Pesti Napló, 1875. december (26. évfolyam, 275-299. szám)
1875-12-01 / 275. szám
Budapest, Szerda, december 1,1875. 275. szám. Szerkesztési iroda: Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Ganíró-Invatal, Barátok tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz , kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők. REGGELI KIADÁS. Előfizetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra . . . 6 frt — kr. 6 hónapra . . . 12 » — » Az esti kiadás postai kistünküldéséért felülfizetés évnegyedenként 1 forint. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. 26. évi folyam. idrítetések szintúgy mint előfizetések a KIADÓ-II ITATÁL E Barátok tere, Gyn3o,imáplitel küldendők. Előfizetési felhívás a „FESTI SAPLÓ«-ra. Előfizetési árak : reggeli és estikiadás, 1/2 legnagyobb iv és közgazdasági melléklet .) Egész évre.........................24 frt. Fél évre .........................12 frt. Negyed évre .... 6 frt. Egy hónapra .... 2 frt. Er az előfizetés Budapestre, a »Pesti Napló* kiadó hivatalába (Barátok-tere 7. sz. Athenaeum-épület) intézendő A »Pesti Napló* szeri.s kiadó hivatala. Budapest, nov. 60. Amit ma a miniszterelnöktől hivatalosan kijelentve hallottunk, azt ország világ különben is tudta már. A magyar és az osztrák kormány nem bírt egymással megegyezni sem a vámtételek, sem a fogyasztási adó felosztása és visszatérítése fölött; azért a magyar kormány felmondotta a vámszövetséget, de már ezt megelőzőleg hozzájárult az osztrák kormány azon kívánságához, hogy az angol szerződés és pótconventió felmondassék, a Franczia- és Németországgal kötött szerződések revisiója iránt, még a felmondási határidő előtt, kezdessenek meg a tárgyalások. Hogy mindjárt ez utóbbi pontra, mely a miniszterelnöki válasz első tételét képezte, mondjuk meg nézetünket, nem késünk kijelenteni, hogy a magyar kormány helyesen járt el, midőn az osztrák minisztérium azon felfogását visszautasította, mintha egy felmondásra megérett kereskedelmi szerződést az osztrák kormány egyoldalúlag felmondhatna az illető külállamnak. Kifejtettük már a múlt héten, hogy az osztrákoknak azon követelése, melyet még October havában intéztek gr. Andrássyhoz, miszerint egyszerűen az ő kívánságuk folytán és a magyar kormány beleegyezése nélkül mondja fel az angol, franczia s német szerződéseket, egyenes negatíója a kereskedelmi s vámszövetségnek. Andrássy gróf nem is felelt meg amaz egyoldalú felfogásnak, és Tisza Kálmán miniszterelnök ma kijelenté, hogy a magyar kormány méltányossági s opportunitási okokból járult ama szerződések felmondásához. Más kérdés az, hogy áll-e az a méltányossági s opportunitási ok, mely a magyar kormánynál a hozzájárulás tekintetében elhatározó volt? Elsősorban fölemlíti a miniszterelnök, hogy nem volna méltányos, ha a monarchia egyik állama a másikat, mely egy külállammal kötött, és a felmondási időhöz közeledő szerződést magára nézve károsnak tart, a felmondásban megakadályozná. Mi e tételt egész általánosságban nem fogadhatjuk el. E méltányosság helyesen csak úgy gyakorolható, ha a magyar kormány akkor, midőn az osztrák minisztérium olynemű kívánságához hozzájárul, egyszersmind a vámszövetséget is felmondhatja.Mert ha egy a külállammal kötött vámszerződés felmondása a magyar-osztrák vámszövetség azon időszakába esik, midőn például Magyarország fel nem mondhatja Ausztriának a közösséget, akkor az angol vagy franczia szerződés lejárta s esetleg meg nem újítása következtében az általános vámtarifának olyan magas tételei éledhetnek föl és léphetnek