Pesti Napló, 1855. szeptember (6. évfolyam, 1643-1666. szám)
1855-09-01 / 1643. szám
00-1643. 6-ik évffolyam Szerkesztési iroda: Szerkesztő szállása: Angol királynőhöz czímzett szálloda, 63-ik szám, minuteza 5-ire szára, 3-ik a meist, 15-ik szám. A lap szellemi részét illeti minden közlemény a szerkesztőséghez Intézendő, írmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Egyetem-utcza, 2-ik szám, 1-ső emelet. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körülti panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. 1855. Szombat, sept. 1. Előfizetés föltételei: Vidékre, pesten, Évnegyedre . . . . 5 fr. p. p. Félévre...........................10 _ _ Tikrlptmpnvpk Hiin • 5 hasábos Petit sor 4 p. kr. Bélyegdíj, külön, 10 p. kr. —mrueilIkisiy olt Ulja . Magén vita 5 hasábos petit sor 5 p. kr. Pesten , házhoz hordva: Évnegyedre . . . . 4 fr. p. p. Félévre.........................8 . ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS. PESTI NAPLÓ September—decemb. négy hónapos folyamára. Vidékre postán küldve 6 frt 40 kr. Budapesten házhoz hordással , 5 frt 20 kr. Valamint vidékre September hóra is elfogadtatik 1 frt 40 krral. Az előfizetések elfogadtatnak minden cs. k. postahivatalnál, és Pesten e lapok kiadóhivatalában , egyetem-utcza 2-ik szám takarékpénztár épület lső emeleten. Pesti Napló kiadóhivatala. PEST, sept. 1. A britek királynőjének Párisban tett látogatása következtében fölizgatott franczia vér hullámzása még nem csendesült le egészen, valamint a La Manche hullámai sem simultak le, melyeket a dobogó kebellel visszatérő királynő hajóhada a brit és franczia álgyuk dörgése között hasított. A csatornán innen és túl, még sokáig foglalkoztatandja ezen utazás a kedélyeket. De nemcsak a britek és francziák fognak ez eseményben lápot találni érzésre és gondolkodásra, hanem Európa más nemzetei is, melyeket e két nemzet öröme a távolban és úgy meghatott, mint a csatorna népeit. A nemzetek örömei és szenvedései közösek kezdenek lenni. E közös érzésben a nemzetek szent szövetségének kapcsai forrasztatnak. Tekintsünk nyugat felé,s látni fogjuk, hogy az eszme többé nem némely meleg agyunk ábrándozása, hanem positiv tény, melyet szem láthat, fül hallhat, s kéz tapinthat. Nem a kabinetek titkos szekrényeibe zárt okmány az, hanem oly körlevél, melyet Európa két nagy nemzete egyhangúlag aláírt. E szövetséget pedig ezelőtt csak pár évvel is nemcsak a mélyen tapogató s éles szemű diplomata tartó lehetlenségnek, hanem maguk a népek is, melyek ily tények felfogásában, kutforrások nem léte miatt, saját ösztöneikre vannak utasítva. És e nézetet a történet is látszott támogatni. A brit és franczia egymás örökös ellenségének született. Páris és London , Roma és Carthago volt. A Bourbonok hosszú uralma alatt a két nemzet mindig háborút folytatott. Az ellenségeskedés még a 89-ei forradalom után sem szűnt meg, hanem átment a későbbi kormányok idejére, mint valami örökség. Csupán a júliusi dynastia alatt látjuk a gyűlölet némi enyhülését, mi most a két nemzet szívéből végkép kitörültetett. Itt azonban önként merül föl a kérdés : váljon a Bourbonok uralma s a későbbi kormányok alatt soha sem voltak-e államférfiak, kik az angol-franczia szövetség szükségét, s üdvös voltát fölfogták volna? E kérdésre a szövetségi törekvések elsorolásával felelünk. Még a Bourbonok között is volt egy messzeható lelkű nemes fejedelem, ki egykor Nagybritannia nagy királynője Erzsébettel Spanyolország nagyravágyásai ellen késznek mutatkozott a szövetségre, de az nem létesülhetett, mert egy orgyilkos valt az emberiséget megfosztó IV. Henriktől. Később, a franczia forradalom alatt szemléljük ezen törekvés megújítását. Talleyrand volt e törekvés indítója, lelke, fentartója. 