Pesti Napló, esti kiadás, 1876. január (27. évfolyam, 1-24. szám)
1876-01-03 / 1. szám
Budapest, január 3. Az új évvel nagyon megélénkült a politikai világ. A láthatár nem derült. Borongás sejtelem száll a lelkekbe, melynek kiválóbb politikusok is kifejezést adnak. A szabadelvű párt elnöke, Gorove, a min. elnökhöz mondott új évi beszédében különösen hangsúlyozá a párt támogatását, ha a béke megóvásáról lesz a szó; a jobboldali ellenzék vezére, báró Sennyey pedig pártjához intézett beszédében a béke megzavarásának lehetőségéről szólt. Alább olvasható szó szerint a nagyon tartózkodókig fogalmazott mondat. A hírlapirodalomban szintén feltűnőleg szaporodnak a válságról s a háborús helyzetről szóló hangok. A németországi lapokban mindegyre tart a Schmerling elleni támadás, melyhez legújabban a »Times« is csatlakozott. A nagy világlapnak újév napján hozzánk érkezett száma e tekintetben izgalomteljes, nagy hangú czikket közöl, melyet alább reproducálunk. Mindezen jelenségekkel szemben, nem mint aggodalom nélkül ismételhetjük a már rí számunkban fölvetett kérdést: Mi törb ? Lesz alkalmunk már legközelebb behatóbban elemezni az általános polihelyzetet; a fölvetett kérdésre a positivo, azonban csak akkor várhatjuk, ha a vita kissé szellőzteti titkait, melyek ez irint, úgy látszik, nagyon baljóslatúak. az osztrák min. elnök két-három tárcával pesten időzik, a tárgyalások a kot iány között megkezdődtek. Az »Presse« háboruüzenettel kisérte az osztrák minisztereket Budapestre. A bécsi lap azt írja újévi számában, hogy Ausztria noha sem fog megegyezni a »magyar kiegyezés feletti ismért kiegyezésbe,é s hogy történjék bármi, az osztrák miniszterek nem fogják elfogadni Széll Kálmán banktervét. Sok mindenféle dolog történhetik azonban, melyekről az új »Presse« bölcsessége sem álmodik. Az újévi üdvözlések ezúttal isöbb érdekes nyilatkozatra adtak alkalmat, melyek alantabb olvashatók. Ő Felsége a király, újév napján fogadta a miniszterelnököt, ki a kormány hódolatteljes jókivánatait fejezte ki. Megható mit az újévi tisztelgés a beteg Deáknál. Nála iltak : a szabadelvű párt, a kormány összesagjai, a főváros küldöttsége s Deák számos gyéri tisztelője. Nagy hazánkfia pamlagán nyugodva fogadta a küldöttségeket. Az olaszországi vámtárgyalásokon a magyar kormányt K. Andreánszky Zsigmondogja képviselni. A karácsony és új év ünnepének hete sem egészen csöndesen vonult el Európa fölött. A franczia politika lázasan lüktetit ezúttal is. A nemzetgyűlés utolsó napát élte, melyek épen oly viharos harcrok közt olytak le, mint az előbbiek. A sajtótörvény az ostromállapot körül forgott a vita s a ormány diadalával végződött. Ennek elintézítésével a ház a feloszlatásra vonatkozó bizottmányi javaslatot fogadta el, mely szerint a senatorokat jan. 30-án, a képviselőket február 20-án fogják választani s az új kamrák mártius 8-án ülnek össze. Pár apróbb ügy elintézése után decz. 30-án megválasztotta az állandó bizottságot, melynek tizenhárom tagja a köztársasági, tizenkettő pedig a monarchista töredékekből került ki Ezzel működése be volt fejezve s decz. 31-én végleg berekesztette emlékezetes működését. Ez alkalommal Audiffret-Pasquier herczeg, a ház elnöke hosszasabb visszapillantásban méltatta a nemzetgyűlés tevékenységét. Az elnök a múlt viszonyaira emlékeztetett, az ellenséges invasióra, a communera. Egy háborúban, mely buta módra jön megindítva, a szerencse cserben hagyta az országot, de azért a külföld méltányolhatta, mi maradt annyi csapás után is e becsületes és munkás ország. A nemzetgyűlés ide vágó munkálkodása közben összes reményei és meggyőződései fölött a hazaszeretet uralkodott. Azután az alkotmányműre tért át s azt mondá, hogy talán tökéletlen az, de kivüle csak vagy az anarchia, vagy a kényuralom marad az országnak. Azután Mac-Mahon tábornagy elnököli magasztalva, következőleg végző szavait. Önök két dolgot sértetlenül adnak vissza az országnak: zászlaját és szabadságát.