Pesti Napló, 1871. február (22. évfolyam, 26-48. szám)
1871-02-01 / 26. szám
26. szám. Szerkesztési iroda: ferencziek tere 7. szám. I. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Szerda, február 1. 1871. Kiadóhivatal: Ferencziek tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz , kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők. REGGELI KIADÁS: 22. évi folyami Hirdetmények dija: Előfizetési föltételek: Vidékre, postán, vagy helyben, házhoz hordva. Egész évre ... 22 írt. Félévre . . . . 11 írt. Negyedévre ... 6 „ 60 kr. Két hóra .... 1 . 70 kr. Egy hóra ... 1 „ 85 kr 9 hasábos petitsor egyszeri hírdetésnél 9 njkr. Bélyegdij külön 80 njkr. Nyilttér: 6 hasábos petítsor 25 njkr. PEST, JANUAR 31. Pária capitulatiójával, melynek hatásait Bourbaki hadainak ugyanakkor történt semleges területre lépése még érezhetőbbé tette, Francziaország helyzete hadászati szempontból is lényeges átalakulást szenvedett. Soha sem vettük ugyan szószerinti értelmükben azon közleményeket, melyek a franczia fővárosban levő fegyveres sereg számát félmillióra tették, de a lefolyt események után kétségtelen, hogy legalább negyed millió harczos állt Pária bástyái mögött, s kétszázezer porosz katonát tartott magához kötve, kiknek legalább fele része ezután a vidéki seregek ellen küldhető. A keleti csatatéren Bourbaki sergeinek váratlan capitulatiója ismét jelentékeny ellenséges haderőket szabadított fel. Ki fogja franczia részről ezen óriási tömegek útját állani ? Ki fogja meggátolni, hogy délen a középtenger s a piranei hegyláncig, nyugaton pedig az atlanti óceánig ne hatoljanak, vészt és pusztítást szórva mindenfelé? Chancy és Faidherbe megtizedelt s talán demoralizált csapatai képezik a megmaradt franczia véderőt, azonban nehéz feltenni, hogy jövő harczai az eddigieknél sikeresebbek lennének, midőn sokkal csekélyebb ellenséges sereg állt vele szemben, mint az leszen, mely megsemmisítését a fegyverszünet után bizonyosan meg fogja kisérteni. A katonai szempontok tehát mindenesetre azt tanácsolják a franczia nemzetnek, hogy tegye le kardját s nyugodjék bele a tények alakulásába, bármily szomorú legyen is az reá nézve. És itt nem hozható föl azon kifogás, hogy a jelen helyzetnél Sedan után Francziaország sokkal szomorúbb katonai állapotban volt. Francziaországnak akkor még megvolt Párisa s ez mint az események bebizonyiták, többet ért az egész császári hadseregnél, melyet a németek császárostól, vezérestől, mindenestől egy hó folyamában elfogtak vagy ártalmatlanná tettek, míg maga Páris öt hónapon át daczolt, példátlan erőfeszítéseikkel. Van még egy más körülmény is. Sedan után a franczia nemzet, csak a császárságot és nem magát hitte legyőzöttnek. Fegyvert ragadott, páratlan lelkesedéssel s igaz ügyének győzelmébe vetett bizalommal rohant a harczba. A siker azonban állandóan hűtlen volt hozzá. Az öt hó alatti sorscsapások megrenditék hitét, a lelkesedés elszállott s csüggedésnek, félelemnek engedett helyet, így a mai helyzet alapjaiban különbözik a Sedan utánitól, s ma valóban positivitással állíthatni, hogy a háború továbbfolytatása Francziaországnak csak új nyomort, új bajokat hozna, consolidatióját évtizedekre lehetetlenné tenné, s végül a mostaniaknál még súlyosabb feltételek alatt kényszerülne békét kötni. A nemzeti védelem