Pesti Hírlap, 1933. december (55. évfolyam, 273-296. szám)
1933-12-01 / 273. szám
a TÖRÖK FERENC. IRTA: URMÁNCZY NÁNDOR. Török Ferenc hatvanhárom éves falusi plébános Csikkarcfalván, Székelyországban. A háború előtt függetlenségi képviselő volt. Csendes képviselő volt. Nem volt közbeszóló, mozgolódó, mindenáron szerepelni akaró, törtető. Azután jött, amire sohasem gondoltunk, mert képtelenségnek tartottuk." Jött az ország megszállása, feldarabolása. Ki mert volna olyan képtelenségre gondolni, hogy akad magyar kormány, amelyik megtiltja az ország határait átlépő ellenség kiverését. Ki gondolt volna olyan képtelenségre, hogy akad katonaminiszter, aki azt kiáltja oda a tömegnek, hogy nem akar katonát látni! Ilyen szörnyű átok is csak minket verhetett. És a szörnyű átok még mindig rajtunk van. Török Ferencet falujában találta a megszállás. Mint nyájának hű pásztora, otthon maradt hivei között. Nem rendezett titkos összeesküvést a bitorlók ellen, nem gyűjtött fegyvert, nem kémkedett. Csak magyar maradt s védte az ő magyarjait. A „csendes képviselő“ megváltozott. A zárkózott természetű férfiak bátorságával és elszántságával nézett szembe az ellenséges megszállókkal. Nem hunyászkodott meg, hanem védte a magyarság jogait és azok elismerését követelte. Rámutatott a visszaélésekre, törvénytelenségekbe, erőszakra és nevén nevezte az új hatalom garázdálkodását. Természetes, hogy az eljárások szakadatlan sorozatával nyomorgatták. Idézés, elővezetés, kihallgatás, házkutatás, letartóztatás, büntetés hozzátartozott a mindennapi életéhez. Már Ő sem tudta, hogy hányféle váddal illetik és hányféle eljárás folyik ellene. A napokban rég látott erdélyi barátommal találkoztam. Az összeomlás óta nem láttuk egymást. Alig ismertem meg. Nagyon megviselte a megszállás rettenetes tizenöt esztendeje. Soká beszélgettünk erdélyi dolgokról, itteni dolgokról. Rabmagyarok nyomorúságáról, szabad magyarok mamlaszságáról. Beszéd közben Török Ferencről is szó esett. Megkérdeztem, hogy mit csinál, hogy van, megöregedett-e, van-e sok baja az oláhokkal? — Nincs hét, hogy a szikuranca vagy az ügyészség ne idézné tárgyalásra — hangzott a válasz. Az oláhok az öreg plébánost talán éppen abban az órában ítélték el ötesztendei fegyházra, amikor emlegettük. Rövid újsághír adta tudtunkra a kegyetlen ítéletet. Becsületes észjárással nem lehet megérteni az oláh „igazságszolgáltatást“. A törvényszék nyilvános tárgyalást tart. Meghozza ítéletét. És akkor az ügyész indítványozza, hogy a tárgyalás anyagát ne hozzák nyilvánosságra. A bíróság hozzájárul az indítványhoz és a tárgyaláson megjelent újságíróknak megtiltják, hogy a perről tudósítást írjanak. Ez a Balkán. Igazi, hamisítatlan Balkán. Ha olyan bűnt követett volna el Török Ferenc, amiért ötévi fegyház jár, akkor világgá kürtölnék a magyar pap bűnét. Nekik a fő, hogy elhallgasson a szókimondó magyar pap. És elintézik balkáni módon, kegyetlen büntetéssel. Régi, kedves barátom volt Török Ferenc. Szeretném magamhoz ölelni és megszorítani a kezét. És szeretnék segítségére sietni, hogy megszabadítsam szenvedéseitől. Tuka, a tót hazafi jut az eszembe. Ö Prága mellett senyved cseh börtönben. Ö nem remélhet szabadulást, mert nincs szabad Tótország a csehek szomszédságában. Ha lenne, Tuka bizonyára remélné, hogy kiszabadítják börtönéből szabad testvérei. Várjon Török Ferenc gondol-e ilyesmire? Ne is gondoljon! Mi itt nyolcmilliónyi szabad magyar élünk egy lakáson. Elolvassuk testvérünk elitélését. És azután mindenki nyugodtan folytatja a maga mesterségét. Az egyik vadászni megy. A másik feketézik. A harmadik kölcsön után futkos. A negyedik panamázik. Az ötödik a