Pesti Hírlap, 1936. február (58. évfolyam, 26-50. szám)
1936-02-01 / 26. szám
Előfizetési árak: Egy hónapra 4 pengő, negyedévenként pengőjű fillér. Egyes példányszám áru (pályaudvarokon is) 10 fillér, vasárnaponként 32 fill., a Pesti Hírlap Vasárnapja nélkül 12 fillér SZOMBAT, FEBRUÁR , Pesti Hírlap Szerkesztőség: Vilmos császár út 78. Telefon: 122—95. — Főkiadók: Vilmos csánszít-út 78. Tel. mint & szerkesztőségnél, Erzsébet-körút 1 Tel. 362—94. A fiókok jegyzékét az apróhirdetések élén közöljük. BETHLEN. Pénteken este a nagyfontosságú politikai eseményeknek kijáró ünnepi hangulat töltötte meg a magyar képviselőház üléstermét. Bethlen István volt az ülés vezérszónoka. Nagy beszédet mondott a hitbizományi reformról szóló törvényjavaslat vitájában. A kivételes szenzáció iránt érzett érdeklődés megsűrűzte a padsorokban ülő képviselők számát. Kormánypárt és ellenzék egyforma figyelemmel leste a volt miniszterelnök minden szavát. Mialatt beszélt, nesz nem hallatszott az ülésteremben. Azt lehetne mondani, nagyobb feszültséggel és több tisztelettel fogadták megnyilatkozását, mint miniszterelnök korában. Ez önmagában véve bizonyítja, hogy Bethlen nem azok közé a politikai nagyságok közé tartozik, akiknek a piros bársonyszék adja meg a tekintélyét. Ő egyike azoknak a keveseknek, akik a piros bársonyszéknek adnak tekintélyt és miniszteri állás, hajbókoló párt nélkül, elhagyatva és magányosan is kiemelkedő nagyságok a közéletben. Bethlen Istvánnak hivatásos tapsolok hiányában előbb meg kellett nyernie az embereket, hogy beszédjének visszhangja legyen. Semmi sem mutatja jobban a mai beszéd értékét, mint hogy ez neki sikerült. Sikerült egy olyan parlamenti teremben, ahol ő nyíltan ellenzéki álláspontra helyezkedik a többséggel szemben és ahol az ellenzék mai napig sem felejtette el, hogy nemrégiben még Bethlennek is ellenzéke volt. Milyen eszközökkel érte el Bethlen ezt a parlamentek történetében ritka és figyelemreméltó eredményt ! Mi a magyarázata, hogy fejtegetéseinek hol a jobb, hol a bal, hol pedig mind a két oldalon tapsoltak! A különös varázslatnak igen egyszerű a magyarázata: Bethlen István péntek esti beszéde egy nagy államférfi formában és tartalomban egyaránt nagyszerű megnyilatkozása volt. Ezt az első percben mindenki megérezte. Abban a teremben, ahol rendszerint az üres szalmacséplések egyhangú pattogása és a tartalmatlan frázisok puffogása szokta untatni a hallgatóságot, Bethlen okos, széles látóhatárt nyitó fejtegetéseit úgy itták fel a fülek, mint a kiszikkadt told a váratlanul támadt bőséges tavaszi esőt. Bethlen István elfogadta a hitbizományi reformról szóló törvényjavaslatot. Nem azért, mert bizalommal viseltetik a kormány iránt. Hanem azért, mert logikusan nem tehetett egyebet. Ennek a javaslatnak a kidolgozására ugyanis annak idején még ő adott az igazságügyminisztérium kodifikációs osztályának utasítást. Bethlen elfogadta a javaslatot. De nem mondott le arról, hogy a benyújtás időpontjáról és a javaslat testet öltött formájáról elmondja a bírálatát. Minálunk az utolsó időben szeretnék különbséget tenni a rosszindulatú ellenzékieskedés és az úgynevezett »alkotó kritika« között. A kormánypárt oldalán felhangzott tapsok mutatják, hogy Bethlen már sokszor nagyon is szigorú kritikája egységespárti megítélés szerint is az alkotó kritika osztályába tartozik. Abból indult ki, hogy megfelelő arányban leszállította annak a javaslatnak az értékét, amelynek tulajdonképen ő volt a kezdeményezője. Vannak, akik a hitbizományi reformmal úgy szeretnek parádézni, mint egy korszakot nyitó alkotással. Mint valami vakmerő kezdeményezéssel, amely