Pesti Napló, 1872. május (23. évfolyam, 101-123. szám)
1872-05-01 / 101. szám
101. szám. Szerkesztő* iroda*, Ferencziek-tere 7. szám. I. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez Intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó* hivatal: Ferencziek-tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz , kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. REGGELI KIADÁS. Szerda, május I. 1872. 28. évi folyam. Előfizetési feltételek; Postán küldve, rr.igy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt : 1 hónapra ... 1 írt 85 kr. 3 hónapra . . . 6 „ 50 „ 6 hónapra . . .11. — „ Az esti kiadás postai különküldéseért felülfizetés hatonkint 30 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, a ennek bármely napján történik h. mindenkor a hó első napjától fog ezámutatni. Hiirdetmények díja: * a 9 basa bős petitsor egyszeri hirdetésnél 9 ujkr. Bélyeg uj külön Nyisttér : fa hasilbo? petítso? uj kr. Előfizetési felhívás a „PESTI MPUKra. Előfizetési árak: Egész évre..........................22 ft. Félévre...............................11 ft. Negyedévre........................5 ft 50 kr SHT Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre a postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmentesítése 10 frtig csak 5, 10 frton felül pedig 10 krba kerül Az előfizetések a „Pesti Napló kiadóhivatalat” czim alatt Pest, ferencziek tere 7 sz. alá küldendők. A „Pesti Napló“ kiadóhivatala. Pest, április 30. Csernátonynak múlt vasárnap a pesti lovardában tartott nagy beszéde ép olyan, mint a balközép egész politikája. Határozatlanul játszik különféle színekbe. Van oly pontja, melyet aláírunk mi is. Számos más pontjánál elidegenítőleg hat a szenvedélyes hang, és több helyütt a lényeg is. Mikor józanul, bizonyos meggondolással beszél, mi különben nagyon ritkán történik, igen közel áll a Deák-párthoz. Mikor szenvedélyébe belebeszéli magát, a legszélsőbb szélsőbal. És balközépi benne az, hogy e két párt között oseillál és két nyelvvel beszél. Egyáltalán azt lehet mondani, hogy Csernátony szerencsésebb, „a párt tolla“, mint a „párt szája“ szerepében. Czikkeiben nincs annyi szembetűnő következetlenség, mint beszédeiben, s különösen legutóbbi beszédének egyes tételei halomra döntik egymást. Idézni fogunk néhány tételt, hogy megmutassuk, mily gyönge lábon áll a balközépi szónok, ha indokolni akarja sajátságos pártállását. Csernátony megtámadja a delegációt. Miért ? Azért, mert „ most az osztrák-németek, majd a csehek, majd ismét a németek, azután a galicziai lengyelek mindig csinálnak valami crisist.“ Mint látszik, Csernátony itt oly dolgokba avatkozott, melyek nem tartoznak hozzánk. Ha osztrák részről a delegációk ellen panasz van, azt nem nekünk kell fogalmaznunk. De a dolog egészen téves is. Az osztrák crisist távolról sem okozza a delegátió. Még a cseh alapczikkek is helyeslik ez intézményt, csak összeállításának módja ellen van kifogása, s ez a kifogás épen nem válik a balközép programjának javára. De különben bármiként álljon az ügy, a magyar képviselőjelölt előtt első szempont: Magyarország. S milyen itt az alkotmányos fejlődés, milyen a delegationális kiegyezés mellett a törvényhozás működése ? Csernátony mondja: „Hazánk bebizonyította, hogy egészséges párttusák, egészséges pártelvek küzdelmei mellett nálunk crisis nincs.