kormánya politikai belátásának és általában életképességének új bizonyítékát adta, midőn ily szempontokból fogta fel az ország helyzetét s a capitulationális alkudozásokkal egy időben megkezdé vagy talán be is fejezte a békepraeliminarék fölötti tárgyalásokat. És épen e mozzanat az, mely kétségtelenné teszi, hogy a köztársasági államforma jelen mérsékelt irányával Francziaországban csakugyan életképességgel bír, s ha a legközelebbi események mégis megbuktatnák azt, bátran föltehetjük, hogy annak oka nem a köztársaság s a franczia nemzeti jellemvonás közt való áthidalhatlan érvényben, hanem egyedül a netalán uralomra vergődő pártok élhetetlenségében keresendő. A jelen férfiak kezében és vezetése alatt kétségkívül képes lenne az ország belső nyugalmát és reconstruálását biztosítani. A köztársaságot a terület-átengedés ténye bizonyos ódiummal fogja ugyan terhelni, de nem szabad felednünk, hogy minden más kormányforma nemcsak az ország integritását, hanem a nemzeti becsületet is feláldozta volna. Anyagi siker nem koronázta ugyan a köztársaság öt havi harczát, de ezen harcz mégis egész más világot vet a franczia népjellemre, mint a császárság légióinak küzdelme. Itt a tehetetlenség, demoralisatió, erkölcsi elfajulás, ott a legszebb polgárerények egész sora nyilatkozott. Ha tehát a Bordeauxban összeülendő nemzetgyűlés helyesen akarja világtörténelmi feladatát megoldani, úgy nem a háború továbbfolytatásának, hanem a jelen kormány álláspontjának elfogadására kell irányoznia törekvéseit. Ami a harczok viharában elveszett,azt egy helyesen kiaknázott tartós béke más alakban százszorosan visszaadhatja. A Constituante hivatását elsősorban a béke megvalósítása, s ezzel együtt az életképesnek bizonyult köztársasági államforma állandósítása s létesének tartós biztosítása képezi. A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. „Két jó barát.“ (Dráma 3 felvonásban, irta b. Jósika Kálmán. Először adatott a nem*, színházban jan. 30.) A nemzeti színház nem oly bőkezű újdonságokban, hogy egy-egy első előadás, irodalmunk nem oly dús talaj, hogy egy eredeti mű ne volna esemény, ha ugyan a mai időben egy dráma — a színpadon eseménynek nevezhető. Jósika új darabjának cselekvényét részletesebben kell ismertetnünk, miután e tisztán színpadi mű nem a jelennek festésére, hanem a cselekvény érdekességére, a helyzetek hatásos voltára fekteti a fősúlyt. Belmont Maxime báró és Verrier Caezár vicomte jó barátok. Mindkettő főrangú bár, de szegény. Maxime művészetekkel , kivált szobrászattal foglalkozik. Minden segédforrásukból kifogyván, az utolsó 4000 frankot, melyet Caezár örökségben kap, megosztják egymás között és Caezár a maga részén kiköltözik Amerikába, hol mint munkás ember végre meggazdagszik. Maxime ezalatt itthon szerelmeskedik és kártyázik. Munka helyett Badenben törekszik vagyont szerezni, hogy Berdan Valeria kezét megnyerhesse, kinek anyja csak azon feltétel alatt kész leányát hozzá nőül adni, ha legalább 200,000 franknyi vagyonnal bír. A zöld asztalnál nem mosolyogván rá a szerencse, kénytelen La Fivre grófné leányának Clémencenak (ki különben unokatestvére) közbenjárása által 10,000 frankot kölcsön kérni, hogy Valeriet világgá követhesse, — mert a leányt édesanyja Párisból elviszi, Olaszország égaljától remélve gyógyulást a szerelmes