érvénybe, amelyek Magyarország érdekeit súlyosan sérthetik. Azért nem is a méltányosság, hanem inkább azon opportunitási tekintet kellett,hogy mérvadó legyen a kormány előtt, miszerint megmutassa az osztrák minisztériumnak, hogy a külállamokkal kötött szerződések felmondása útján az önálló magyar vámterület esélyére is szabad kezet tart fönn magának. A miniszterelnök mai nyilatkozata szerint azonban tartani lehet attól, hogy a kormány ezt a szabadságot nagyon platonikus gyengédséggel fogja felhasználni. A miniszterelnök ugyanis folyvást oly hévvel magasztalja a vámközösségnek előnyeit Magyarországra nézve, hogy az osztrák kormány joggal úgy okoskodhatik, hogy Tisza Kálmán a vámszövetséget a félévi alkudozás után föl sem mondotta volna, ha a törvény mintegy kötelességévé nem teszi. Kár is volt a miniszterelnöknek tiltakozni azon magyarázat ellen, mintha a tegnap történt felmondás azonos volna az önálló vámterület megalapítására célzó lépéssel. Senki sem várta ezt a mostani kormánytól, s az önálló vámterület barátai magát a felmondás tényét csakis azért fogadták örömmel, mert elő van készítve legalább a lehetőség arra, hogy esetleg a jelen kabinet akarata ellen is létrejöjjön oly vámpolitika, mely Magyarország speciális igényeit jobban kielégítheti, mint a legjobb megoldás a közös vámterület mellett. Felesleges volt tehát a miniszterelnöknek a vám- és kereskedelmi szerződés azon czikkét — mintegy a maga mentségére — felolvasni, amely jogot ad a kormánynak és így kötelességévé is teszi a hat havi sikertelen alkudozás után felmondással élni. És volt egy pillanat, midőn valóban aggódni kezdtünk, hogy a miniszterelnök azon buzgóságában, melylyel a közös vámterület mellett küzd, a törvény magyarázatában kissé az illő határon túl ragadtatja magát. Tisza K. ugyanis ismételvén a törvénybeli idézetet, különös hangsúlyt fektetett egy kétes értelmű szóra. »Tehát mint ismétlem — úgymond — a törvény tiszta értelmében a szerződés felmondása nem a külön vámsorompók felállítását, hanem a szerződés megújítása (és e két szót sajátszerű nyomatékkal ejtette ki) iránti egyezkedés haladéktalan megindítását jelenti.« Szinte aggódtunk, hogy nem fogja e a miniszterelnök már ezúttal úgy magyarázni a törvény szavait, hogy a jövő év a közös vámterület alapján álló vám- és kereskedelmi szerződés fölötti tárgyalásoknak szentelendő. És nem is nyújtott aziránt semmi tájékozást, hogy meddig fogná Ausztriával a vámközösség értelmében folytatni a tárgyalásokat, és hogy mikor látná esetleg elérkezettnek az időpontot, amikor Ausztriával az önállóság alapján és ugyanígy a többi külállamokkal alkudozásba bocsátkoznék? A miniszterelnöknek, úgy látszik legalább ismételt erélyes nyilatkozatai után, határozott meggyőződése, hogy a közös vámterülethez annyira kell Magyarországnak ragaszkodnia, hogy az önálló vámterületet csupán mint valamely elkerülhetlen bajt lehetne elfogadni. Keveset indokolta ugyan még eddig e nézetének alapos voltát, de fölteszszük, hogy gazdasági s politikai okokból merítette e meggyőződését. Csak az a kérdés, hogy helyes-e Magyarország miniszterelnökének e nézetét az alkudozások folyamán oly kirívólag odaállítani, hogy az osztrák kormány, bízva a magyar minisztérium ezen előszeretetében, mondhatnék előítéletében, okvetlenül fukarabb lesz a concessiókban, mintha tudná, hogy a magyar kormány feje egyáltalában nem irtózik az önálló vámterület megalapításától? Azok, kik Tisza Kálmán tacticai ügyességét ismerik és tudják, hogy attól sok mindenféle meglepetés kitelik, azt állítják, hogy