Pesti Napló, 1874. március (25. évfolyam, 50-74. szám)
1874-03-01 / 50. szám
50. szám. ____________ Budapest, Vasárnap, martius 1.1874.____________ 25. évi folyam, Szerkesztési irodai I Kiadó-hivatal: Előfizetési feltételei! Hirdetések Barátok-tere, Athenaeum-épület. Barátok-tere, Athenaeum-épület OI fTl " A Tjj^^ 'TP" bá*tuts hordva’reggel Szintúgy mint előfizetések A táji Szellemi részét illető minden ------- « I I |j ■ V® I I 1 S Vk g B I I II , együtt: A Up Y* n. |V I I V U W* H||l .m3S KIAD0IHVAT.tr,KI, _____ mények pénz, kiadát H BB H ||i gl iS l§i 9 ra fi hm Jh B Az esti kiadás postai killenküldéseért A . JJiKJ J- J- -k» J-8 Sara.K.rn, kezektől fogadtatnak el. „ hónapban megkezdheti, de ennek bármely klil.kn, y -rr -f 4 l napján történik is, mindenkor a ho első KLi-.lC I lu Oi\ Kéziratok nem adatnak vissza. kiadó hivatalhoz intézendők. Ifi 1T \ ~T K I A I K 1 A I 1 /\ JS napjától számíttatik. Előfizetés „PESTI lIÁPLÓ“-ra. Előfizetési árak: Egész évra .... 14 frt. Félévre................................12 frt. Negyedévre ... 6 frt. Egy hóra .... 2 frt. Az előfizetés Pestre, a »Pesti Napló» kiadó-hivatalának (ferencziek tere , Athenaeumépület) küldendők „P. Napló“ szerkesztő- és kialló-ingatala. Budapest, február 28. Újra vissza kell térnünk a vacsorapárt viselt dolgaira. Hiába, a coalitió a levegőben van. Erről beszél minden ember Ettől rs terhes a politikai itmosphaera. És ami most fődolog előttünk, ezt tette tanácskozásainak tárgyává a vacsorapárt. Igaz, hogy ma még senki sem tudja, hogy ki által készíttetik, kivel készül, mi alapon, mi czélra és minő föltételek mellett készül a coalitio , hanem hát épen azért nagyon természetes, hogy vannak neki szenvedélyes barátai, és szenvedélyes ellenségei. Ha a jó barátok és a tiszteletreméltó ellenségek színről-szinte látnák a coalitiot , valószínűleg a jóindulat és makacs ellenzés szenvedélyes ostromával azonnal felhagynának. A vacsorapárt egy nagy princípiumot lát maga előtt: a közjogi kiegyezés princípiumát. Követeli ennek nemcsak elismerését, hanem megvédelmezését, is. — Mi azt hiszszük, hogyha csak erre volna szükségünk és semmi másra , akkor nekünk csakugyan nem volna szükségünk sem Ghyczyre, sem Tiszára, sőt még arra sem , hogy a vacsorapárttal készítsük meg a coalitiót, mert akkor a vacsorapártnak hite-hamva sem volna már régen, vagy meg sem született volna soha is. Sőt többet mondunk. Mi azt hiszszük, hogyha valamennyien azon törnék is fejünket, hogy miként pactáljunk a közjogi alap rovására, az valószínűleg csak oly erősen állna, mint különben. Mivelhogy ahhoz rajtunk kívül még másnak is van egykét szava. Még egy megjegyzésünk van a keddi vacsorára s előre kijelentjük, hogy több azután nem lesz. Ki volt itt mondva, hogy a Deákpártnak nem új elvekre van szüksége, hanem új politikára. Az igaz, hogy a vacsorapárt új elvet nem hozott felszínre, hanem felmelegített egy régit, de az is igaz, hogy ha csak a töredékekre bomlást nem tekintjük új politikának, a vacsorapárt sem maga nem követsem a Deákpártnak nem tanácsol új politikát.Sőt ha a Deákpárt a coalitió által új politikát kezdene, ezt megakadályozni épen a vacsorapárt készül elismerésre méltó buzgalommal. Ellenmondás ez ? Mindenesetre annak látszik, és mi mégis azt hiszszük, hogy nem az. A vacsorapárt tudja, mire céloz és mi ismerjük a helyzetet és bátrak leszünk rámutatni annak legközelebbi esélyeire. A kapocs, mely egykor a Deák-párt tagjait fűzi össze, ma nem szokt oly erősen, mint egykor. Ennek sok oka van, de az, hogy a közjogi kiegyezés iránt a Deák-párt tagjai megváltoztatták