1792-ben Chauvelin londoni követ, egy fiatal ember mellé neveztetvén titkárul, — ki egyébiránt a követségnek csak czimét viselé, helyette Talleyrand vivén a követség ügyeit — Londonban léte alatt egész erővel iparkodott, hogy Angolországot Francziaországgal a szövetségre, vagy legalább semlegességre bírja. De Pitt és az udvar nem viseltetének nagy hajlammal a forradalom iránt. A toryk őt hidegen fogadták, összeköttetésbe tette magát Sheridan és Fox-al, s a whig pártnál oly emlékeket hagyott hátra, melyek őt negyven év múlva biztos sikerrel vezethetők czélhoz. Tisztelet tehát Talleyrand nevének, már csak ez eszmeért is, mely feledteti velünk minden hibáit, ha vannak, mint francziának, államférfiúnak és embernek. És mi volt a törekvés meghiúsulásának oka ? Az angol aristokratia. A hűbéri rendszer Francziaországban megbukván, azt hive, hogy rá válságos sors várakozik. Mi történt később ? Talleyrand nagy eszméjét átadó Napoleonnak. Az első consul 1800-ban már így írt Angolország királyához : „Örökösnek kell e lenni a háborúnak, mely a világ négy részét nyolcz év óta pusztítja ? Nem létezik-e eszköz az egyetértésre? Európának két legfölvilágosultabb, s hatalmasb és erősb nemzete, mint ezt biztonsága és függetlensége kívánná, a hiú nagyság eszméinek föláldozhatja-e a kereskedelem áldását, a belső jóllétet és a családok boldogságát? Miért nem érzik, mikép a béke első szükség és első dicsőség ?“ Midőn az első consul, a francziák császára lett, 1805-ben hasonló hangon szólt Nagybritannia királyához : „A világ elég nagy, hogy két nemzet benne megélhessen, s az okosságnak van elég hatalma, hogy eszközöket találjon a kibékítésre, ha egyik s másik részről van hozzá akarat. A béke szívemnek vágya, de a háború soha sem akadályozó dicsőségemet. Kérem fölséged, ne utasítsa vissza azon szerencsét, hogy saját maga szerezze meg önmagának a békét.“ Napoleon, 1808-ban is megkisérte a brit kormány kibékítését,—de hasonlókép siker nélkül. A britt nép I. Napoleonban elnyomóját szemlélte; az aristocratia pedig azon eszmétől rettegett, hogy sorsa — mint fenebb megjegyeztük — a franczia aristocratiáé lesz, holott I. Napoleon nagyon megkülönbözteté a fölvilágosodott angol aristocratiát, mely ezer gyökérrel van a nép szívéhez csatolva, a hűbéres franczia aristocratiától, mely, hogy mikép volt nemzeti, a forradalom története eléggé mutatja. A szövetség e szerint csak egy későbbi idő számára lehetett fentartva. Lajos Fülöp trónra léptével,a két fejedelem közt szoros szövetség létesült, mint eddig valaha. A családi viszony és hasonló intézmények kedvezőknek látszottak annak megszilárdítására, és az orleanisták most is azt erősítik, hogy tulajdonkép ők voltak a franczia-angol szövetség kezdeményezői s létesítői. Mi a kezdeményezést illeti, ezt nem mondhatjuk; mi a létesítést illeti pedig, nem vagyunk annyira elfogultak, mikép a Lajos Fülöp alatti szövetséget egyébnek tartanék, családi összeköttetésnél, jóllehet nem tagadjuk, hogy a családi viszonyok nemzetek sorsának eldöntésében fontos szerepet játszanak, jóllehet azt sem tagadjuk, hogy Talleyrand, ki Londonban 40 év múlva ismét megjelent eszméjének létesítésére, föláldozó tevékenységet fejtett