Pesti Napló, 1870. szeptember (21. évfolyam, 207-236. szám)
1870-09-01 / 207. szám
207. szám. Csütörtök, September 1. 1870. Szerkesztési iroda: Ferencziek-tere 7. szám. I. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal s Ferencziek-tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz , kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők. REGGELI KIADÁS. Előfizetési feltételek: Vidékre, postán, vagy helyben, házhoz hordva. Egész évre ... 22 frt. Félévre .... 11 frt. Negyedévre ... 6 „ 60 kr. Két hóra. ... 3 „ 70 kr. Egy hóra ... 1 „ 85 kr. 24 évi folyam. Hirdetmények dija: 9 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 9 ujkr. Bélyegdij külön 30 ujkr. Nyilttér: 5 hasábos petitsor 25 ujkr. PEST, AUGUSTUS 31. Histen tudja hányadszor,ma újólag fölmerült a hir, hogy congressus fogja a békefeltételeket megállapítani. A változott viszonyok szerint most már természetesen nem a Szajna partjain, hanem Európa új fővárosában, a legeslegújabb caesarismus fészkében , Berlinben ülésezne az. A legközelebbi első nagy csata után Oroszország fogja a küzdő feleknek a „netovább“-ot kiáltani, ő állitandja meg az iszonyú mészárlást s a már eddig is roppant vértenger árjait. A czél el lesz érve, a hadakozók egyike földre tiportatott s igy itt az ideje, hogy Európa a háború nehéz alapjától végre megszabadittassék, mert az, hogy Vilmos király végtelen légióinak élén végigsétált-e Páris boulevardjain vagy nem, s ott vagy másutt diktálja-e a békét, az mellékes kérdés. Az egész porosz érzelmű sajtó mindenütt és minden országban elterjedt hálózata ma már egyhangúlag kétségtelennek tartja, hogy valóban Vilmos fogja „diétáini“ a békét: Párisban-e, vagy Berlinben ? az egyre megy, s conditio sine qua non-t nem képez. Nem akarunk a csatatér jövendő eseményei felett vitatkozni. A szerencse az a két leány, mely ma ennek, holnap másnak karjai közé veti magát, mostanáig valóban elpártolt Napóleon császártól, régi kedvenczétől. Húsz éven, nem egy egész életen át kaczérkodott a császárral. Krim, Olaszország, három világrész barbár törzsei rettegve hirdeték dicsőségét s ma, midőn életének legnagyobb művéhez, az épület megkoronázásához kezdő, egy lépéssel a czél előtt elpártol tőle őrcsillaga, s egy hatvan éves pálya minden dicsősége, minden sikere inog és összeomlani készül a szerencsétlenség lidércznyomása alatt. Meglehet, hogy csakugyan összeomlik, hogy a napóleoni uralom lejátsza szerepének utolsó részét; tegyük fel azt is, bár nem valószínű, hogy Francziaország,eddig a világ babérkoszorús, legnagyobb katonai állama, fiatal szomszédjától lesz kénytelen kegyelmet koldulni. Mi lesz a véres játék vége? Mily békét állapítana meg az a berlini congressus, melyet épen a porosz lapok annyira perkorrestálnak ? Lesz-e általában eredménye, vagy pedig a localizált háborút egész Európára ki fogják terjeszteni ? Távol áll tőlünk, hogy Bismarck gróf s a porosz diplomatia genialitását csak legkevésbé is kétségbevonjuk. Az államművészet nagymesterét, Napóleont már akkor duplrázni tudta ő, midőn még hazája hadi ereje tetteinek nyomatékot nem adott volt. Azt azonban mégis alapos oknak van hinni, hogy mikor a poroszfranczia háborút előkészítő, nem volt tisztában a kötendő béke feltételei felöl. Mint Cromwell uralmának elején, az első győzelemkor, valószínűleg ő is azt mondá : „Még ne tudom, hogy mit akarok, csak azt tudom, hogy mit nem akarok.