Pesti Hírlap, 1933. május (55. évfolyam, 98-122. szám)
1933-05-02 / 98. szám
Új világban régi igazságok. írta: Nagy Emil. A németországi események során megérdemli a figyelmet az a legújabb mozzanat, amelynek az a lényege, hogy kitört a válság a Hugenberg és Papen vezetése alatt álló konzervatív irányzatú német nemzeti párt és a Hitler pártjabeli nemzeti szocialisták között, akik ma egyúttal a kormányhatalom és a fizikai állami erő fogalmával is egyenlőek. Lehetséges ugyan, hogy ezek a válsághírek ma még talán túlzottak s ideig-óráig elsimíttatnak az ellentétek, de azért bizony az se lepne meg bennünket, ha a válság komoly arányokat öltene, sőt valljuk meg őszintén, hogy a két testvérpárt között beálló éles ellentétet előre lehetett látni. Mert valahányszor a történelem során mérsékeltebb színezetű ellenzék a hatalom elnyerhetése végett a túlzókkal egyesült, sohase az történt, hogy a mérsékeltebbek magukhoz tudták szelídíteni a túlzókat, hanem az események éppen ellenkezőleg, mindig abban az irányban fejlődtek, hogy a mérsékeltebbek felmorzsolódtak a túlzók javára. Közismert dolog, hogy a nagy francia forradalom kitörését az készítette elő, hogy a régi rendszernek s XVI. Lajosnak és Mária Antoinettenek előkelő ellenségei a nagy tömegek érzelmi világának felpiszkálása útján akarták megbuktatni a hatalmat, hogy azután ők maguk üljenek azok helyére. De az álmából felkeltett oroszlán nemcsak a közös ellenséget tépte szét, hanem párhuzamosan azokat is szétmarcangolta, akik a tömegszenvedély ösztönzése révén akartak beülni a hatalomba. Amikor pedig már javában dúlt a forradalom, akkor más módon újra megismétlődött a jelenség, amennyiben azután a mérsékeltebb girondisták vesztették el a játszmát a túlzó jakobinusok javára, hogy végezetül magának a jakobinus áramlatnak a kebelében maradjanak alul a kevésbbé túlzók, szemben a korlátlanul túlzókkal. Amikor Angliában kitört a fegyveres ellenségeskedés I. Károly király és a puritánok között, kezdetben ott is azok a vezérek, élükön Lord Manchesterrel, tartották a kezükben a népet, akik még ki akartak békülni a koronás királlyal. Velük szemben állt Cromwell, aki azt hirdette, hogyha találkoznék a királlyal a csatamezőn, éppen úgy elsütné rá a pisztolyát, mint bármely más ellenfélre. Természetes, hogy a forradalmi levegőben ez a hang jobban tetszett a tömegeknek, mint a királlyal kiegyezni akarók lelki világa s bizony hamarosan el is következett az, hogy Cromwell vált a helyzet egyedüli urává s a mérsékeltebben királyellenesek eltűntek a vezető helyekről, hogy végül a túlzó irány elvigye a királyt egészen a hóhér bárójáig. De ugyanerre a tételre ott van a mi közelmúlt hazai példánk is, amikor az 1918-iki szerencsétlen forradalom első mérsékelten radikális irányzatú polgári vezetői abban az illúzióban éltek, hogy a szocialista tömegerők által támogatva, ők fogják vezetni az ország ügyeit s végzetes tévhitük Kun Béla proletárdiktatúrájához vezetett. Oroszországban is a Kerenszky-féle mérsékeltebben radikális irányzat hátán növekedett fel a proletárdiktatúra. Távol legyen tőlem az a szándék, hogy a mostani német események fejlődését az imént felemlített történeti példákkal akarjam egy vonalba állítani, hisz Hitler irányzata fő célkitűzésében éppen ellenkezőleg, az állami rendnek a kommunisták ellen való megmentésére alakult s remélni lehet azt, hogy a forradalmi átalakulást eleinte nyomon követő túlzó kíméletlenségek idővel meg fognak enyhülni, de mégis a Hugenberg által vezetett konzervatív német nemzetieken is be fog valósulni az a történeti igazság, hogy valahányszor mérsékeltek egyesülnek közös politikai harcra a túlzókkal, mindig a mérsékeltek húzzák a rövidebbet szemben a túlzókkal . . . Ezt a régi történeti igazságot legújabban súlyosan és