« Este egynegyed hét órakor oszlott szét a nemzetgyűlés, a baloldal »Éljen a köztársaság!«, a jobboldal »Éljen Francziaország!« kiáltásokat hangoztatva. A választási mozgalom elsősorban a senatus számára az egész országban megindult. Nagy feltűnést keltett, hogy az Orleansherczegek egyike sem akar többé jelöltséget elfogadni. A herczegek egyelőre részint a hadseregben fogják kötelességeiket teljesíteni, részint pedig a magánéletbe visszavonultan maradnak. A balközép decz. 29 én közrebocsátotta programmját s általában a politikai élet ismét igen magas hullámokat vet. Németországban az év utolsó hete igen csöndes és zajtalan volt. A félhivatalos »Nordd. Alig. Zrg« évi szemléjében a jövő kilátásairól ezeket mondja : »Császárunk szoros békeszövetsége Európa leghatalmasabb uralkodóival, nem kevésbé a minket környező államok érdeke kezeskednek róla, hogy az újév is sértetlenül hagyja a békét. De a lap azért föltétlen bizalomra hívja föl a nemzetet a császár kipróbált tanácsosai iránt, mert a birodalom érdekeit csakis így lehet minden körülmény közt megóvni. A spanyol király aláírta a rendeletet, mely a képviselő választásokat január 20-ra, a kamra megnyitását február 18-ra tűzi ki. A görög kamra a Bulgaris-kormány összes tagját vád alá helyezte. A keleti ügyekben nem igen merült föl fontosabb tény, annál különbözőbb hírek és combinatiók keringtek, melyek értékét azonban ezúttal még meg nem ítélhetni. A „Pesti Napló“ tárczája. Carilés» leánya* — Regény. — Irta : Colomb asszony. Francziából: I. Iona. I. FEJEZET. Carilés apó. Ha röviden kívánjuk kifejezni, mennyire ismert s amely személy az egész városban, hogy neve hallakor mindenki a meggyőződés hangján mondja mában »Ah igen!« és azonnal minden erőltetésnél- maga elé idézze az illető személy arczát, alakját, lemét, egész testi és szellemi lényét, elég azt menni, hogy oly ismert, mint a fehér farkas, és senkit kíván további magyarázatot. Hogy miért van ez így , és hogy miért tekint a fehér farkas létezését tagadhatatlan ténynek, soha nem voltam képes megérteni, mert ugyan kirekedhetik azzal, hogy valaha fehér farkast lát ? De végre ez közmondássá vált, és nem szükség arról többet szólnunk. Nantesben tehát, körülbel 25 év előtt, nem mondták, hogy »ismert, mint a térfarkas«, hanem »ismert mint Cariles« , és eztlig sokkal jogosabban. Ki volt, és honnan jött? Ez két megoldhatatlan adat, talán ő maga sem tudott semmit erről. Máróta Nantes utczáin volt látható, az első napsugár Chantenaytől egész a papnöveldéig és Saint-Jaques Barbinig ballagott. »Carilés apó!« mondák a érmekek, amint a távolból a síp hangot, mindig vanazt meghallották: »Anyám, itt van Carilés!« Az anyák jól értették, hogy mit akartak a kingek ezzel mondani, és valóban igen sötét bűnt lett azoknak elkövetni, kiktől az anyák a krajczárt g tagadják, melyet e szavakkal kértek: »Itt van ",és apó !« A síp elhallgatott, és egy kellemes a következő rímet dúdolá: »Lányok, fiuk, sírjatok. • Hogy játékot kapjatok.