Pesti Napló, 1872. augusztus (23. évfolyam, 176-200. szám)
1872-08-01 / 176. szám
Előfizetési felhívás „PESTI Énti Előfizetési árak: Elkétő évre..........................22 ft. Félévre...............................11 ft. Negyedévre........................5 ft 50 krIST Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre a postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmentesítése 10 frtig csak 5, 10 frton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések a „Pesti Napló kiadó-hivatala" czim alatt Pest, ferencziek tere 7 az. alá küldendők. A „Pesti Napló“ kiadó-hivatala. Pest, Julius 31. A kolozsváriak néhány nappal ezelőtt nagy ünnepélyességekkel búcsúztak el gr. Péchy Manó úrtól. A fáklyásmenet alkalmával a gróf úr is oly érzelmes beszédet tartott, mely ritkítja párját. Ez nem volt egy búcsúzó kormányférfiu, ez egy jó barát búcsúszava volt barátjaihoz. Mind a megtisztelés, mind annak megköszönésében bűn letükröződött ama népszerűség, melynek gr. Péchy Kolozsvárott s egész Erdélyben örvend, s mely képviselővé történt megválasztatásában is oly fényesen nyilvánult. E népszerűség gr. Péchy szeretetreméltó egyénisége, finom modora és tapintatos eljárásának eredménye. Ő ismeri a módját annak, hogy kormányférfi mint élhet még az ellenzéki journalistákkal, még az erdélyi ellenzéki journalistákkal is jó lábon. A társadalmi téren való fellépése által tudta mérsékelni a politikai ellentéteket. Úri gavallér egész eljárásában, gr. Andrásy az erdélyi viszonyok s körülményekhez mért kiadásban, ő el tudta érni, hogy ha a kormánya alatt történt, vagyis nem történt dolgokat aligha, de személyiségét a legélénkebb rokonszenvvel még sokáig fogják emlegetni Erdélyben. Ez nem akar szemrehányás lenni gr. Péchy ellenében. Neki nem volt alkotó része Erdély ügyeiben, és hivatása csak is abból állt, hogy míg az unió teljesen valósíttatik, vezesse Erdély ügyeit. Feladatát e szerint az képezte, hogy a teendő intézkedésekre előkészítse a kedélyeket, fentartsa a közbékét, ügyeljen arra, hogy ama roppant zűrzavaros állapotok üzepette, melyek Erdély közviszonyaiban tapasztalhatók, közigazgatás és igazságszolgáltatás teljesítse kötelességét. E feladatnak gr. Péchy derekasan megfelelt, s ha ily működés után is, mely látható eredményekben szükségképen meddő , egy nagy administratív tehetség hírét tudta magának biztosítani, az mindenesetre kitűnő államférfias tulajdonainak bizonyítéka. Péchy Erdélyben a jövendő egy sokat ígérő reményét képviselte, s a törvényhozáson a sor, hogy e reményt minél előbb teljesítse. Remélhetőleg most már általános a tudat, hogy a téren nincs semmi halogatásnak helye. Az eddigi késedelmezéssel szerencsésen elértük, hogy nem nyertük meg az oláhokat, de előmozdítottuk a szászoknak egy külön compact párttá tömörülését. Elértük, hogy számos székely kerületben a Diákpárttal megbukott a közrend ügye is, és a legvadabb anarchiára nyittatott út és mód. Elértük végre, hogy Erdélynek vannak a legroszabb vasutai, s a társulási szellem, mely minden anyagi felvirágzás szükségképens föltétele, Erdélyben még csak szerény szárnypróbálgatásokat sem tesz. Összes vívmányunk az, hogy már Kolozsvárott is nagy gyökereket ereszt a germanisatio és nyilvános helyein és annyit hallod a magyar, mint a német szót. Mindennek gyökeresen meg kell változnia. Reformot sürgetünk felülről le az államélet legalsóbb fokáig. Különösen mindjárt „felülről“ sok a tennivaló. Nekünk úgy látszik, hogy azon érdemes hazánkfiai, kik mint az erdélyi viszonyok speciális ismerősei szolgálják