fokozottabban alátámasztja és még általánosabb igazsággá teszi az a körülmény, hogy minden országban és nemcsak Németországban az a helyzet, hogy a polgári irányzatú politikai pártok egymással szemben való küzdelme mögött és alatt ott settenkedik, forrong, sejtrendszerez és izgat a Szovjetoroszország eszmevilágából táplálkozó új romboló irányzat: a kommunizmus. Ha valaki nem riad vissza attól, hogy a megszokott konvenciók erejével szembeszállva, mélyebben merjen belenézni az események fejlődésének mélyén rejlő dolgokba, úgy többé-kevésbé rá kell jönnie arra a legújabban kialakuló világtörténeti igazságra, amit már nem Németországról mondok, hanem az összes parlamentáris uralmú országokról, hogy a bolsevizmus feltörekvése megváltoztatja a parlamenti demokrácia képében eddig nagyra tartott kulturkincs értékét is. A parlamenti demokrácia eszméje Angliában növekedett nagyra s onnan jött át a kontinentális országokba. De ez a fejlődés még abba az időbe esik, amikor a kommunizmus pusztító ereje nem leselkedett a háttérben s az egymással versengő parlamenti polgári pártok nem állottak szemben együttesen egy közös veszélylyel. Ezzel a közös ellenséggel szemben mint ellentálló erő a helyes módon megszervezett és a polgári erkölcsi világnézetre alapított állami erő jön elsősorban figyelembe s ennek az erőnek minden gyengítése bizony végeredményben a közös ellenség malmára hajtja a vizet. Ma már tehát a változott viszonyok között a radikálisabb ellenzéki parlamenti irányzat se léphet fel olyan módon a szervezett hatalommal szemben, ahogyan azt régebben veszély nélkül tehette. Ma már ott tartunk, hogy minden országban az a helyzet, hogy az államfőnek, mint a szervezett államhatalom fejének bizalmát bíró kormánnyal szemben nem lehet alkalmazni az ellenzéki támadásnak ugyanazokat a tekintélyt lejárató, kíméletlen módszereit, amelyek régebben semmiféle veszéllyel se jártak a fennálló társadalomra nézve, hisz akkor még csak arról lehetett szó, hogy polgári pártok váltakoznak a hatalomban. Ma már azonban a tekintélyt romboló, kíméletlen ellenzéki játszmának nagy a rizikója, vagyis veszélyes a régimódi pártgyűlölködés jegyében vinni a harcot. Tisztába kell jönni azzal, hogy ezzel a régebbi világban megszokott módszerrel szakítani kell. De abban a tekintetben is tisztán kell látniok a politikusoknak, hogy a régebben általában elfogadott doktriner demokrata, eszmékkel is csinyyán kell bánni ebben a kommunizmus által fenyegetett világban. Különösen igaz ez olyankor, amikor a nép a gazdasági és pénzügyi nyomorúság anyagi és erkölcsi ingoványában vergődik a létért. Ilyen helyzetben a demokrácia eszméjének körültekintő óvatossággal lehet csak áldozni, mindig szem előtttartva azt az irányelvet, hogy a társadalom népies irányban fejlődő tendenciájának eldugaszolása nélkül vigyázzunk arra, hogy az állami és társadalmi élet rendes menete ne szenvedjen, doktriner, elméleti igazságoknak való kódolás kedvéért. Bírálat nélkül nincs helyes állami lét. Szélcsöndben nem halad a vitorlási, ellenzéki kritika hiánya elsősorban a kormányra káros. Mikszáth egyik legkedvesebb novellájáben, a Szent Péter esernyőjében van az a tréfás mondás, hogy egy asszony arra kell, hogy kiszolgálja az embert, egy pedig arra kell, hogy szeresse az ember. Az alkotmányos parlamenti életben is legyen ezután is ellenzék, amelyet a reménykedő tömegek mindig jobban fognak szeretni bárminő kormánynál. De ebből a kis tréfás hasonlatból a kérdést újra komolyra fordítva, tisztában kell lennie azzal minden politikusnak, akiben felelősségérzet van, hogy a kommunizmus által teremtett új helyzetben vigyázni kell arra, hogy maga a rendfenntartó tekintély ne szenvedjen a pártharcban, mert helyrehozhatatlan hibát követne el ma az olyan polgári ellenzék, amelyik