“ Miért követeli tehát a delegatió eltörlését? Láthatni ebből, hogy Csernátonyt annak elkerülhetetlensége, hogy a balközépet „egészséges“ elvűnek mondja, mily furcsa helyzetbe hozta. Mert bizony nem a balközépen múlt, hogy nem volt crisis. Az a párt, mely mostani programjában többségre kerültekor is az „idő-és módtól“ teszi függővé nézetei valósítását, az a párt, mint kisebbség, megtagadta a törvényes intézmény, a delegátióban való részvételt. Ez crisis volt, csak hogy hatástalan, eredmény nélküli crisis, az események napirendre tértek fölötte annyira, hogy most maga a baloldal egyre-másra „az időt és módot“ emlegeti. Még élesebb Csernátony következetlensége beszéde egymás helyén. Azt mondja, hogy a monarchia csak azért nem vett részt a porosz franczia háborúban, mert a hadsereg fölszerelésének hiánya ezt lehetetlenné tette. Így szólt april 28-dikán, míg april 20-dikán így írt: „Nem hiszem, hogy kárhoztathatná valaki az ellenzéket azon magatartásáért , mely nélkül valószínű, hogy Németország ellen háborúba vitték volna monarchiánkat is.“ Már most melyik igaz: a fölszerelés hiánya, vagy az ellenzék magatartása volt-e az ok? Az első szélsőbaloldali okoskodás, a másik, mely a kiegyezési mű hatalmas voltát hirdeti, deák-párti, így dönti le egyik állítás a másikat, mi aztán kétségkívül határozottan balközépi jellemvonás. S most jönnek a tisztán szélsőbaloldali argumentátiók. A Deák-párt a fővárosban főispánt akar, és virilis szavazatokat. Ezt állítja Csernátony. Mint a közp. bizottmány javaslata mutatja, a Deák-párt Pesten nem akar főispánt, s a viriliseket csak úgy akarja, hogy azokat is választják. A Deák-párt nem akarja az önálló bank ügyét. Ezt is mondja Csernátony. A valóságban pedig úgy áll a dolog, hogy a képrházi tárgyalás alkalmával a kormány s a párt a legnagyobb határozottsággal kijelenté, hogy nem is akarhat mást, mint az önálló magyar bankot minél szilárdabb alapokra fektetni. A Deák-párt nem akarja a főrendiházat reformálni. Ezt is mondja Csernátony. Ez pedig úgy áll, hogy a főrendiház jelen tagjai ezt a legmelegebben óhajtják, s e tárgyban ki is dolgoztak egy munkálatot. Akarja ezt a párt, akarja a kormány, és a „Pesti Napló“ ez ügyről legalább is két tucat czikket közölt. Még egy argumentuma van Csernátonynak. A Deák-párt szövetségesei a papok. Bár igaza volna! Bár ne volna Magyarországon pap, aki mást mondana, mint hogy: feltétlenül és tisztán Deák-párti. Ez a dolog is azonban egészen máskép áll s ha Csernátony lapunknak Apponyival folytatott vitáira emlékszik, nagyon jól tudhatja, hogy e tárgyban is mennyire nincs igaza. Mi marad azonban így meg Csernátony beszédéből ? Egy rakás merész valótlanságon kívül még valami, amiről rögtön szólni fogunk. A költők, próféták s a journalisták sokszor e mesterségbe is kontárkodnak. Csernátony is a háromlábú székről szólt. Az eshetőséget vette szemügyre, hogy Lónyay az ellenzék egyik programmpontját valósítni találja, s ekkor a baloldal is támogatni fogja Lónyayt. Szólni fogunk Csernátony e jóslatáról, de előbb figyelembe akarjuk venni azon sajátságos kerülőket, melyeken át Csernátony e jóslathoz jutott. Azt mondja, hogy Lónyay „ravasz, eszes“ ember, kitől még az is kitelik. Mily színben állítják elő e szavak az ellenzéket? Az az ártatlan tapasztalatlanság, melyet e „ravasz, eszes ember“ fog tőrbe csalni! S az a hazafiság, melyet csak úgy „ravaszsággal“ lehet bírni, hogy támogasson egy általa is helyesnek ítélt dolgot, habár — az a kormánytól jön! Mindezt azonban nem tekintve, nekünk úgy látszik, hogy van a