Pesti Hírlap, 1940. június (62. évfolyam, 122-146. szám)
1940-06-01 / 122. szám
A* hJ^L * A , jff; ’’ 'jjár BUDAPEST, 1840 ______________] LXII. ÉVFOLYAM: 122. 120.148) SZAW___________SZÓMAT, JUHNG 1 MBM Előfizet« ár» 1 Mr» filpljjh BPÜIES ipfS tJff ^§4 f ’P fllÄw flMAk cstaär'-ut***’ Tel*fon 2 pengő 50 fillér. Két Effif .Reg &£3j£8B fsBgfml al Wfflá Jlisfal BKB ISpSPj» pl \ JIMS tHBMBBt 112-295. Főkiadók.: VII-hóra 5 pengő. Negyed- lg® H BOT «9 kW? CHR ’All Hi H Ujjmos császár-ut 7*. Tel. évre 7 pengő 50 fillér. BjR fHgt. Mg «Bl hAMB S®J|“ 'SB iSsI (Hl IWUWI 112-295. F.rZoebPt-kurut Félévre 15 pengő. Egy MEErV BBp Vk HBB blUHSMlBtd S3» IjgBBVLift BHf 1. Tel. 135-29$. Színévre 30 pengő. Egyes SflHF TH* In SB - rífif fül HE SSj&Jsk F« M&tsSS EmKt házjegy- és utazási bo. *7,ám ára hétköznap Batg Mg KÜ ÉSt fűl AA KSK! mSmUS» ISeM da. V., Vilmos csá-0 mi., vasárnap 12 fillér HB HsB8 Mi K§1 IV ' ' A- @£3 Hg Mtt 9| pSp MTIII §n Már-Ut 78. TcL 112 233. la pályaudvarokon is) BIO MBB ^BS 1r-Sy y ..... ..................mii min Nyugodtan nézhetünk a jövő elé Gróf Teleki Pál miniszterelnök pénteken délelőtt a parlament folyosóján a sajtó képviselői előtt nagyfontosságú nyilatkozatot tett, amely bizonyára csillapítóan fog hatni arra a nyugtalanságra, sőt itt-ott jelentkező izgalomra, amely a háború meglepő fordulatainak idegfeszítő hatása alatt egyes rétegekben nálunk is tapasztalható. Mi sem könnyebb, mint a mostani túlfűtött nemzetközi légkörben a természetszerűen támadó izgalmakat riadozással, a háborús jelenségekhez és a szükségszerű hivatalos intézkedésekhez fűzött alaptalan képzelgésekkel fokozni. De mi sem vétkesebb dolog, mint a riasztó hirharang könnyelmű kongatása. Meg kell őriznünk nyugalmunk, higgadtságunkat és fegyelmezettünket a háborús vihar kavargó széle közepette is. A miniszterelnök megnyugtató szavi szerint komoly okunk van rá, hogyülönösebb izgalom nélkül, bizakodva tekintsünk a fejlemények elé, hiszen a szénánk rendben van, meglehet az az öntudatunk, hogy húsz év alatt nagyon sokat építettünk, erősödtünk, országunk nemzetközi súlyát jelentős mértékben növeltük és fegyelmezett önuralmunknak, megőrzött nyugalmunknak — ma már minden oldalról elismerik — része volt abban, hogy sikerült mindmáig a balkáni és dunai békét fenntartani. Ezzel nagy szolgálatot tettünk az ugyanezt a célt követő két baráti nagyhatalomnak: Olaszországnak és Németországnak. A legkevésbé adhatnak okot aggodalmaskodó nyugtalanságra azok az elővigyázati rendszabályok, amelyeket a kormány a mai háborús viszonyok között az előrelátó és minden irányban felkészülő gondoskodás parancsolataként megtenni köteles. Természetes, — mondotta gróf Teleki Pál — hogy amikor ilyen óriási háború rázza meg Európát, kivétel nélkül minden ország aggódva figyel és megteszi a szükséges elővigyázati intézkedéseket. A külföldön is mindenütt megértették, hogy a Duna völgyében oly fontos kulcshelyzetet elfoglaló Magyarország a legkevésbé mellőzhette az óvatossági rendszabályok megtételét és ép ezért nem láttak ebben részünkről semmi békebontó szándékot. Itthon is teljesen méltányolják és hazafias kötelezettségként készséggel tesznek eleget a kormány előrelátó, közérdekű rendelkezéseinek, amelyek az ország biztonságának és a termelő munka zavartalan flytatásának mindennél előbbre valóontos érdekét összhangzóan szolgálják. Bizakodás csendül ki a miniszterelnök nyilatkozatából abban a tekintetben is, hogy minden jel szerint a háború évekre nem húzódhatik el. A legutóbbi hadiesemények valószínűvé teszik, hogy a háború várakozáson felül rövid időtartamú lesz. Ezzel szétfoszlóban van az a nagy aggodalom, amely minden kis nemzetet eltöltött, mert egy évekig tartó háborús feszültséget még a semlegességüket megőrizni tudó államok sem tudnának gazdaságilag kibírni, de a legkevésbé a nagy gazdasági erőforrásokkal nem rendelkező kis országok. A miniszterelnöknek az a meggyőződése, hogy a polgári munka áldásos korszakának ránk virradása hamarább fog bekövetkezni, mint ahogy a hosszú háborútól való félelmünkben eddig remélhettük. A kormány ebben a vonatkozásban előrelátó gondoskodással