvénytelen akarata — ellenére is? Így fejlődött volna a magyar alkotmány 300 esztendő óta? A hatályukat vesztett, de másokkal, újakkal, erősebbekkel nem pótolt 1608-ik évi törvényeink mellett van ennek az esztendőnek legalább egy hatályát még nem vesztett, ma is érvényben lévő törvénye. Csakhogy annál meg az a baj, hogy ezilőtt is végrehajtatlan. „Gondoskodik ő kir. felsége, nehogy idegen nemzetek és más nemzetek emberei magukat a magyar kormányzásba beavassák“; — idegen nemzetek és más nemzetek: disztinkció az osztrák tartományokra való tekintettel — „és hogy magyar ügyekben ne másoknak, mint magyaroknak tanácsával, minden valláskülönbség nélkül, éljen.“ (1608. 10. t.-cikk.) Ez a törvény tehát ma is él még és még ma sincsen végrehajtva. Az első Habsburg, aki expressis verbis elismerte, hogy „unanimi consensu electum fuisse“, II. Mátyás volt, az 1608-ban trónralépő. Választás alapján jutottak a Habsburgok trónra akkor, Isten kegyelméből való uralkodók ma sincsenek Magyarországon — s ezt a 300 éves fordulón konstatálni nemi annyira nekünk, mint inkább a most uralkodó és a leendő magyar királynak kellene. De még több is van. A bécsi békét becikkelyező országgyűlésre a vallásszabadság, a szabadelvűség minden igaz híre büszkén tekinthet még ma is. 300 év alatt ez az egyetlen irány, melyben mindig egyenest fölfelé haladhattunk. Zökkenő nélkül tovább ezen az úton, szép feladata lehet különösen a mai kormánynak, már csak azért is, hogy a titkos klerikális hajlandóságairól táplált vádat végképen megdönthesse. Az 1908-ik esztendő még az övé. Az 1908-ik esztendő politikai programmjában a parlamenti reform megoldása kétségtelenül a legszebb és legnehezebb feladat. S nem hiszszük még mindig, hogy ebből a feladatból a főrendiházat érdeklő részlet kimaradjon. 1608-ban, 300 esztendeje, hogy az egységes magyar országgyűlés kettévált: alsó- és felső-táblára. Ez időtől beszélhetünk rendi képviseletről Magyarországon. Addig egyházi és világi főurak együtt ültek, tanácskoztak, határoztak a köznemesekkel s a szabad királyi városok képviselőivel. Addig az összes nemesek gyülekezete volt az országgyűlés. 1608-tól kezdődőleg szűnt meg a köznemesi rend személyes megjelenési joga, jött országgyűlésbe a nemesség többé nem fejenkint, de képviselet útján. S 1608. óta tesznek a személyes megjelenési jogukban tovább is meghagyott főurak s főpapok külön testületet, felső-táblát. A rendi országgyűlés helyén ma a népképviseleti országgyűlés állna. De csak félig; az al- Házasság. — Komolyan beszél? — Igen, nagyságos asszonyom, — meg fogok házasodni. — Bravó, kedves barátom, ez nagyon okos és nagyon helyes szándék! Rég ismerem önt, legszívesebben látott és legszeretetreméltóbb vendégeim közé soroztam minden időben ... ezt tapasztalhatta . . . nem kell ismételnem. És bizonyára azt sem kell külön értésére adnom, hogy már jó ideje csodálkozással gondoltam önre, midőn kollégái és barátai rendre megházasodtak — ön azonban csak állt rendületlenül, mint a sziklakő és egy szempillantással sem árulta el, hogy kollégáinak nemes példáján csak egy hajszálnyira is felbuzdult volna. Őszintén szólva, azt hittem, hogy okos ember létére holta napjáig az agglegények keserű gárdájába akar tartozni s ezért egy kissé már-már neheztelni is kezdtem önre. Hiába! Ha az ember mama és két felnőtt leánya van, mint nekem — elsősorban