Pesti Hírlap, 1909. november (31. évfolyam, 271-283. szám)
1909-11-16 / 271. szám
■i ' ' ' , \ ^ Budapest, 1906. TYYC évf. 271. (10.981) SZfan Kgdd’ ngT°mB' 18-Előfizetést érek, ’ 1 O Szerkesztőség: IV, Budapest, Váci-körut 78. Egesz évre.... 2. k. £. 1/ ^8^ 1. emelet. Félévre ...... hová szellemi^ részét Megjelenik hétfő kivételével ‘ ESTLJiiRLaP szétküldésére vonatkozó fel* minden nap ,gyszólalások intézendők. Bécsben, Makó és Budapest után tegnap Bécs következett sorra, jeléül annak, hogy a magyar politikát egy kicsit ott is csinálják. Wekerle, Andrássy s Kossuth voltak a királynál audiencián. A miniszterelnök a kihallgatás eredményéről csak azt hozta nyilvánosságra, hogy a tárgyalásokat folytatni fogják, Kossuth pedig csak annyit mondott, hogy nézete szerint nagyon rövid idő múlva ismét Bécsben lesz. Ebből az ország egyet bizonyosan következtethet, azt, hogy ama fonál nem szakadt el, mint Justhék kivonták, hanem fölvétetett, újra s az új tárgyalások remélhetőleg rövid időn belül békére fognak vezetni. Mi a három miniszter audienciája közül a legfontosabbnak természetesen a Kossuthot tartjuk. Tovább megyünk, amióta Kossuth Ferenc első ízben jelent meg a királynál, 1905 óta, egyetlen audienciája sem lehetett oly fontos, mint épen e legutóbbi. Kossuth Ferenc s a király érintkezését eleddig még mindig feszélyezhette az a körülmény, hogy a Kossuth Lajos fia mint a parlamenti többség vezére, állott I. Ferenc József előtt, pártja programmjához kérve tőle jóindulatot. Hogy ezzel szemben mit kész adni a királynak, azt most mutatta meg igazán. Lemondva a széles e világon legdíszesebb parlamenti méltóságról, a többség vezérségéről s tán még a népszerűségről is, állott a király elé, hogy szétszakadt, kettétört pártja árán biztosítson egy előrevalóbb egyesülést, összeforradást: a királyét a nemzettel. Lehetetlen, hogy a király Kossuthnak ezt az igazán alkotmányos, személyi hiúságon felülemelkedő tettét ne honorálja s ne adja most már ő is kézzelfogható bizonyitékát annak, hogy békét akar, együtt akar haladni a nemzettel. . .■ Szakasztott olyan volt most is a helyzet, mint 1867 előtt, mikor Deákot Bécsben mindenekelőtt arra akarták rávenni, hogy többséget teremtsen a kiegyezésnek. Deák felelete erre az volt, hogy a többségről tessék fönt is gondoskodni, lent majd elvégzi ő a többit becsületes Programm alapján. Ahoz a programmhoz, melynek alapján Wekerle, Andrássy, Kossuth hajlandók az együttműködésre, további kormányvállalásra, most már csak Bécsben kell megszerezni a többséget. De a bécsi többség egyedül a királytól függ; ha ő úgy akarja, a trónörökös, az udvar, a hadvezetőség, a reichsrath sem fog útjában állni egy új magyar kiegyezésnek. Hogy hadügyi téren nemzeti jogaink fokozatosan érvényesülnek-e, ahoz az osztrák parlamentnek semmi köze. Itt csak a királylyal, az ő magyar haduk mivoltával állunk szemben. S tán a trónörökös s a többi főherceg is be fogja látni, hogy a létszámemelés, új véderőtörvény fejében a családi ház fejének engednie kell épen az ő szempontjukból is, a dinasztia érdekében. Gazdasági téren pedig a közös bank szabadalmának provizórikus meghosszabbítását Ausztria csak úgy érheti el, ha beleegyezik a készfizetések megkezdésébe. A mostani osztrák kormány eleitől fogva erősen ellenezte ezt a magyar kívánságot, „vívmányként“ kezelte ezt a kérdést is s abból indult ki, hogy ami nekünk jó, az nekik, Ausztriának, már ez ipse rossz. Talán most be fogja látni az osztrák kormány s parlament, hogy a „közös érdek“ osztrákra fordítva nem okvetlenül s nem mindig azt jelenti, hogy „osztrák érdek“. S ha az osztrák kormány mégis tovább makacskodik? Akkor valóra kell hogy váljon az, amit ma Kossuth tréfásan, szimbolisztikus értelemben mondott, mikor Bécsben, ebédre hajtatván, kocsijának nekiment egy másik kocsi s eltört rudja a Kossuth kocsijába fúródott. Lám, minő baj történhetik egy Ausztriával való összeütközés következtében. No de nekünk csak az ablakunk tört ki, ám Ausztriának a kormányrudja. Mi csöppet sem ragaszkodunk a mostani osztrák kormányhoz, de sőt miattunk akár a 14-ik paragrafussal is elintézhetik Ausztriában a készfizetéseket. Minden tehát a királytól függ, egyedül tőle s a magyar béke fejében osztrák háborútól sem kell tartania, mert odaát... úgyis dúl már a háború a szlávok s németek között s a 14-ik paragrafus uralma is