« Azután az utcza sarkán megjelent Cariles, nagyjával, melynek végén óriási farkas fej volt látható; ez nem volt oly közönséges farkasfej. Az képezte dálatos voltát, hogy sok papír szélmalom volt betűzdelve. anró farrrA színes szélmalmok, melyekkel pajzán játékát űzte a szél. Rózsaszínű, sárga, zöld, kék, minden szinü szélmalmok. Minő öröm ezen óriás bokrétát látni! minő boldogság egyet kézben tartani, azt csodálhatni és fura forgatni! Vagy azt az ablak közé egy reseda vagy viola virágcserépbe ültetve, a szellőt várva várni, hogy az a papír-szárnyakat mozgásba hozza. Egészen igy megy a dolog azoknál a nagy szélmalmoknál is, melyek a búzát őrlik ! Készítettek azóta a gyermekek számára drága babákat gyémántokkal díszítve és selyembe öltözve, készítettek ezer és ezer igen drága és igen találmányos játékot, de nem tapasztaltam, hogy mind e csecsebecsék mulatságosabbak volnának, mint Carilés szélmalmai. De hát ki is volt ez a Carilés ? Mint előbb mondom, oly ember, ki apró papiros-szélmalmokat árult. Külsejére nézve, ötven, vagy hatvan éves férfiú, ki se nem szép, se nem rut, kissé borzas fésületlen hajjal, és meglehetős elhanyagolt öltözékben. Ez pedig változatlanul öreg szürke nadrágból, hosszú, sötét-zöld kabátból, melyet az éltesebb emberek lévita kabátnak neveztek el, és sipkából állott, mely igen nagy bőrernyővel volt ellátva. Cariles hosszú, szürke szakállt viselt, miáltal a bolygó zsidóra emlékeztetett volna, ha sapkát nem visel. De e sapka Carilés apó fejének egy részét képezte, és ez a hasonlatosságot megronta, mert a bolygó zsidó nem igen képzelhető sapkával a fején. Carilés apó a járókkelők figyelmét az által szokta magára vonni, hogy néhány éles hangot hallatott sípjából, melyen sem jobban, sem rosszabbul nem játszott, mint minden utcza gyerek, ki a vásáron vesz magának sípot. Azért nem is tekintette magát zenésznek, mit igen helyesen tett; ez rá nézve sem volt egyéb, mint egy neme a füttyölőnek. Kissé tántorogva járt, miáltal szélmalmai folytonos mozgásban lévén, minden oldalról voltak láthatók. A rosz nyelvek azt állították, hogy Nantes városának korcsmárosai meg tudnák mondani, hol tett Carilés apó ezen ingadozó járásra szert, de ezek a rosz nyelvek mindig többet mondanak, mint ami igaz. Cariles szerette ugyan magát egy kissé »felüditeni,« de azért nem szabad azt állítani, hogy többet ivott volna, mint szomjazott s az egész abból állt, hogy többet szomjazott, mint más. Csak egyetlen egyszer történt, hogy megbotlott és összes áruival a patakba esett; de annak már tíz éve lehetett. Carilés jól értett a számoláshoz, daczára annak, hogy nem tudott olvasni, és nem tette többé ki magát azon borzasztó veszteség veszélyének, melyet akkor összes szélmalmai elázása által szennvedett. Mi volt Carilés lelkileg ? Ki volna elég ügyes azt megmondani? Én azt merném állítani, hogy Carilesre nézve nem is létezett a lélek. Bizonyos ugyan, hogy nem volt rész, még soha senkit meg nem bántott, de jó sem volt, minthogy nem cselekedett semmi jót. Jellemének fővonását végtelen gondatlanság képezi, melyet, mint rendesen, végtelen léhaság követett. Nem volt sem elpuhult, sem nyalánk, sem kényelem szerető ; semmit sem törődött a jólléttel és kényelemmel, és azon volt, hogy minél kevesebb fáradságot szerezzen magának. Ugyan kiért is fáradozott volna? Egyedül állt a világon. Önmagáért, tán ? Önmagunkért csak annyit szoktunk fáradni, amennyire az örömünkre válik, és Cariles nem lelt semmi foglalkozásban örömet. Szélmalmokat