ebből a szempontból ítél, s a világ összes férjait, szépeket, rútakat, eszeseket és ostobákat a szerint ítéli meg, ■hngv hasznavehetők-e vajon, vagy hasznavehetetlenek. Igazán nagyon örülök, hogy ön végre is rátért a helyes útra és lemondott arról a gyanús dicsőségről, hogy mi — mamák — hasznavehetetlen embernek tartsuk. — Nem, nagyságos asszonyom, nem kérek ebből a dicsőségből. — Okosan teszi! Foglaljon helyet és diskuráljunk . . . majdnem azt mondtam, hogy — tárgyaljunk. — Igen, azért jöttem, hogy tárgyaljunk. — Nagyon helyes, hogy nem kerülgeti a dolgot. Szeretem, ha a férfi egyenesen a szeg fejére üt. Ez energiára és határozottságra mutat. Mielőtt azonban ön leülne szépen ide velem szembe ... a vádlottak padjára . . . miheztartás végett kijelentem, hogy mától kezdve nemcsak hetenként egyszer, hanem természetesen mindennap szívesen látom. Remélem, hogy ezt maga is természetesnek találja? Fájdalom, én már abban a korban vagyok, hogy hasonló őszinteséget bátran megengedhetek magamnak, s az is megnyugtat, hogy ily világosan gondolkozó, korrekt és okos embernek, nem kell külön is megmagyaráznom, hogy miért látom mától kezdve hétszer szívesebben, mint eddig. Tudja, hogy mire célzok? — Sejtem. — Lám ... és mosolyog. Nem bánom! Koromnak az is egyik előjoga, hogy azon kitűnő férfiaktól, akik meg akarnak házasodni, az ilyen suttyomban megkockáztatott pajzán mosolyt, mely veszedelmesen hasonlít a gúnyhoz, — ne vegyem rossz néven. — Isten őrizz, nagyságos asszonyom, én — — Ugyan ne mentegetődzék! Magának jussa van hozzá, érti . . . komoly és indokolt jussa . . . hogy, a mamát, akivel szemben áll, bizonyos fokig ellenségnek tekintse és meg is mosolyogja, ha a mama erre okot szolgáltat. Én, igenis, okot szolgáltatok, mert egy pillanatig sem burkolódzom az úgynevezett nemes tartózkodás köpenyébe, hanem nyíltan szemébe mondom, hogy nősülési szándékának szívemből örvendek, mégpedig természetesen főleg azért, mert azt remélem, hogy egyik, vagy másik leányomat nőül veszi, így ni! Mosolyoghat, ha tetszik — a maga dolga. Azt azonban el kell ismernie, nincs a világon mama, aki őszinteség és bátorság dolgában különb volna, mint én. — Biztosítom, asszonyom, hogy megtisztelve érzem magamat . . . — Jesszus, kedves barátom, mi ez? — Igazság. — Az ám! Mezei pipacs és mélyen megindító banalitás, amely nem méltó önhöz. Hallja, nekem ne citálja a Pesti Műveit Társalgót, különben rögtön ráfogom magára, hogy ami1óta elhatározta, hogy megházasodik — azóta sokkal szürkébb lett. — Azt akarja mondani, hogy inkább hasonlítok a szamarakhoz? — Jól van, ez a mondat jobban hasonlít magára, mint a „megtisztelve érzem magamat“ . . . Csak bátran és vitézül előre! Ebből a házból az összes pipacsok, frázisok és udvarias hazugságok száműzve vannak. Még boldogult férjem sem állhatta őket, pedig ő, szegény, sokat bajlódott bonorum inspector korában a tisztelendő klérus tagjaival, kik szeretik rápermetezni az ember fejére a nyájas szóvirág — pipacsok — illatos tömegét. Tapasztalásból tudhatja, hogy ebben a házban két bátor és szókimondó nő lakik ... az egyik én vagyok, a másik Katalin leányom . . . akik nem szeretik a frázisokat. — Sárikáról meg méltóztatott feledkezni, nagyságos asszonyom . . . — Sárika leányomról szándékosan méltóztattam megfeledkezni, mélyen tisztelt ma- A Pesti Hírlap mai száma 64 oldal.