leány szívére. Ezalatt Maxime levelet kap Clémencetól, melyben kéri, térne vissza Páriába, s fizetné meg a 10,000 frankot, melyért ő — Clémence — állt jót, különben nevét szóbeszédnek teszi ki a világ előtt. Maxime, ki Valériet hiába kérte, hogy hagyja el anyját s kövesse őt — ki egyszerre a leányt el is veszté szem elől — bánatos szívvel Párisba jön s ott meghalva Clémence áldozatkészségétől, e nőt elveszi. Hat héttel ez esemény után kezdődik a darab. Caezár visszatért Amerikából s fölfedezi, hogy Maximéhoz irt leveleit, melyeket La Fivre grófné czíme alatt küldött Párisba, melyekbe 30,000 frankot zárt barátja számára — a grófné elsikkasztá. Kisült továbbá, hogy Clémence csak azért véteté el magát, hogy hírnevét a világ előtt megmentse, miután az Du Bis herczeg által, ki neki előbb udvarolt, később azonban hozományát kéréseivé, elhagyta volt — a világ szemében szenvedett Maxime ebből csak azt tudja meg, hogy neje nem szereti s csak érdekből véteté el magát. Házában mindenki lenézi, a világ azzal vádolja, hogy Clemencet pénzéért vette el stb. Ekkor tér meg Párisba Berdan Valerie. Caezar meg akarja barátját Clémencetől szabadítani s Valerie kezével boldogítani. Mily után véli ezt kieszközölhetni — nem tudni meg, miután elválásról s uj házasságról a vallásos Valerie hallani nem akar, hiszen ő anyját sem merte szerelméért feláldozni. Ő nem „remélhet ott boldogságot, hol a becsület hiányzik.“ Azonban az események Caezár szándékait megelőzik. Clémence, a két barátot el akarván választani, elhiteti Maximéval, hogy Caezár aki hajdan udvarolt Valerienek, de szerelméről barátjáért lemondott — most is szereti a leányt Ezért Maxime — felingerelve Valerie hidegsége által — Caezárt kihívja. Meg akarja ölni s mégis éjjel elmegy Valeriehoz, hogy még egyszer — szökésre bírja. Miután e terve nem sikerül — feláldozza magát és beleszalad Caezár tőrébe. Halála előtt megtudja, hogy csalódott, hogy Caezár nem csalta meg és Valerie szerette. E mű négy jelleme küzd itt egymással, melyek közül Caezár és Valerie rokonszenvesek és sikerülten is vázolják, holott Maxime és Clémence Hamaz gyámoltalansága, ez utóbbi meztelen ridegsége miatt, melegen nem érdekelnek. Legnagyobb baj ez Maximénál, kinek — mint a mű hősének — rokonszenvet vagy érdeket kellene költeni. A szerző benne a körülmények áldozatát kívánta rajzolni, de ő csak saját fogyatkozásainak esik áldozatul. Vagyontalan főrangú, ki szegényül nem tud megélni, fellengző elme, ki az élet anyagi oldalával nem tud kibékülni, dilettáns művész, ki valódi tehetség nélkül szűkölködvén, mint szobrász sem képes eredményeket felmutatni. Hogy Clémence hálójába kerül, ez még nem rövidlátás, s e kezdet mellett még válhatnék belőle drámai alak, de hogy Clémencenek, kiről tudja, hogy rászedte volt először — másodszor inkább hiszen, mint barátjának, ez már rövidlátás. Itt a szerzőnek sokkal bonyolultabb, kikerülhetlenebb eszközökkel kellett volna hősét a körülményekbe kényszeríteni, úgy látszik, a szerző is érezte darabja e gyöngéjét, s azzal vélt hősen segíteni, hogy őt a H-ik felvonásban szenvedélye által elvakított, önkivületes állapotba helyezvén , fogékonynyá tette Clémence egyszerű s kezdetleges cselfogása iránt is. (Ez önkivületességet Feleky játékában nem vettük észre.) De ezért nem ért Ennek a