ki. Dicső látvány is vola az ősz diplomatát Nagybritannia királya előtt meghajolva, s igy szólva látni: „Síre, hajlott korom minden változásai, s mindazon különböző sorsfordulatok közt, melyekben, eseményekre nézve annyira gazdag negyven év alatt résztvettem, kívánságomat mi sem elégité ki annyira, mint azon választás, mi engemet e boldog tájra vezet. . . . A két ország közti köteléket a közös elvek még szorosabbá fűzik. Angolország mint Francziaország künn lemond a szomszéd nemzetek ügyébe avatkozás elvéről, s egy nagy nép által egyhangúlag szavazott királyság követe jól érzi magát a szabadság földén, a dicső Brunswick-ház utóda mellett.“ De még e nagy ember újólagos törekvéseit sem koronázta egészen kívánt süker. Mert a kedélyhajlamok mindkét nemzet részéről alig mentek át valami változáson. A valóságos angol-franczia nemzeti szövetség a fejedelmek, kormányok, s népek közt csak most létesült valósággal. A nemzeti gyűlölség, féltékenység és ellenségeskedés hajlamai csak most veszték el erejüket. A csatorna két partja közti választék csak most enyészett el, a két párt csak most ölelkezik össze, s a két nemzet kibékülése csak most szentesitteték, midőn Nagybritannia királynője I. Napoleon koporsójánál engesztelő áldozatot vitt a múltnak. Ez III. Napoleon és Victoria királynő, s azon államférfiak érdeme, s dicsősége, kik e két fejedelmet tanácsaikkal segítik. E szövetséghez nagy remények vannak csatolva, tán nagyobbak, mint minőket a szövetség kapcsai megbízhatnak. Mi nem leszünk nagyon vérmesek, ha azt hisszük, miszerint e szövetség nem maradand befolyás nélkül Francziaország s tán Európára is. E nézetben vannak az angol és franczia sajtó mélyebben gondolkodó emberei egyiránt. URHÁZY GYÖRGY. Bécs, aug. 31. (Tájékozás.) A német nemzeti párt, melynek mozgalmai újabb időben oly nagy figyelmet gerjesztenek, programmját csakugyan közzé tette. Azon városban, melytől a párt nevét vette (Gothában) Dietzel Gusztávtól, e párt egyik legmunkásabb tagjától e czím alatt „Egy német nemzeti párt alakulása — szükség a jelen európai krízisben“ egy röpirat jelent meg, mely az egész mozgalom természetére s czéljára nézve igen érdekes felvilágosításokat szolgáltat. Minthogy ezen röpirat tán nincs még a t. szerkesztőség kezei közt, nem lesz érdektelen, erről néhány sorral itt említést tenni. A jelen politikai mozgalom Németországban e szerint nem egyéb mint „kísérlet a martius előtti szabadelvű párt újjáalakítására, mely az 1848-ai események által két ellenséges, alkotmányos és radikál táborra oszlott.“ Dietzel maga is a demokratiai párthoz tartozván, jó példával előlmegy; kemény szavakkal sújtja a demokraták magoktartását, kik alattomban mozognak s forradalomra várnak, melynek az égből keilend alá hullania; megmutatja, miszerint a forradalmak nem rendes és szükséges tünemények, hanem csak akkor állanak be, ha minden erkölcsi eszköz ki van merítve. A radikál párt tehát az elérhetlenre várakozván, ezalatt az elérhetőt is elejti kezéből; maga gyönge, s az alkotmányos pártot is gyöngíti elválása által, míg mind a kettő egyesülten nagy fontosságú tényező volna Németország politikai életében. Nem következetlenség, ha az, aki többet kívánna, a körülményeknek engedve, kevesebbel beéri, hacsak olyanokhoz nem csatlakozik, kik nem szűkébb, hanem ellenkező politikai irányt követnek. Az irat sok logikai éllel van szerkesztve, s itt ott mélyen meggyőző erőt nem lehet tőle eltagadni. Hogy Németországban annál több hatása