készített és azokat árulta; ha azokból anynyit eladott, hogy napi kiadásait fedezhette, megmaradt áruit hazavitte, és a szabadba ment pipázni. Nem volt megtakarított pénze, de adóssága sem volt. Ha Carilos apó a régi görögök idejében él, egy hordóban lakik és keze tenyeréből iszik, de miután a cynikus bölcsészet kiment a divatból, a borkereskedőnél ivott és kis kamrában lakott, mely lakás bizonyára kevesebb kellemmel birt, mint Diogenes hordója, melynek fekvését a lakó kívánsága szerint lehetett megváltoztatni. E kamrának sok ideig nem volt egyéb bútorzata fatörzsnél, melyen Carilés ülni szokott, és a takarónál, melybe alvás közt burkolódzott Néhány év óta, Carilés egy szomszédtól, szalmazsákot, zsámolyt, és kissé ingadozó asztalt örökölt mely egyensúlyát csak úgy bírta fenntartani, ha a falhoz jön támasztva; ezen asztal műhelyét képezte Carilesnak, melyen szélmalmait készítette. A szoba egy igen népes és igen szegény lakókkal biró ház negyedik emeletén volt. Minden, folytonosan félig nyílt ajtó között, minden küszöbön, rongyokba burkolt gyerekek mutatkoztak, kik a lépcsőre telepedtek le; minden emeleten kiabálás, czivodás, szemrehányás hallatszott és pedig nem igen válogatott kifejezésekben ; de ez Carilest nem zavarta. Nem sokat zavarta még az sem, midőn a harmadik emeleten lakó szomszédnőjét lopás miatt a bíróság elé czipelték, nem törődött azzal, hogy a földszinten lakó zsibárus, tulajdonképen orgazda, és hogy több lakót éri csöndzavarás miatt elzártak, épen annyi becsületérzete volt, hogy ily bűnös tetteket nem vitt végbe, de nem volt annyi, hogy másokon megütközzék, kik az ily bűntényeket elkövetik. Nem túlzás tehát, ha azt állítom, hogy Carilés nem létezett, mint szellemi lény. II. FEJEZET. A leltár a halál után. A ház, melyben Carilés lakott, egy szűk utczában állt, a Bretagne-tér szomszédságában. Nantes városának e része, egész külön kis világot képez, nem bir semmi nagyszerű benyomással, mint a Cours elővárosa, nem bir semmit a Szatlin-tér körüli fényből, nem is oly élénk, mint a belváros, sem oly kedélyes, mint a Feydeau szigete ; meg van saját jellege és itt oly dolgokat látni, mint sehol egyebütt. Legelőször is a főutcza, a Contrescarpes-utcza említendő; ennek összes bolt-kirakatai még a festőt is képesek bámulatba ejteni. Látni itt minden korszakból való bútorokat, edényeket, réz- és porczellánból, az egykori fény maradványait, azután rongyokat, melyek bársonyból és indiai szövetekből valók valának; és ez mind egymásra halmozva a legfestőibb rendetlenséget képezi. Minő, különösen feldíszített ruha-akasztók! Oly öltözékeket találhatni itt,minőket nagyanyáink gyermekkorukban viseltek, kalapokat, melyeket az idő annyira formátlanná tett, hogy senki nem tudná megmondani, mikor voltak divatban, és vásári napokon, mindezen elősorolhatatlan limlom elhagyja bolthelyét, hogy fényes napsugárra kerüljön a Bretagne-tér kövezetén, mely ilyenkor nagy tarka koczkás mezőhez hasonlít. A tér másik végén a kötéltánczosok bódéi állanak (melyek itt semmi időszakban nem hiányzanak). A nagy dob pereg, a trombita harsog, a siprikácsol és a bohóczok rekedten, kiabálva dicsérik a közönségnek az előmutatandó csodákat. A tér körül pedig régi időkből származó vendéglők állanak kecsegtető czimekkel mint: »Az arany oroszlán«, »Arany golyó«, »Áron tölgye« melyek mind a gyalog és lóháton jövő utasokat otthonias lakással kínálják. Egy este Cariles igen elégedetten érkezett haza. Szerencsés napja