Maximénak tetteit értjük ugyan, de ez a Maxime nem érdekes alak. Akivel ily könnyen lehet játszani, az nem színpadi hős. Ha Jósika K. jellemdarabot ír, ha hősének egész bensőjét előttünk feltárja, ha oly izzó vulkánba láttat, minő Othello keble — megfoghatjuk, hogy a legegyszerűbb csel, pl. egy zsebkendő elegendő ezt a világot sarkaiból kiforgatni. De ő helyzetdarabot irt, hősének lelkületébe alig láthatunk — mert csak vázlatos könnyedséggel illan el a lelki problémák megfejtése fölött — s azért ezt a hőst leleményesen kigondolt, ellenállhatlan körülmények összetorlódó hatalma alatt kell eldőlni látnunk, hogy vázzá ne fajuljon. Maxime Caezárnak, ki érette szerelmét feláldozta, ki „anyjaként“ gédelgeté, ki Amerikából pénzzel tartogatá ,ki megtér,hogy vele vagyonát felezze, ki őt nejének hitványságáról felvilágosítja, s maga ajánlkozik őt boldoggá tenni, — nem hisz, hanem Clémencenak, kiről tudja, hogy nem szereti, hogy rászedte — e nőnek, ki sikkasztással jutott az oltárhoz — néhány szava elégséges, hogy barátját kész legyen megölni. A szerző vázlatos jellemrajzát okolhatjuk, ha Maxime végső feláldozása is megfejtetlen talány marad. „Meg fogom gyilkolni“, e szavakkal távozik Valerietől, s midőn vele újra találkozunk, homályos ábrándot hallunk tőle az önfeláldozásról. Ez ábrándozás után pedig meghal. Hol van e két lélekállapot áthidalva ? Egy megfejtő szót keresünk, hogy ezt a Maximeot megértsük, ki a 3-ik felvonásban a II. felvonásbelinek egyenes ellentéte, mert most megbocsát Clémencenak s meghal azért a barátért, kiről még azt hiszi, hogy megcsalta, azért a lányért, ki — hite szerint Caezárt szereti. A II-ikban önző,a III-ikban az önzetlen Clémence jelleme már érthető, de kietlen, sivár. Kopár lélek, ki ravasz módon férjhez jut, csak azért, hogy a világ ne gúnyolja. Aztán azt állítja ugyan magáról, hogy Maximeot házassága óta szereti, de ezt el nem hiszszük róla, ki eltűri, hogy férjével saját házában oly méltatlanul bánjanak, és midőn Maxime párbajra készül, felkiált diadalérzettel: „Győztem!“ Végül pedig a kétségbeesett Valerienek, ki Maximeot megmenteni siet hozzá — csak ezt feleli: „Nem minden párbaj végződik halállal.“ Lelketlen, érdekbaj hász, hideg lény ez a Clémence s a darab egyik fogyatkozása, hogy e nőt egy érzelem sem nemesíti, hogy az életből azon siváran ment át darabjába. Annál vigasztalóbb jelenség Valerie és Caezár, a szívesen ismerjük el szerző ügyességét e két jellemrajzában , bár Valerie vázlatába is egy hamis vonás tévedt. Az a vallásos, szigorú, erkölcsös, nemes Valerie nem lehet az a Valerie, kiről La Fivre grófné mondja, hogy Clémence kénytelen volt tőle „csípős megjegyzéseket szenvedni Du Bis esete miatt.“ Ezt a vonást, mely az öszhangot zavarja, törölje ki szerző. Du Bis és La Fivre jól vázolják. Szándékosan ismételtük többször a „vázlat“ szót e mű jellemzésére az ábrázolás tekintetében. Azon ügyesség és jártasság, melyet szerző a helyzetek — nem anyagi oldalának festésében, hanem az alakinak csinálásában, azon gyakorlottság, melyet a mese szövésében — tanúsít, oly elismerésre méltók, amily sajnos a jellemrajz felületessége és a költészet teljes hiánya, mely az alakokat megvilágosítaná. Jósika ügyesen „csinál,“ hanem személyeinek érzelmei a színpadi conventionális közhelyeken túl nem