“ A háború elején valószínűleg ő sem gondolt egyébre, mint hogy az új német császárság elismerését s hadi kárpótlás fejében néhány millió tallért erőszakoljon ki Francziaországtól. A hadi szerencse váratlan fordulata azonban az ő étvágyát is meghozta, s ma oly követelményekkel áll elő, melyek épp oly komolyak,épp oly meglepők, mint a franczia fegyverek előre nem sejthető veresége. A német lapok általánosságban előre kitüntették a Poroszország által diktálandó béke feltételeit. Merültek fel itt oly kívánalmak, melyeket ha Francziaország még száz vezetett csata után is teljesítene, méltatlannak bizonyítaná magát azon rokonszenvre, melyet az európai nemzetek jó és rész napjaiban iránta tanusítottak. Ily föltétel lenne például az, hogy hajóhadát vagy annak egy részét a győző rendelkezésére bocsássa. A porosz chauvinisták bizonyosan kivánják ezt s miután Poroszország követeléseiben túlszerénységet soha sem mutatott, nem lehetetlen, hogy Vilmos király kísérleteket teend a jó alkalmat arra fölhasználni, hogy új birodalmának egyúttal tengeri haderőt is szerezzen. De Francziaország lételének jogosultságáról mondana le, ha ily gyalázatos föltételt valaha elfogadna. Nem sokkal fényesebb ugyan, de mégsem annyira lealázó a német lapok dhorusának követelése Elsass és Lothringia elvétele végett. Nem akarjuk a kérdés jogi oldalát vizsgálni. A „vér és vas“ jelszó uralmának idején a jog háttérbe szorul a hatalom előtt, s súlyának egész nyomásával csak az utóbbi esik az eldöntés serpenyőjébe. Hogy Bismarck gróf csakugyan meg akarja támadni Francziaország területi épségét, az a berlini hivatalos lap többszörös nyilatkozatából kétségtelen. Én ez ama mozzanat, mely egész Európát fölhatalmazza, hogy a vitás kérdés eldöntésében ő is részt vehessen. Hogy mennyi hadi sarczot fizet Francziaország — az a világbéke szempontjából egészen közönyös. De Európa joggal követelheti, hogy oly béke ne köttessék, mely a jövendő háborúnak csiráit rejti magában. Poroszország egy félszázados béke alatt oly óriási erőt gyűjtött össze magának, melynélfogva tehetségében áll egymásután is öt-hat nagy háborút viselni. Európa többi államai azalatt sokszor, sok helyt vérzettek; a hadiláb állandósítása a végkimerülés, a szükségképeni tönkretétellel egyenlő. Európa békéje sürgetőleg követeli Francziaország jelen területi épségének fentartását. A netaláni congressus — bárhol ülésezzen is — a béke egyik alapfeltételéül fogja kitűzni azt. Ezért ellenzik a porosz lapok a congressust, s felszólalásaik czélja, iránya mindenki előtt világos. Hogy Bismarck miként fog elbánni a diplomatia egyhangú követelésével, oly kérdés, melyre a feleletet csak találgatnunk lehet. De ha a neutrális hatalmak minden közbeszólását úgy félvállról ignorálhatni vélné, ha oly békét akarna stipulálni, mely a jövendő háború szük-ségképein csíráit magában rejti, beállt az az eshetőség, mely nem egy államot a legkomolyabban fog figyelmeztetni arra, hogy ma vagy holnap nézzen-e szemben a válsággal ? A hatalmak solidaritása, a diplomatia erélyében nem igen bízunk, de azokat, kiket e kérdés közvetlenül érdekel, azokat a válság remélhetőleg már kész erőteljes és tekintetbevételt parancsoló elhatározásokkal fogja találni! Pest, pig. 31. „Búzalynál a ’ 12-dik vadász-ezred, tönkre tétetett,“ ez ama sürgöny, mely a franczia sereg működése felett lebegő ködöt némileg oszlatja, és a sok egymással ellentmondásban levő tudósításokra kellő fényt vet. A 12-ik vadász-ezred Bazaine seregéhez tartozott, és Bazancy a montmedi-rheimsi országúttól délre a Maas és az Aire közti magaslatokon fekszik. Ha tehát a vadász-ezred a gravelotte-i csata után valami véletlen által nem szakadt el seregétől, — mi alig tehető fel — akkor világos, hogy Bazaine-nak mégis sikerült Metztől északra vonulhatni, és hogy most Sedanból és Meziéres-ből kiindulva, Rethel felé tart, mialatt a 12-ik vadászezred a sereg menetoszlopainak oldalvédésére kiküldött csapatok közé tartozott. E feltevés