volt, annyi pénzt szerzett, hogy az egész következő nap szükségleteit fedezhette, anélkül hogy fáradoznia kellene, sőt még annyit is, hogy Mihály sógorhoz, az »Áron tölgye« korcsmárosához, egy pohár borra beléphetett. Cariles ezt meg is tette. Egy asztal körül idogálva, három meglehetős rosz kinézésű személy és egy igen kicsi leányka ült. A leánykának arcza halvány és szenvedő, és úgy látszott, mintha a fáradság vagy bánat egészen lesújtotta volna. Szemei vörösök voltak, bizonyos,hogy igen sokat sirt; e perezben már nem is volt ereje a síráshoz, és sovány, mezítelen kis karját keresztbe fonva, az asztalra támasztá, hogy fejét lenyugtathassa; de az álom minden perezben hatalmába kerítette; karja ekkor lecsúszott az asztalról és a szegény gyermek egyik kísérőjére dőlt, ki mindannyiszor durván a padra visszataszita. Végre az egyik közülök felkelt. »Ha aludni akarsz, feküdjél ide« szólt a kis leányhoz. Ezzel a lánykát a kályha padjára letette, a kályhához támaszta és visszaült helyére. A kis leány lábait, melyeken vörös czipő volt, a tűz felé terjesztő, és elégedettnek látszott, hogy melegedhetik. Tél volt, és a test szinti kis derék és fehér aranynyal diszített musselin ruhácska, melyet viselt, nem védhette meg a hideg ellen. A férfiak, kik vele voltak, szintén kötél-tánczos jelmezt viseltek, de színházi fénymázuk felett, meleg, pokrócz szövetű köpenybe burkolództak. »Már elaludt«, szólt az egyik. A kis leány csakugyan egy sarokban guggolt és nem mozdult többé. »Akkor hát beszélhetünk ügyünkről,« mondá a másik. Mit kezdünk, miután az igazgatónő meghalt? Az előadás ma épen nem volt fényes: a bevétel nem több három franc és 6 centimnél. Nem lehetséges igy folytatni. Mit szólsz hozzá, Voltigeur? — Én, felelte a kérdezett, én azt mondom, hogy elmegyek. Már beszéltem a tér végén levő bódé tulajdonosával; nem szükséges egyéb, minthogy ügyeinket rendbe hozzuk. — Minő ügyeket ? kérdő a harmadik, kinek még eddig nem volt ideje beszélni, minthogy nagyon el volt foglalva az ivással. — Ej! ostoba! hát nincs valami osztani való ? Az igazgatónő meghalt, mi vagyunk az ő örökösei; minthogy pedig elválunk, az üzlet tőkéjét magunk közt elosztjuk. Érted most? — Az az igaz, szóltamaz, így én a majmot veszem, mi úgy is együtt szoktunk művészkedni. — Én a bódét tartom meg, szólt az első. — Te nem vagy ügyetlen! Lavocat mindenkor magához hű marad, az oroszlánrész az övé. — Hisz én vagyok a legjobb szónok! Ti nem tudtok úgy sem közönséget csődíteni. Átengedem nektek a majmot, evetkét és a többi állatokat, azután az öltözéket és szerszámot. (Folyt, köv.) j/r' i ... t v |H szám._________________________________________Budapest, Hétfő, január 3.1876. M p ^ ______________________27. évi lm*...... Szerkesztési iroda : K-K- J _ Előfiésetési feltételei«: Barátok tere, Athenaeum-épület. ^ Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti ki-A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez TT^ I '1 Oi JTPI TT TkTT j| ■ f 3 hónapra 6 frt -t“-Hónapra 12 frt - kr. m ezen • H B I J B rn. ■ H Ül ü R l'Rk 1 gwa B Jtf fi Hl 11 Az esti kiadás postai különktldéséért felülfizetés évnegyedenként 1 forint Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. M I I ill ft I 1 | „ely 4A * *“* i J I J 18 I I fiI I I I 1 I Hirdetések Kiadó-hivatal: adnaHi BHBSS^w HKki BWB mbAm M wmm■ ■MBB mmmm szintúgy mint előfizetések Barátok-tere, Athenaeum-épület. a [Pesti Napló kiadó-hivatalába A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli ESTI KIADÁS, Budapest, Barátok-tere, Athenaeum-épület panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. * küldendők. Budapest, január 3. (A török portánál) sürgetendő reformokat tárgyazó körjegyzék, melyhez Orosz- és Németország fentartás nélkül járultak, külügyérségünktől a garantirozó hatalmakhoz elküldetett. (Tisza Kálmán gróf.) Azon hirt, hogy a min. elnök grófi rangra emeltetik, a »Pest. Corr.