balközépen is elég oly „ártatlanság“, melynek semmi kedve az örökös liliomkoszorúra. Mely megunta a folytonos negatív meddőségét, és már számon szeretné kérni Tisza Kálmán vőlegényi ígéreteit. Lássák ez urak, hogy mint igazítják el egymás dolgát, de részünkről megvalljuk, hogy rettenetes zavarban vagyunk Csernátony azon kijelentésével szemben, hogy támogatni fogják Lónyayt, ha ez elfogadja az ellenzék programmjának egyik sarkalatos pontját. Mi is a balközép programmja ? Minél tovább haladunk a választási mozgalmakba, annál kevésbé tudjuk meg ezt. Mindennap csak növeli a zűrzavart, és minden nyilatkozat árdatlanabbá teszi a sötétséget. Mi is az a programm ? Az „idő és módok“ szerint változtatandó kiegyezési mű ? Ki érti ezt? A liberális reformok? Mi is akarjuk azokat. Vagy tán Tisza Kálmán? Ez az a „sarkalatos pont,“ ezzel szemben érvényesíti majd Lónyay feszes ravaszságát?“ Újra kérdjük, mi marad fenn tüzetesb elemezés után Csernátony beszédéből? Egy rakás valótlanságon kívül olyasmi, mi úgy hasonlít a balközépre nézve a halottbemondáshoz, amint — merjük előre mondani — Tisza Kálmán legközelebbi debreczeni nyilatkozata nem fog hasonlí Pest, április 30. (A terézvárosi Deák-párt), mint halljuk, negyventagú küldöttség által fogja felhívni a vert Lipthay-pártot, hogy csatlakozzék Radócza jelöltségéhez, s ugyane küldöttség tiszteleg majd l. Lipthaynál, kijelentve, hogy mily nagyra becsülik fényes tehetségeit s a korábbi szervezés gátolta őket abban, hogy pártjához csatlakozzanak. Reméljük, hogy e nyilatkozatokkal a Deák-párt körében itt fennállott szakadás teljesen véget ér. Radócza jelöltsége, mondhatni, naponkint tért nyer, s ha a Deák-párt szigorú fegyelemmel összetart, győzelme bizonyos. (Egy osztrák emigráns.) Linczben vasárnap nagy ünnepélyességgel fogadták az Amerikából hazatérő Kudlich János emigránst. Kudlich mint orsz. képviselő 1848-ban első indítványozta Ausztriában a robot és tized megszüntetését, s a 48 diki bécsi napokban szerepet játszott, melegen rokonszenvezve ekkor Magyarország törekvéseivel is. A forradalom leveretése után Kudlick a Svájczba, majd Amerikába menekült, hol orvos lett és tűzhelyet alapított. Mostani visszatérése a német alkotmányos pártnak nagy ünnepélye volt, s Kudlick is az üdvözlő szónoklatokra adott válaszaiban melegen emlékezett meg az osztrák németek szabadsági törekvéseiről. (Választási mozgalmak.) Pécsről írják nekünk, hogy a Deákpárt ápril 28 diki közgyűlésében Taray Andor kiáltatott ki képv. jelöltnek. A Deákpárt, mint t. tudósítónk mondja, Pécsett nagy erélylyel dolgozik, jelöltjét az iparos s kereskedői osztály is nagyon kedveli s győzelmét valószínűnek tartják. — , Taray programmjában a többi között igy szól a Deákpárt hivatása és törekvéseiről.A Deákpárt zászlója alatt állunk, mert azt hisszük, hogy hazánkat, mely fél akkora, mint Ausztria- Magyarország, és fél annyi erővel is bírhat csak, egy magát könnyebben bekeríthetné és legyőzhetné egy hatalmas ellenség, mint az egyesült birodalmak két akkora területét, és kétszer anyagi véderejét. A „Deák-párt zászlója alatt állunk, mert két oly hatalmas állam között, mint a Nagy Német- és Orosz-birodalom, egy harmadrendű államnak, mely tetemesen kisebb, létezése csak amazok kegyelmétől függ. A „Deák- párt“ zászlója alatt állunk, mert csak az egyesült Ausztria-Magyarország képes oly véderőt kifejteni és fentartani, mely egy nagy hatalom erejével is megmérkőzhetnek. A „Diák-párt“ zászlója alatt állunk, mert az alatt szereztük vissza az alkotmányos állami szabadság birtokát nem csak magunk, de Ausztria részére is, mely három századon keresztül csak azért volt ellenünk, csak azért volt állami szabadságunknak és függetlenségünknek ellenese, mert ő maga azzal nem bírt. A „Deák-párt“ zászlója alatt állunk, mert ez alatt jött létre az emberiség történetében legelső oly szövetsége külön államoknak és nemzeteknek, melyek egymásnak az állami önállóságot és kormányzati függetlenséget biztosították, és kölcsönös véderejüket csak azért használják közösen, hogy a földi életnek e két legfőbb kincsét: az állami önállóságot és kormányzati függetlenséget közösen védjék, megmentsék.“ Pozsonyból írják nekünk, hogy Horn Edének április 28-dikán ott tartott képr.jelentési beszéde nagy megbotránkoztatást szült. Szlávy miniszterről, kit lovagiassága miatt az ellenzék is nagyon becsül, igen tiszteletlenül nyilatkozott, a jobboldali képviselőket „papagájoknak“ nevezte el, és a Deákpártra mondott sortisejei egymást érték. Justi polgármestert is megtámadta beszédében, s midőn a jelenvolt szélsők erre pisszegni kezdtek, Horn kezét dörzsölve, a megelégedés mosolyával mondta: „Sajnálom, hogy önök polgármestere nincs itt, hogy hallhatná ez éljenzést.“ Mi azt sajnáljuk, hogy Horn ily térre vitte az agitatiót, de nem fogunk adósai maradni. Lábán kávés indítványára Horn nyilatkozata daczára elfogadta a képviselöltséget és bukása bizonyos. Krassó megyéből írják nekünk, hogy a központi bizottmány alakítása tárgyában a Deák-párti névsor 110 szavazattal fogadtatott el az ellenzék 32 szavazata ellenében. Megjegyzendő, hogy a nemzetiségi ellenzék, mely előbb túlnyomó befolyást igényelt, most már csak a paritást követelte s ily értelemben állta egybe névsorát. Ily fényes sikert tudott e megyében felmutatni a Deák-párt összetartása és fegyelme. Ugyan e gyűlés a kormánynak bizalmat szavazott a legutóbbi képy.házi események alkalmával tanúsított magatartásáért. A szalontai kerületből azt írják nekünk, hogy Csutak Kálmán pártja szemlátomást szaporodik. Legújabban az Illyei és Madarász községbeliek nagy része nyilatkozott mellette és Sarkadon is várva várják Csutak oda érkezését. A nép őszinte barátjai nem felejtették el, hogy a balközép a közoktatási költségvetésből 150 ezer frtot töröltetni akart, míg a debreczeni méntelepre készségesen szavazta meg a 180 ezer frtot. Azt sem felejtették el, hogy Tisza Kálmán mint ellenezte a nyomorult anyagi helyzetben levő néptanítók fizetésének fölemelését s csak örvendetes lehet, midőn látjuk, hogy a nép a közoktatás érdekei mellett lelkesedni tud. Felsőbányáról írják nekünk, hogy ott Stoll Károly a kép /. jelölt és kétséget sem szenved, hogy e kitűnő férfiút, ki a bányászat érdekeit oly melegen védelmezte, nagy többséggel fogják újra megválasztani. Stollt 30-án várják Bányára, midőn majd képv.jelentését fogja tenni. Ápril 28-án Felső-Bányán pártértekezlet tartatott, melyet 1. tudósitónk igy ad elő : „Herr György korelnök a gyűlés czélját alaposan fejtegetvén, megnyitottnak nyilvánító, indítványára Láneky István úgy az értekezlet, mint a további pártteendők elnökéül közfelkiáltással választatott meg, utána pedig alelnökül dr Wagner és dr Pozsgai, jegyzőkül K mneti Lajos és Tóth István választattak meg. Végül 40 bizottmányi tag neveztetett a választás körüli egyöntetű eljárás biztosítására. Az elnökök és mások által érdekes eszmecsere indíttatván, pártalakulás után határozatba ment a képviselőjelölt (Stoll) kilátásba helyzett ideérkezése alkalmával, őt hálánk és ragaszkodásunk tanúsága gyanánt ünnepélyesen fogadni, a város hatósági testülete által pedig neki már előbb megszavazott díszpolgársági oklevél átnyújtásánál tömegesen részt venni.