a vámszövetség magasztalásának mélyebb okai lehetnek Tiszánál, mint ahogy első tekintetre látszik. Bíznak a »titkos tervekben«, bár az ilyféle föltevéseknek ma már nagyon kevés a hitelük. A mi részünkről csak azt tapasztaljuk, hogy Tisza Kálmán oly fegyverrel lép a tárgyalások terére, melyről maga azt tartja, hogy ez csak Magyarországnak árt, és be nem látjuk, hogy e fegyver, így kezelve, mikép imponáljon Ausztriának? Úgy látszik, a min. elnök bízik magában. A siker fog dönteni politikája felett. Nekünk azonban a tények s a helyzet ismerete folytán erős meggyőződésünk, hogy a Tisza Kálmán által létrehozandó egyezség lényegesen hozzá fog járulni ahhoz, hogy az önálló vámterület eszméjét népszerűvé tegye. A mai nap, meglehet, nem az önálló vámterület barátaié , ha holnap az övék lesz! Az országgyűlési szabadelvű párt köre 1. év deczember hó 1-én délután 6 órakor értekezletet tart. A „Pesti Napló” tározója. Parisból. (A hét eseményei. — Miss Blackford.— Különféle tigrisek. — Állatsereglet bronzból. — A beteg Dejazet. — Egy színésznő hitvallása. — Sardou első színműve. — Idegenek és kiváncsiak. — Páris erkölcsisége. — A jelszó.) — nov. 27. Dejazet kisasszony betegsége, miss Blackford viselt dolgai és Barye műveinek kiállítása: ezekről beszéltek Párisban legtöbbet a héten. Miss Blackford typicus alakú megtestesülése mindazon eddig felmerült vagy jövőben felmerülendő »idegen«-eknek, kik hol a bécsi praterben, hol a Neva partján, a rotten road-on vagy a moulin-rouge ligeteiben csinálnak furorét. A »román d'une americaine«, e hirhedt könyvnek szerzőnője nem állapodott meg fél után, visszaemlékezéseiről még egy kötetet irt, mely ép most van sajtó alatt, de nem Francziaországban nyomatják. A miss háromezer frankot adott valami tollforgató embernek, hogy Oroszországban gyűjtött jegyzeteit szedje rendbe, kétségkívül ugyanez a mesterember állítja össze a botránykönyv folytatását is. A ragadozó asszonyok a szó szoros értelmében kezdik szétszedni azon férfiakat, akiket erkölcsileg, anyagilag úgy is tönkre tettek. A high life tigrisei nagyon kinövik magukat. Már akkor jobb szeretem azokat a tigriseket, melyek az école des beaux arts nagy termében vannak kiállítva. E terem nagy állatkerthez hasonlít most, tele van oroszlánokkal, Jaguarokkal, medvékkel, farkasokkal — mind bronzból. A terem közepén felborzogatott sörénynyel meredez előttünk a »kígyóval küzködő oroszlán,« melyet korunk egyik legkiválóbb remekművének lehet nevezni. Mikor a művész, az elhunyt Barge, e bámulatos művét először bemutatta, általános bámulat fogadta. Eddig alig volt művész, ki az állatokat csakugyan tanulmányozta volna, de Barye ép oly tanulmány tárgyává tette az állatokat, mint mások az embert, és csakugyan bámulatos tökélyre vitte. Egész Páris a quai Malaquais-ra zarándokol és bámulja a »gyíkot fojtogató tigris«-t, a »haldokló gazellá«-t, a »barlangban heverésző medvé«-t, az »ázsiai elefánt«-ot, a »medve küzdelmé«-t, a számos róka, a nyúl, jaguar, kajmán és ló tanulmányt, melyek mind mesteri kézzel vannak alkotva. A Barge műveiből rendezett kiállítás nagyszerű hatását tetemesen rontja, hogy ott vannak a díszműáru-czikkek is, melyeket Barye a kereskedelem számára készített. Többi közt ott van egy óriási fali óra is, mely Apollót ábrázolja, amint a napkocsi lovainak zaboláját tartja. Az a különös benne, hogy Apollo állva hajtja a lovakat. Hanem ezt a megrendelő (Pereire) akarta így, ki van állítva azon minta is, melyet a művész szeretett volna alkotni: itt Apollo olympi nyugalommal, mosolyogva ül a