valószínűsége mellett szól ama sürgöny is, mely szerint Mac-Mahon tegnap Rethel és Meziéres közt állott volna, miután igen természetes, hogy Mac-Mahon néhány napi menetre Bazaine elé siet, hogy a két seregnek öszpontosítása annál biztosabban eszközöltethessék. Valószínütlen ellenben az „Indépendance Reige“ által közlött hír, hogy 29-én Mac-Mahon főhadiszállása Sedanban lett volna. Ez physikai lehetetlenség. Mac- Mahon serege 24-én még Epernay és Chalons közt állott, következőleg 29-én tehát 5 nap alatt nem juthatott a 19 mértföldnyi távolságra fekvő Sedanhoz. De a physical lehetetlenségen kívül még hadászati szempontból tekintve is a kérdést, absurdumnak látszik, hogy egy sereg önkényt oly helyzetbe vezettessék, melyben keveset árthat az ellenségnek, és balesetben könnyen belga területre szoríttathatnék, hol a belga sereg, fegyveres semlegességénél fogva, kénytelen lenne azt ellensége gyanánt fogadni. Lehetséges azonban, hogy ama főhadiszállás, melynek Sedanban lételét jelezte, Bazaine-é volt. Ez legalább a buzancy-i ütközettel teljes öszhangzásban lenne. Érdekes még ama hír is, hogy a poroszok csak f. hó 29-én érkeztek Mouzonba, miből tisztán látható, hogy csak most kezdődnek az Ardennes-kbe nyomulások , tehát Bazaine-nek elég ideje volt azokon keresztül Mac - Mahonnal érintkezésbe lépni. Mindezeknek összevetése után talán nem csalódunk, ha azt állítjuk, hogy a franczia működő sereg most az Aisnevölgyben egyesül, hogy ott a német seregnek Páris felé való működési vonalát fenyegetve, oldalállást foglaljon el. A „Pesti Napló“ tározója: Párisi rajzok. (Az aug. 28-diki párisi lapokból.) A barriére-ek csavargói és a boulevardok csavargónői két nap óta zavarban vannak. A rendőrség kegyetlenül fogdossa őket. Az első hálóvetés tegnapelőtt éjjel több, mint ezerötszáz egyént szolgáltatott be a prefecturához, és a vadászat éjről-éjre fog folytattatni, lakásról-lakásra, lebujból-lebujba, addig, míg Páris egészen kitisztítva nem lesz. Trochu tábornok felszólította a rendőrfőnököt, hogy távolitana el Párisból „mindkét nembeli minden egyént, melyek egy előrehaladt civilisatiótól elválaszthatlan vétkek után élnek.“ Látják önök, ez hova fog minket vezetni! Mivel az éjjeli vendéglők nem látszanak elég biztos menedéket nyújtani, sok nő elszánta magát a kocsiban tölteni az éjt. Trochu tábornok rendelete nem tréfa ám! Minden egyén, ki határozott lakást és tisztességes keresetmódot kimutatni nem tud, Párisból kiüzetik. Az idegenek kiüzettek Francziaországból. Ez a „haszontalan erők“ elméletének szigorú kivitele. * Tegnap este látni kellett a Harlay-utczát! A szó teljes értelmében zsúfolásig megtelt elfogott egyénekkel, kiknek mindegyike, férfi, nő mellett egyaránt egy városi katona állott. Nem 1 - hét bizarrabbat képzelni, mint az itt előtűnt ellentéteket: a rongy érintkezett a selyemmel, a blouse a fekete öltözettel, és az egész rendőri egyenruhákkal átszőve. Ezernél több ember volt itt egy helyen öszszeszorítva, és lármázott, tiltakozott, énekelt és káromkodott. A nők többségben voltak. Ezen emberi halastó kettős sor városi katona által volt szegélyezve. A városi katonák háta mögött ezen „hölgyek“ barátai állottak, és titokban, jelek által társalogtak velük. Ez érdekes, de gyalázatos volt. E zsibongáson egy kiáltás uralkodott: „Ez tévedés, mi nem vagyunk poroszok! Éljen Francziaország!