“ Bács-Bodrogból írják nekünk, hogy az ápril 22-ei közgyűlésen a Deák-párt oly nagy számmal jelent meg, (148 szavazattal 93 ellenében), hogy a központi bizottság alakítása csakis tőle függött. A Deák-párt azonban hajlandó volt méltányos kiegyezésre. A baloldal részéről Gromon nyújtott be névsort, azt mondva, hogy a baloldal paritást kívánhatna, de mivel tudja, hogy ezt nem fogják teljesíteni, azt ajánló, hogy A „PESTI NAPLÓ“ TÁRCZÁJA. Romanische Studien.“ Untersuchungen zur filtern Geschichte Romäniens von Robert Roesler. Leipzig, 1871. IL Atila ideje óta az észak-keleti szlávok és a byzanti császárok földjei felé vonzódnak; a szláv betörések 57- ben kezdődnek; az avar nyomás még jobban előmozdítja azokat. A Dunához legközelebb vidékek szinte megtelnek szlávokkal, a Hamuson törik meg némileg a szláv áradás, mert azon a hegységen túl nem terjed annyira. A mai Magyarország szlávjai 590 óta az avarok hatalmába kerülnek; a Moldovába és Havasalföldre nyomult szlávok látszik, függetlenek maradnak, de nagy számmal szolgálnak a Khagán seregeiben. A byzantinus hadvezérek 590—596. avarok és szlávok ellen hadakoznak a trajánusi Dáciában ; ott lakó rómaiakról ezúttal sincs emlékezés. Egy ütközetben 3000 avar, 8000 szláv és 6200 más barbár (gepida és más germán törzsbeli) esik római fogságba; ebből, úgymond helyesen Roesler, némileg az avar birodalom vegyült lakosságának illető számarányaira következtethetünk. Nem sokára új nemzet tűnik fel, a bolgár. Az az V. században a Kuban és Don közt hatalmas ; 462 óta sok bolgár a Don folyón költözik által, ahonnan a byzantinus birodalmat nyugtalanítják, amely ellenök a szlávokat (antokat, szlavinokat) fordítja. De az avaroknak a bolgárok sem állhatnak ellen. Mihelyt azonban az avar hatalom hanyatlani kezd (634—641), a bolgár fejedelem Kubar lerázza az avar igát. A Dunán túlra először 485-ben csapának által a bolgárok, mit 499., 502., 559., 626-ban ismétlének. De a 678 —680. években nagyobb erővel kelnek által s elfoglalják a Dunán túli részt, azóta a két Dácia, Moesia stb. Bulgaria nevű lesz. A VIII. század vége előtt megsemmisül az avar birodalom, az elnyomott népek újra napfényre kerülnek, gepidák is tetszenek fel; az új római császárhoz Nagy Károlyhoz mindenféle népek követjei járulnak, de a régi Dáciának rómaiságáról nincs semmi hír; pedig ha valamely népnek, tehát azon régi rómainak lett volna oka tisztelkedni az új római császárnál, s megköszönni felszabadulását. De római népről se az avarok idejében se azután nem hallunk semmit. Nagy Károly ideje óta a bolgároknak nyugati határosai a frankok. Frankodhorion a régi sirmiumi vidék. A bolgár Krum 802 — 815. veszedelmes ellensége lesz Byzancznak. 