Pesti Hírlap, 1931. január (53. évfolyam, 1-25. szám)
1931-01-01 / 1. szám
A remény évtizede: Magyarország nemesszívjA nagy barátja, lord Rothermere keresztelte el így azt az évtizedet, amely a most következő esztendővel ránk köszönt. Azt mondja a magyar nemzethez intézett, ma érkezett, újévi üzenetében, hogy: .Szomjusággal és csalódással teljes évtized zárult le Magyarország számára a tegnapi napon. Ez volt a Trianoni Évtized. Ma jobb és vidámabb korszak kezdődik: a Remény Évtizede.Allát igen, igaza van Rothermere lordnak. Magyarországnak az elmúlt tíz esztendő alatt szomorúsággal és csalódással volt tele az élete. Tíz esztendő óta minekünk nem volt boldog uj évünk. Adja Isten, hogy teljesedjék az újévi üzenet jóslata s jobb és vidámabb korszak kezdődjék számunkra az uj esztendővel. A beteljesedett reménységek boldog korszaka. Tiz esztendő alatt a világ valóban sok mindenben megváltozott. Például ebben is: tíz esztendővel ezelőtt csak nekünk, legyőzötteknek volt boldogtalan új évünk. Ma pedig már a győzőknek is, akik akkoriban még nagyon is vidámak voltak. Most tíz éve a győzők még gondtalanul örvendeztek a meghódított területeknek, a győzelem dicsőségének, a diadalmas háború nyomában természetszerűleg beköszöntött föllendülésnek. Most tíz éve a győzők azt hitték, hogy a boldogságot és a virágzást, maguknak minden időkre kisajátították, mert a háború minden terhe, adóssága, nyomorúsága örökkel örökre a legyőzötteké marad. Úgy, amint ezt a békeszerződések előírták. Tíz esztendővel ezelőtt még így volt. Ellenben ma... Az elmúlt évtized minden esztendejével fogyott a győzők öröme és gőgös önbizalma. Mindenfelé megszaporodtak a bajok és a megpróbáltatások, a győzők virágzása egyre jobban kezdett hasonlítani a legyőzöttek hervadásához. Egy ideig még mindenféle altatással vigasztalták magukat. Az elmúlt esztendőben ilyenkor például a miniszterek és diplomaták már csomagolták a bőröndjeiket, hogy elutazzanak Hágába a konferenciára. Az uralkodó jelszó akkor így hangzott: a világ politikai és gazdasági helyzetének folytonos romlását a jóvátételi kérdés rendezetlensége okozza. Ha Hágában megoldjuk ezt a problémát, ha megszűnik az a bizonytalanság, amely a világpiacot a reparációs kérdésekben uralkodó káosz miatt terheli, egyszerre megváltozik a helyzet, beköszönt az igazi béke, amit tíz évvel a békekötések után még nem sikerült elérni. Hágában a maguk módja szerint elintézték a jóvátételi kérdéseket. Az optimista jósok jövendölése azonban meg sem teljesedett, az igazi béke csak nem akart megszületni. Sőt az 1930-as év, amelytől olyan sokat vártak, sokkal rosszabb és kiábrándítóbb lett, mint a többi előtte való esztendő. A válság nem enyhült, hanem tovább súlyosodva. Nem is lehetett másképen. Mi, a legyőzöttek már régen tudtuk, régen hirdettük, hogy a párizskörnyéki békék nem csúfolhatták meg büntetlenül a legelemibb politikai és gazdasági törvényeket Trianon, Versailles, Saint-Germain és Neuilly nyomában nem jöhetett más, csak a világ folytonos romlása és kínos vajúdása. Hiába írták alá azokat a szerződéseket, nincsen béke Európában és nem is lesz addig, amíg meg nem csinálják a könyörtelenül kegyetlen és a világ egyetemes érdeke szempontjából ostobául önzödékendi igazságos revízióját. Mi legyőzőitek ezt már régen hirdettük. És nem hittek nekünk. Trianon Évtizede alatt azonban a tények olyan hatalmasan érveltek mellettünk, hogy a mi igazságunknak meg kellett érlelődnie az elismerésre. Tíz év alatt oda fejlődött a helyzet, hogy a győzők közül az egyik nagyhatalom, Mussolini