Pesti Hírlap, 1936. december (58. évfolyam, 275-298. szám)
1936-12-01 / 275. szám
BUDAPEST, 1936. Előfizetési árak: Ejre hónapra 4 pengő, negyedévenként 10 pengő 80 fillér. Egyes pelei ányszám ára (pályaudvarokon is) 10 fillér. Vasárnaponként 32 fill., .. Pesti Hírlap Vasárnapja nélkül 12 fillérPesti Szerkesztőség: Vilmos császár út 78. Telefon: 1—122—95 Főkiadók: Vilmos császár út 78. Tel. mint a szerkesztő-ségnél, Erzsébet-körút 1 Tel. 1—352—96. A fiókok jegyzékét az apróhirdetések élén közöljük Miésten legyen a választójogi törvény– írta Nagy Emil. Szerdán kezdi meg tárgyalásait a pártközi választójogi bizottság. Munkájára minden jó magyar aggodalommal telített élénk várakozással tekint. Mert egyrészt a hazai történeti előzmények után, másrészt a nemzetünk előtt álló sorsdöntő időkre való tekintettel ez a nagy reformalkotás korszakos jelentőségű, s ha a nehéz problémát sikerül jól megoldani, az felbecsülhetetlen erkölcsi értéket fog jelenteni az országnak. Ha pedig elhibázzák a dolgot, az megint csak újabb bajok és zavarok forrása lesz, ami hátráltatná azt az egészséges és békés nemzeti fejlődési folyamatot, ami után valamennyien sóvárogva vágyakozunk. Hisszük, reméljük és elvárjuk, hogy mindenki, akinek döntő szava lesz ebben a nagy kérdésben, igen komoly gondolat- és érzületvilággal s emelkedett lélekkel fog hozzá a súlyos feladat elvégzéséhez és soha egy pillanatra se téveszti szem elől az egyetemes nemzeti közérdeket. Nem szabad annak megtörténnie, hogy bárki, bármelyik részről egyoldalú pártszempontokat engedjen felülkerekedni lelkében. Ebben az irányban kétségen kívül fennforog némi veszély. Mert a bizottságban pártemberek ülnek. Márpedig a pártember általános természetrajzához tartozik, hogy a pártfenntartási és fejlesztési ösztön könnyen olyan észjárásba sodorja, hogy a nemzet jövőjének szélesebb szemhatára figyelembe vétele helyett inkább azt nézi, hogy pillanatnyilag, illetve a legközelebbi jövőt illetőleg mit ír elő pártjának az érdeke? Ezt a veszélyt a minimumra kell csökkenteni. Evégből a tervezett törvény tárgyalásában közvetve részt kell vennie az egész társadalomnak is. Különösen nemes hivatás vár e tekintetben, a sajtószabadság jogából és kötelességéből folyóan, a pártszempontoktól minden irányban mentes független publicisztikára, s ebben a szellemben, ami a Pesti Hírlap szelleme, már előzetesen meg akarunk jelölni némely olyan alapvető szempontot, amiktől — igénytelen nézetünk szerint — semmi szín alatt se szabad eltérni, ha a törvény valóban el akarja érni a közvélemény szeme előtt lebegő nagy nemzeti célt. A törvény egyik fő erkölcsi pillérének kell lennie annak, hogy a választások kérlelhetetlen tisztasága és megalkuvás nélküli titkossága feltétlenül biztosíttassék. Az egész ország olyan érthető undorral van eltelve a tisztátalan választások — sajnos — régtől fogva ismert betegsége iránt, hogy ebben a tekintetben félmunkáról — méltán — hallani se akar. Nem kell azt hinni, hogy ez a két fogalom: tisztaság és titkosság minden esetben fedi egymást. Mert ha illetékes egyének csalni akarnak, ezt a mi sok tekintetben primitív falusi viszonyaink között titkos szavazásnál még könnyebben megtehetik, mint nyíltnál. Ebben a tekintetben bő tapasztalattal látott el bennünket több titkosan lefolyt törvényhatósági