emelkednek, miben a nyelvezet nagyban támogatja. E nyelvezet nemcsak kifejezésben marad el a jelenetek jelentősége mögött, hanem gyakran pongyola s néha magyartalan is. Végül csak egyet jegyzünk meg. Ha Jósika annyi részletességgel tárgyalná személyes érzelmeit, a mennyivel pénzviszonyaikat festő, mélyebb s költőileg kielégítőbb munkát nyertünk volna, így mélyebben láthatunk a személyek zsebébe — mint lelkébe. A színpadi sikerről színi tudósítónk már megemlékezvén, az előadókról sem szólunk bővebben. (ly.) Fest, január 31. (A Deáka pártértekezletén)ma estre a kir. curia négy segédelőadójának kérdése forgott fenn. A múlt évi költségvetésben ugyanis benne volt e négy segédelőadó fizetése, minthogy azonban a múlt évi költségvetés megszavazása óta törvény által rendszesitve van a birák személyzete s ezek közt segédelőadókról nincs szó, a pénzügyi bizottság a négy segédelőadó fizetését törölte. Az igazságügyminiszter kérésére a párt e négy segédelőadó fizetését, hogy az ügyek hátramaradást ne szenvedjenek, félévre megszavazitandónak véli, az igazságügyminiszter azon ígérete mellett, hogy négy pótbírói állomás felállítására,kiket a királyi tábla bíráiból választ, törvényjavaslatot terjeszt elő. Ezután a codificationális bizottság költségeire került a sor, megállapodás abban történvén, hogy az előirányzott 50.000 frtot, melyből a pénzügyi bizottság 15.000 frtot törölt megszavazza a párt, úgy hogy 25.000frt az igazságügyi miniszter és a többi a többi minisztériumok codificatiójának költségei fedezésére forditassék. (A berlini követségre) több lap gr. S z é c s e n vagy Hoffmann osztályfőnök urat jelöli, azt bevégzett dolognak tekintvén, hogy gr. Wimpffen visszahivatik. Ennek ellenében mi arról értesülünk, hogy amaz, állítólagosan bevégzett dolog koránsem az,s gr. Wimpffen visszahivatásáról szó sincs. Az ok is, mely gróf Wimpffen visszahivatásának alapjául szolgálna, nem állja ki a kritikát. Ez ok ugyanis az volna, hogy Thiele államtitkár arról értesíti gr. Wimpfent, hogy Javre nem volt Versaillesben, ezt pedig akkor mondta volna neki, midőn a capitulatióra vonatkozó tárgyalások már javában folytak. Ha ez való is volna, ez vagy Thiele részéről mutatna tettetést,avagy azt, hogy Thiele sem volt nyilatkozata pillanatában a versaillesi tárgyalásokról értesítve,s annyi áll,hogy közvetlenül a capitulatió megtörténte előtt Berlinből mindenfelé alaptalannak felezték ki a kérdéses tárgyalásokra vonatkozó híreket , de mindez nem szolgálhatna indokul gr. Wimpffen visszahivatására. Az egész dolog azonban valótlan, s így a visszahivatás látszólagos indoka is elesik. — Wimpffen különben, mi személyiségét illeti, Berlinben kedvelt egyén, az ottani mérvadó körökkel rokonságban is áll, s e pillanatban egyáltalán nem forog fenn semmi különös körülmény, ami visszahivatását indokolná. Pest, január 31. A képviselőház nemsokára a honvédelmi minisztérium költségvetését fogja tárgyalni. Általánosságban áttekintve a honvédségünk fentartására kívánt összeget és összehasonlítva azt a külföldi hadbudgetekkel, be kell vallanunk, hogy Európában nincs állam — még Svájczot sem véve ki — mely oly kevés költséggel 80 ezer gyalog és 6 ezer lovas harcrost állíthatna ki. Az ország lakóira rótt terhek tehát aránylag nem nagyok, de ha azok szétosztásának módját tekintjük, be