kocsin és hajtja a napkocsi lovait. E fenséges egyszerűség bizonyára kellemesebb benyomást gyakorol az emberre, mint az a színészies állásba helyezkedett Apollo. Hanem hát a műkedvelőknek olykor furcsa szeszélyeik vannak. Flers, a híres festő, egyszer egy kis képet adott el, mely tanyai udvart ábrázolt; a vevő meg volt elégedve , de másnap vissza jön a művészhez : — Kedves Flers úr, legyen oly szives és e festményre fessen valahova egy kis állatot. . .. — Egy állatot ? — lágy malaczot. — Egy malaczot! egy malaczot, dehát hogyan hozzam bele, hisz az egészen elrontja a hangulatot. És miért épen malaczot ? — Tudja, igy mulatságosabb lesz; névnapi ajándéknak szántam a képet, képzelje csak, hogy fognak nevetni, ha majd meglátják a malaczot! Flers szerette volna a képet széttépni, olyan dühös lett. Baryenak volt egy műve, mely III. Napóleont ábrázolta, lóháton, babérkoszorúzott fővel, de biz ez nem szép mű volt, Barge nem tudott udvari művész lenni; utóbb maga sem sajnálta, hogy szobrát eltávolították ; helyébe egy dombormű jön, mely Francziaországot ábrázolja, amint koszorúkat osztogat azoknak, akik érte meghaltak. .... Dejazet haldoklik, érzi állapota súlyosbodását, de ajkairól nem tűnt le az a voltaire-i mosoly ; feje most is tele van a régi chansonokkal és trillákkal. Alig egy éve, hogy furcsa álmáról beszélt oly kedvesen, oly sardonicus mosolylyal, mintha Zadig vagy Candide beszélte volna. — Azt álmodtam, hogy meghaltam. Elmentem oda fel az égbe, és a paradicsom kapujánál vártam, hogy szent Péter majd szíves lesz bebocsátani. Amint ott az előcsarnokban várakozom, sok ember megy el előttem, akiket mind ismertem, és akik bólingatva köszöngettek nekem. Hát hisz az ember csak meg bűnhődik, ha egy évszázadig él, idővel népszerűvé válik. Egyszerre megnyílik az ajtó, szent Péter bebocsát, és én egyszerre az atyaistennel állok szemben, ki így szól: Jónapot, Virginie! azt álmodtam. Jelentéktelen kis mese, de a kedves öreg aszszonytól milyen meghatóan hangzik! Különben Dejazet k. a. legtalálóbban jellemezte magát azon feleletekkel, melyeket Savio Olympia bárónőnek adott. A kérdések és feleletek ezek voltak: — Melyik erényt szereti legjobban ? — Az emberszeretetet. Mit tart a férfiak legszebb tulajdonságának? — A becsületességet. És a nőknél? — A jóságot. — Kedvencz foglalkozása ? — Háztartásom rendezése. — Fő jellemvonása ? — Az, hogy nincs ilyenem. — Mi a boldogság fogalma? — A család. — És a boldogtalanságé ? — Ha szeretteink elhalnak. — Melyik virágot és szint szereti legjobban ? — A kéket. A liliomot. — Kedvencz költője ? — Victor Hugo. — Legkedvesebb szerepei ? Richelieu , Letoriére, a douairiére,a Prêt Saint Gervais, Garatur, Beranger Lisetteje. — Minő hibákat tud leginkább megbocsátani ? — Mindegyiket , mert magam is elnézésre szorultam. — Kit szeret legjobban olvasni ? — Damast és Balzacot. — Mi szeretne lenni? — Húsz évvel fiatalabb. — Hol szeretne élni ? — A hol mindig van napsugár és virág. — Mit szeret legjobbban enni és inni ? — Borsót, zöldbabot, csirkét, bárányhúst, halat, bordeauxt, chambertint, madeirát. — Mit utál legjobban ? — A fukarságot. — Melyik állatot szereti legjobban ? — Az ebet és a lovat. — Melyiket utálja ? — A pókot. — Mi okoz önnek legtöbb fájdalmat ? Ha boldogtalan gyermeket látok. — Mostani lelki állapota ? — Nyugtalan vagyok. — Kik az Ön történeti hősei ? — I. Napóleon Jeanne d‘Arc. — Regény bősei ? — D’Artagnan és Adrienne de Cardoville. — Kiket tart a színpad hőseinek ? — Talma, Polier, Vernet, Mars, Rachel és Dorval asszony. — Kedvencz