813-ban Drinápoly és vidékének lakosságát hurczolá el a Dunán inneni részekre (hová, nem tudni). Engel ebben a lakosságban gondolta feltalálni a Dunán inneni rumunokat, de csalatkozik, úgymond Roesler, mert bizonyosan tudjuk, hogy a Krum által elhurczoltak visszatértek a Dunán túli hatájokba. Megint változik a térkép. A magyarok a mai Magyarországot foglalják el, a bessenyők úgyszólván nyomukba lépvén, Erdélytől fogva az Azovi tengerig terjeszkednek, ezen új változás idejében sem kerülnek napfényre a római lakosok, vagy az oláhok, t. i. hiteles forrásokban, a névtelen jegyzőn kivül, a ki a magyar foglalásra nézve forrásnak nem tekinthető. A névtelen a XIII. század végéből való szó, a ki a maga korának néprajzi viszonyait a IX-ik század utófelébe helyezi, a miben azért ellenkezésben van minden más hiteles íróval, a ki a magyar foglalás idejével vagy egykorú, vagy hozzá sokkal közelebb áll, mint ő O IX. századbeli duces ultrasilvani-ról beszél, holott oklevelesen először csak 1176., 1199. és 1201-ben tűnnek elő az erdélyi vajdák. O Menumorantot, a ki a Tisza, Maros, és Szamos közt uralkodott volna, a görög császár hűbéresének mondja :* *) Anonym. C. XX. Menumoraut igy szól Árpád követeinek : Terramn hane modo per gratiam domini mei imperatoris Constantinopolitani nemo poterit auferre de manibus meis.“ — A „magnus Keanus“ pedig tudjuk, hogy a trajanusi Dácia soha sem tartozott a konstantinápolyi császár alá, ki a XIII—X. századokig a bolgárok által lévén elszakadva a kárpáti tartományoktól, nem is tud sokat ezekről, kivévén Constantinus Porphyrogenetát (950 tájban, s ez sem ismer oláhokat vagy rómaiakat a trajánusi Dáciában. Szeretnek, — úgymond Roesler, — az orosz Nestorra hivatkozni (szinte később kora, Kálmán királyunk idejebeli író), aki elbeszéli, hogy az ugrók (tehát a magyarok) a havasokon által lévén az itt lakó vláhokat és szlovénokat támadák meg, s elkergetvén a vlákokat a szlávokkal együtt, akiket legyőztek volt, lakják az ugor országot. De Nestor a frankokat nevezi vlákoknak, a Nestor vlákjai tehát a Nagy Károly birodalmának frankjai a régi Pannóniában. A vleh, welsch névvel a germán népek a latin vagy román népeket nevezték, a germánoktól ezen elnevezés a szlávokhoz is került, ezeknél tehát a valch, vlah név a nyugati vagy latin népeket illeti. A szlávoktól mi is elfogadtuk a nevezést, s most nekünk olasz a nyugati és oláh a keleti román Egy szóval Nestor semmit sem tud az oláhokról, de tud valamit a frank birodalombeli latinokról vagy olaszokról, akiket névtelenünk is románusoknak nevez (a XLVIII. fejezetben) Erdélyország 1070 tájban kerül a magyar hatóság alá, Tordát már 1075-ben említik az oklevelek, 1103-ban Simon püspökről van szó, akinek széke a Maros melletti Alba A magyarok hamar megszállják az új tartományt, oda telepítik a székelyeket és a flandriai és német vendégeket, de románokról most sincs szó. Mert az Anna Comnena által megemlített és Salamon vezérletté dák sereg nem oláh, mint némelyek vélik, hanem a Salamonhoz ragaszkodó magyarok. Tudjuk, hogy az elűzött Salamon a kunoknál is tartózkodók. A bessenyő fejedelem Czelga 1087-ben nagy sereggel megtámadt a is, proavus ducis Salani, dux de Bulgaria egressus, auxilio et consilio imperatoris Graeco rum, praeoccupaverat terram illám. C. XII. byzanti birodalmat, s a seregben Salamon is vala némi csapatjával. A XII. századból már bővek a tudósítások Erdélyországról, rumánokat még most sem találunk abban. De a Moldovában, azt hiszik, feltűnnek már, akiket Mánuel császár 1164-ben a magyarok ellen indított volna. Az esemény bizonyos, de Kinnamos, aki azt elbeszéli, nem mondja ám, hogy azon csapatbeliek Moldovából valók, sőt szerinte lehetetlen is, hogy oda valók legyenek. Azt mondja tudniillik, hogy a császár olyan helyről akart ellenséget támasztani a magyarokra, s a honnan őket még soha sem támadták meg. Ámde Moldova