volna nézetüket, egyáltalán nem oka. Ilyen nézetváltozásról sem mi nem tudunk semmit, sem a vacsorapárt, sem senki. Oka igenis az, hogy a közjogi programra már teljesítve van, erős kézzel tartott s szabatosan formulázott új programút pedig még nincs előttünk. Tompa a politikai érzék, szerteszáguldoznak az elmék s határozott irányban nem találkoznak a törekvések. Oka ezen kivül a pénzügyi helyzet, oka a kormánynak szenvedőlegessége, oka sok minden egyéb, de oka jelentékeny részben az előtérbe lépett személyi tekintetek követelő természete. És itt álljunk meg egy pillanatra. Mi a nemes személyi ambitiókat a politikai életben jogosultaknak tekintjük, és épen azért értjük azon indokokat, melyek a vacsorapártot különállásra, külön organikus alakulásra vezérelték. De megjegyezzük, hogy amint a személyi ambitiók egy bizonyos magasságra feljutottak , ott sokkal nagyobb érdekekben felolvadniok kell. Ha tovább is nőnek, ha odáig jutnak, ahol a parlamenti pártok benső egységét keresztültörik s új, egészséges formációkat létrehozni nem bírnak , lehetnek még akkor is nemesek, de a parlamentariszmusnak már akkor veszélyes ellenségei. És mi nagy súlyt fektetünk a parlamentarismusra. Mert mi azt hiszszük, az ország vezetése csak addig lesz a mi kezünkben, míg azt a Parlamentarismus adja nekünk. Ha ezt egyik vagy másik párttöredék lehetetlenné teszi , azt a vigasztalást megszerezheti magának, hogy az ország kormányzata nincs a másik párt kezében, de azt az örömet, hogy ő vegye kezébe, alig nyerheti meg. A helyzet elég világos. Azt mondá a vacsorapárt egyik szónoka, hogy a Deákpárt kössön coalitiót önmagával. Azt hiszszük, ezt megkísérteni első tárgya lesz a napirendnek. És ha sikerül, ennek őszintének kell lenni, nehogy már akkor, midőn még az egyezségen meg sem száradt a tinta, azon törjük fejünket, miként lehessen azt megszegni, kijátszani. Ha pedig nem sikerül, vagy nem őszinte lesz az, akkor előáll a helyzetnek azon kényszere, melynek többé nem ura sem a Deákpárt, sem Sennyey, sem Tisza. De a vacsorapárt sem. Előáll a helyzet, melyben a nemzet legjobb fiai karonfogva egymást, nem azt kérdik, mit tettünk a múltban, hanem azt, hogy miként segítsünk a jövendőn. Nem a pártok, hanem a haza jövendőjén. Nekünk kell, hogy erős kormányunk legyen. És lesz. Vagy általunk, vagy nálunk nélkül. Ne feledje ezt a vacsorapárt. A „Pesti Napló“ tárczája A fővárosból. Egy apa nem adja leányát Valakinek, mert Valakinek nincs társadalmi positiója; a másik oda adja egy harmadiknak, mert a lány szereti? — nem, mert társadalmi positiója van. N. N. asszonyság semmiképen sem akar férjének a »krachból« merített súlyos érvein okulni s azt hiszi, hogy néhány estélylyel a tél folyamában társadalmi positiójuknak tartoznak, mig egy barátnéja fényes öltözékekkel iparkodik társadalmi állását fenntartani. Van aki lovakat tart, fogatot, istállót — társadalmi tekintetekből ; a másik — ez a másik persze nő — elmegy bálba, noha egészségi állapota s az orvos tanácsa honmaradást ajánl, de ő elmegy, mert a háziasszony — egy grófné vagy báróné — maga hívta meg s a bálban meg fogja szóllitani, e megszóllitás pedig az ő társadalmi positióját csak emelheti. Találkozik fölötte takarékos hajlamokkal bíró egyéniség, ki egyszerre jótékony szellemével, mely minden egylet iránt egyaránt érdeklődik, meglepi összes ismeretségét, e réven sok salonba s elegáns társaságba jut, ami természetesen társadalmi positiójának nem csekély előnyére válik. Ezek és mások azon emberek, akik nem a maguk kedvéért vannak a világon. A társadalmi önzés, viszavonultság, magába