festői és zeneszerzői? — Akik híven festenek, akik dalait el nem feledik. — Mi bájolja el képzelmét legjobban ? — A remény és az emlékezet. — Kedvencz nevei ? gyermekeimé. — Mikor bátor a nő ? — Ha szenvedni tud. — És a férfi ? — Ha erős és önszeretettel bír. — Mi volna fővágya? — Megbeszélni hazámat. — Politikai véleménye? — Jogegyenlőség a gyomrok részére. Dejazetről szólva, beszéljünk arról is, ki őt mindig jó tündérének nevezte : Sardouról. Sardou igen szépen írja le első találkozását Dejazetval. Kezdő író volt és Voltaire Candide-jából színdarabot irt. Művét Dejazethoz vitte,az őróla elnevezett színház igazgatónőjéhez. Dejazet nagyon kedvesen fogadta, de a drámabíráló bizottság elvetette a darabot. Nem lesz érdektelen, ha elmondják Sardoue megbukott első művének meséjét. Candide elűzetik a Tender-Ten-Tronck kastélyból, mert csókot adott Cunegondenak. Flórenczbe jön és ott bemutattatik Pardignac marquise házánál, — ez olyan bűnbarlang-féle. A marquisenak megtetszik az egyszerű, naiv Candide, meg akarja tanítani a szerelem tudományára, ami nagyon nyers jeleneteket idéz elő. Cadixban Candide ismét megtalálja Cunegondeot és meg akarja szöktetni. Hanem egy kalóz Stambulba viszi őket és Cunegondeot eladja Barbara nevű töröknek. Candida eunuchnak állítja magát és bejut Barbara házába, hol a háremhölgyek sokat nevetnek felette. Hanem Barbara egyszer rajtakapja Candide-ot, amint Cunegonde-dal szerelmeskedik. Megkegyelmez ugyan neki, de ezt oly feltételhez köti, hogy Candide mondja meg neki, mi a boldogság ? Candide fűnél-fánál tudakozódik, végre akad egy napszámos, aki boldognak mondja magát. Ebből Candide azt következteti, hogy csak a munka tesz boldoggá, — Barbara megelégszik e válaszszal és visszadja Cunegonde-ot Candidenak. És ezt a darabot, erkölcsi indokokból nem hozták szinre soha. Dejazet k. a. örökké sajnálta a neki szánt jó szerepet Sardou aztán megírta »Figaro első fegyverei«-t, de ezt is csak nagy nehezen tudta szinre juttatni. Egy más, nem kevésbé ismert szerző, Meilhac, szintén így járt. Művének czíme volt: L’Étrangére. (Az idegen nő.) Meséje a következő : Ismailoff orosz herczegnő, mint az idegen aristocratia képviselője és Chambry marquise, ki a párisi világot képviseli, egy bizonyos Casrucci Ninához jönnek. Amaz kíváncsiságból, az utóbbi pedig találkozni akar udvarlójával. A csomó megoldása az, hogy a herczegnő Castrucci szobájába téved és ott a saját férjét fogadja. Kiváncsi ága ki van elégítve. A bírálók nem akarták e darabot színre bocsátani, a censura pedig rosznak találta. Azóta már nagyot haladtunk, a kaméliás hölgy úgy tetszik, mint Bernardin de St. Pierre »Virginiá«jának unokatestvére. Élvezni! Ez mai nap a czél, a rajongás tárgya, az általános jelszó. Erre fáj fogunk; ez minden eszményünk. Egy műben, melyet a minap elkoboztak, nem áldozatokról és kötelességekről szóltak a népnek, hanem csordultig telt pohárról, tele vályúról. Elég jellemző, mikor egy párt nem a szívhez, de a gyomorhoz szól. És ezt a nyíltságot szeretjük, nem '"akarunk képmutatást. A Caesarok programmját fogadtuk el. A gyülekezés jelszava : »Asztalhoz, és töltsétek!« — nem úgy, mint hajdarában, hogy: »Fegyverre és harczoljunk!