azt hinné, hogy a túlzók tömeghatalmával az állami tekintély hordozói ellenében egyesülve, ők jutnak hatalomra, amikor még történetileg is bizonyos az, hogy a mérsékeltebbek és a túlzók együttesében mindig csakis a túlzók lehetnek a győztesek a mérsékeltek rovására és sohase meg- fozditva. «•M AJ 2. BUDAPEST, 1933. LV. ÉVFOLYAM, 98. (18.049) KEDD, MÁJUS 2. Előfizetési árak:^ Egy hónapra 4 pengő, negyedévenként 10 pengő 80 fillér. Egyes példányszám ára a pályazavarokon is) 16 fillér, vasárnaponként $2 fillér. — Külföldön az előfizetési ár kétszeresPesti Hírlap Szerkesztőség: Vilmos császár-ut 78. Telefon: Aut. 122—95. Földadók: Vilmos császár-ut 78. Tel. mint a szerkesztőségnél, Erzsébet-körút 1 Tel. 1. 552—96. A fiókok jegyzékét az apróhirdetések élén közöljük A német nemzeti munka ünnepe. A fővárosnak majdnem egész lakossága az utcára vonult. — Lobogó- és zöldgalydisz borította a házakat. — Hindenburg a Luftgartenben. A tempelhofi mezőn érte el az ünnepély a tetőfokát. Hitler kancellár nagy beszéde a kormány programjáról. Berlin, máj. 1. (A Pesti Hírlap tudósítójának távirata.) A birodalmi főváros még nem ért meg olyan május elsejét, mint ezúttal a nemzeti munka általános ünnepén. A pompás tavaszi idő az utcára vitte a városnak majdnem egész lakosságát. Már kora délelőtt, különösen a főutcákon, ezren és ezren szorongtak és tolongtak egymás mellett. A közönség leginkább az ünnepség programjában szereplő hatalmas felvonulások iránt érdekődött és bár fegyelmezetlen, de feltartóztathatalanul iparkodott mindenütt arra, ahol látnivaló akadt. Az úgynevezett potsdami nap, a birodalomgyűlés megnyitásának napja, virág- és lobogódíszben mutatta az egész fővárost, de ez a dísz mindenképen elmaradt a szinte beláthatalan lobogó-, virág- és zöldgalyerdő mellett, amely megadta a május elsejei ünnepségnek tobzódva pazarló jellegét. A hatóságok dr. Goebbels propaganda-miniszter kezdeményezésére kiadták a jelszót, hogy lehetőleg zöld gályákká díszítsék a házakat. E kívánság teljesítése nem volt könnyű, mert a mostani hideg tavaszban még nem nagyon zöldült ki a természet. Zöld nyírfavesszőket nem igen tudtak beszerezni és ezért legnagyobbrészt fenyőgalyakkal pótolták, amelyeket a birodalmi vasutak az ünnepi alkalomból díjtalanul szállítottak a birodalom legtávolabbi vidékéről Berlinbe. Különösen dús galydiszítés borította el a hivatalos épületeket, amelyeknek vasrácsai is valósággal eltűntek az őket eltakaró virágfüzérek között. Annyi zászlót aligha látott még Berlin, mint ezúttal. A néző szinte belekábult a horogkeresztes lobogók, a régi fekete-fehér-piros birodalmi zászlók és a feketefehér porosz zászlók színes tömegébe. Nehezen lehetett megmagyarázni, hogy a gyárak a legnagyobb erőfeszítés mellett is miképen tudták előállítani a rendelkezésükre álló korlátolt idő alatt ezt a hihetetlen mennyiségű zászlót és jelvényt. Érdekes látványt nyújtottak az autóbuszok, bérgépkocsik és magánkocsik is, melyek szinte roskadoztak a zöldgalydisz alatt. A főutakon az egymással szembenálló házakat széles vásznak kötötték össze, melyekről mindenfajta lelkesítő felírás buzdította a tömeget. A többi közt ezek a mondatok voltak olvashatók: ,,Német embernek csak erős Németország nyújthat, munkát!“, „Vezér, parancsolj, követünk téged".“, „A jövőben csak egyetlen nemesség lesz, a munkáé!“ Délelőtt negyed tíz órakor Hindenburg birodalmi elnök a Luftgartenbe hajtatott, hogy ott üdvözölje a német ifjúságot, amelynek soraiban elemi iskolások, középiskolások, főiskolások, cserkészek és ifjúmunkások voltak képviselve. A Wilhelmstrassen és az Unter den Lindenen hatalmas tömeg verődött össze, hogy köszöntse az agg elnököt. Hindenburg mellett a gépkocsiban Hitler kancellár foglal helyet, az őket követő második gépkocsiban