a kormányt itt a központon jó tanácscsal, nem állanak teljesen feladatuk magaslatán. Nekik kötelességük volna minduntalan harsogtatni a kormány fülébe. Valósítsd az uniót! Nekik kötelességük volna utat módot javasolni, mint szüntethetők meg a legczélirányosabban a privilégiumok ama roppant halmazai, melyek Erdély minden gyökeres rendezésének akadályai és e bérezés földet az egész civilizált világ haladása elől eltorlaszolják. Nekik már rég figyelmeztetni kellett volna az úrbéri rendezés teljes befejezésének sürgetős voltára s ha csak azt az egyet is szemmel tartjuk, hogy a székely föld anyagi érdekeinek előmozdítására eddig mindössze semmi sem történt, már ez is oly mulasztás, amit csak is panasztólag említhetünk fel. Az erdélyi képviselők is eddig bizonyára meggyőződtek arról, hogy aki hallgat, annak nálunk rendesen rosz dolga van. Fájdalom, hogy e kör most nélkülöz oly nagy tudományú, fényes nevű hazafiakat, minők : gr. Mikó Imre, s gr. Teleky Domokos ; de ott van az élénk tevékenységű b. Kemény Gábor, a múltkori erdélyi memorandum tervezője s reméljük, hogy az ellenzéki erdélyi választottak sorából is akadnak többen, kik derekasan közreműködnek majd Erdély ügyei körül s ezek az ügyek a Deák-párt és a baloldal között nem képeznek pártkérdést. A két párt egyesült actiója szükségkép meg fogja teremni e téren is jó gyümölcseit; a legjobb természetesen az lévén, ha az actió élére maga a kormány áll. Nincs, nem is lehet szándékunkban, hogy itt elősoroljuk az Erdélyt illető teendők hosszú programmját. Nem egyes teendőkről van itt szó, hanem mindenről, ami egy országot állammá tesz. Nagyon összedúltak ott a közviszonyok, s a választási pártharcz is sehol sem tett annyi pusztítást, mint épen Erdélyben. Mintha ott egyáltalában hevesben dobognának a szívek, erősebbek a rokonszenvek,de végnélküli a gyűlölet is. Nem egy pusztulósban levő család története mutathat fel erről példát, s a legutóbbi választási harcz is gazdag ily történetekben. Kíméletes kézzel kell hozzáfogni e szenvedélyek lecsillapításához, s a törvényhozásnak minél előbb Erdélyre nézve intézkedéseket kell tennie, melyek lekössék a közfigyelmet és tanúságot tegyenek az országgyűlés méltányos intenzióiról. Azon remény kifejezésével zárjuk be sorainkat, hogy annak szükségéről, amit elmondottunk, bizonyára mindenki meg van győződve, ki Erdély állapotait ismeri, s hogy gr. Péchy mint képviselő, Erdélyben szerzett tapasztalatait mind az országrész, mind az összes állam javára kétségkívül nagy mértékben fogja értékesíteni. A „PESTI NAPLÓ“ TÁRCZÁJA. Egy jezsuita emlékirataiból. Garasse jezsuita emlékiratai 1860-ban Nisard párizsi kiadónál jelentek meg, melyek noha a 17-ik század elején írattak, jelenleg is nagy érdekkel bírnak, nemcsak mert a jezsuita kérdés egy idő óta politikai discussiók tárgyát képezi, de jelen viszonyainkat is érintő közérdeküknél fogva. A küzdelem, mely napjainkban a jezsuiták ellen újra megindult, ugyanaz, mely régente folyt. Akkor egy hatalmas bíbornok, ma első rangú államférfi védi ellenük az állam jogait. Mielőtt az emlékirat tartalmát megismertetnék, néhány szót kell szólanunk annak szerzőjéről. Garasse Ferencz 1585-ben született Angoulême-ban. Atyja a hugenották és IV. Henrik ellen alakult katholikus ligának egyik elkeseredett tagja volt, s egy összeesküvés alkalmámával vesztette életét. Fia 18 éves korában beállott jezsuitának. Egyházi beszédei és iratai jezsuita szempontból kitűnők voltak. A szószékről a hugenották, és a „szabadonczők“ ellen minden alkalommal hevesen