« Tempora mutantur. Mai számunkhoz féliv melléklet van csatolva. Budapest, nov. 30. (A Muraköznek) egyházi tekintetben a zágrábi érsekségből az anyaországba visszakebeleztetését — mint értesülünk — ő Felsége elvileg 5 helybenhagyta, s a vallás- és közoktatási minisztert , megbízta, hogy az átkeblezés kiviteli módozatai föjlett, az illető egyházi főhatóságokkal egyetértőleg, s a külügyminisztérium útján a római szentszéknél is a szükséges lépéseket tegye meg. Úgy hiszszük, örömmel fogadandja az ország a hírt, hogy e régóta függőben levő ügy ily módon a történeti előzményeknek s a közhajtásnak megfelelő megoldást nyer, s mindenki gratulálni fog vallási és közoktatási miniszterünknek ez újabb sikeréhez. (A képv. ház közigazgatási biizottsága) mai ülésében először is tárgyalás alá vette, s minden módosítás nélkül elfogadta a közigazgatási bizottságokról szóló tvjavaslathoz a belügy-miniszter által indítványozott — a városi szaktanácsosoknak a közigazgatási bizottságban szavazat nél- ■ kül megjelentetésére, s a fővárosi közmunkatanács hatáskörének fenntartására vonatkozó módosításokat. Tárgyalás alá vette ezután a bizottság a főváros, Kassa és Pozsony által a köz■ igazgatási bizozottságra vonatkozólag a képviselőház elé terjesztett kérvényeket. A kérvények azon felhajtását, hogy a törvényjavaslat ne terjesztessék ki a városokra, illetőleg a fővárosra, nem találta ugyan elfogadhatónak a bizottság, de igyekezett mégis egyben másban eleget tenni a kérvényezők kívánalmainak. Felvette nevezetesen a tvjavaslatba, hogy “a törvényhatóságokban úgy a közgyűlésnek, mint a városokat illetőleg a tanácsnak a törvényhatósági vagyonra vonatkozó hatásköre jelen törvény által nem érintetik ,« hogy a tvhatóságnak csak »törvénytelennek és nem — mint a tvjavaslatban volt — czéltalan«-nak talált határozatai ellen tehet a közigazgatási bizottság a végrehajtás előtt előterjesztést a közgyűléshez, hogy végül a fővárosban a főjegyző helyett a két alpolgármester legyen a közig. bizottságnak tagja. E módosítások elfogadásával az ülés véget ért. (A vám kérdés Ausztriában.) Az osztrák kormány ismeretes válaszát a vámügyi interpellation, mint távirataink említették, a reiebsrath képviselőházénak közgazdasági bizottsága tegnapi ülésében tárgyalta. Az ülésen, melyen Herbst elnökölt, Chlumetzky és de Pretis miniszterek, továbbá mintegy száz képviselőből álló hallgatóság voltak jelen. A vitát Zschock báró nyitotta meg, a dolog érdemére térve át, önálló vámtarifa és mérsékelt védvámok szükségét hangsúlyozta. A tarifa minden kereskedelmi szerződésre ugyanaz s bizonyos határidőre megállapított legyen, hogy ez időszak alatt a hazai ipar fejlődésnek indulhasson. Szónok örömmel üdvözli az angol és franczia keresk.szerződés felmondását s arra inti a kormányt, hogy főleg a Németországgal kezdendő alkudozásokban legyen elővigyázatos, mert annak kormánya az osztrák piaczot a német iparnak megnyitni iparkodik. Ez értelemben hosszasabb resolutio elfogadását ajánlja. A resolutio, mely egészen védvámos szellemben van tartva s minimális tarifa készítését kívánja, a Magyarországgal folyó alkudozásokra nézve azt mondja, hogyha ház, illetőleg a bizottság megvárja, hogy a császári kormány ez alkudozásokban minden szilárdsággal és erélylyel megóvandja a birodalom osztrák felének érdekeit, s hogy sem az egységes vám- és kereskedelmi területnek mindenesetre kívánatos fenntartása, sem a belföldi ipar érdekeinek megóvása végett az általános vámtarifán s az új kereskedelmi szerződéseken túl semmiféle pénzügyi engedményt nem teend. Liebig képv. szintén védvámos szellemben beszélt. — Azt mondá, hogy az osztrák ipar nem kíván kényelmi díjat, hanem azt akarja, hogy legalább tiz évi időre stabilitást nyerjen. — Ki kívánhatja az iparostól, hogy beruházásokat tegyen, ha nem biztosítják neki a beruházások élvezetét? Domba képv. azt mondja, hogy most nem a kérdés