máris foglalkozik ama nagyán tosságú feladatok megoldásának tervszerű előkészítésével, amelyeket a békegazdaságra való visszatérés hárít úgy a kormányra, mint az egész gazdasági életre. Ebben a tekintetben nem könynyű problémák merednek elénk, hiszen társadalmunk szociális viszonyait gyökeresen meg kell javítanunk és végleg ki kell emelnünk a magyar népi széles rétegét abból a nehéz gazdasági és szociális sorsból, amelyben eddig oly küzdelmes életet folytatott. Állandó légi bombázás és gránáttűz közben vonulnak vissza a szövetségesek Felmorzsolódtak vagy fogságba estek a körülzárt francia csapatok még néhány napig tart, amíg a foglyok számát és a hadizsákmány mennyiségét végleg megállapítják . A német hadosztályok zöme felszabadult új feladatokra A belga parlament Limoges-ban közösséget vállalt a kormánnyal „Az Isten szerelmére, adjatok nekünk több repülőgépet“ — mondják az angol katonák A belga hadsereg május 28-án, a hétfőről keddre virradó hajnalban tette le a fegyvert. Az Észak-Franciaországban és Flandriában harcoló angol és francia csapatok sorsa ezzel megpecsételődött. Többé nem lehetett szó arról, hogy tartós védekezésre rendezkedjék be vagy éppen, hogy a Somme és Aisne fronton előbb-utóbb meginduló francia hadműveletekkel együttműködjék. Kedd hajnal óta a német gyűrűbe zárt szövetséges hadsereg már csak ezért harcolt, hogy a tengerparton nyíló szűk rést fölhasználva, emberben, hadianyagban megmentse azt, ami még menthető. Azóta a németek is többször elismerték, hogy a körülzárt angolok és franciák rendkívüli szívóssággal és bátorsággal harcolnak a tisztességes visszavonulásért. Szerdán Lillétől délre a németek áttörték a francia frontot és a szövetséges hadseregeket egymástól elvágva, a francia csapatok egy részét bekerítették. Ugyanakkor Cassel tájékán visszavetették Prioux tábornok seregét és áttörték a Daladier-vonalat. A sereg egy részét, a vezénylő tábornokkal együtt, itt is bekerítették, a másik rész csatlakozott a tengerparton tömörülő angol sereghez. Csütörtökön a német jelentés ezt mondotta: „Flandriában és Artoisban a nagy ütközet az ott harcban állott angol és francia hadseregek megsemmisítésével végéhez közeledik. Ugyanezen a napon a Lille és Cassel mellett bekerített francia sereg egy része áttört a német gyűrűn, átkelt a Lys-folyón és északi irányban utat nyitott magának Dunkeroue felé. A Cassel tájékán körülzárt sereg kevésbé volt szerencsés, a németek pénteken ezt jelentik róla: „A Cassel körül bekerített angol haderőket, annak a kísérletnek során, hogy észak felé áttörjenek, felmorzsoltuk.“ A „megsemmisítő csata“ a negyedik napon is változatlan hevességgel tovább folyik. Hosszú idő telik el addig, amíg erről a méreteiben és pusztításban példátlan csatáról tiszta képet alkothatunk magunknak. A zavaros és egymásnak is ellentmondó jelentésekből csak nagy vonalakban lehet fölvázolni, mi történhetik tulajdonképpen itt, a La Manche csatorna keleti szájánál? Dunkerque körül a szövetséges csapatoknak sikerült egy hídfőállást kiépíteni, ez fedezi a csapatok hajóra szállását. Az állást félkörszerűen védelmezi az Yser folyó, amelynek a torkolata Dunkerquetől keletre fekszik. Az angolok és franciák átvágták az Yser folyóval kapcsolatos Yser-csatornát, ami a nyugati államokból érkező jelentések szerint egészen St. Omerig eliszaposította és helyenként tőszerűen elárasztotta a vidéket. Az elárasztás hatóereje állandóan növekszik, mert a föld már telítődött vízzel és nem veszi magába az áradatot, amely olyan helyeken is, ahol nem nagyon mély, rendkívüli akadályt állít a német harcikocsik és ágyuk felvonulása elé. A szövetségesek a megvert sereg hajóraszállításának nehéz műveletét azzal igyekeznek támogatni, hogy feltűnő nagy számban vetették harcba repülőgépeiket, a tenger felől pedig a szállító gőzösök kíséretében felvonult hadihajók árasztják el tűzzel a folyton támadó német csapatokat. Az angolok „La Coruna"-vonalnak keresztelték el a dunkerquei állást. La Coruna spanyol kikötőváros, az ibériai félsziget nyugati partján. 