kikelt, minek azután az a következése volt, hogy leszállván a szószékről, néha-néha egy pár oldallökésben részesiték azok, kiket a szószéken korholt s érthetőleg meg is felölt! Sokkal híresebb volt, s jobban is féltek tőle, ha tollat vett kezébe. Mint író ép oly goromba volt, mint szellemdús; ügyessége , jártassága a tudomány minden ágában, a közélet minden terén tagadhatlan. Folytonos irodalmi harczban állott rendje érdekében azon kor legjelesebb embereivel. Munkáit sokszor maga is eltagadta, — csakhogy irálya sokkal sajátszerűbb volt, mintsem hogy ez sikerrel történhetett volna. Párisban végre annyira vitte, hogy a rend szükségesnek tartá őt, vidékre küldeni, ahol a szokatlan nyugalom megölte őt. Itt írta emlékiratait, melyek az 1624-től 1626-ig lefolyt időt tárgyalják. Richelieu ez időtájban már magához ragadta a legtöbb hatalmat, a csakhamar kitűnt, hogy a politika, melyet követ, nagyban elüt az úgynevezett katholikus államok politikájától. Nem csoda tehát, hogy a jezsuiták az új rendszernek legelhatározottabb ellenségei lettek. Hogy czéljukat elérjék, a jezsuiták mindig alkalmazkodni törekedtek az államhatalom irányához, s ez sikerült nekik pl. IV. Henrik alatt is, kinek csakhamar megnyerték kegyét. Ekkor történt, hogy Chatel János, a jezsuiták egyik növendéke, IV. Henrik ellen gyilkossági merényletet intézett. A gyilkos bevallá, hogy merényletével az egyház engedelmével ugyancsakaz egyháznak akart nagy szolgálatot tenni, miután a királyt a pápa nem ismerte el, s elmondá, hogy a jezsuitáktól akárhányszor halla, hogy ily királyt meggyilkolni nemcsak szabad, hanem ily gyilkossággal érdemeket is szerezhetni a menyországra. Természetes, hogy e merénylet után egy hang sem mert többé Francziaországban a jezsuiták mellett felszólalni. Az országból kitiltottak, sőt többen ki is végeztettek. Öt évvel későbben azonban Henrik ismét behiva őket az országba. „E bátor király, így ír d’Aubigné, nem félt semmitől, csak a jezsuiták gyilkától.“ S mint mondják, a király csakugyan ily értelemben nyilatkozott bizalmas emberei előtt. A jezsuitákat tehát ismét pártfogása alá vette, s gyóntató atyául Cottont, az ügyes s mindenre felhasználható jezsuitát választotta. De még a francziák őrködése sem menthette meg e fejedelmet a vallási őrjöngök gyilkától. Ravaillac ugyan nem volt jezsuita, de általuk nevelt dühöncz vola. Richelieu meséli emlékirataiban, hogy Francziaországban valóságos mániává fajult a király gyilkolás. Számosan voltak, kik az atya után a fiúnak meggyilkolására gondoltak. A parlament ennélfogva szükségesnek tartó határozatot hozni, melyben kimondatott, hogy istentelen és hittagadással egyenlő dolog az, ha valaki kezét a királynak szentséges vérével fertőzted be, akár alattvaló, akár idegen legyen az. Később Mariana jezsuitának könyvét elégettette a parlament, a pápai nuntius és a párizsi püspök tiltakoztak e tény ellen, mely az egyházi hatóságot sérti.Cotton jezsuita azonban kijelente a rend nevében, hogy a rend nem lát ebben magára nézve sértést, annyival kevésbbé, miután Mariána már 4 éve kizáratott a nyilvános tevékenység teréről. Mindemellett azonban a parlament, a szabadelvű franczia papság, s a franczia nemzeti párt hívei esküdt ellenségei maradtak a jezsuitáknak, így Garasse maga beszéli el 50 franczia püspök tanácskozását 1626-ban, melynek czélja a szerzetes rendek, s különösen a jezsuiták özelmeinek meggátlása volt. Kevéssel ezután, így folytatja tovább, Barberini legátus jött Párisba. Miután Barberinit tudós embernek ismerték, felszólították, hogy