érdemleges elintézése, hanem az eljárás módja ügyében kell határozatot hozni; albizottság kiküldését indítványozza. S ness képv. nem akar albizottságot, hanem egy előadót kíván az ügyben való jelentéstétellel megbízni. E felett azután hosszadalmas vita fejlődött ki. Végül Suess indítványa fogadtatott el, s az ügyben előadóvá Dormitzer képv. választatott, közigazgatási bizottságokban megnyíló munkakörre készséggel vállalkoznak, a hatáskör e részéhez bizonyos előszeretettel fognak ragaszkodni. Az első fokú bírák áthelyezhetése és nyugdíjazhatása iránt a minisztériumnak adott felhatalmazás a bírói függetlenségnek, meglehet, túlhajtott eszméje ellen intézett reactió kezdetét képezi, de miként a reactiók rendszerint, úgy ezen reactio is nagy részben igazságtalan volt és az ma is. Kik e függetlenséget akarták és akarják korlátolni, hajlandók igazságszolgáltatásunk összes hiányait a bírói függetlenség igen nagy mérvének tulajdonítni. Elfelejtik, hogy a hiányok nagy része az egyebekben is téves bírósági szervezet, sok apró törvényszék, képtelen elnökök, a tömeges és hibás kinevezések és azon korlátok eredménye volt, melyek az 1869. IV. t. ez. 4. §-a értelmében a kinevezések közül az akkori igazságügyminiszter kezét megkötötték. Nem rég volt, hogy az első fokú bíróságok a törvényhatóságok által választottak, felügyeletük, ellenőrzésük alatt állottak; az önkormányzat hívei közül sokan kelletlenül hozták meg az áldozatot, melyet tőlük az igazságszolgáltatásnak a közigazgatástól elválasztása követelt, s most újra hazafias buzgalmat éreznek magukban arra , hogy tért foglaljanak a bíróságok feletti ellenőrzési jog gyakorlatában, melyet annak idejében nem nagy szerencsével és sikerrel kezeltek. Az igazságszolgáltatásnak a közigazgatástól elválasztásával a fő és eléggé nem helyeselhető ezélt a bíráknak a politikai izgalmaktól elzárása s a politikai párturalom alól felszabadítása volt. A törvényhozás e czélon kétségen kívül túlhajtott, midőn az igazságszolgáltatási és közigazgatási hatáskör elválasztó vonalát úgy húzta meg, hogy a legegyszerűbb polgári vitát és a rendőri ügyeket a törvénykezési nehézkes és költséges hatáskörbe terelte; e túlhajtás népszerűtlenné tette az elválasztást, és nem is ok nélkül, de azért nem szabad megtámadnunk elvileg azt, mi benne kétségtelenül jó, mi a gyakorlatban is jó eredményt ígér: a bíráknak oly értelemben vett függetlenségét, hogy idegen, különösen politikai befolyástól függetlenek legyenek. Volt és mindig lesz tró, ki helyzetének azon előnyével, hogy polgártásai kegyére szorulva nincs, visszaél, és elbizakodva számba nem veszi polgártársai becsülését s daczol a józan közvéleménynyel is ; volt és mindig lesz ily bíró, miként volt és mindig lesz képviselő, kit a mentelmi jog a törvény megvetésére vezet. A nap heve elfogyasztja az egyik gyümölcsöt, de a többit meleg sugarak nélkül nem érnék meg, s miként tévedne az a kertész, ki gyümölcsfái fölé sátrat vonna a nap heve ellen : épen úgy tévedne az a törvényhozó, ki a birói függetlenséget azért korlátolná, mivel némely gyengébb elme nem bírja meg. A biróságok visszaélései vagy mulasztásai oly természetűek, melyek az egyesek ma- A közigazgatási reform. (IV.) Elősoroltuk az okokat, melyekért a vasúti-, posta- és távirdaügyeket nem tartjuk a közigazgatási bizottság hatáskörébe illőknek. Midőn egész határozottsággal hasonlót állítunk a bíróságok feletti ellenőrködési s a börtönök feletti felügyeleti és intézkedési jogról, be kell ismernünk, hogy autonomistáink, azaz azoknak nagy része, kik a