becsületét keresi a hatodikon. A hetedik pipázik, mint Ladányi és belenyugszik a világ folyásába, ha akármilyen iszapos, szennyes, gonosz és romboló. Vozáry Aladárt, a felvidéki bátor, tehetséges lapszerkesztőt hat hónappal ezelőtt letartóztatták a csehek. Most is le van tartóztatva. •Senki sem beszél róla a csonkaföldön. körül két koravén, keserű vonás. Szemével, szájával, szívével, lelkével belekapcsolódott a látványos esküvő költészetébe. A gondolata szinte visszasugárzott belőle: — Egy ilyen esküvő és utána jöhet a halál! Halkan, diszkréten egy másik leány ült le melléje. Az aranyhaju észre sem veszi, ha valami különös parfümillat nem csapja meg az orrát. Ez az illat delejesen vonzotta a tekintetét, mire egy jó bundás, nagyon csinos feketehajú leányon akadt meg a szeme. Összenéztek és egyszerre nevezték egymást a nevükön: — Stefi! — Cili! Stefi a feketehajú volt, Cili a szőke. — Tudod, hogy van három esztendeje, hogy nem láttalak? — mondja Stefi. — Körülbelül ennyi. Megszállt területen voltam, a nagynénémnél. — Mit csináltál ott? — Kiszolgáltam egy cukrászdában. — Nem megy vissza? — Nem. Itthon helyezkedem el. — Azt hittem, rég férjhez mentél. — Férjhez! Csak az ilyen gazdag kisasszonyok mennek ma férjhez. — És az oltár előtt álló menyasszonyra mutatott. — Nagyon bájos — súgta a fekete. A szőke keserűen vonogatta a vállát. — Persze. Üvegházi virág. Ápolták, őrizték. Lenne csak olyan útszéli vadvirág, mint mi vagyunk! úgy tépi az embert az élet, mint a vihar. Mint a vihar . . . Két szó. Olyan, mint a gordonka mély, bús hangja. Egymáshoz vonzza a sziveket. A rég elszakadt két leányt is közelebb hozti Összedugták a fejüket. Már nem érdekelte őket az idegen leány esküvője. Az egymás sorsa érdekelte. Tőlünk oláhok, csehek, szerbek nyugodtan üldözhetnek, sanyargathatnak ezer és ezer Török Ferencet és Vozáry Aladárt. Most, hogy a csehek Pozsonyban, Kassán, Ungváron szemtelen csalással kitiltották a magyar szót a hivatalokból, egy kicsit zsörtölődtünk. Három napig. Azután abban maradt minden. A kidobott magyar szó az utcán maradt. Sőt még onnan is eltűnt, mert befestették az utcatáblák magyar felírását. Erdélyben minden községben a község költségén óvodát állíttattak fel az oláhok. A szegény magyar gyermekeket odaterelik, magyarul nem tudó tanítók keze alá. Török Ferenc az ilyen gyalázatos merényletek ellen harcolt. Mert még az apró gyerekek nyomorgatásától, sem riadnak vissza a lelketlenek. Ez a kegyetlen, minden emberi érzést kigúnyoló, minden igazságot lábbal taposó helyzet már nem tarthat soká. Fő fenntartói roskadoznak. A Népszövetség bomlik. Franciaország válsága, nőttön-nő. A kisantantbeliek kétségbeesetten kötik egymás között a megállapodásokat. A csehek immár az erőszak utolsó ütőkártyáival kísérleteznek. Akármerre nézünk, a helyzet a mi javunkra bomlik, bonyolódik. De a döntő lépést, a döntő rohamot nekünk kell megkezdeni. Elég volt a várakozásból, a tűrésből, a semmittevésből. A semmittevést a Trianon elleni harcra értem. Tizenöt esztendő óta kormányaink egyetlen lépést sem tettek ebben a tekintetben. Csak engedelmesen végrehajtották borzalmas parancsait. És némán tűrték a megszállott területeken folyó gyalázatos rontást, rombolást, magyarüldözést. Lássunk végre cselekvő magyar kormányt! Kezdjék meg a trianoni béke elleni harcot. Ne várják tovább, hogy mások cselekedjenek helyettünk. Mert mások, bármilyen jóakaróink, csak támogatást nyújthatnak nekünk, ha mi cselekszünk. A magyar kérdés megoldásáért egyetlen hatalom sem fogja az élharcos szerepét vállalni. Nekünk kell azt betölteni. Mielőbb, mielőbb! Hogy végét vessük a Török Ferencek szenvedésének. — Beszélj