1808-ban, amikor Napóleon döntő csapást mért a Spanyolországban harcoló angol seregre, bizonyosra vette, hogy azt fogságba ejti. Sir John Moor tábornok azonban La Coruna körül a dunkerqueihez hasonló hídfőállást teremtett meg, azt elszántan védelmezte s ezzel lehetővé tette, hogy az angol hadsereg hajóra szállva, Napóleon rendkívüli bosszúságára, megmeneküljön a francia fogságból. Az angolok most hasonló szerepet szántak Dunkerquenek. Kérdés, milyen sikerrel? Ha az angolok és franciák elszántan és hősiesen védekeznek, a németek elszántan és hősiesen támadnak. A szűk területre zsúfolt szövetséges seregek helyzete rendkívül veszélyes, már csak azért is, mert a német ágyúk szorgalmasan pásztázzák azt az egész területet, amelyen még mozoghatnak és a tenger felé igyekezhetnek. A szövetséges hadsereget ebben a pillanatban három csoportra lehet osztani. Egy nagy csoport már hajóra szállt és meg is érkezett Angliába. A Havas ügynökség szerint: „A dunkerquei csapatok igen nagy részét már hajóra szállították.“ A másik csoport az angol hivatalos jelentés szerint „ádáz harcokat“ folytat Dunkerque körül, hogy időt nyerjen a tengerparton zsúfolódó csapatok hajóraszállítására. A harmadik csoport végül a német csapatok hálójában harcol azért, hogy eljuthasson a dunkerquei megerősített táborba. Ez a német támadások és a francia-angol utóvédharcok beláthatatlan szövevényét teremtette meg az egyre jobban összeszűkölő zsák területén. Romantikus és véres küzdelmek egész láncolata folyik itt, ezeknek a kimenetele fogja eldönteni, meg lehet-e még számottevően növelni a flandriai pokolból menekülő francia és angol csapatok számát. Véres zűrzavar ez, amely tragikus összevisszaságban hömpölyög a tenger felé. Az egyik helyen pánifutás, a másikon rendezett vissza- , vonulás, a harmadikon halálmegvetéssel folytatott küzdelem átláthatatlan szövevénye. A menekülés útját kereső szövetségeseket a földön páncélos kocsik, a levegőből repülőgépek üldözik. Kétségtelenül ennek a harmadik csoportnak a helyzete a legválságosabb, de nem rózsás a többi csoporté sem. Dunkerquet és védelmezőit a legnehezebb német ágyúk lövik, repülőrajok bombázzák. A tengerparton hajóraszállásra várakozó tömegnek ugyanez a sorsa. És még azok sem menekültek meg véglegesen, akik csónakon, vagy úszva elérik a rájuk várakozó hajókat, mert a hajók is állandó céltáblái a félelmetes német bukórepülőknek. A francia és angol jelentések azonban meg vannak elégedve a sereg hajóraszállásának eddigi menetével. Egyelőre nem lehet megjósolni, hogy a flandriai utóvédharcok meddig tarthatnak el. Minél tovább tartanak, annál több francia és angol katonát lehet megmenteni a további küzdelem számára, annál több hadianyagot lehet megsemmisíteni. A németeknek mindenesetre kemény munkájuk van még hátra addig, amíg az utolsó ellenállást is megtörik a belga tengerparton. Közben természetesen mindig több és több német csapategység szabadul föl arra, hogy más színtéren alkalmazzák őket. A mai német jelentés már megemlíti: „Az Artoisban és Flandriában lévő német hadosztályok zöme felszabadult új feladatokra.“ Mielőtt ezeket a csapatokat az új feladatokra fel lehetne használni, természetesen újra kell rendezni őket. Kitölteni a soraikban támadt hézagokat. (Az elszánt küzdelem a németek soraiban is áldozatokat követelt.) Pótolni kell az elhasználtés elpusztult hadianyagot. Az angolok és franciák szerint azok a gépkocsihadosztályok, amelyek a német gépesített haderő zömét alkotják, negyven százalékos veszteséget szenvedtek. Ez a szám önkényesen túlzottnak látszik, ha bizonyos, hogy minél nagyobbat üt a fejsze, annál jobban kicsorbul az éle, annál inkább rászorul a köszörükőre. A németeknek is akad pótolni valójuk elég. Bizonyos azonban, hogy a Harmadik Birodalomnak tartalékja is van bőven mindenből, a hihetetlen győzelmek pedig hatalmas lendülettel röpítik a seregeket újabb vállalkozások felé. Merre fordul most Németország , — ezt kérdezik most világszerte, elsősorban pedig az angolok és a franciák. A világsajtó berlini képviselői egybehangzóan azt jelentik, hogy míg a német lapok egészen az utolsó időkig igen kíméletesen írtak Franciaországról, mostanában támadásaik élét a franciák ellen fordították. „A német