való elzárkózottság egyeseknél menthető, mint általános tünemény, barbár állapot. A társaságba állott ember tartozik valamivel a társaságnak. Ennek a kezdetleges állapotnak ellentéte az az ember, ki csak a világért él, csak másokért, csak azzal törődik, mit mondanak róla mások; csak arra igyekzik, hogy mások róla ezt vagy azt mondják. Érzi képtelenségét, hogy belértéke által figyelmet keltsön, el akarja hát érni más eszközökkel. A ló után majd eszében tartja a világ a gazda nevét is; a szép ruháról a kérdezősködés áttér arra is, aki viseli. Ez az X. ur például valóságos rabja a társadalomnak. Egész életét berendezte a mások kényelmére. Hogy a világ el ne felejtse, a világ szeme előtt kell lennie folyton. Azért jár-kel az utczán, azért mutatja magát sétányon, azért a színházban, hangversenyben, bálban. Nem mulatott legkevésbé sem; a classicus zene untatja, de ott kell lennie. A színház határozottan nem tartozik kedves mulatságai közé, de csak nem maradhat el »onnan.« Nincs napja egy féltucat látogatás nélkül, de legalább elmondhatja az egyik helyen, hogy a másikra megy s a másiknál, hogy az elsőn volt. Ah! mert ő igénybe van véve rendkívüli módon. Már azt sem tudja, hány részre szakadjon. Az a sok egylet (ő természetesen tag, ahol csak lehet), az a sok kör, az a sok mulatság, az a sok ismeretség. Ha vele találkozol, igen boldoggá fogod tenni, ha észreveszed valamelyik új öltözékdarabját, kérdezősködjél: hol vetted és halálig lekötelezted. Csak az a sajnálatos, hogy önzetlenségével magát kínozza. Egy társaságba lép, hol véletlenül olyan is akad, akivel igen jól mulatna, de ő világért sem fog ezzel jól mulatni, mert ez talán épen egy obscurus, szerény egyéniség, kinek semmiféle társadalmi fontossága nincsen, hanem fog lelkéből unatkozni egy másikkal, aki társadalmi tekintély nélkül nem szűkölködik — mert hát ezzel a maga positiójának tartozik. Mikor aztán 8—10 évet így össze-vissza rohant, sietett, járt-kelt a társadalomban, egyszerre megházasodik szintén társadalmi tekintetből. Kikeres valami »jó családot « Jó szerencse, ha olyan kislányhoz vezérli a kora, kinél hasonló hajlamokra talál. Ez a kis lány még alig cseperedett föl, már válogat a férfiban. Igényei nehezen elégíthetők ki. Nem éri be, mint más, akármilyen jogászszal, csak jó tánczos és víg gyerek legyen, hanem azt keresi, milyen hangzású neve van. Valami hangzatos név. Akinek összeköttetései vannak ebben vagy abban a megyében, ősi család, lehet aztán tőle egyszerűbb szellemi képességgel bíró ember, ő nem bánja. — Tánczolni másféle ember fiával nem szeret, lefőzi ha közeledik. Az ilyen kislányból idővel olyan asszony lesz, kinos, egész háza csak a világ kedvéért létezik. Azt a középrendet, melyből eredt, megunta, kicsinyít »Ezekkel« nem találja jól magát. Keres más kört. Állapota kissé kinos, törni a régivel nem könynyű munka és újat találni még bajosabb. Mennyi kellemetlenségbe kerül, amig a régi barátoktól, barátnőktől, ismerősöktől megszabadul; hányszor nem veszi észre az utczán, hányszor kell hangversenyben elfordulnia, nehogy szóba álljon velük ; hányszor tagadni meg honlétét, míg lassanként elmarad az előbbi kör .... Csakugyan terhes munka, de végre is mit tegyen? Akinek oly vagyona van, mint neki, annak emelkedni kell, ez igen természetes. S ha a régi ismeretségektől megszabadult, ha már előbbi körének csak némely közel rokonság vagy más szoros kötelék miatt el nem téphető foszlánya csügg a házon, kezdődik a további munka, az új körnek megalapítása.Mily tapintat szükséges ahhoz, hogy tolakodás nélkül, észrevétlenül, inkább