kell vallanunk, hogy még nincs elérve a tökélynek ama foka, mely ily fontos intézménynél kívánatos lenne, így például a munkaképes, a vagyonos, de esetlegesen hadszolgálatra nem alkalmas fiatal állampolgár, minden ellenszolgálat nélkül felmentetik mindazon áldozatoktól, melyeket hadképes polgár- és kortársától jogosan követel az állam! Ez igazságtalanság. Aki személyesen nem róhatja le hona iránti hadkötelezettségét, az a mindenkit sújtó adókon kívül legalább tehetsége szerint pénzzel járuljon a hon védelméhez, mely sajátképen szintén nemss egyéb mint egy adónem, még pedig igen terhes adónem, melynek lerovásában az adózó nemcsak életét kockáztatja, de sok időt és következőleg pénzt is veszít. Az életkockáztatástól való felmentésért nem bírunk aequivalenst feltalálni, , de könnyen megállapíthatjuk azt amaz előnyre vonatkozólag, mely a hadszolgálatokra nem képes állampolgárra az által káromlik, hogy ő sem oktatásra, sem őszi gyakorlatokra sem hadjáratokra soha be nem hivatván, ez által soha anyagi károkat nem szenved. Ez eszmék koránt sem újak. Francziaországban már 1798-ban hozatott törvény, melynek értelmében a testi bajok miatt a hadszolgálattól felmentettek is bizonyos számú éveken át jövedelműekhez képest megadóztattak. E törvény csakis 1818-ban, az általános védkötelezettség elvétől eltérés alkalmával, szüntettetett meg. Svájczban két canton kivételével a hadszolgálatra nem képes állampolgárok szintén megadóztatnak; ez adó némely cantonban egy egyszers mindenkorra lefizetendő összegből áll, némelyekben pedig a hadkötelezettség tartamára kivetett évi adóból, mely vagy a fő- vagy a jövedelmi adó rendszere szerint állapittatik meg. Bajorországban 1869. ápril 29-én hozatott törvény, melynek értelmében a munkaképes vagy vagyonos, de a hadi szolgálatra nem alkalmas egyének a jövedelmi adó rendszere szerint adóztatnak meg. Würtemberg e tekintetben még megelőzte Bajorországot, és már 1868-ban (márcz. 19.) alkotott a hadszolgálatot pótló adóra vonatkozó törvényt, mely a fejadórendszerre alapíttatott. . Belgiumban végre ily adótörvény alighanem még ez évben meg fog szavaztatni. Vájjon nem alkothatnánk-e mi hasonló törvényt ? A honvédelmi minisztérium költségvetésének fedezési rovata ezáltal szép öszszeggel szaporodnék, mi az adózó nagyközönségre minden esetre üdvös lenne, és az állam terhei igazságosabban lennének felosztva. KÁPOLNAI ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése jan. 31 -én. I. Ha költségvetésünk tárgyalása a mai ülés folytán nem is haladt igen előre, mégsem lehet meddőknek nevezni azon sokoldalú vitákat, melyek ma inkább az országos kereskedelem, iparés közlekedésügy, mint a különösen szőnyegen levő tárca-költségvetés körül forogtak. A vitát Mátyus Aristid nyitotta meg. Megjegyzéseinek éle nem annyira a kereskedelmi, mint inkább a közlekedési miniszter ellen volt irányozva, mert mint mondá, ő a közlekedést a kereskedelemtől nem tudja elválasztva képzelni. A közlekedési miniszter szinte pede válaszolt ezen észrevételek némelyikére, de a válasz alig erőtleníte meg a Mátyus által fölhozott vádakat, és többet ezek közül felelet nélkül hagyott. Azon hiányok, melyeket Mátyus úr hangsúlyozott, jobbára a valóságon alapulnak és súlyosan nehezednek az országos , de különösen a fővárosi forgalmi érdekekre. A