valamit magadról — kérte a fekete. És mert a tekintetében több volt a részvét és a veleérzés, mint a közönséges kíváncsiság, Gilt halkan nyitogatni kezdte előtte a szívét. Előbb csak gyanakvó bátortalansággal, azután nekimelegedett nyíltsággal. Mi volt e vallomásban? Szerelem .. . Egy szerelem, két szerelem, három szerelem. Három év megszállott területen és minden évre egy szerelem. Közbe szakadatlan boldogság. Egy-egy kirándulás kettesben, egy-egy bál, esti séták a Szamos partján, télen szánkózás holdvilág mellett, féltékenység, párbaj, megsebesülés, összeveszés, kibékülés, műszakítás, komoly szakítás, végleges szakítás, elutazás, könny, sírás, álmatlan éjszakák és egy új hajnal... Uj szerelem!... Fokozottabb boldogság. Még több kirándulás, még több bál. — Bandinak jóval több pénze volt, mint Gyurinak — még több szánkózás holdvilágnál, még több esők, még nagyobb féltékenység és közbe megérkezett a harmadik szerelem ... Az igazi, a komoly, az életreszóló. Szép fiú, okos, gazdag, kész orvos, jó praxis, sokat keres. Lehetett itt habozni? Gondolkodás nélkül szakított Bandival. Egy leány a jövőjét nézte. Bandinak nem volt állása, Gyurinak sem volt. Zsebpénzből éltek és egy gazdag örökség reményéből. Az orvos ellenben úgy szórta a pénzt, mint Isten az égből az öszieset. Otthonról is gazdag, egyetlen fiú és olyan komoly, mint itt az oltárokon a kőszentek. Mérget lehetett venni minden szavára. Már az egész városban beszéltek róla, hogy dr. Seress, az orvos, elveszi Vörös Cilit, a cukrászleányt. Nem olyan égreszóló ritkaság. Kitűnő nevű és állású urak vettek már el cukrászleányokat. A legnagyobb pesti cukrászdából már hercegnék is kerültek ki. Az orvos elárasztotta mindennel. Bundát vett neki, drága ruhákat, ékszereket és verseket irt / ' -VUDAPEST, 1933 Előfizetési árak: Egy nőnapra 4 pengő, negyedévenként 10 pengő 80 fillér. Egyes példányszám ára (pálya* udvarokon is) 16 fillér, vasárnapként: 32 fillér. — Külföldön az előfizetési ár kétszeres !?LAjuu^ 13. / LV. ÉVFOLYAM: 273. (18.224) SZÁM: G'V 3 / V~y fJv* h PÉNTEK, DECEMBER 1. Szerkesztőség: Vilmos császár-ut 78 Telefon: Auu 122—95. Főkiadók: Vilmos zsászár-ut 78. Tel. mint a szerkesztőségnél, Erzsébet-körút 1 Tel. 1. 352 —96. A fiókok jegyzékét az apróhirdetések élén közöljük Filozófia. Irta: Lux Terra. A násznép kiszállott a templom előtt. Az utcán lovasrendőrök tartották fenn a rendet. A villamosok megálltak, a járókelők a keskeny utca falához húzódtak. Hat rózsaszínruhás nyoszolyaleány, díszmagyarba öltözött vőfélyekkel. A menyaszszonyt a bámuló tömeg gyönyörködő és irigykedő pillantása fogadta. Szép volt, mint egy rózsa, mely a tavaszi hajnalban bimbózik ki. Fehérselyem ruhájának hosszú uszályát négy kis angyalarcú apród vitte. A fiatal, délceg vőlegény szája reszketett a boldogságtól. Bent a templomban már búgott az orgona. A nézők között azt mondja egy hang: — Kicsit sok a jóból! Fiatalok, szépek, gazdagok, előkelőek és szerelmesek. — Hja, ez így van! Egyiknek minden, a másiknak semmi. — Pyrrhon, a görög bölcs arra tanít, — mondta egy harmadik hang, egy öreg úr hangja — hogy ne irigyeljünk senkit, mert nem ismerhetjük a sors dolgait. Ki tudja, mi vár erre a fiatal párra egy hosszú, vagy rövid élet alatt! Halk kacagás fogadta öregúr szavait. A pesti utca nem veszi be Pyrrhon tanításait. Bent a templomban jóval több volt a bámusók száma, mint a meghívott vendégeké. A nagy esküvőknek mindig sok a nézője. A fiatal nők, leányok, asszonyok épp úgy imádják a nagy esküvőket, mint az öreg asszonyok a nagy temetéseket. Egyik padban feketesapkás, aranyhajú leány ült. Arcán átszellemültség, szemében könny, szája !