kerestetve, mint keresve közeledjék az uj körhöz. Mily önmegtagadás, mily süket fül, hogy hegyesb nyelvek észrevételeit ne hallja ; mily szívélyesség, hogy elbájolja azokat, akik a jövevénytől elbájoltatni legkevésbé sem akarnak ; mily előzékenység, hogy lekötelezhesse azokat, akik különben megközelithetetlenek ; mily önuralom, hogy a törekvés hevében a méltóság ne kockáztassék ; s hány alkalomnak szándéktalan kilesése; hány emelet föl- s hány emelet le a viziteléssel; hány névjegy, hány öltözék s hány — forint. E küzdelemben nem egyszer állott azon a ponton, hogy tökéletesen visszavonul, a kivivhatlant abban hagyja és nem törődik többé a világgal. — Nem lesz köze sem egyik,sem a másik, mert az egyiknek ő nem kell, a másik nem kell neki. De a kitartás mégis győzött. Kilátás van, hogy egy szép mulatságot össze lehet hozni. A meghívók szétmennek. Nr. 1. Meg kellett hívni, nem fogja ugyan a társaság díszét emelni, de közel rokon. Megneheztelne, ha mellőztetnék. Nr. 2. Már ez ismert egyéniség. Nincs rajta semmi nevezetes tulajdonság, csakhogy »ismert« név. — Ha kimondják a nevét s az fog hallatszani, hogy ő is jelen volt, a háznak előnyére fog szolgálni. Nr. 3. Mágnás. Csak eljöjjön. Jaj ha elmarad. Nr. 4. Kellemetlen ember, de Nr. 2. szereti és Nr. 2. kedvéért meghivatik a Nr. 4. is. Nr. 5. Főrangú hölgy, ugyan nem mágnás, de főrangú összeköttetései vannak. Hogy megjelenése biztosítva legyen, a háziasszony már régóta fáradozik. Nr. 6. Képviselő. Nr. 7. Bankár. Nr. 8. író vagy művészféle. Ez is emeli a társaságot s azok a scriblerek oly indiaéretek, még ki találja irni a mulatságot. Hallja maga! ha maga kiírja, hát én magát kiszidom. »Maga« kiírja, s »Magát« nem szidják ki. Nro 9. »szép« asszony. Nro 10. Magas rangú hivatalnok. Nem akarom az egész lajstromot végig betűzni. A mulatság csakugyan végbemegy. A numerusok megnézik egymást s egy óra múlva titkon ásítozni kezdenek. Két-két, numerus el-elbeszélget egymással, hanem összeadódni nem akarnak. Mindegyik szeretné magát kivonni. Egy indiscrét numerus már a mulatság alatt kritizálgatja a hozzá nem való numerusokat, a többi megteszi holnap. Malheur is történik. A divatos Nro 2. nem jelenik meg, egy excusáló jegye érkezett a nap folytában. És Nro 3. hirtelen közbejött akadály miatt szintén elmarad. A hangulat bágyadt A csillár világossága a hiszékony. A társalgás le-lecsillapszik, néha meg akad. A háziasszony mindent elkövet, hogy faéleszsze. A numerusok végre eltávoznak. S a háziasszony lefekszik kifáradtan, kimerülten, kuszáltan, siváran, de mégis egy vigasztalással, hogy e mulatsággal társadalmi positióját némileg megjavította. Argu a, Budapest, február 28. (A miniszterelnök), — mint hírlik — holnap reggel Bécsbe utazik, s ő Felségének a helyzetről s parliamentáris pártjaink állásáról jelentést tevén, egyszersmind átnyújtja az összes kormány lemondását. (A 9-es albizottság eddigelé 14 millió megtakarítás lehetőségét mutatá ki részletesen. Ebből 5 millió az összes állami közigazgatás reformjára esik, az igazságügyet is ide értve, 2 millió a delegációknál fogna bekövetkezni, több mint 3 millió az államvasutak czélszerű üzemvitele s a tariffa felemelése által, végre körülbelül ugyanannyi a vasúti személyjegyekre vetendő adó által éretnék el. Ez adó Francziaországban különösen gyakorlatinak s kevéssé terhelőnek bizonyult. A vitelbérnek körülbelül 10 perczentjére terjedne ki. (A király szent-pétervári utazásáról) egy orosz lapban, a »Ruski Mir«-ben egy érdekes czikket olvasunk melyben e lap kimutatni törekszik azon nézetek és remények helytelen(A