Pesti Hírlap, 1934. április (56. évfolyam, 73-96. szám)
1934-04-01 / 73. szám
BUDAPEST, 1936. IVf. ÉVFOLYAM, 73. (18.320) SZÁM:____________________VASÁRNAP, ÁPRILIS 11 Előfizetési árak: _ Egy hónapra 4 pengő, negyedévenként 10 pengő 80 fillér. Egyes példányszám ára (pályaudvarokon is) 16 fillér, ■vasárnaponként -32 fillér. — Külföldön az előfizetési ár kétszeres rg jó \ ■ J / 1A Szerkesztőség: Vilmos császár-ut 78. Telefon: Aut. 122—95. Főkiadók: Vilmos császár-ut 78. Tel. mint a szerkesztőségnél. Erzsébet-körút Tel. J. 352—96. A fiókok jegyzékét az apróhirdetések élén közöljük Szerencse. Irta : Bónyi Adorján. Ez az úr Amerikából jött haza nemrég. Mindenesere még idején. Sikerült neki a vagyonát hazahozni. Az egészet, mielőtt még odakint elkezdődtek a bajok. A vagyon egy részét aztán itthon betette a bankba, jó magyar pengőbetépnek, vett egy remek autót, vett a Rózsadombon egy villát, melyet egy itthoni gazdag ember kezdett építtetni tavaly, de mire a villa felépült, tönkrement azon, hogy amerikai papírjai voltak és már nem tudott a villába beköltözni. Barátunk berendezte a villát pazarul, megvett bele egy képgyűjteményt, amelyet valaki harminc esztendeig gyűjtött, hogy aztán huszonnégy óra alatt eladja tizedáron, mert a vérét, egyetlen imádott kislányának az urát, meg kellett menteni a kauciósikkasztás vádjától. Barátunk pazar villájában, remek képei közt, nagyszerű autójával és negyvenöt esztendejével tehát elterpeszkedett szépen a mai kis magyar életben, amely még mindig bő és gazdag tud lenni ahhoz, aki meg tudja fizetni. A sors összehozott vele egy délután, gyönyörű villájában. Olyan volt, mint minden amerikai. Pirosképű, tisztaszemű, szélesvállú. És olyan volt, mint minden magyar. Szívélyes, barátkozó és beszédes. Amint ültünk szemben egymással, pillanatról-pillanatra ismerősebbnek tűnt nekem. Mintha emlékeznék rá, valahonnét régről. Menynyi időt töltött kint? Tizenhárom évet. Hm. Sok idő. Nem ismerhetem. Mivel, foglalkozott itt Pesten, mielőtt kiment, ha meg nem sértem? Megmondta: pénztáros volt egy nagybank belvárosi fiókjában. Megvan!Onnan ismerem. Egyszer volt háromszáz pengőnyi spórolt pénzem, bedőlt, Isten gyermekéből visszazüllött ragadozóvá, aki társai szenvedéseiből és halálából táplálkozik. És a visszatért troglodita — mily szégyene a civilizációnak! — minden fenevadnál veszélyesebb, mert eszes és vakmerő, repülni tud és méreggázzal hadakozik! Az államok lelki hajtóereje Káin gyilkos gyűlölete és ez üressé és kietlenné tette az életet, boldogtalanná az embert, a keserűség özönvizével árasztotta el a földet. Nézd meg az államférfiakat, nemzeteik representatív ménjeit, mikor munkában vannak! Sima álarcuk mögött az erőszak, a fosztogatás, a vérontás tervei lappanganak. Saját népeiket is megfullasztanák, csak mások szabad levegőhöz ne jussanak. Amit ők barátságnak neveznek, az a közös gyűlölet egy harmadik ellen. A publicistáik feladata, hogy rózsás hazugságokkal kendőzzék a vigyorgó halálfejeket, a diplomatáké, hogy tetszetős neveket találjanak sötét gonosztettek számára. Soha senki sem beszélt annyit igazságról, békéről, egyetértésről, mint ők, akik a kereszt lábánál ültek és kockát vetettek a Megfeszített köntöséért. De szorongással tölti el és felháborítja őket a sejtelem, hogy ami halhatatlan, az egyszer fel fog támadni, hiába őriztetik majd karddal és kopjával a szent sírt, azt betettem abba a bankba. Akkor pár percig elbeszélgettünk. Furcsa, de még emlékszem rá. Ezen most nevettünk egyet. — Szép pénze lehet azóta a bankban — mondta —, mert remélem, nem utoljára járt ott, amikor találkoztunk. — Nem — feleltem. — Még egyszer voltam ott. Amikor a pénzt kivettem. Ez volt az én első és utolsó bankbetétem, de ön már akkor nem volt ott, amikor elbúcsúztam tőkepénzes rangomtól. Hanem hogyan lehet az, hogy egy pesti bankhivatalnok kimegy Amerikába és tizenhárom év múlva így jön vissza? Képzelem, mit kellett ott ezért dolgozni?! Mennyi ötlet, tetterő, nélkülözés, akarat, üzleti érzék, vállalkozó kedv kellett ehhez, micsoda félelmes ereje a tehetségnek, hogy egy semmiből idegenben ekkora vagyont . . . Leintett, nevetett. Odamutatott egy igen finomművű kis üveges szekrényre. —■ Nézze meg, mi van ott. Abból lettem én gazdag. A vitrinben semmi más nem volt, csak gyönyörű ódon brüsszeli csipketerítőn egy pár ócska, kopottszélű gumisarok. A cipősarokkal együtt vették le a cipőről, bizonyára azért, nehogy a gumisarok maga a lefeszegetésnél megsérüljön. Ha kiváncsi rá, elmondom ennek a furcsa