“ És e hitvallás kíséretéül időnkint a „Marseillaise“-t kezdték dalolni. E zaj közepette a városi katonák mozdulatlanul álltak, némán és unatkozva. * Az előleges satistikai számítások szerint húszezerre tétetik a foglalkozásnélküli egyének száma, kiktől Párist, meg kell tisztítani. Mily veszteség lesz ez! És mennyire szükségünk volt reájuk! A tegnap elfogottak között négy egyén volt, kiknél compromittáló papírokat találtak, és kik talán szaporítani fogják a haditanács clienseit. Körülbelül bizonyos, hogy ezek porosz kémek. * Mialatt a rendőrség ilyformán a főváros kitisztításával foglalkozott, a közönség a Champs Elisées-ben megint ítélőszéket tartott a porosz szemtelenségek felett, melyeket nem kellett volna Párisban oly sokáig tűrni. Mit keresnek itt ezek a poroszok,kik minket gyaláznak és kihínak ? Poroszország minden erős embert fegyverre szólított. Azok, kik külföldön maradnak, nem lehetnek mások, mint vagy szökevények, vagy kémek. Ezekkel végezni kell. Tegnap este tehát a Meyerbeer kávéházban egy mozgó nemzetőr megivott egy korsó Bőrt; mikor fizeti, azt mondja: — Ez talán az utolsó pohár. Holnap reggel elindulunk, és a poroszoknak fel fogjuk tálalni a levest. A kávés, egy badeni, mint mondják, meghallja azt, és így felel reá: — Azért nem érdemes fáradniok, mielőtt önök elindulnának, a poroszok itt lesznek, és én holnaptól kezdve folytonosan negyven személyrevaló ebédet fogok készen tartani számukra. Önök innen is láthatják, mi vége lett a dolognak ! Mielőtt bevégezte volna beszédét, letörhették, lábbal taposták, és a városi katonák közbenjötte nélkül alkalmasint életével lakott volna durva henczegéséért. Quousque tandem! ...* A haditanács csak hétfőn fogja a vilettei lázadók perét ismét elővenni. A harmadik csoport vádlott között a „Libre pensée“ két szerkesztője is van, Louvet és Eudes urak. Arról vádoltatnak, hogy ők vezették vagy idézték elő az aug. 14-ki támadást. Kedden négy porosz kémet fognak elítélni. Azt mondják, hogy e kémek között egy nő is van. Annál roszabb neki ! A haditanácsok nem ismernek nemi különbséget. * Hadd álljon itt egy regényes részlet az utóbbi ütközetekből, melyet a „Figaro“ közöl . A saumonsi ütközet után elég komikus eset adta elő magát egy vastag porosz kapitány elfogatása alkalmából, kit egy fiatal tiszt erélyesen védett, de azután azzal együtt fogságba került. A kapitánynál néhány levelet és egy medaillont találtak, mely egy kellemes nyílt arczú szőke nő fényképét tartalmazta. Mikor a fiatal tisztet motozták, egy gazdag kerettel ellátott női arczképet vettek el tőle. Összehasonlíttatván a két női arczkép, kitűnt, hogy azok egy nőt képviselnek. A franczia tiszt, ki valamit sejtett, nem szólt semmit a kapitánynak, ki ugyanazon börtönbe kívánt menni fiatal barátjával és nem is álmodta, hogy nem először osztozkodik most vele egy sorsban. * Néhány nap óta ostromolják a lapokat a sok levéllel. Valamennyi, jól megjegyzendő a háborúra vonatkozik. Azok, melyek hasznos eszméket tartalmaznak, illetékes helyre küldetnek. Némelyek különös anomáliákat jelentenek. Igaz-e például, hogy a 14. sorezred egy katonáját Corsicába küldték, hogy ott az 55. ezred egyenruháját vegye magára, csak más gombot kellett volna neki adni : ez megérte az utat ? Ez a gombcsere mindenesetre igen sokba kerül. Talán jobb lett volna a közigazgatási eljárást megváltoztatni. Lerét úr oly adatokat közöl Douay Iánok haláláról, melyek a „Constitutionnel“ elbeszélését, midőn bővebben kifejtik, megerősítik. A többi között egy igen jellemző részletet közöl. Mint minden tábornok, Douay tábornok is sokkal inkább gondolt Poroszország megtámadására, mint Alsace védelmére, és a franczia sereg tisztán védelmi állásának váratlan meghosszabbítása kissé későn éreztette vele a szükséget, hogy a tartományt jól kell ismerni. A csata előtt való napon még topographiai felvilágosításokat és egy térképet kért Hepp úrtól. Azért a poroszok, kik sokat gondolkoznak és írnak, nagyon csodálkoztak, mikor nálunk semmit sem találtak, mi hasonló foglalkozásról tanúskodott volna. Táborkari főnökük elkérte a tábornok tábori naplóját, és mikor azt felelték neki, hogy semmi ehhez hasonló nem létezik, azt mondta: „Lehetetlen, hogy önök igazat mondjanak.