bécsi török követség) a bosnyák menekülteknek febr. 17-dikén adta ki a szabad visszatérésre vonatkozó igazolványokat, melyeket a menekültek nevében Vidovics Vazul bosnyák megbízott vett át. (Kossuth Lajosnak) Madarászhoz irt újabb levelét közlik a »Szombati Lapok«, mely levél febr. 20-ról kelt. E levélben Kossuth »merényletnek« nevezi a megyék kikerekitésének tervét s kilátásba helyezi, hogy tüzetesen fog felszólalni ez ellen. E felszólalás, mint a »Hunnia« közli, nagyobb munkálat lesz és több évre terjed. A pártalakulásokról Kossuth így ír: »Nagy előlépésnek tartanám, ha az árnyalatok háttérbe szorításával oda lehetne vinni a dolgot, hogy csakis két tábor álljon szemben egymással az országban. Egyik az, mely a közös ügyek kapcsaihoz ragaszkodik. Másik az, mely miként önmagát kifejezi, a közös ügyeket megszüntetni, s a haza önállását kivívni kívánja. Ezt véve föl a pártok demarcationális vonalának, úgy hiszem, a helyzet nagyon tisztáztatnék. S én sem múlt tévelygés, sem személyes tekintet miatt senkit sem illetnék ostracismussal, ki a haza teljes önállásának zászlója alá kész állani.« — A hitelválság ügyében pedig Kossuth, Madarászhoz szólva, igy ír: »úgy látom, ön már interpellatiót intézett a kormányhoz a nép hitelszükséglete tárgyában. — S amint irja, Somssich-al is szólott e felől, ki, ha nem csalatkozom, a »Hitelintzet« igazgatóinak egyike (kérem, alkalmilag adja át neki üdvözletemet.) Csalatkozom-e, hogy a »Hitelintézet« nem pénzben adja kölcsöneit, hanem csak hitellevelekben, melyeket azután a kölcsönvevő értékesít eladás által ? Ha ez így van, akkor természetes, hogy nem födözheti a földbirtok hitelszükségletét, mert ha igen sok hitellevél dobatnék a piacra, áruk nagyon leszállana. Mit mondanak önök hozzá, ha (föltéve, hogy mint mondom, nem csalódom) utóbbi levelemmel kapcsolatban azt javaslanám, hogy azokból a konsortionális bankjegyekből a hitelintézet mindig annyit kapjon kölcsönadásul, amennyit teljes biztonságú adóslevelekkel födöz, — s hogy ezen intézet, országos hatás végett, a vidéki takarékpénztárakat egy kis bizományi díj mellett fiókokul — vagy ha tetszik — ügynökökül használja. Nagy dolgot lehetne ez eszméből kifaragni.Eségét, melyek a császár-király pétervári látogatására vonatkozólag az ultramontán és lengyel lapokban terjesztetnek. Czikkiró szerint azon jelentőség, melyet az ultramontán körök az említett fejedelmi találkozásnak tulajdonítanak, világosan bizonyítja azt, hogy most a reactio táborában másképen néznek Oroszországra, mint pár évvel ezelőtt. Mindebből látható, hogy a pápaság új szövetségest akart szerezni, s e tekintetben reményeit Oroszországba helyezte. A legújabb időben a római udvar több kísérletet tett, hogy magának a pétervári kormány barátságát biztosítsa, de minden törekvése keserű csalatkozással végződött. A vallott kudarcz okait Bismarckra hárítják s őt szemelték ki mérges támadásaik czéljául, de nem kisebb boszankodással gr. Andrássy ellen is intézik támadásaikat azért, minthogy ő hű maradt programmjához. Az osztrák ultramontánok Ferencz József Ő Felsége pétervári időzésének jellemét, czélját és jelentőségét illetőleg csupán boszúból, s hogy Európát felzavarják, azon álhireket terjesztik, hogy az utazás czélját a keleti kérdés képezi, s hogy gróf Andrássy azért utazott Pétervárra, mert ott már régóta van szó Germánia és Oroszország együttes uralmának az Al-Dunán leendő meghonosításáról. Hasonló alaptalan hirek terjesztésével foglalkoznak a lengyel propaganda férfiai is, azt állítva,hogy Névánál az orosz és osztro-magyar külügyminiszterek