választás belső rejtelmeinek ismerete. Ebbe a kérdésbe belejátszik az a sajnálatos erkölcsi jellegű körülmény is, hogy nálunk hosszú időn át nem lehetett nemzeti politikát folytatni, hanem alkalmazkodni kellett a bécsi szempontokhoz. Különösképpen Deák Ferenc 67-es művét általában magukévá tették ugyan a vezető osztályok, ellenben főleg a falusi nép vallásszerűen ragaszkodott továbbra is Kossuth Lajos elveihez. A vezető osztályok — nevezzük intelligenciának — látták, hogy alkotó és örökös zökkenések nélküli kormányzást csak 67-es alapon lehet folytatni. Ebből következett, hogy éppen a jól felfogott hazafiság nevében olyan egyének is megengedettnek tekintették főleg a falusi választók szavazásának a meghamisítását, akik a magánéletben egyvonalnyira se vétettek volna a legmagasabb erkölcsi kodex ellen, mert ezek nélkül a csalásos fogások nélkül úgynevezett kormányképes többséget nem lehetett behozni a képviselőházba. Ha egyszer egy ilyen erkölcsi felfogás beleveszi magát egy ország lelki világába, még akkor is nehezen távolodik el onnan, ha időközben a viszonyok gyökeresen meg is változtak. A világháború vége óta megszűnt a labanc és kuruc, 67-es és 48-as magyar szembenállás, hisz sorsunk intézését most már csak nemzetközi erőviszonyok befolyásolják, de közjogi szempontok többé nem, s mégis több választáson át láttuk, hogy a fentebb taglalt és azelőtt érthető erkölcsi téveszme tovább virágzott, amit a Közigazgatási Bíróság különösen a legutóbbi választások után nem egy esetben volt kénytelen megállapítani abban a szűk hatósági körben is, amit a törvény számára megadott. Hiába hozzák be tehát a titkos szavazást, ha egyúttal az új törvény kérlelhetetlenül, drákói szigorral ki nem irtja a választás irányításához közelállókból azt a régi időből reánk maradt felfogást, hogy a képviselőválasztásnál szabad csalni, ez erkölcsi szempontból nem érinti az illető úri mivoltát. Olyan szabályokat kell belevinni a törvénybe, hogy ettől egyszers mindenkorra mindenkinek elmenjen a kedve. De ez csak az érem egyik oldala. Most szóljunk a másikról, ugyanolyan fenntartás nélküli őszinteséggel, ahogy szóltunk az elsőről. Az újabb idők tapasztalatai bőségesen megmutatták, hogy a tömegek egyeduralmára alapított nyakló nélküli szélsőséges demokrácia egyáltalában nem váltotta be a régebben hozzáfűzött világmegváltó reményeket, sőt kitudódott róla, hogy általában zűrzavarhoz és felfordulási jelenségekhez visz, s ezeken át a diktatúrához. A reánk váró sorsdöntő időkben Isten mentse meg attól nemzeti életünket, hogy akár felforgató zűrzavar, akár diktatúrás kísérletezés martalékává váljék. A mi jövőnk áldásos alakulása főleg attól függ, hogy sikerül-e közéletünkben olyan egészséges, józan, békésen szociális, igazságosan népies és feltétlenül alkotmányos evolúciót biztosítani, ami gazdasági erőink kibontakozásával kapcsolatban egyedül lehet arra alkalmas, hogy kifelé is hatalmas lelki egységbe sorakoztassa egész falunkat a trianoni határokon innen és túl. Nem osztozunk azoknak a felfogásában, akik azt hiszik, hogy a kormányzói jogkörnek a kiterjesztése, s a felsőház számára berendezendő hatékonyabb kerékkötő hatáskör, önmagukban véve kellő orvosszernek tekintendők, egy rosszul sikerült képviselőház által okozható bajok ellen. Mert nemzetünk olyan sorsdöntő idők előtt áll, hogy mi nem engedhetjük meg azt Horthy Miklós kormányzó szeretetteljes ünneplése Bécsben. A két államfő schönbrunni pohárköszöntőjében az igazságon alapuló béke politikáját és a két állam legszorosabb barátságát hangoztatta.