“ A valóság az, hogy a tábornoknál csak két magánlevél, néhány kulcs és tárczája találtatott.* A Weissenburgnál hősileg elesett Douay fivére, Douay Felix tábornok, ezer baj után egyesült Mac-Mahonnal, de utazását egy igen drámai esemény jelöli, melyet Jeannerodur beszél el a „Temps“-ban. A poroszok Blesmesbe érve, azon régi fogással éltek, hogy elfoglalták a távírdát és hamis sürgönyöket küldtek,melyeknek czéljuk volt: az ellenséget tőrbe csalni. Tudván azt, hogy Douay a környéken tartózkodik, egy sürgönyt küldenek neki, a franczia tábori kar egyik főnökének nevével aláírva, és a legnagyobb gyorsasággal küldendő csapatokat kérnek. Természetesen, a sürgöny hitelre talált, és azonnal egy egész hadosztály szállíttatik a vagonokba. A vonatok néhány száz méternyi távolságban követik egymást. Nem tudom, az első vonat ki által értesíttetett, de egyszerre oly helyre ért, hol 500 métre hoszszaságban a sínek fel voltak szedve. Épen csak annyi idő volt, hogy a gőzt megfordíthatták; az ellenség a hegyek között elrejtve, már néhány golyót küldött rájuk, melyek azonban szerencsére meg nem szakították a vaggonokat összekötő lánczokat. Láthatják önök, hogy ezek majd szépen jártak. A német seregek ezáltal igen kényelmetlen helyzetbe jöhetnek. Hátuk mögött Metz, jobboldalukban a franczia működő sereg, mely a soissons-i erődített táborban hatalmas támpontot biz ; arczukban pedig az erődített Páris oly helyzetbe hozhatja még a német seregeket, hogy még az utolsó honvédüket is tűzbe kell vinniük, ha e háborút szerencsésen akarják befejezni. KÁPOLNAI. A cseh országgyűlés Aug. 30-dikán, az összes képviselők jelenlétében nyittatott meg, mi a csehek részéről kezdetben igen kétségesnek látszott, de a részvétel oly fentartások mellett történt, melyek annak jelentőségét nagyon alászállitják. Az elnöki megnyitó beszéd után a nagybirtok képviselői (számra 61-en) megnyiták 1861. ápril 5-diki nyilatkozatukat, melyben nyilvánítják, hogy az országgyűlésen való megjelenésükből semmi prejudiálás ne vonassák Csehország jogai és igazaira, s hogy esküjök nem jelent mást, mint „hogy rendületlen hűséggel viseltetnek a törvényes császár és király iránt, s a tényleg fennálló törvények iránt azon engedelmességet fogják tanúsítani, melyre minden állampolgár lelkiismeretében kötelezve van.“ Erre azután felolvasásra került az öszszes cseh képviselők nyilatkozata, melyben tudatják, hogy a declaratió minden alapelvéhez ragaszkodnak , de mégis ő felsége felhívásának engedve, megjelennek az országgyűlésen, hogy a császári üzenetet meghallják, s a kölcsönös kiegyezés elől ne zárják az utat. E kölcsönös kiegyezkedés módozatai a cseh és német párt között ma ténylegesen megindíttatott tárgyalásokon állapíttatnának meg, melyekről azonban minden előleges tájékoztatás hiányzik, hacsak a cseh lapoknak már esti lapunkban is érintett kifakadásait annak nem veszszük. Ha ezeket tekintjük, úgy valóban igen kétes a siker iránti minden remény. Dr. Bielsky orsz. elnök bécsi útjából azon meggyőződést hozta magával, hogy a kormánykörökben előbb a birod. tanácsban való megjelenést követelik, s csak azután hajlandók a cseheknek adandó engedményeket specificálni, a declaránsok táborában pedig épen az ellenkező óhajok és nézetáramlatok bírván túlsúlylyal, megeredt a journalistikai hajrá, s ahelyett, hogy a higgadt megfontolás és józan tapintat hangjait hallanék, a legfokozottabb animositás jeleivel találkozunk a lapokban. Sivár, kietlen látvány, — de a csehek