Thon, a hírneves történetíró könyvtárát megtekintse. A jezsuiták ellenségei egybegyűjtöttek e könyvtárban minden, a jezsuiták ellen Francziaországban megjelent műveket, körülbelől 500-at, s azokat szépen bekötve, a könyvtárba helyezték. A legátus azonban elhaladt e könyvgyűjtemény mellett, anélkül, hogy figyelmére méltatta volna, ami nem kevéssé boszantotta kíséretét. Farin, az egyetem rectora volt legnagyobb ellenségük. Számos munkát irt a jezsuiták ellen, melynek mindenikében egybegyűjté azon ítéleteket, melyek a jezsuiták ellen hozattak. Garasse különösen élesen kikel Farin ellen, s nem mulasztja el elmondani, hogy ki volt Farin hajdanában, s hogy mi lett volna belőle, ha a jezsuiták őt, mint mszitlábos gyerköczöt pártfogásukba nem veszik s nem taníttatják. Valamennyi egyetem felzúdult ellenük, midőn Tournonban királyi és pápai kiváltságlevélre támaszkodva egyetemet nyitottak, sőt tudori fokozatot is osztogattak. A támadás oly heves, oly intenzív volt, hogy a jezsuitáknak tágítaniok kellett, hogy mily mérvben kárpótolták azután magukat az alsóbb oktatás terén, kitűnik Garasse azon állításából, hogy egész Európában tanítványaik száma az időben két millió volt. Richelieunek tudvalevőleg legfőbb érdeme az, hogy a nemesség daczát és vadságát megtörte. Garasse ellenségei és a rend üldözői között gyakran említi La Famas nevét, így hívták az ismeretes vérbirót, kinek emléke a hóhérral azonosult utóbb. ,így, — igy ír Tallemant historiettes-jeiben — hogy oly századba jutott e szegény ember, hol még nem voltak szokva ahhoz, miként kell egy nemes embert felakasztani, a Richelieu őt választá az első kísérletre.“ Érdekes kultur-képet fest elénk Garasse művének 6-ik fejezetében. „Ez idő alatt, igy ír, tetszett az isteni gond- viselésnek sanyarúságunkon enyhíteni. Egy fiattal marquis ugyanis bevégezvén tanulmányait, felvételért folyamodott a rendhez, de a szerzet főnöke társainak beleegyezése nélkül nem akarta erre beleegyezését adni. Időközben ez meghalván, a fiatal ember egyik püspökhöz fordult, ki nagyon szereti rendünket. Ennek pártfogása következtében a rend beleegyezett a fiatal ember felvételébe előzetes vizsgálat után. Szerencsétlenségére a fiatalember Párisba hivatott. Kezdetben a rend tagjai el voltak ragadtatva a fiatal ember áhitatos és csendes magaviselete miatt, később azonban rész társaságba keveredett, mely őt istentagadóvá változtatta. 1625 őszén elhatározta magát a marquis néhány barátjával nagyobb útra indulni. Midőn Ingolstadtba értek, valaki figyelmeztette az utazókat, hogy közelében egy asszony tartózkodik, ki a jövendőt biztosan meg szokta mondani. A kíváncsiság ezen asszonyhoz vezeti őket. Az asszony megnézvén a fiatal marquist, így szólt hozzá: „ön nagy és fényes nevű családból származott ; önnek nagy hitű ősei vannak, kiknek nevét tiszteletben tartja a történelem; és ha ön a jövő évi márczius 1-jét túléli, nagyobb leendőseinél, de őrizkedjék a puskától !“ A fiatal marquis gunynyal viszonzá e jövendölést s tovább ment társaságával. Télre visszatérvén Párisba, elmesélte ezen esetet több barátjának, kik jó izűen kaczagtak az egész história felett. 