« alaptalannak nyilvánitja. (Az osztrák miniszterek) közül Auersperg min. elnök, Depretis s Chlumeczky miniszterek Budapestre érkeztek. (Andrássy Gyula gróf) külügyminiszter, ki újév napját családja körében Bécsben tölté, ma Budapestre érkezett. (Beust és Derby.) Bécsi lapokban néhány nap előtt egy részletes tudósítás jelent meg, mely a Beust és Derby grófok között a keleti kérdésre vonatkozó állítólagos értekezésekre vonatkozott. A »Pol. C.« londoni tudósítója illetékes helyen nyert felhatalmazás alapján határozottan tagadja,hogy Beust és Derby között a keleti kérdésről eszmecsere folyt volna s az egész közleményt a mesék országába tartozónak állítja. Az uj évi üdvözletek: — jan. 3. Az uj év reggelén testületileg fejezték ki üdvözlő szerencsekivánataikat a szabadelvű pártnak a fővárosban időző tagjai: Deák Ferencznél, Tisza Kálmánnál, Ghyczy képviselőházi s Gorove pártelnöknél. Az utóbbinak vezetése alatt hosszú kocsisorral vonultak a párt clubb helyiségeiből először is Deák Ferenczhez. Nagy hazánkfiának egészségi állapota nem engedvén meg hosszabb üdvözlő beszéd tartását s a tisztelgők szerencsekivánatainak élénkebbé nyilvánítását, Gorove pártelnök halk hangon mondott rövid szavakkal üdvözölte őt, kifejezést adván a párt azon szívből fakadó óhajtásának, hogy a gondviselés a nagy hazafi drága életét tartsa meg még sokáig. Deák ülve — fejét két párnára hajtva, lábain takaróval — fogadta a tisztelgőket, s a hosszas betegségtől elgyöngített hangon mondott nekik köszönetet. Ez igen megható jelenet volt. Említendő, hogy Deáknál előbb kérdést tettek, hogy várjon a párt tiszteleghet-e nála, s Deák megköszönvén a figyelmet, fölkérte barátait, hogy nála megjelenjenek. Gorove üdvözletére nagy hazánkfia körülbelöl így szólt suttogó hangon : »Köszönöm, hogy eljöttetek hozzám. Tudom, hogy minden jót kívántok s azt is tudom, hogy engem igy is, amint most vagyok, már csak ruinában, meg akartatok látni. Köszönöm barátságtokat, Isten áldjon meg benneteket.« Deák kezet szorított Gorovével; a legtöbb jelen volt szemében könny csillogott. A párttagok Deák lakásáról zajtalanul távoztak s a kocsikra ülve a min. elnöki palotába mentek, Tisza Kálmán min. elnököt üdvözlendők. Ha jól emlékszünk, ezúttal első ízben történt, hogy a kormánypárt a min. elnöki palotában üdvözli a kormányelnököt, eddig ily üdvözlések rendszerint a club helyiségeiben szoktak végbemenni. A min. elnöki palotában, a párt élén Gorove elnök a következőleg üdvözlé a min. elnököt: »Mélyen tisztelt miniszterelnök úr! Az országos képviselők szabadelvű pártja jelenik meg előtted, hogy legmelegebb szerencsekívánatait hozza meg személyednek és kormányzatodnak. Megjelenünk, hogy a megnyíló év kezdetén az ég minden áldásait kérjük az országra, magas működéseidre. De megjelenünk egyszersmind, hogy tiszteletünk, ragaszkodásunk és bizalmunknak irányodban, adjunk meleg s való kifejezést. Tudjuk igen jól, hogy teméntelenek és súlyosak a gondok, nagyok, nehezek a feladatok, melyek közt az ország kormányzatát vezeted — tudjuk, ismerjük