felől számtalanszor törének be a bessenyek és kunok, Moldovát tehát nem értheti vala se a császár se az író. De ha valóban oláhokat buzdít a Mánuel a magyarok ellen, azokat a Hamuson túl, Bizyában, Anchialosban találhatta meg, s ezek tartoztak is szavát fogadni, holott a kunok uralkodása alatt levő Moldovában nem volt joga parancsolni. Thunmann (Untersuchungen über die Geschichte der östl. Europaeischen Völker, 1774) azt hitte, hogy Moldovában 1096, 1145 és 1182- ben talál oláhokat. Roesler megmutatja, hogy a lengyel Kadlubek által említett thibianek, akikben Thunmann tubanokat vélt lenni,csak rutének lehetnek. Kadlubeknek az a szokása, hogy a lengyelek határosait mindenféle szentírásbeli nevekkel is nevezgeti. A bibliai tubianei, az előtt tibianei-nek olvastattak az első nyomtatványokban, innen vette Kadlubek a nevet. A XII. század végéhez értünk, úgymond Roesler, s még nem találtunk nyomára a Dunán inneni oláhságnak: forduljunk hát a politikai eseményektől az egyháziakhoz, vájjon mit tanulunk ezekből ? A trajanusi Dácia már Aurelianus előtt sem szűkölködhetett a keresztyén tudomány nélkül, hisz az mindenütt el vola terjedve. Ha ott annyi római lakosság maradt volna, mint hinni szeretik, annak egyházi létéről csak tudnánk valamit. Volt-e püspökje ? papjait honnan vette ? a többi egyházzal mi kapocsban vala ? stb. erre mind csak felelnének az események. Lássuk! Hogy a gótok pogányok voltak bizonyos, Vifilas (f 388) Konstantinápolyban avatja be magát az uj hitbe s azután terjeszti azt földijei között 340 után. De nyolcz év múlva híveivel együtt kénytelen a pogány gótok elől a volt trajanusi Dáciából Moesiába vonulni. Mit jelent az ? A gótok hatalma alatt keresztyén rómaiság nem volt, mert különben erről terjedt volna a keresztyénség a gótok közt; továbbá ha keresztyén rómaiakat képzelünk a gótok alatt, azokat még inkább üldözték volna a pogány gótok, mintsem Visilas híveit, erről pedig annál inkább maradt volna emlékezet, mert az akkori keresztyén írók szinte dicsekednek vala a szenvedett üldözésekkel, a mártírok és szentek amaz meleg ágyaival. S ki hallott valaha valamit oláh szentről, azaz a régi trajánusi Dáciában szenvedett rómairól, akit az oláhok magokénak mondhatnának ? Egyik könyvből a másikba megyen által az a tudósítás, úgymond Roesler, hogy Niketas a IV. században püspök vola a trajánusi Dáciában, némelyek első oláh püspöknek tartják. De Niketas a Dunán túli Dáciában apostoloskodók a gótok, szarmaták s más barbárok között. A géták, a kik hozzá sietnek, a hunok elöl futott gótok; a kétféle dák (uterque Dacus) a két (parti és belső) aurelianusi Dáciának lakosai ; Remesiana székhelye belső Dáciában. Saguna András püspök, a Nagy-Szebenben 1660-ban kiadott román egyházi történelmében helyesen jegyzi meg, úgymond Roesler, hogy se egyházi se világi szó nem említi meg egy szóval is azt az időt, amelyben az oláhok a keresztyénséget elfogadták volna. Még azt is megjegyezhette volna, teszi hozzá Roesler, hogy egész a XIV. századig nem említi meg senki a rumun egyházat, Saguna azonban az irók hallgatásából a rumun egyházi történetek felérését az apostoli időkbe következteti,mind azt Erdély országra ruházván, amit az irók Moesiáról beszélnek. Saguna szerint a chalcedoni zsinatban rumun papok „felső Dáciából“ vettek részt; ő a hrit Theodoretusból tant Grhyczy komáromi nyilatkozatához. S megengedjük, hogy ebből a szempontból az igen kitűnő balközépi beszéd.