lezár egy tespedő, a nép érdekeivel nem törődő politikai fejezetet, hogy a föld nélkül szegénykedő tömegeket egy kettőre bevezesse az ígéret földjére. Bethlen István megmagyarázta, hogy ettől az ígéretföldtől még messze vagyunk. A javaslat csak nagyon szerény kezdetnek tekinthető, emellett nem is öleli fel azokat a földkategóriákat, amelyek a nép földéhségének kielégítésére alkalmasak lehetnek. De kimutatta azt is, hogy veszélyes demagógiát űznek mindazok, akik abból indulnak ki, hogy bárminemű földosztás alkalmas A hitbizományi javaslat vitája pénteken fokozott érdeklődés mellett folyt tovább. A kormánypárt és az ellenzék padsorai szinte zsúfolásig megteltek, a karzatok tömve voltak hallgatósággal és a felsőházi tagok páholyában is nagyon sok érdeklődő jelent meg. A figyelem gróf Bethlen Istvánnak szólt, aki ma mondotta el beszédét a hitbizományi javaslat vitájában. Közel két óra hosszat tartó, mindvégig lebilincselő felszólalásában sorra vette ennek a nagyfontosságú problémának minden részletét, belekapcsolva azt az általános földbirtokpolitikába. Az egész Ház osztatlan figyelemmel kísérte az adatokkal teli nagyszabású fejtegetést, amelyet nemcsak az ellenzék, de nagy részében a kormánypárt is élénk helyesléssel és tapssal kíséri. Bethlen elfogadta a javaslatot. A keddi ülésen Eckhardt Tibor, a független kisgazdapárt vezére szólal fel a vitában. A képviselőház pénteki ülését délután négy órakor nyitotta meg Sztranyavszky Sándor elnök. Beterjesztették a képviselőházi könyvtárról szóló bizottsági jelentést, azután folytatták a hitbizományi törvényjavaslat tárgyalását. Gróf Bethlen István (pártonkivüli) állt fel szólásra a Ház általános figyelme között. A miniszterelnök úr — kezdte Beszédét körülbelül egy évvel ezelőtt azzal a megokolással oszlatta fel az országgyűlést, hogy nem támaszkodvalehetne a magyar népet gyötrő szociális nyomorúság végleges megszüntetésére. Kétszerkettő dolga, egyszerű számvetés kérdése az egész: Magyarországon egyént összevéve sincsen annyi föld, hogy azt minden nincsetlen földmunkás igényét kielégíthetné. A földosztást ezért okosan keverni kell a nagybirtok és középbirtok munkaalkalmat teremtő belterjes kihasználásával és egyéb megélhetési források megnyitásával. Elsősorban az iparfejlesztéssel. Amit Bethlen István ezekről a kérdésekről mondott, van aki elfogadja, van, aki módosítja, van aki visszautasítja. Egyet azonban mindenki kénytelen elismerni: az ő fejtegetései egyszerre megmutatták százrésűségét és bonyolódott voltát azoknak a problémáknak, amelyeket ma igen sokan szeretnek az egyszerűség színébe öltöztetni. Nyilvánvalóvá tette, hogy az élet, a gazdasági erők szervezete finomabb szálakból van szőve, mint azt a mai műkedvelő politikusok elképzelik. Fölkeltette az emberekben azt a sejtelmet, hogy a folytonosan változó, szilárd regulának nem engedelmeskedő élet többé-kevésbé titkos rugóit nem lehet egyszerű rendelkezéssel és parancsszóval igazgatni. A nagy közéleti problémák szabályozásához valamivel több kell, mint eltökélt elszántság és nyers rendelkező kedv. Olyan feladatok ezek, amelyeknek az eredményes megoldására csak a politika és az államigazgatás igazi művészei vállalkozhatnak. Mai beszédével Bethlen István újabb bizonyságát adta, hogy ő maga az ilyen alkotó művészek közé tartozik. Ezt megérezte minden egyes képviselő. Ezért kénytelen-kelletlen végül is mindegyik meghódolt az igazi államférfias fejtegetések varázsa előtt. Tapsoltak neki azok is, akik — legalább az utóbbi időben — megszokták, hogy ne Bethlen Istvánnak tapsoljanak. Kik százszázalékos biztonsággal a saját pártjára és hogy a háta