1625-ben épen a böjt idején Párisban nagy botrány történt. Előkelő fiatalemberek elfogdosták az utczákon a leányokat, s erőszakkal lakásukra vitték. A kétségbeesett apák a királyhoz fordultak, ki az államügyésznek meghagyta, hogy a bűntettet megakadályozni törekedjék. Az államügyész értesülvén a felől, hogy a párisi prevot szintén azon urakkal tart, kik a közbiztonságot ekként veszélyeztetik, bepanasztá őt a királynak, ki haragjában parancsot adott, hogy e prevot felakasztassék. Ennek helyébe a meauxi prevot hivatott meg, kinek feladatává létetett elfogatni mindenkit, kire a leányrablás reábizonyul, s ellenszegülés esetében megölni az illetőt, bárki legyen az, a királyi herczegeket kivéve. A marquis szerencsétlenségére egyik barátjának kölcsönző kocsiját és kocsiját. 1625. februárius havának vége felé járt az idő. E tájban sógorasszonyánál, egy igen istetfélő aszszonyságnál lakott, s midőn huszonegyedikén éjjel attól távozni akart, saját szobájába, két jezsuitát pillantott meg ablakánál. Kérdezvén inasát, hogyan jutottak a jezsuiták szobájába, az inas egészen elcsodálkozva nézett mára, s megnyugtató, hogy a szoba zárva lévén, oda senki be nem juthatott. Szobáját kinyitván, abban csakugyan senkit sem talált s nyugodtan lefeküdt. Alig, hogy elaludt, ismét megjelent előtte a két jezsuita, mindketten lángban és tűzben, s kényszeriték, hogy imádkozzék. Megrémülve csenget inasának, ki berohan hozzá, de addig már mindkét jezsuita eltüdt. Azonnal felkelt s a Louvreba sietett, hol barátjainak elmondá a visiót, kik kinevették érte. Csakhamar elfeledte az egész dolgot. Február végén történt ismét, hogy sógorasszonyához akarván menni, a folyosón egy jezsuita útját állta, ki tüzes pallóssal vágott feléje. A marquis összerogyott s a házbeliek félholtan találták őt a földön heverve. Másnap egészen leverve és összetörve szobáját őrzé. Csakhamar hírül hozzák neki, hogy a prevot kocsiját el akarja fogatni. Egészen magán kívül rohan a ház bejárata elé , kérdőre vonja a prevot-ot. Ez a király parancsára utal; a marquis kardot ránt, mire azonban a prevot két lépéssel hátrálván,pisztolyával a marquist agyonlövi.“ XIII. Lajos idejében meglehetősen jól érezték magukat a jezsuiták.Midőn azonban Richelieu kezdett előtérbe lépni, a római jezsuiták ismét felléptek a pápa jogai védelmére, kinek szerintük hatalma van a királyokat is trónjuktól megfosztani. E pontban már magával a vallásos fejedelemmel sem lehetett tréfálni s igy történt, hogy a parliament unszolására végre oda szorították a franczia jezsuitákat, hogy e tant tagadják meg. Okot erre Lanterelly jezsuita műve szolgáltatott, melynek czíme ez volt: „de potestate pontificis.“ Garasse emlékirata szerint e könyv mihelyt Párisba érkezett, a jezsuiták egy barátja által, Fest, július 31. (A császárok találkozása.) Két bécsi lap, (ezek közül az egyik a foederalista párt közlönye) ma azon hírrel áll elő,hogy az orosz császár részvétele a berlini találkozáson, Vilmos császár óhajára történik, a bécsi udvar erről csak akkor értesült, midőn az már bevégzett ténynek volt tekinthető. Az egész találkozást eszerint úgy tüntetik fel,hogy az Ausztria- Magyarországra nézve elvesztő minden jelentőségét, mert Németország a bécsi kabinet szövetség ajánlatait azzal viszonozta, hogy meghívta Oroszországot is, s ezzel egyensúlyozta az egész dolgot. E hírek megkoronáztatnak még azzal, hogy ugyane lapok Pestről táviratoztatják maguknak,hogy „Andrásy gr. állása inogni kezd,“ s a vezérczikkek kimagyarázzák, miután Andrásy gróf indítványozta a berlini találkozást s az őst ily fordulatot vett, Andrásy gróf vesztett az udvarnál befolyásából. Idézzük mind e hireket, hogy a magyar közönség, ha ugyanezen okoskodásokat hazai lapjainkban is megtalálja, mindjárt tudhassa a forrást. (Ő felsége berlini utazásához.) Mint a „P. Lt.