vitában tartott beszédek közül különösen kiválnak Erkövy és Szlávy miniszter beszédei Erkövy alaposan átgondolt, mondhatnék áttanulmányozott beszédet mondott, melynek bevallott czélja az volt, hogy valahára a parlamentben szóba hozassanak, részleteztessenek azon állapotok, melyekben mezőiparunk létezik, a hiányok, melyektől szabadulnia kell, a czélpontok, mely felé törekednie szükséges. Ezen országos fontosságú érdekek igazolják e beszédnek hosszadalmas, értekezésszerű külalakját. Erköly e beszéde minden változtatás nélkül akadémiai felolvasásnak is beillett volna, hogy mégis a parlamentben mondotta azt el, annak oka egyedül abban rejlik, hogy nálunk tízszeresen nagyobb figyelemmel szokás elolvasni az országgyűlésnek, mint a tudós társaságnak tárgyalásait. Szlávy beszéde —vagy jobban mondva, beszélgetése, mert a beszéd nagy része nem volt egyéb mint miniszter társalgása a közbeszóló ellenzéki képviselőkkel — gazdag volt jó ötletekben, az ellenfelet egyszerű, de találó argumentumokkal meglepő fordulatokban. Az általános vita befejeztetvén, a budget részletes tárgyalása kezdődött. II. (Folytatás estek lapunkhoz.) (Elnöki bejelentések, kérvények. A kereskedelmi-, iparés földmivelési minisztérium költségvetésének általános tárgyalása.) Elnök : Somssich Pál. Jegyzők : Széll, Majláth, Ivacskovics, Jámbor. A kormány részéről jelen vannak : Festetics gr., Gorove, Szlávy, Horváth, Kerkapoly. Esti lapunkban Erkövy Adolf beszédéig jöttünk. E beszéd figyelemre méltó eszméket és adatokat tartalmaz, azért azt terjedelmesebb vázlatban közöljük. Érkövy Adolf különösen a földművelésre, a mezei iparra akar szorítkozni észrevételeiben. Mielőtt ezeket megtenné, összehasonlításokat kíván tenni Magyarország 1844-ki és 1868-ki áruforgalma közt. A lisztipar köztudomás szerint úgy állott, hogy 1847-ben még 50—60 mázsa volt a kivitel, tehát ezt is semmisnek lehet venni. Ennek ellenében 1868-ban úgy állunk, hogy míg 1844-ben 21 millió volt a gyapjukivitel, 1868-ban 33 millió. Gabonakivitel 1844-ben 18 millió volt, 1868-ban 130 millió. Lisztkivitel 1844-ben semmi, 1868-ban 27 millió. Állatokból kivitel 1844-ben 9 millió, 1868-ban 38 millió. Ide járul, hogy a szeszipar, amely akkor még nem szerepelt, most 6 millió frtot képvisel a kivitelben. Azonkívül 6 és 7 millió frtot jövedelmez az 1869-ki zárszámadások szerint. A czukor, mely akkor szintén nem szerepelt, ez időszerűit 87/10 millióval szerepel. Azonkívül egy millió forintot jövedelmez a kincstárnak fogyasztási adó czime alatt. Ezek volnának az eredmények, összehasonlítva az 1844. és 1868. adatait. A milisztipart illeti, köztudomás szerint 1840-ben épült Pesten az első gőzlisztmalom, 1850. és 51-ben a második és harmadik, és ma ezen ipar oly szerencsésen fejlődött, hogy csak a Buda-Pesten meglevő gőzmalmok képesek 13 millió m. gabonát megőrölni, 13 millió m. kőszenet elfogyasztani, és 5 ezer embernek foglalkozást adni. Egy adatot mond el pl. a szesziparra nézve Arad vidékéről, hol mintegy 20 szeszgyár van, melyek évenként mintegy egy millió forintnyi adót fizetnek, 1.200.000 mérő gabonát fogyasztanak, 35.000 öl fát használnak fel és 12.000 sertést hizlalnak. Közlekedési eszközök dolgában egyáltalában nem álltunk fényesen, — ma sem állunk kielégítően — hanem összehasonlítás alapján annyit