között tárgyalások folytak Törökország ellen irányult különféle terveknek valósításáról. A lengyelek a török államférfiak hiszékenységére s a németek és a magyarok a déli szláv birodalom eszméje iránti ellenszenvére számítanak s mindenek előtt a törököket akarják megriasztani. De a porta hiteles s önálló uton szerezhet magának teljes meggyőződést arról, hogy a szóban levő találkozás épen ellenkező természetű s következményei hivatva lesznek a törökországi belügyek előmenetelének és az ott tervezett államreformoknak biztosítására. Ezen következmények nem sokára fognak mutatkozni, s akkor lesz majd látható, hogy a feudálok, ultramontánok s lengyel szövetségeseiknek fogásai nem találtak czélba. Budapest, február 28. A szász lapok minduntalan ismétlik különféle változatokban, a királyföldi törvényhatóságokban egyre foly az izgatás egy hamis jelszóval, még itt benn a központban, magában a parlamentben is akadnak könynyen hívők, vagy túlliberálisok, akik mondják, vagy a szászok megátalkodott, folytonos lármájára készek elhinni, hogy Magyarországon a kérelmezési jog a belügyminiszternek az egyetemhez intézett kibocsátványa által veszélyben van. Ez oly nagyjelentőségű kérdés — mondják sokan — parlamentáris kormánynyal bíró alkotmányos országban, mely a szabadság értékét ismerő és becsülő minden honpolgár figyelmét megérdemli. És a journalistikának a felett szigorúan őrködni kötelessége, hogy a kérelmezési jogtól a legutolsó szabad polgár is el ne rekesztessék, el ne rekesztessenek pedig kivált a népgyűlések és alkotmányos testületek. Hát Angliában a meetingek nem tanácskozásaik körébe vonják-e az országot illető akármelyik nagy ügyet ? És az angol kormány mégsem akadályozza meg soha. Megváltjuk egyenesen, hogy e kérdés ily felállítása, a fogalmak és dolgok összezavarására való világos czélzás által vagy maja fides-t árul el, vagy az alkotmányos intézmények és különösen a parlamentáris kormányrendszer, valamint az egyéni és testületi jogok határai szabatos nem ismerését bizonyítja. Amikor nem volt parlamentünk, vagy ha volt, nem volt népképviseletünk s felelős kormányunk, természetes, hogy nemcsak a jus petition andi, hanem a jus repraesentandi is alkotmányunk fővédelméül, a polgári jogok sarkalatos elvéül tekintetett s az utolsót annyira felhasználtuk, hogy néha az országgyűlést egy egész évre elfoglaltuk volna feldolgozni való tárgygyal, orvoslást igénylő gravamenekkel. És ez azért volt, mert az országgyűlést a nemesség alkotta, és az, ami a név alá még beértetett, a törvényjavaslatok tárgyait és anyagát a kormány jelölte ki, az a kormány, melyet az uralkodó tetszése szerint állított az ország élére, annak szinte legkisebb részvéte nélkül, amely a felsőbb és legfelsőbb intenziók, olykor titkos kabineti politika szerint, de nem egészen az ország érdekeit követte, ritkán az alkotmány értelmében, és az összes népérdekekre való tekintettel soha sem. A felelősségre vonatást ugyan némely törvények rendelték, de az soha teljesítve nem volt. A kormányról pedig ha szólott vagy itt valaki, őt becsukták, könyvét eltiltották, kiadóját megbüntették. A censura erős várában tehetett a kormány amit tetszett megrovatlanul, büntetlenül. Ekkor volt értelme, szüksége, haszna és jogultsága a kérvényezési és előterjesztési jognak. Éltünk is vele hatalmasan és olykor sikerrel. Sőt többet tettünk. A legjobb alakban megjelent felsőbb rendeletet is, ha sérelmesnek láttuk, egyszerűen ad adt a tettük.