Olaszországa állt az élére a dolgok új rendjét követelő elégedetleneknek, a legyőzött államok hivatalos képviselői pedig, akik addig suttogva is alig mertek beszélni a békeszerződések megváltoztatásáról, nyílt kormányprogramuk rangjára emelték a revízió követelését. Éppen most, az utolsó hat hét alatt hangzottak el Curtius német, gróf Károlyi Gyula magyar és Schober osztrák külügyminiszterek erre vonatkozó nyilatkozatai. Bulgária magatartása sem kétséges. A revíziós front tehát teljesen kiformálódott és készen áll arra, hogy alkalmas helyen és alkalmas időben fölvesse a békerevizó kérdését. Íme egyik oka annak, hogy optimisták vagyunk és megerősödő bizalommal hisszük, hogy lrothermere lord igéje szerint az elkövetkezendő tíz esztendő a reménységek, jobban szólva a reménységek teljesedésének az évtizede lesz. De még más okunk is van a reménykedésre. És ez a velünk szemben álló tábor magatartása. Nincsen a békeszerződések megtartásának olyan orthodox híve, aki ne érezné, hogy nem rend Európa új rendje és hogy azon valamiképen változtatni kell. Mi volt más JBriand Páneurópás terve, mint az új szervezés szükségességének a beismerése? Az aztán más dolog, hogy Jriand a mai határok megkövesítésével kívánta volna megteremteni Európa örök békéjét. Ami aztán közvetlen oka volt annak, hogy a francia külügyminiszter ötletét meglehetős hidegség és szkepszis fogadta szeptemberben Genfben. Minden állam érezte, hogy bármilyen szép és lelkesítő is a cél, így nem lehet azt elérni. Ezért minden állam csak a kikötések és fenntartások egész sorozatával járult hozzá Briand kezdeményezéséhez. A legyőzött államok nyíltan megmondották, hogy a mai határok revíziója nélkül nem lehet megcsinálni Páneurópát. Azt, hogy a legyőzött népek helyesen fogták föl a helyzetet, talán némi bizonyítékkal támasztja alá Coudenhove Kalergi grófnak, Páneurópa első apostolának legújabb állásfoglalása. Coudenhove Kalergi gróf, akit nem szédített meg az, hogy kedvenc eszméjét Európa leghatalmasabb országának az aktív külügyminisztere az utópiák ködös világából kiemelten letette a praktikus diplomaták tárgyaló asztalára, legutóbb „Revíziót!"” című cikkében nyíltan arra az álláspontra helyezkedik, hogy „Páneurópa egyértelmű a revízióval" a mai számára 24 fellép. Bandi. írja: Bibó Lajos. I. Bandinak hívták. Azzal kezdte, hogy egy tavaszi délután összeverbuválta a gyerekeket, kiszedték a fiókákat a verébfészkekből s a sárgacsőrü kis madarakat a disznóól háta mögött bárddal lefejezték. Holott véznának született, ötéves koráig állandóan temették, a sok játék s hancúrozás azonban egy-kettőre megerősítette, ö lett a vezér s akár zsandár-zsiványoztak, akár az inasok ellen vezettek hadat, a csapatmozdulatokat ö intézte, ö eresztette a legmagasabbra a sárkányt s a legtöbb madarat gumipuskával ö lőtte. Ez az elsőség hamarosan clzári hajlamokat fejlesztett ki benne. Azokat a gyerekeket, akik maguk fölé emelték, nem fegyvertársainak, hanem szolgáinak tekintette s azt a városrészt, ahol laktak, egyszerűen kisajátította és birtokba vette. — Hogy hívnak? — tartóztatta fel azokat az idegen gyerekeket, akik véletlenül a „körzetbe“ tévedtek és mielőtt a megszeppent lurkó felelhetett volna, már le is kente neki a nyaklevest. Birodalmát északon a Király-szék puskaszinte, délen a tói földek alatt elhúzódó kanális határolta. Második gimnazista korában egyik osztálytársa, egy Brunner nevű gyerek, valamiért beárulta. Az osztályfőnök megdorgálta és a sarokba térdepeltette. Szégyenében bosszút esküdött. Az alkalom nem sokáig