ereklyének a történetét. Kiváncsi voltam rá. ■XOtt kezdődött, hogy a pesti bankom egy, szép napon bélistára tett. Megkaptam a végkielégítésemet. Elég szép pénz volt és én még elég fiatal voltam. Ennyi pénzem, még nem is volt addig. Mihez kezdjek vele? Volt annyi eszem, tudtam, hogy új állásra szert tenni majdnem lehetetlen lesz. Valamit kezdeni kell a pénzzel. De mit? Ültessek tyúkfarmot vagy nyissak fűszerüzletet? Milyen kicsi lehetőség van itt akármiben, milyen szűk itt a láthatár, ha valaki nagyot akar, fel kell menni a kis pénzemmel oda, arol óriásiak az esélyek, el kell menni például Amerikába. Végre is nem kötelező, hogy csak az csináljon, kint karriert, aki sikkasztott, börtön elől szaladt el, vagy idehaza semmire se jó. Rendes képességgel, tisztes szándékokkal, tisztességes kis pénzzel is le lehet ülni odaát az arany lábai elé. Hát nem lehet. Kimentem. Megpróbáltam, uram, mindent, amit szép szándékkal, okosan kitervelve, egy kis tőkével érdemes megpróbálni. Példátlanul nem sikerült semmi. Pedig jó üzletember voltam én már akkor is. De elkeseredve, fogcsikorgatva beláttam, hogy a tehetségek hazánkában sem elég a tehetség egyedül, a korlátlan lehetőségek hazájában sem elég a korlátlan munkakedv és a jobbnál-jobb ötlet. Az egészhez kell még egy icikepicike valami: szerencse. Világosan éreztem, hogy ha meglesz az első ezer dollárom, akkor megnyílt az út, én azzal az ezer dollárral felverekszem magam oda, ahova akarom. De míg ezt az első ezer dollárt kergettem, elúszott minden pénzem. Ott állottam egy napon, az irgalmatlan nagyvárosban, pár dollárral a zsebemben, egyetben valamirevaló gondolat nélkül, minden reménység nélkül. Semmi kedvem nem volt ahhoz, hogy nekikezdjek a szokásos konyhalegény, újságárus vagy cipőtisztítói pályafutásnak, mint utolsó menedéknek. Fáradt voltam, elkopott, majdnem egy kicsit rongyos is. A cipőim például felülről még csak mutattak. Nem lett volna tanácsos megnézni őket alulról. A talpukat. — Meg kellene halni, — gondoltam, amint ott ültem ,a River Side egy padján, két napja hajléktalanul és néztem a lompos, zsúfolt, mozgat más vizet. A MI HÚSVÉTUNK. IRTA: HERCZEG FERENC. Az egen fényes tavaszi felhők vitorláznak, a földön ezer ifjú élet cirpel vagy illatozik, csak az emberi szívekben, tart még a tél. És hiába lángol a napfény, hiába énekelnek a húsvéti harangok, nem tudják fagyos börtönéből kiszabadítani az embert. Óvodába való mese, hogy valami gazdasági rendszer tette annyira gyötrelmessé mindannyiunk életét. És együgyűség abban bízni, hogy élemedett urak, ha körülülnek egy zöld asztalt, beszédekkel és megállapodásokkal helyre tudják megint billenteni a tengelyéből kizökkent világot. Sokkal nagyobb a baj, semhogy kuruzsló fogásokkal segíteni lehetne. Az átok akkor szakadt a világra, mikor a bábom győztesei megismételték a régi, szörnyű passiójátékot: előbb leköpték, azután megkorbácsolták, végül keresztre feszítették az igazságot. Sutba került a Názáreti egyszerű és örökérvényű tanítása, hogy emberhez méltó élet csak úgy lehetséges a földön, ha az emberek testvéreknek tekintik egymást. A tanítást félredobták, mint az elnyűtt gyermekjátékot és az Európának nevezett sivatagban megint megbődült az ősi fenevad. Megszólalt az állatember, akiről azt hittük, régen végzett vele a haladó kor. A népek lelke megint négykézlábra eresz-Addig nem tud meghalni az eltemetett igazság, míg akad akár csak egy halandó is, aki hisz benne és vágyakozik utána. Az igazság embere, legyen bár generárott halászlegény, vagy tarzuszi sátorkészítő, egymaga elég erős ahhoz, hogy porba döntsön egy ellenszegülő világbirodalmat. Mert mellette láthatatlan hadseregbe sorakoznak az élet titáni erői. A sors azt a kötelességet ruházta, reánk, árva magyarokra, hogy katonái legyünk az isteni igazságnak. A mi zászlónk az élet jelképe; a mi fegyverhordozónk az idő géniusza; a mi sorsunk a szenvedés. Ma együtt gyötrődünk az igazsággal, együtt vérzünk, együtt fekszünk vele a föld alatt. De a kriptánkban is tudjuk, hogy odafenn csak akkor lesz megint napfény, élet és húsvét, ha majd megnyitnak az élőhalottak sírjai. Mert hiába ravaszkodnak és okoskodnak,hiába fegyverkeznek és szövetkeznek, hiába öltöztetik bíborba az ember bestiát, hiába alkudoznak a sorssal és akarják becsapni a végzetet, hiába hoznak törvényeket a napfény és a szélvihar ellen: az igazság fel fog támadni és jaj annak, aki az útjába áll. Az igazság fel fog támadni és mi akkor üljük meg a mi magyar húsvétunkat. A húsvéti szám ára 40 fillér.