Pesti Hírlap, 1909. szeptember (31. évfolyam, 219-231. szám)
1909-09-16 / 219. szám
. SnferMt, WM. XXXI. évf. 219. (10.029) szám. Csütörtök, «zaptember 16. E15a7«é,l krt. . ...r*...18.éS: Egész év» .... 28 k. — t v emelet. Félév» ...... 14 . — , O hová a lap szellemi részét Negyedévre^ ... ^ *U®t6 J?“den Megjelenik hétfő kivételére^ szétküldésére vonatkozó faj* Minden nap. y. szólalások intézendője. Budapest, Váci körút 78- A bécsi vásárfia. rA népies élet ismétlődik a politikában. [Az öreg családfő, Wekerle Sándor, fölment a bécsi politikai vásárra és most szorongva lesik idehaza a gyerekek, hogy miféle „vásárfiát“ fog hozni Bécsből. A jámbor magyar embert minden vásáron meg szokták csalni. Mert nem tud jól alkudni. S így el lehetünk rá készülve, hogy Wekerle gazda is csak üres tarisznyával fog hazajönni. A bécsi sógor jól ért az alkuhoz. Azon kezdi, hogy nem ad semmit. De mi adjuk oda mindenünket. Épen így szokott a rabló is beszélni. Aminthogy Ausztriának egész politikája ma nem egyéb, mint Magyarország ellen indított rablóhadjárat. A bankkérdés serpenyőjébe most beledobtak fél milliárd katonai követelést. Most aztán közzé tehetnek az összes magyar lapokban apróhirdetést: „Kerestetnek olyan miniszterek, akik mindenféle békát lenyelnek, akik fél milliárdot szállítanak a katonai pénztárba és ezért nem visznek haza Bécsből semmit“. Ő felsége számára, ha ilyen feltételek mellett keres Magyarországon minisztereket, csak egyetlen egy alkalmas helyet ajánlhatunk, ahol biztosan találhat erre a célra embereket: ez a lipótmezei állami tébolyda. Mert józan észszel Magyarországon ilyen feladatra senki sem vállalkozik. Még a darabontok sem. Mert, habár ezek szellemi tekintetben nagyon alárendelt lények, azért ezeknek is van magukhoz való eszük. Azt, ami most Bécsben történik, nem lehet egyébnek nevezni, mint az uniformisba bujtatott nagy urak őrjöngésének. Hogy a „schneidig“ Vilmos császárnak imponáljunk, a monarchia mindkét állama anyagilag menjen tönkre és katonai fölszerelésekre költsük el minden pénzünket. Ennek a katonai őrületnek véget fog vetni a fizikai lehetetlenség. És nekünk itt még szerencsénk lesz, amennyiben Ausztria sem bízja meg a költségeknek ama részét, amely a quota szerint a katonai túlkövetelésekből reá hárulnak. S amit Magyarország számára nem csinálnak meg, majd megteszik Ausztria kedvéért, hogy tudniillik engednek egy kicsikét a katonai követelésekből. Ezzel persze még a magyar válságot nem oldják meg. Sőt a bankkérdés nehézségeit túlszárnyalják az annexiós kiadások és a katonai póthitelek. A király bölcseségét mutatja, hogy mindenekelőtt Wekerle Sándorral próbálja megcsinálni a kibontakozást s a miniszterelnökkel hosszasan tanácskozik. Az osztrák politikai körök azonban már nem követik ebben a bölcseségben a királyt, amennyiben már eleve állást foglalnak Wekerle ismeretes követeléseivel szemben is. Pedig a bankkérdésben talán egész Magyarországon Wekerle követel legkevesebbet, amennyiben ő megelégszik a készfizetések megkezdésével, ami a gazdasági önállóságunk előkészítésének első lényeges, sőt nélkülözhetetlen lépése. Ha az osztrákok Wekerlét lehetetlenné teszik ezzel a konciliáns politikával, akkor ők az okai, ha az egész magyar nemzetet beledobják az önálló bank felállításának legszélsőbb álláspontjába. Az a vehemencia, amelylyel az osztrákok ellenzik most a készfizetések megkezdését, pénzügyi őrjöngésnek nevezhető, mely, úgy látszik, lassanként elfogja Ausztria összes köreit. A Pesti Hírlap például szerdai számában adott hírt arról, hogy az osztrák keresztényszocialisták kijelentették, hogy „az osztrák parlament minden kormányt elsöpörne, amely tőle a készfizetések megkezdését követelné“. Tehát annyira gyűlölik az osztrákok a magyarokat, hogy képesek önmagukat is megkárosítani csak azért, hogy a magyarokat megkárosíthassák és Ausztriának pénzügyi hitelét is akarják rontani egész Európa előtt csak azért, hogy Magyarországon megbuktassák a gazdasági önállóságra való törekvést. A készfizetések megkezdése ugyanis Ausztriának ép oly érdeke, mint Magyarországnak. Ez abszolúte nem nemzeti vívmány. Ehez törvényes jogunk van. Sőt ez törvényes kötelessége úgy Ausztriának, mint Magyarországnak. Itt arról nem kell többé vitatkozni, hogy jogunk van-e a készfizetések megkezdésére. Csak arról lehet szó, hogy a magyar kormány az időpontot erre az osztrák kormánynyal egyetértőleg állapítsa meg. És ha ebben a két kormány megegyezett, akkor a készfizetések megkezdésével az egész monarchiának