és osztrákokra nézve egyaránt. A csehek megtanulhatták volna tőlünk, hogy nem nagypolitikai bölcseségre mutat, ha valaki a kritikus pillanatokat akarja a politikai árverésekre felhasználni. Ilyesmi csak az elkeseredést növelheti, s nem teremheti meg soha sem azt a béna fidesz , mely végre is minden kiegyezésnek egyik első rendű feltétele. A csehekre nézve aligha fog megújulni az a kecsegtető alkalom,mely előtt ma állanak. Fel tudják-e használni a pillanat jó előnyeit, vagy nem politikai belátásuktól függ, s csak arra kívánnák őket figyelmeztetni, hogy bármit tesznek, alighanem véglegesen döntik el sorsukat. Ezen kívül még csak azon egy figyelmeztetésünk volna, hogy minket szintúgy mint kormányférfiainkat hagynak ki a játékból. Ha nem hisznek az ismételt biztosításoknak, higgyenek az érdekek parancsolatjainak , melyek azt diktálják elénk, hogy az osztrák zavaroktól, amennyire lehet, távol tartsuk magunkat. Ausztria consolidálása annyiben közvetlenül s a legközelebbről érdekel minket, amennyiben azt a dualismus szükségképen magával hozza. Tiltakoznunk kellene minden elv kísérlet ellen, mely ezt megingathatná. De különben a részletes eljárási mód előttünk teljesen közönyös, s csak örvendeni tudnánk, ha sikerülne e körön belül oly módszert feltalálni, melyről a declaránsok is elmondhatnák , hogy kielégíti programmjukat. A feudálisokkal nem rokonszenvezhetünk ugyan, ha azokat történetesen cseheknek hívják is, de kormányunknak ezek aligha okoznak fejtörést, hisz elég gondot adhatnak neki a saját feudálisai. A „Pokrok“-nak esti lapunkban említett czikke gr. Andrássy ellen a következőket tartalmazza : A cseh ügy állásáról értekezvén, constatálja a teljesen megbízható kutforrásból vett tudósítást, hogy a bécsi udvari párt, Albrecht főherczeggel élén, a csehekkeli kiegyezést sürgeti, mit ugyancsak dynastikus érdekekből tesz, de törekvése ezúttal a cseh nemzet érdekével öszszevág; fölhozza azután, hogy valahányszor hire jár, hogy Bécsben hajlandók a cseh ellenzéknek engedményeket tenni, mindannyiszor hozzáadatik az is, hogy a magyar kormány kézzel-lábbal ellenzi a dolgot, azután pedig ugyanannyiszor azt hirdetik a magyar félhivatalos lapok, hogy Andrássynak esze ágában sincs Cislajthánia ügyeibe avatkozni. Ezt most is várhatjuk, azonban mire való ez a takargatás! Honnan veszik a magyarok a jogot, hogy nekünk törvényt szabjanak s közjogunk felett rendelkezzenek ? A pragmatica sanctió, melyet a magyarok a kiegyezés alapjául elfogadtak, sehol sem rendeli azt, hogy a cseh királyság alárendeltje legyen a magyar királyságnak, és sehol sem olvassuk benne azt, hogy Csehország törvényes trónörökösének jogai átszállanának a magyar minisztérium elnökére. Andrássy vagy hagyjon föl minden beavatkozással a cseh ügyekbe és a Cseh trónörökös jogaiba, vagy tudassa velünk legalább hivatalosan, ő, ki segédkezet nyújtott Ferencz József császárt a magyar tróntól megosztottnak nyilvánítani, hogy 1867 ben ugyanezt a császárt elkergette a cseh trónról, s magát ültette helyébe reá. Kíváncsiságunkat e részben könnyen beláthatják különösen a magyarok, kik maguk oly féltékenyen jártak el Vik Ferdinánd abdicálásának formalitásai körül. A magyar kormánynyal a cislajbániai kormány a cseh ellenzékkel szemben karöltve jár. Fölfogjuk a dolgot és örömest hiszszük, mert hiszen a jelenlegi cislajbániai kormány csak Giakra politikájának lenyomata. Azért nem is lenne okos: a jelenlegi kormányhoz valami vérmes reményeket kötni, mintha kiszabadulásunk a cislajthanismus alól már közel volna. Sőt ez annál nagyobb óvatosságot tesz részünkről szükségessé, mert csak egy egyetlen ballépés tőlünk, s Bécsben mindjárt fogják tudni, hogy mit tegyenek.