a viszonyokat, melyek a nemzetre nehezedtek, — de ha a történelemből azon vigaszt merítjük, hogy nemzetünk geniusa az országot sokkal nehezebbekből kivezette már; ha tudjuk is, hogy az a nép erősödik, szilárdul és nő, mely sorsáért küzd, erőfeszítésekkel és áldozatokkal, de egyszersmind reménynyel és hittel, úgy másfelől szerencsét kívánhatunk a nemzetnek, mely megtalálja emberét, ki ez erőfeszítést erélylyel és buzgalommal, határozottsággal és értelemmel tudja és akarja vezetni. — Ilyen férfiút bir a nemzet benned, és mert ilyennek tisztelünk és ismerünk, kétszeres a mi készségünk gondjaid súlyában osztozni, feladataid nehézségeit könnyíteni. Mi bizalommal vagyunk szándékaidhoz, czélzataidhoz. Törvény és állásod sok eszközt nyújt neked, hogy nemes és üdvös czéljaid valósíthasd, de hitünk szerint az eszközöknek bizonyára nem leggyöngébbike a bizalom, melylyel honfitársaidnál itt a képviseletben, künn az országban találkozol. És számolj reánk, ha arról van szó, hogy az ország békéje, benn és künn megóvassék, hogy az ország államisága egészben és egyes kérdéseiben fenntartassék, — számolj reánk, ha arról lenne szó, hogy a nemzet politikai egysége csorbát ne szenvedjen. Számolj reánk mindazon nagy és nehéz kérdésekben, melyek megoldása kormányodnak osztályrészül jutott. Mi szív és lélekben veled együtt leszünk. Ily gondolatok és érzelmek után ítéld meg, mily hazafias az öröm, mely bennünket e pillanatban hozzád vezérel és mily buzgó és tiszta az óhajtás, hogy Isten tegyen boldoggá személyedben és magas működésedben , és emésztő fáradozásaidért elégtételül adja meg a nemzet az elismerést, hogy kormányod a hazára áldásos. Te pedig, kérünk, tartsd meg a pártnak és egyes tagjainak jó és nemes szívedet ! A hosszas éljenzéssel kisért beszédre Tisza Kálmán mint elnök következőleg válaszolt : Nagyon tisztelt barátaim! Meghatva már ittléteteknek ténye által, és kétszeresen meghatva a nagyon tisztelt szónoktok ékes szavai által csak röviden és nem kellőleg tudom megköszönni szivességteket. De legyetek kérlek meggyőződve arról, hogy ha rövid, ha nem kielégítő is ezen köszönet, szívem mélyéből jön az. Fogadjátok e szívből jövő köszönetemet, különösen azon ígéretért, mely a bajokból kiragadó egyedüli eszközt t. i. a bizalmat és támogatást jelzi. Tény, amit a tisztelt szónok kiemelt, hogy e nemzet még sokkal válságosabb helyzetből ki tudott menekülni és ha igaz is, hogy a mostani helyzet súlyos és nehezek a viszonyok, meg vagyok arról győződve, hogy sikerülni fog együttartással a bajokon segíteni, ha határozottan, de higgadtan és nyugodtan járunk el, s magunkat sem a nyugodtságból kizavartatni, sem szándékunkból eltéríttetni nem engedjük. (Lelkes hosszan tartó éljenzés.) Én hálával leszek a gondviselés iránt, ha én lehetek egyik törékeny eszköz hazánk felvirágoztatása nagy munkájában, (Éljenzés) ha össze is roskadok a munkában. Addig, míg én vagyok e törékeny eszköz, fogom kérni fölajánlott szives támogatástokat, barátságtokat és ha netán összetörik az eszköz, emlékezzetek meg rólam kérlek barátsággal és jóindulattal, elfelejtve gyöngéimet, de emlékezetetekben tartva azon valódi barátságot, melylyel irántatok viseltetem. Tartson meg a gondviselés benneteket, tartsatok meg általam oly nagyra becsült barátságtokban engemet. (Lelkes, hosszantartó éljenzés.) A miniszterelnök élénk éljenzéssel fogadott beszéde után kezet szorított a párt összes tagjaival, kik ezután Ghyczy Kálmán képviselőházi elnöknél