legyen, a nap kérdését, a keleti ügyet is tüzetesen tárgyalja, azt fejtegetvén, miszerint a keleti kérdésnek német mellékkérdése is van, melyet most könnyebben és szerencsésebben lehetne megoldani, mint hét évvel ezelőtt. A RÉGI JÓ TÁBLABIRÁK. Regény. Irta JÓKAY Mali. ELSŐ RÉSZ. Istencsapásai. Folytatás. *) Ifj. A gazda és vendégei. Krénfy ur meglepetve csóvált fejet erre a sajátságos üzenetre s midőn másodszor is fejére rántá paplanét, elgondold magában, hogy milyen sajátságos ur ez az Illés gróf, milyen jó volna ennek hosszas ideig házi gazdájának lenni. Ismét elaludt; de álmodni már nem ért rá, mert Jakab megint ott volt az ágynál és rángatta alóla a lepedőt. Krénfy ur izzadtan és ijedten riadt fel. — Mi kell ? mi baj ? mit akarsz ? Jakab tetőtül talpig fehérbe volt öltöztve, mert őt is az ágyából verték már fel, s nagyon fázott. — A brenóczi grófoktól van itt valaki. — Ereszd be! kiálta Krénfy ur, s vánkosai közé dörmögött egy teringettet. A pitvarnok megint beállt. — Tiszteli Llés gróf a tekintetes urat, küldjön neki egy üveg phosphorsaures hydrokali-sublimatot. — Mi a török csodát küldjék én a grófnak, he? — Egy üveg phosphorsaures hydrokali sublimatot. — Mi az ? Dürzsgyufa ? — Nem, bánom olyan szer, a mit ha az egerek lyukaiba töltenek, azok megfuladnak tőle. A gróf otthon feledte a magáét, azért kéret innen. — Hát azt gondolja a gróf, hogy én patikárius vagyok, vagy alchymista ? kiálta Krénfy úr apródonként dühbe hozva. • Lásd F. Napló 1642-dik számit. — Hát nincs, kérdé a komornyik. — Nincs. — Hm, hm. Azzal nagy hegetve elballagott a derék követ. Krénfy úr nem állható meg, hogy utána ne kiáltson. — Hallja! így megy ez maguknál minden éjjel? A pitvarnok hivatalos komolysággal mondá, hogy igen is így megy. Amint behúzta az ajtót maga után, Krénfy úr oda intette az ágyához Jakabot. — Tartsd ide a füledet. Jakab azt gondolta, hogy valamit súgnak neki s odatartá a fülét; Krénfy ur pedig megfogá azt két ujjával és jól megrángatta, hogy el ne felejtse, a mit mond neki. — Ha te énnekem reggel kilencz óráig akármiféle szenethozó embert bebocsátasz , hát én neked kétfelé hasitom a füledet. Jakab hüledezve futott ki a szobából s csak odakinn kezdett róla elmélkedni, hogy mit vétettek az ő fülei, a miért azoknak kell kiszenvedniök ? Krénfy ur legalább pihenhetett valahára. Egy darab ideig nem tudott ugyan a sok boszúság miatt elaludni, hanem azután elkezdte magában a kétszerkettőt végig sokszorozni, aminek tökéletesen az a hatása van, ami az ópiumnak, a hétszerhétnél már horkolt. Lehetett hajnali négy óra, mire harmadszor elhagyták alunni, hét órakor már szépen sütött be a felkelő nap az ablakredőnyök között. Mint tudva van, nincs kellemesebb a hajnali álomnál, megéneklik ezt a népköltők is, és méltán, ekkor jönnek a legkedvesebb álomlátások, ekkor nyeri vissza test és lélek különös tündéri erőkből tegnapi villanyosságát, egy órai hajnali álom édesebb az ébrenlét minden gyönyörűségeinél. Ezt az édességet, ezt a gyönyörűséget rabolta el Krénfy úrtól Jakab. Még csak akkor harangoztak a rorátéra, a midőn újólag rángatta valami dzsin Krénfy úr feje alatt a vánkost, és úgy tetszék neki, mintha álmában valami rém azt suttogná : „a brenóczi grófoktól vannak itt !“ — Mi kell már megint?