* Erőteljesen sürgeti az osztrák közvélemény a Magyarországgal elkövetett igazságtalanság jóvátételét. A kormányzó és a magyar kormányférfiak hétfőn éjjel visszautaztak Budapestre.—A magyar főváros lelkesedéssel fogadja a hazaérkező kormányzói párt. — A Pesti Hírlap kiküldött munkatársának telefonjelentése. A Burg és Schönbrunn patinás kövei, amelyek látták a fiatal Horthy Miklóst mint a császár és király szárnysegédjét, vasárnap egy ország államfőjét üdvözölték a magas vendég személyében. A kedves bécsi utcák zászlódíszbe öltöztek, hogy méltón fogadják a lebilincselően rokonszenves párt, amely a házastársi kötelék első felejthetetlen éveit töltötte itt, a történelmi levegőt lehelő öreg bécsi házak szépséges falai között. E sorok írója abban a szerencsében részesült, hogy ennek a hivatalos jellegű, de érzésben bensőségesen családias ünnepélynek néhány olyan eseményénél volt közvetlen szemtanú, hogy úgy vél igaz képet adni a kormányzói pár első bécsi napjáról, ha túlteszi magát a megjelent előkelőségek névsorának száraz adathalmazán s megírja ennek a vasárnapnak apró emberi motívumait, amelyek szépek és felejthetetlenek voltak. Ahogy végigkísértük a kormányzót az Ismeretlen Katona síremlékétől a tengerészemlékműig és a Habsburgok kriptájáig, a katonai kaszinó bensőséges bajtársi találkozójától a nagy schönbrunni estélyig, olyan kedves emberi gesztusoknak voltunk szemtanúi, hogy úgy érezzük, a bécsi vasárnapot magasan ki kell emelni a hivatalos látogatások merevségéből, mert az öreg császárvárosba nem a magyar államfő jött el vendégként, hanem egy ember érkezett meg az ifjúság boldog éveinek színhelyére, ahova annyi emlék fűzi, és a nagy város is úgy ölelte magához, mint egy régi barátot, aki ugyan meszszire szakadt, magasra emelkedett. Reggel az üreg Ostbahnhofon. Száraz hideg, barátságtalan téli reggel köszöntötte a bécsieket vasárnap reggel. Amikor kimegyünk a pályaudvarra, már áll a katonai díszsorfal az Imperial-szállodától az Ostbahnhofig. A délszaki növényekkel díszített régi udvari váróteremben együtt van az egész osztrák kormány. Az ünnepélyes cilinderek ragyognak a villanycsillárok fényében. Ott áll az urak között, komoly, tanáros szemüvegével Schuschnigg kancellár, nyakát vastag szürke sál védi a hideg ellen. Csendes beszélgetésbe merül Schmidt Guidò külügyi államtitkárral és Hülgerth altábornagy helyettes kancellárral. Kint a perronon a magyar követség urai helyezkednek el Bobrik Arno követségi tanácsos vezetésével. Ott áll Darányi miniszterelnök felesége is az udvari váróteremhez vezető ajtó jobboldalán. Az ajtótól balra a gárdadíszszázad katonái állnak. A vezénylő tiszt Mazera gárdaalezredes — aki egyébként Schuschnigg kancellár sógora, — még egyszer végigmustrálja a legénységet. Az egyik katona ezüst lövészbojtján igazít valamit, hogy mi volt igazítani való, azt bizonyára csak az ő szakértő szeme látta. A váróteremben a miniszterek között mozgás keletkezik: megérkezett Miklas szövetségi elnök és felesége. Az osztrák államfő fekete perzsagalléros télikabátot visel, a felesége perzsabundát.