jelentek meg, kit a párt nevében Gorove I. elnök így üdvözölt. Mélyen tisztelt elnöke a képviselőháznak! Ha régi, s a nemzet életéből reánk szállott örökség az, hogy a hazafi érdemeket, egy egész életet betöltő szolgálatokat, a nemzet mindig hálásan ismert el, bizonyára nem mi vagyunk azok, kik a nemzet ezen erényéhez hűtlenek lehetnénk, és ez az első érzés, melylyel találkozol mélyen tisztelt hazánkfia, midőn itt feltétlenül tisztelőidet magad körül szemléled. És miután ez érzetnek kifejezést adtunk felemeljük lelkeinket az ég Urához, hogy tegye boldoggá és hosszúvá életed. E fohászban benn van foglalva az óhajtás, hogyha kifáradt volna is a haza szolgálatában testi és lelki erőd — mit pedig folytonos és nyugtalan munkásságod legnagyobb örömünkre megczáfol — megtartva legyen életed a honnak és közügynek hosszú időre; mert, ha vannak is köztünk s velünk ifjabbak, kikben a tettek nemes vágya buzog, öregeknek és ifjaknak lelke örömmel telik el, ha bölcs szavad hallhatjuk, s tapasztalataid és észleléseid szövétnekét magunk előtt láthatjuk. Az ország nehéz időket él; nem elég a legszentebb akarat, nem elég a legnemesb tettvágy, hogy bajaiból kibontakozzék. Ne vond meg bölcs tanácsod, a nemzet hallgatni fog reá. Mi meleg kebleinket hozzuk eléd, s azon ígéretünket, hogy megtanítjuk honfitársainkat, kik otthon, magán körben folytatják a zajtalan munkásságot, meg, az ifjú nemzedéket, hogy példátan tanulják meg, mint kell a hazát szeretni, és szolgálni. Legyen áldott, boldog, és hosszúra nyúló életed ! Ghyczy szerény meghatottsággal válaszolt ez üdvözletre. A kitüntetést, melyben részesült, csak az általa, a párt nagyrabecsült jóindulatából elfoglalt állásnak tulajdonítja, s a maga részére nem kíván az újévben egyebet, mint hogy híven megfelelhessen ezen állás kötelmeinek; a párt részére pedig, hogy megoldhassa a nagy feladatokat, melyek felséges urunk jóslatszerű felmondásaként csak »viribus unitis« oldhatók meg. Kéri a párt tagjait, legyenek gyengeségei iránt a jövőben is elnézők, s részesítsék őt továbbra is baráti jóindulatukban. Szívélyes kézszorítások közt váltak meg a képviselőház érdemdús elnökétől a tisztelgők, s elvonultak Gorove Istvánhoz, kit a párt nevében Várady Gábor üdvözölt. Azon ténynyel szemben — úgymond — hogy a szabadelvű párt két ízben bizalmának egyhangú kifejezésével ülteté Gorovot a pártelnöki székbe, nincs miért hosszas szavakkal biztosítni őt a párt ragaszkodásáról s rokonszenvéről. Csak azon őszintén érzett óhajtás kifejezésére szorítkozik, hogy a gondviselés őt, kinek érdemeivel a jelenben csak érdemekben gazdag múltja versenyez, még igen sokáig éltesse, s hogy a párt az ő elnöklete alatt oldhassa meg nagy feladatait. Gorove válaszában meleg köszönetet mondott a megtiszteltetésért, mely őt mint a közügy igénytelen napszámosát, mint a törvényhozás egyszerű tagját érte, s a mely jutalmát képezi mindenkinek, ki a hazát híven szolgálja. Mindig az volt vágya, hogy a közügy érdekében, mint igénytelen munkás, fáradozhassék, s hálát ad érte a gondviselésnek, hogy ezt megérni engedé. Egyetértést tanácsol azoknak, kik néhány hó előtt a nagy munkára egyesültek, s kéri, vegyék szívesen tőle e jó tanácsot, s részesítsék továbbra is baráti jó indulatukban, mely mindig egyik legfőbb boldogságát képezendi életének. A párt tagjai éljenzések közt oszoltak szét köztiszteletben álló elnöküknek lakásáról. A jobboldali ellenzék tagjai saját cubhelyiségökben gyűltek össze s onnan vonultak