beköszöntött. Magyarországon megvan immár minden hajlandóság a békére, többség is van, mely az önálló bank fölállítását kész elhalasztani más becsületes vívmányokért. A Justh-politika, melynek mindenekfölött s minden mást kizáróan az önálló bank fölállítása csak azért a fő motívuma, mert Kossuth a nemzet vagyonából évi félszázalék duplaemelést hozott áldozatul, hogy a bankkérdésben szabad kezet biztosítson, ez a Justh-politika hamarosan meg fog győződni arról, hogy a nemzet túlnyomó többsége ama félszázalék miatt nem Az erkölcsi elvek. Pergemó csodálkozva állt meg Tamásiné előtt, aki izgatott, halk hangon szólt hozzá : — Tedd le a kalapod .. . ülj le .. . éppen jó, hogy jöttél. — De hiszen te egészen fel vagy indulva — szólt a nyugodt, magas, barna asszony, amint a remegő, formás kis szőke asszonyt végigmustrálta. •— Kedves Tildám . . . éppen hozzád akartam menni — kezdte a szőke s nyugtalanul nézett körül a szobában. — Csakhogy jöttél. Fogalmad sincs róla, hogy mi történt velem. — Dehát beszélj az istenért — szólt kiváncsi aggodalommal a vendég, hirtelen leült a barátnője mellé. A kis szőke asszony pillái gyorsabban mozogtak, a kendőjével hirtelen végigtörölte a homlokát és az arcát s izgalomtól remegő hangon folytatta : — Én . . . én az uramat ... én megcsaltam az uramat. — Kivel? — kérdezte hirtelen a másik s megfogta a barátnője kezét. — Tarnay — susogta a szőke. — Tehát Tarnay. Régóta? A szőke a barátnője nyakába borult, remegő kézzel simogatta végig a szép barna aszszony vállát, karját és sírva mondta : — Az első találkánk volt s valaki meglátott, amint a lakásából lejöttem. — Valósággal rajtacsípett. Olyan valaki, aki bizalmasa az uramnak. Aki mindent kifecseg neki. — Kicsoda? — kérdezte hirtelen fellobbant kíváncsisággal a barátnő. — Leitner. Leitner az építész, akivel most mindennap dolga van az uramnak. Tudod, a villaépítés ügyében. Nagy barátságban vannak. Most is együtt vannak. Már egy félórája. Mindent el fog neki mondani. Istenem ! És én nem tudok tagadni, különben is hiába tagadnám . . . Azután annyira izgatott is vagyok . . . kétségbe vagyok esve. — Baj, baj — szólt a barna asszony, — de hát csillapodj kérlek. Végre is nem bizonyos, hogy Leitner beszél, ha látott is. — Persze, persze — felett a szőke s riadt tekintetet vetett az ajtó felé, ■— de éppen ez a bizonytalanság, ez a borzasztó. Beszélni akartam Leitnerrel, de én annyira izgatott vagyok, aztán telefonoztam Tarnaynak is, de nem volt otthon. Könyörgő tekintetet vetett a barátnője arcába. — Te beszélhetnél Leitnerrel . . . Legalább megtudnám, hogy mire várhatok. Kérlek, édes Tilda. Beszélj vele. Tudom, hogy barátságban vagytok egymással. Majd elhalkította a hangját s gyorsan susogta: — Ezen a szobán jön keresztül, én bemegyek addig a hálószobába. Tedd meg, édes Tilda. — Megteszem, megteszem — felelt az asszony s egy idcsit nyugtalanul nézett körül — de nem kíséri ki az urad? — Nem — felelte gyorsan Tamásiné. — Mindig csak az ebédlő ajtajáig kiséri. A fejét hirtelen felütötte. Az ajtó felé figyelt_____________________________ — Jön. Hallod? A dolgozó szoba ajtaja nyílott. Vigyázz, édes Tilda ! Ezzel gyorsan befutott a hálószobába , behúzta maga után az ajtót. A férfi éppen akkor lépett rá. Meglepetéssel fordult az asszonyhoz . — Leitner . . . valamire kérem — szólt hozzá az asszony. — A barátságunkra kérem. Emlékezhetik, amikor egyszer azt mondta, hogy boldog lenne, ha valami szolgálatot tehetne nekem. Most megteheti ezt a szolgálatot. — De nagyságos asszonyom . . . Az asszony hirtelen mozdulattal hajolt hozzá : — Mit beszéltek odabenn . . . Mit beszélt Tamásival? Leitner zavarba jött. — Hivatalos dolgok . . . tudja a villaépítés. — Nem a hivatalos dolgokra vagyok kiváncsi. Tudja, hogy Tamási nem él valami ideális viszonyban a feleségével . . . hogy előadhatják magukat olyan dolgok . . . szóval maga ért engem . . . Vannak dolgok, amit meg lehet bocsájtani . . . A férfi meglepetéssel nézett az asszonyra. — Honnét tudja, hogy én Tamásival ilyesmiről beszéltem? — Tudom — felelte az asszony határozottan. — S akarom, hogy válaszoljon a kérdésemre. Miről beszéltek? Diszkréten fogom őrizni. Nyugodt lehet. De akarom tudni. — Végre is Tamási barátom . . . Dehát maga tud erről? — fordult zavartan az asszonyhoz. — Tudok — felelte az asszony. — Mint A Pesti Hírlap mai száma 40 oldal.’