váratott magára. Brunner a karácsonyi szünetben a kanális jegén korcsolyázott s egy délelőtt a karjaiba szaladt. — Állj meg! — ragadta mellen. Amaz megszeppent és dadogva tiltakozott a támadás ellen. — Engedj!... — hebegte. — Miért mondtál be? — kérdezte tőle fenyegetve. A banda, öt vagy hat egészséges, zsurma, vad gyerek, akit a szabad levegő, a nyár, a tél, a szakadatlan kóborlás és csatangolás nyerssé, bátorrá és elszánttá edzett, már körülállta Brunnert s harcra úszva várták a fejleményeket. A szerencsétlen, megszorult, fiú rájuk nézett s látta, hogy elveszett. — Én nem rondtalak be ... Bandi hátraszólt az egyik gyereknek: — Fogjátok meg! Azok megragadták. Felkapaszkodott a partra s az egyik fűzfabokorról vesszőt nyesett. Lefaragta s odalépett Brunnerhez: — Nesze!... — sújtott végig rajta. Brunner feljajdult: — Ne bánts! — de mert ebben a pillanatban újabb fájdalmas ütés érte, térdrevetette magát. — Kegyelem! ... — eredtek meg könnyei. Bandit ez a szokatlan rémület és imádkozó esdeklés hirtelen megvérezte. El akarta hallgattatni a szive szavát s azt a meleg, könnyes szánalmat, amit e pillanatban Brunner iránt érzett s most már sürűs, dühös paskolással kezdte verni: — Mondj be máskor is! — kiáltott és a hajlós vesszővel végigsuhintott az arcán. Az a karjaival védekezett s jajveszékelve vágta le magát a jégre. — Most megkaptad ... — lihegte Bandi , otthagyta. De a diadal máris savanyodott a szivében. Kielégülés helyett zavart és levertséget érzett. S este, amikor lefeküdt s kezei imára kulcsolódtak, hirtelen szétrántotta az ujjait és befordult a falnak. — Nem imádkozom! — rántotta a fejére a paplant. Igaz, hogy napközben káromkodott is s ha nem vétkezett volna, akkor is el kellene mondania a Miatyánkot, de hát azért se imádkozik. Miért mondta Brunner be, ő nem bánta meg, hogy megverte. Be akarta tetőzni a dolgot s másnap délre összeszedte a bandát és kiálltak az utcasarokra. A harmadik szomszédjukban egy módosabb gazda lakott. Uriparasztnak tartotta magát s velük egyidős lányát, Julist, egy csúnya, kócos gyereket, polgári iskolába járatva. A leány több ízben reájuk öltötte, a nyelvét s Bandi elérkezettnek látta az időt, hogy leszámoljanak vele. A házukkal szemben lévő kis utcában a falhoz lapulva lesték, mikor jön a leány a kútra. Nemsokára nyílt a kapu, s Julis, karján két kis kantával, kilépett az utcára. — Bújjatok le! — szólt hátra Bandi a fiuknak. Amikor Julis a sarokhoz ért, hirtelen elébe toppant: — Miért csúfolódtál? — állta el az útját. A leány hátralépett: — Én nem csúfoltalak ... — Hát a múltkor, az mikor rám öltötted a nyelvedet? Odakapott hozzá, Stelemarkot a hajába is tépni kezdte. A leány felsiköltött: — Segítség! Segítség! Jaj, meggyilkolnak. Valaki hátulról megragadta: — Te! Te akasztófára való! Nem szégyellnek magatokat. Már a leányoktól se félhettek. Bandi elengedte Julist és megfordult. Brunner nénje állott előtte. Megzavarodott s nem merte a szemét levenni róla. •A következő pillanatban megugrott s a harmadik háztól kiáltott vissza Juliának: — Megállj! Majd kikentelek még! , A BUDAPEST, 1931. IM. ÉVFOLYAM, 1. (17.362) SZÁIZ,CSÜTÖRTÖK, JANUÁR 1. -rrr Szerkesztőség: Vilmos császár-ut 78. Telefon: Aut. 122—95. Kőkiadók: Vilmos császár-ut 78. Tel. mint a szerkesztőségnél. Erzsébet-körút 1 Tel: 1. 352—96. A fiókok jegyzékét az apróhirdetések élén közöljük Előfizetési Árak: Egy hónapra 4 pengő, negyedévenként 10 pengő 80 fillér. Egyes példányszám ára (pályaudvarokon is) 16 fillér, vasárnaponként 32 fillér. Külföldön az előfizetési ár kétszeres