— Ezért neveztettek törvényhatóságaink az alkotmány védbástyáinak. És nem alaptalanul. A kormányi mindent tehetéssel szemben ez a morális resistentia volt egyedüli biztosítékunk. De ma nem úgy van. Az ország összes egyenjogú honpolgárainak szabadon választott képviselői többségéből kiválasztja a korona az ország kormányát; a képviselők háza többsége állapítja meg a hozandó törvények sorát és irányát; ez ad irányt a kebeléből való kormánynak ; rászorítja, hogy erről meg amarról törvényt terjeszszen elő, azt megrostálja az egész ház, elfogadja úgy, amint van, vagy módosítja, vagy épen elveti; interpellálhatja a nép minden képviselője, akármely időben, akár az egyes minisztert, akár az öszszes minisztériumot; a sajtó szabad, írhatni belátás, jó és rosz értesülés, akármily szeszély szerint, megbírálhatni a kormányt egyenként és összesen a hírlapokban, a parlamentben stb. És a mi legfőbb, felelőssé lehet tenni egyes tényekért, úgy mint a kormányzás összes eredményeiért, az ország közdolgai jó vagy rész folyásáért, tán csak épen a terméketlenséget és jégesőt kivéve. Apellálunk kinek-kinek logalitására s higgadt értelmére: képzelhető-e a polgári szabadságnak és egyéni jognak, úgy, mint a hatósági, vidéki, nép-és testületi alkotmányos jogoknak többoldalú s nagyobb biztositéka, mint amennyit intézményeink biztositnak ? Nem képzelhető ez a mi meggyőződésünk. Van-e minisztérium a világon, mely annyiféle ellenőrzésnek, bírálatnak, interpellátiónak, fenyegetésnek, tanácsadásnak és felelősség alá vonatásnak legyen kitéve, mint a miénk? Úgy tetszik nekünk, amint szinte semmi befolyásunk nem volt régen az effektív kormányzásra, úgy most inkább mi a parlament, tehát a népakarat kormányoz inkább, mint maga a kormány. Bizottságokat nevezünk ki, napirendet állapítunk meg, önálló indítványokkal tetszésünk szerint módosítjuk a hozandó törvények sorrendjét, ezt a törvényt készítse el a kormány ma, amazt miért mulasztotta el, jöjjön ide, térjen amarra. Szüntelen és mindenben tanácsoljuk, olykor útjába állunk, intenzióit megbuktatjuk, szándékait gyanúsítjuk, önállóan haladni nem engedjük, mi akarunk helyette, mi cselekszünk, s mégis felelőssé őt teszszük. Nehezebb feladata embernek nincs, mint egy magyar miniszternek ; ország, mely bajosabban kormányozható legyen, mint Magyarország, a földgömbön nem létezik. Nincsen egyéb hátra, mint visszaállítanunk a képviselőknek az utasításadást, a törvényhatóságoknak a representandi just, a székelyeknek, kunoknak, szepesi szászoknak stb. autonómiai törvények és törvénytervek felküldési jogát, tudós elaborátumok készítésére nyissunk tért az egyeseknek; engedjünk népgyűlést vallásos és nemzeti ügyek külön tárgyalására, azok jegyzőkönyvei és projectumai elveit s esetleg törvényjavaslatát a miniszterekre erőszakoljuk rá, de azért az ország jóllétéért, a közszabadságért, a jogegyenlőségért és jó kormányzásért tegyük mégis őket felelősekké..........S ekkor önérzetes férfi első nekünk miniszternek, ekkor alkotmányos szabadságunkat jól kifejtettük, Magyarország jövőjét jól megalapítottuk. Ne cseréljük fel a szerepeket, ne confundáljuk a competentiákat,, az alkotmány nagy változásait bevégzett tényekül fogadjuk el, s következményeit ne játszuk ki. Kérelmezni lehet kétféleképen: 1. A constituált szerves törvényhatóságok kérjenek olyan ügyekben, és úgy, amint hatóságuk szabályozva van az alkotmányban, különben nincs joguk, s a miniszternek nem szabad megengednie; 2. Privát testületek és népgyűlések kérjenek olyat, ami jogukban áll, úgy, ami a köznemzeti érzületet nem provokálja, tanácskozzanak az alkotmányos intézmények és kormány iránt köteles tisztelettel; a magános pedig, ha államügyekről tanácsot akar.