“ írja, ő felsége utiprogrammjában annyiban történt lényeges változás, a mennyiben a salzburgi út elmarad, s ő felsége helyett Károly Lajos főherczeg fogja a német császárt üdvözölni, s igy a közös kirándulás Berchtesgadenba, hol a koronaherczeg időz, szintén elmarad; a mi azonban nem zárja ki annak lehetőségét, hogy a német császár később Berchtesgadenba is fog rándulni. Ennek folytán Lajos királynak néhány nap előtt kilátásba helyezett megérkezése Berchtesgadenban valószínűleg elmarad. (A közös külügyminisztérium költségvetése.) Mint bécsi lapok írják, a közös külügyminisztérium költségvetése körülbelől 1 és fél millióval magasabbra rúg, mit Baust alatt. A kiadási többlet legnagyobb részét az államrendőri czélok czimén követelt összeg s néhány követség illetékének emelése veszi igénybe. A szükséglet, mely összesen 4.340,755 frtra rúg, a következőleg oszlik fel : Központi vezetés 402,820 frt; tartalékalap 440,000; diplomatiai kiadások 1.070,660 frt; consuli költségek és segélyezés montenegrói menekültek részére 11,400 frt, a Lloyd subventiója 1.700,000 frt. Fedezet: a diplomatiai testület jövedelmi adója 14,000, consulatusok 119,000 frt; a Lloyd által 1873 deczember 31-én fizetendő törlesztésű részlet 200,000; a prioritási kölcsön 4 százalékra 112,000, postabevételek 85,000, jövedelmi adó 167,000 frt. Összesen 697,500 frt. A fedezetlen szükséglet ennélfogva 3.643.275 frt, vagyis 1.453,175 írttal több, mint volt Beust alatt. (Lónyay Menyhért gr. miniszterelnök) Brighton angol fürdőbe utazott, s már néhány nap óta ott tartózkodik. (A hazai szerb egyházakban), mint nekünk írják, az uralkodóért mondott imákban a fejedelemért, nem mint király hanem mint szerb vajdáért imádkoznak. E formula még az absolutismus idejéből maradt fel s a szerb püspöki kar ennek megváltoztatása tárgyában még mindig nem intézkedett. (Egy pozsonyi ellenzéki lap — a „Westungarischer Grenzbote“ — néhány nap előtt a magyar kormány elnöke s egy magánember becsülete ellen intézett oly czikket hozott, mely általános feltűnést okozott. A czikkben a kormányt, illetőleg annak fejét oly vádakkal illetik, hogy még a legszélsőbb, az eszközökben rendesen nem igen válogatós ellenzéki lapok is átallották a czikknek állításait, reproductio által még inkább elterjeszteni. Hogy amaz, az utolsó napokban sokat emlegetett úriember mit fog tenni a kérdésben levő czikkel szemközt, az magánügy. Egészen másképen áll a dolog a magyar kormány elnökével. A magyar kormány becsülete össze van fonva az ország becsületével, s azon a legcsekélyebb szennynek sem szabad maradnia. Vannak dolgok, melyeket ignorálni teljes lehetetlenség,kiváltkép egy kormány elnökének részéről. Mi részünkről nem vagyunk barátai a sajtópereknek s a hatóságnak bármely lapot denuntiálni, hogy # 176. szám. Csütörtök, augusztus 1.1872. ______________________23. évi folyam. ..........I .1 I 1 > I ’’■M . «■—■! ........................ 'Tllll l íl lt —II I I I ■ IMII I I II I I I I ~ IMII I H I II I »■III JIMI Ilii’-------------Tll------------------------------------------------I------------------------------ - ——■——■——————————Hl— !■ il I ■" —" -----------------------------------------------------------’-------- Szerkesztési iroda: Kiadó-hivatal: _____ F Előfizetési feltételek: Hirdetések Ferencziek-tere 7. szám. I. emelet. Ferencziek-tere 7. az. földszint 'jj* házhoz hordva’re^jeti it Jti SZíntugy mint előfizetések A lap szellemi részét illető minden A lap anyagi részét illetti közle- M I 9 f tj ■ B ?| 8 hCJrTM ‘ KTánD WTYATftT» a közlemény a szerkesztőséghez mények (előfizetési pénz, kinti* 1 | 4 | | 1 | I I S |ML i i il 1 6 hón.pra . . . 