mögött olyanok ülnek, akik az ő nagy reform-elgondolásait elgáncsolni készülnek. Akkor a leghatározottabban szembeszállottam ezzel a beállítással, azt tagadásba vontam és a választások rendjén ki is fejtettem, hogy melyek voltak azok az okok, amelyek a miniszterelnök urat erre az elhatározásra bírták. Azóta a miniszterelnök a maga reformprogramjábóltalán a legfontosabb pontot, a titkos választójogot, időszerűtlennek jelentette ki és a maga reformelgondolásainak gyújtópontjába a földbirtokreformot és az azzal összefüggő egyéb reformokat állította, mint olyanokat, amelyek egy nagy reformkorszak inaugurálására, a magyar nemzet számára egy új ezredév életfeltételeinek megteremtésére hivatottak. Ma itt fekszik a birtokpolitikai reformok trilógiájának első felvonása. Azt kell mondanom, hogy ez egy egészen szerény, egészen szürke alkotás, amely nem lép fel azzal az igénnyel, hogy gyökerestől és forradalmi szellemmel változtasson meg évszázadok rendjén kialakult viszonyokat, hanem elég híven löveti azokat az utasításokat, amelyeket annak idején én adtam ki az igazságügyminisztérium kollikvációs osztályának a hitbizományi reform megszerkesztésére. Ennek folytán ez a reformalkotás megmarad a fokozatos és lassú evolúció álláspontján s és ebből azokból nem lehet az a fénylő csillag a magyar politika egén, amely a túloldalon ülő fiatal reformnemzedék keleti bölcseinek útmutatásul szolgálhatna, hogy megszületett az a megváltó reform, amelyre a miniszterelnök oly sokszor hivatkozott. Valljuk meg, ebben az általános meghódolásban van valami vigasztaló és ígéretet rejtő jelenség. Nemcsak azért, mert a meghódolás egy kiváltságos szellem tartalmas megnyilatkozásának szólott. Hanem elsősorban azért, mert addig, amíg Bethlen István beszélt, a magyar képviselőház üléstermében megszűntek a pártot párttól, embert embertől elválasztó mesterségesen emelt akadályok, elvesztették értéküket az előre megalkotott vélemények és szigorú pártlekötöttségek. A kormány pártja tapsolt az egyedülálló, a csak a maga szellemi erejére és egyéni súlyára támaszkodó ellenzéki vezérnek. Az az egység, amelyet az utolsó időben ugyancsak szeretnek nálunk emlegetni, egy pillanatra megvalósult a magyar politikai életben: ellenzék és kormánypárt egységes volt egy igazi tekintély fölismerésében és megtisztelésében. Ez mintha halovány reményt nyújtana arra, hogy az a bizonyos Treuga Dei, amelyet a Pesti Hírlap hasábjain annyiszor sürgettünk, talán mégsem tartozik a fantazmagóriák világába. A minap az történt, hogy a miniszterelnök helyeselte Bethlen István újévi cikkbe foglalt külpolitikai fejtegetéseit. Most egy belpolitikai kérdésben érvényesült Bethlen pallérozott, mélyen kulturált, alkotmányos küzdelmekben és politikai tudásban kiformálódott politikai egyénisége. Talán nem is egészen ábránd az a reménység, hogy kellő okossággal és megfelelő tapintattal vissza lehetne állítani a magyar közéletben az okosan érvelő szó jelentőségét, a kölcsönös meggyőzés lehetőségét, jóhiszemű vita után a jóhiszemű megegyezés szokását! Ez tágabb mezőt nyitna meg a magyar jövő előtt, mint a lélektelen, nyers szervezkedésnek, a hatalmi szóval történő pártvezetésnek és a kemény kezű országkormányzásnak ma divatba hozott szokása. Gróf Bethlen István birálata a hitbizományi javaslatról. Határozottan ellenez minden erőszakosabb földosztást. — A nincstelen földigénylők alig egyötödét lehetne kielégíteni radikális földbirtokpolitika mellett is. Nagyobb arányu iparosítást, intenzivebb gazdálkodást sürget a földnélküli tömegek elhelyezésére. A hitbizomány-tulajdonosok elhelyezkedése az iparban és az ingótőkében.