pénzügyi hitele és tekintélye a nemzetközi forgalomban óriásit emelkedett. Az osztrákok mindig csak támadnak. Jó lenne, ha egyszer már ők is bizonyítanának valamit. Nevezetesen bizonyítsák be azt, hogy a készfizetések megkezdése árt Ausztriának, vagy árt a monarchiának. Mert ha nem árt, sőt használ, akkor micsoda őrület az, hogy ellenzik? A mi kormányunk tomna szerint nem tudott egyhangú előterjesztésben megállapodni a király számára. Mert egyes miniszterek kő- A Mannover-husziírok. XII. Délután öt órakor Neszmélyi Kálmán főhadnagy jelentést tett a kapitánynak a kifogásolt lovak állapotáról. Báró Königsthal kapitány a hivatalos aktus végével kezét nyújtotta Neszmélyinek, majd széket tett feléje s így szólt hozzá: — Ülj le, Kálmán. Azután cigarettával kínálta meg s miután felhajtottak egy-egy pohárka cognacot, a kapitány beszélni kezdett. — A finisht csak a versenytéren szeretem,— mondotta,— a szerelemben nem. Olyan közeli bajtársakhoz, mint mi vagyunk, nem tartom illőnek. S ezért azt mondom neked, ha azt hiszed, hogy Hohenems Evelint szereted vagy úgy gondolod, hogy szeretni fogod: én, mint az idősebb, — szívesen félre állok s átengedem neked a teret. De ha nem igy van, úgy csak azt mondom, hogy haszontalanul ne keresztezzük egymás utait. S elvégezvén beszédét, a cognacból újabb pohárral töltött kettőjüknek. Az iránt nem lehetett kétség, hogy Neszmélyi Kálmánt kapitányának lovagias nyilatkozata meghatotta. Nincs is érzékenyebb szivü ember az igaz katonánál. Különösen, mikor lovagiasságról van szó. Mert ez hozzátartozik nobilis hivatásához s össze van forrva gondolkozásával s egész lényével. — Köszönöm, — válaszolt Neszmélyi Kálmán, — hogy ily őszintén és egyenesen beszéltél velem. Én is ugyanígy felelek. Nem tagadom, hogy Evelin grófnő mély benyomást tett reám, de korai volna, ha azt mondanám,, hogy szeretem. Ezzel még magam sem vagyok tisztában, bár egész éjjel ezen töprengtem. Engedj egy kis időt még, ha újra láttam Evelint, talán már meg fogom mondhatni, hogy mi az, amit érzek. Nyíltan, hátsó gondolat nélkül. Ahogy ily közeli bajtársakhoz, ahogy Hannover-huszárokhoz illik. És kezet fogtak egymással. Báró Königsthal pedig, az elhangzottaknak mintegy megpecsételéséül, újra megtöltötte a poharakat. A grodnói sztarosztától, Bucsinszky Miriszlávtól tanulták a Hannoverek a régi lengyel igazságot: Vor dem Schnaps einen Schnaps und nach dem Schnaps einen Schnaps. A végtelenségnek egy elmés symboluma. — Allons enfants! — mondotta. Königsthal. — Ezzel a vizittel úgyis tartozunk Rémekházán. Az egyik kocsiban Königsthal és Neszmélyi foglaltak helyet, a másik Tomkó, a front mögötti és az önkéntes számára volt fentartva. De ez utóbbi még nem indulhatott, mert önkéntes Szabolcsy oly mélyen aludt, hogy három legény sem tudta álmaiból felrázni. Ezen ne csudálkozzunk. Az önkéntes az éjjel annyi Szeszt, fogyasztott, amennyitől az egész kereskedelmi minisztérium becsiphetett volna. Hogy maradjon hát józan egy szál fizetésiben segédfogalmazó? Végre is Tomkó úgy segített magán, hogy felrendelte a trombitást s az önkéntesnek fülébe fuvatta az ébresztőt. Szabolcsy egy szökéssel felugrott ágyában s tágra nyitott szemekkel, ijedten bámult környezetére. E pillanatban két legény megragadta s talpra állította, mig a harmadik Tomkónak egy intésére hideg vizbe mártott szivacsosai fejét és az arcát dörzsölte. Erre azután végkép magához tért a Tomkó szakadatlan sürgetésére s a legények segédkezésével tiz perc alatt elkészült. De szemei, melyek máskor oly szemtelenül néztek a világba, most üvegesek és zavarosak voltak. Tomkó erre is tudott gyógyszert. Az önkéntesnek két pohár cognacot kellett felhajtani, bár a hideg majd kirázta tőle. De a gyógyszer használt. Szemeinek régi fénye viszszatért s mikor lesiettek a kocsihoz s egy csomó barcatiszt mellett kellett elhaladniuk, önkéntes Szabolcsy oly hihetetlen szemtelenül meresztette rájuk még röviddel előbb üveges szemeit, hogy senki sem sejthette, hogy még egy negyedórával előbb akut alkoholmérgezésben vonaglott. Útközben Tomkó biztatta: Ne hagyd magad Szabolcsy! Húzd ki magad! S annyit beszélt s addig biztatta, mig végre Szabolcsy teljesen felocsúdott s tompított érzékeinek rendes használatát ismét visszanyerte. Legfőbb ideje volt, mert már feltűntek a remekházi kastély tornyai s néhány perc múlva a park évszázados tölgyei alatt robogtak a nagy udvar felé. Az érkező vendégeket kitüntető szívességgel és örömmel fogadták. Evelin oly ked- A Festi Hírlap mai száma 36 oldal.