11 . - „ MADO-HIYATILLM intézendő. ”, - __M —IL- f| JL _®L_BL ’Xjr Al etti u*dis PosUl kovakőidé- (ferencziek*t«re 7. sas.) ______ körüli panaszok, hirdetmények) a wnw ■ m£Jíwm|| i—1 " i**" i« -— ' var fjimfoptes hivo-ilont 50 kr. . . ..... . .m * _ Al «Ullotái h tv folytán minden küldendők. Bérmentetlen levelek ceak ismért klkdó hivatalhoz intézendők. "RE P P F T T TCTATA^ Af atp»« j»»zkMautS, ^«jwnck birm^y kezektől fogadtatnak el. IJDVJUJjLI JA JA D A L . "íjítii^’ífá^iutoi.4*^" * hC ‘W indítson ellene politikai okok folytán pert, azt mi soha sem fogjuk feladataink körébe tartozónak hinni. Itt azonban nem politikai perről, itt a magyar kormány becsületéről van szó. A magyar kormány becsülete nem lehet res nullius, melyhez senkinek sincs köze, mely azé, aki épen ráteszi szennyes kezeit. Azért mi részünkről minden tartózkodás nélkül kijelentjük, hogy valóságos könnyebbüléssel olvassuk a bécsi lapok azon hírét, mely szerint az említett pozsonyi lap ellen a kormány sajtópert indított. Hadd jusson alkalma az esküdtszéknek verdietjét kimondani. (A „Reform“) megint két iszonyú hasábban a fusióról elmélkedik. Borzasztó csak reá gondolni is. És teszi ezt elejétől végig, bámulatos komolysággal úgy, hogy minden szavából kitűnik, hogy ő csakugyan elhitette magával azt, hogy szerkesztősége szobáján kívül van még ember széles e világon, ki ma a fusio eszméjével foglalkozik. Mi természetesen nem tehetünk róla, hogy a „Reform“nál a tikkasztó hőség ily bogarakat hoz létre, mi, kollegánk szomorú állapota fölött csak sajnálatunkat fejezhetjük ki. Minket bizony, ha az egész augusztus hónapon keresztül, négy álló hétig nem beszél másról, mint a fusióról, nem visz többé lépre. Nem, uram, nekünk beszélhet pártok fusiójáról ítéletnapig, mi legfölebb ha már csak ugyan kifogytunk a türelemből, azt fogjuk mondani : nabukodonozer! Pest, július 31. Tegnapelőtt, a nagy franczia hadi kölcsön aláírásának második napján múlt két éve, hogy Napóleon császár elhagyta az Cloudot s a fővárost, hogy a hadsereghez siessen, mely már az ország szélein nyugtalan várta a világra szóló küzdelem megindulását. A harcz nem sokára megkezdődött a szervkáprát álló gyorsasággal hozott meglepőbbnél meglepőbb jeleneteket a felszínre. Amily váratlan volt megüzenése, oly váratlan volt lefolyása a háború tragoediájának. Napóleon császár sohasem látta viszont a fővárost s trónjának romjain a kétségbeesett nép folytatta az önvédelmi harczot, de épen oly sikertelenül, mint előbb a császár. Végre elérkezett a béke s mint a nap első sugara világot hozott a chaosz végtelen éjjelébe. A diadalmas fél rettentően súlyos feltételeket szabott a béke árául s elismeréssel kell kiemelnünk, hogy a franczia nemzet a békefeltételek teljesítésében összehasonlíthatlanul nagyobb erélyt, önfeláldozást és iparkodást tanúsít, mint a háború vitelében. A békefeltételek kétnemű áldozatot szabtak a szerencsétlen országra. Testéről egy tagot, területéből egy jelentékeny darabot vágtak ki, a többire pedig a történelemben hallatlan pénzbeli terheket róttak, melyek azonban, mint a tapasztalás utólag kimutatta, mégsem voltak elviselhetlenek. Az öt milliárd kifizetésének processus ja, melynek folyama elé a pénzvilág ép oly aggályokkal tekintett mint a politika férfias, nem reménylett nyugalommal megy végbe. Eddig Francziaország a határidőket nemcsak megtartotta, hanem meg is előzte. Az első két milliárd lefizetése a pénzpiacon szokatlan fluctuatiókat, vészes hatású tőkehiányt, vagy tőkeösszetorlódást nem idézett elő, s a tett tapasztal