— Mit költögetsz fel? Mondd hogy várjanak! Aluszom. Jakab kotródott. Krénfy úr szavait pedig a mellékszobában is lehetett hallani. És épen nagyon roszkor lármázott pedig, mert ezúttal nem a pitvarnok volt ott, hanem maguk a brenóczi grófok mind a ketten, kiktől Jakab úgy megijedt, hogy kiabáló urának daczára, tesséket mondott nekik s kinyitotta előttök a hálószobaajtót. Krénfy ur épen a botot kereste, melylyel Jakabot ellazsnakolja, midőn belépett hozzá István gróf. Most a haszonbérlő uron volt a megrettenés sora. — Oh ezer bocsánatot kérek! kiálta, észrevéve gyászos tévedését. Bocsánat méltóságos uram. Pardon ezerszer. Nem gondoltam. Egészen mást gondoltam. És a legőszintébb ijedelemmel iparkodott úgy, ahogy felöltözni váratlan látogatói előtt, ami természetesen ismét a legnagyobb zavarba hozta, s utoljára úgy belekeverte magát hálóköntösének zsinórjaiba, hogy ha Jakab nem könyörül rajta s rá nem ad holmit, megfogja magát öltözékeivel, mint a vad majom az enyves csizmákkal. — Én kérem nagyságodtól a bocsánatot! szólt finom hangon István gróf, kinek szokása volt minden embert egy fokkal feljebb czimezni az illetőnél : az árendását nagyságosnak, a kocsmárost tekintetesnek, a bérest kegyelmednek, a kit nem szeretett, kedves barátomnak. A kedves barát volt nála a legalábbvaló megtisztelés. — Bocsánat, hogy felkavartuk önt. Nem sejtettük, hogy háborítani fogjuk. Én már egy órával azelőtt felkeltem. Illés gróf pedig rendesen csak két órát szokott alulni naponként. Ajánlom nagyságodnak az én kedves barátomat, brenóczi gróf Maróth Illést. Krénfy úr először látta életében Illés grófot, de meg is nézte. Emlékezett rá, hogy valaha találkozott hasonló kifejezésű arczokkal, de nem jutott eszébe hol ? Valószínűleg valami viasz-kabinetben. Semmihez sem hasonlít Illés gróf tekintete annyira, mint ezekhez a merev, mozdulatlan szemű alakokhoz, amiknek meg van adva az élet színe, a szemek kéksége, és mégsem élnek; szemeiket az emberre szegezik és még sem látnak. Ugyanaz a viaszfény az arezon és homlokon, az a változatlan öntvényű szigor az elsimított vonásokban, az az üveg-viszfény a szemek előtt. Egész órákig el lehet rá nézni, anélkül, hogy arczvonásai megmozdulnának, hogy szemével egyet pillantana, hogy ajkain meglátszanék, miszerint valaminek örül, haragszik, vagy gúnyolódik. Mint azok a viaszképek ott a mutogatóknál. Krénfy úr fejében egy perezre az a gondolat is bukfenczet vetett, ha vájjon nem valami rendkívüli automatát hozott-e magával István gróf, a mivel őt rá akarja szedni. A gróf az ilyesekre sokat költött, s voltak neki önmozdonyai, a mik kártyáztak, trombitáltak, és zongoráztak. Vájjon ez nem onnét való-e ? (Folytatjuk.) Magyar könyvészet. 427. Magyar és Erdélyországi ó és uj kalendariom Krisztus urunk születése után 1856-ik esztendőre, mely 366 napokból álló szökő esztendő. Győrben Sauerwein Géza könyvnyomdájában. 8-rét. 64 lap. Ara fűzve 10 kr. pp. 428. Magyar és Erdélyországi uj és 6 kalendariom Krisztus urunk születése után 1856. szökő esztendőre, mely 366 napból áll. Komáromban, Szigler testvérek könyvnyomtató-intézetében. 8-rét. 64 lap. Ára fűzve 10 kr. pp. 529. Áts Benjámin. Hétfájdalmu b old. szűz Mária nyomait követőknek mennybevezetö arany koronája. Azaz: a mennyei fényességgel ragyogó Isten sz. anyjához ébresztő imádságos és énekes könyv, az ajtatos keresztény katholikus híveknek örök lelki üdvök elnyerésére, szerzette Áts Benjamin atya,sz. Ferenczrendi áldozár, pesti hitszónok és missionarius. Pesten, 1856. Kiadta Bucsánszky Alajos saját költségén. 4-rét 400 lap. Diszkiadás: 19 nagy és több kisebb fametszetes képpel, színekkel nyomatott fő czimlappal. Ára kötetlenül 1 frt. pp.