Pesti Napló, 1885. április (36. évfolyam, 90-117. szám)
1885-04-01 / 90. szám
90. szám. Szerkesztési iroda: Ferencziek-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadóhivatal: Ferencziek-tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét ilető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) kiadó-hivatalhoz intézendők. Egyes szám 4 kr. Budapest, 1885. Szerda, April 1, 36. évi folyam. Előfizetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra 2 frt. — 3 hónapra 6 frt. — 6 hónapra 12 frt. Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés havonként 35 kr., évnegyedenként 1 forint. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a „3.esti ISTapló« kiadó hivatalába Budapest, Ferencziek tere, Athenaeum-épület, küldendők. Egyes szám 4 kr, Reggeli kiadás. Előfizetési felhívás PESTI NAPLÓ - PMT April 1-jével új évnegyed kezdődvén, felhívjuk azon t. olvasóinkat, kiknek megrendelése lejár, az előfizetés minél előbbi megújítására. A Pesti Napló előfizetői azon rendkívüli előnyt élvezik, hogy a „Magyar Bazár“ nagy szépirodalmi és képes divatlapot, melynek gazdag munkalap-, szabásrajz-, színes divatkép-, zene- s regénymellékletei vannak, féláron rendelhetik meg. Előfizetésiebr a Pesti Naplóra (reggeli és esti kiadás ) hétfő reggeli rendkívüli szám) évnegyedre 6 frt, egy hónapra 2 frt. Előfizetési ár a Pesti Naplóra és Magyar Bazárra : Évnegyedre 7 frt 25 fr. Az előfizetések Budapestre, a Pesti Napló kiadóhivatalába (Ferencziek tere, Athenaeum) minélelőbb beküldendők, hogy a lap kézbesítésében fennakadás ne történjék. A Pesti Napló szerk. s kiadóhivatala. Budapest, márczius 31. Bismarck napját ünnepli Németország. Császár és pór a kanczellárt dicsőíti. Hetven esztendős lett a nagy ember ápril első napján, s nem törte őt meg a kor és a sok munka Németország és a világtörténet kormányzásában. Ott áll ő ma is, a császár mellett, és nevében parancsol. Európa engedelmeskedik. Nem tompult lelke a korral, erősbült. Genieje a gondolkozásban és akarásban egyaránt hatalmas. Egész lénye eredeti, s a történet lapjain nincs senki, kihez őt hasonlítani lehetne. Amit gondol és amint beszél, egyaránt meglepő, és midőn cselekszik, a szerencse szót fogad neki. Eleinte hóbortosnak hitték őt a tudós németek s kicsinylették szabadelvű ellenfelei a parliamentben és sajtóban. Ma is háború van közöttük, a liberalizmus és bismarckizmus között, de a kanczellár minden ellenségeit túlszárnyalta. Dinasztiákat, nemzeteket letiport, állammal és egyházzal kikötött s akaratát ráoktrojálta mindenikre, csinált belpolitikát és külpolitikát saját tetszése szerint, a koronát és nemzetet vezeti, a merre neki tetszik. A régi európai államrendszert felforgatta s a saját rendszerét iktatta helyébe s diktált Dániának, Ausztria:r.k, Er:mo£taor.szágnak, Oroszországnak, Törökországnak békét, diktál Olaszországnak, sőt Angliának politikát. Ha Németország nevében szól, Ausztria és Magyarország is értendők alatta, mert ezek külügyminisztere is nem más, mint Bismarck. Monarchiánk tőle függ szívesen, mert nélküle nem boldogulna sehogysem. Kormányaink őt utánozzák a belpolitikában is, konzervatívok, mert Bismarck konzervatív. Ő az európai reakczió feje, de nem azon reakczióé, mely Metternich alatt félt az orrát kidugni a szabad levegőre s minden haladástól remegett. Bismarck reakcziója radikális és szoczialista. S organizálni akar egy új társadalmat és államkormányzatot a jövő század számára. S Bismarck 45 millió németet összefog és rajtuk experimentál. Zúgnak, nem szeretik, de bámulják és hódolnak neki. Mert mindenki meg van győződve róla, hogy Bismarck köztük a legokosabb ember. S ez anynyira igaz, hogy még a francziák is meg vannak róla győződve, hogy ilyen okos emberük nekik nincs. De sőt az egész világ Bismarckot tartja jelenleg a legokosabb embernek a földtekén. Németország létét köszönheti Bismarcknak, a többi népek sorba szenvedtek általa, többet vagy kevesebbet. Sokan gyűlölik, mi által dicsősége nagyobb. Nekünk magyaroknak nincs rá panaszunk. Hozzánk méltányos volt mindig, talán rokonszenvez is velünk, de mindenesetre számít ránk Ausztriával szemben s tényezőnek elismer, mi javunkra szolgál néha. Magyarország érdekei Bismarck politikájával összeegyeztethetők lennének, ha államférfiaink Bismarck barátságát inkább keresnék. Mi tehát őszintén kívánhatunk Bismarcknak minden jót hetvenedik születésnapján, mint Magyarország barátjának, mert annak tartjuk. Míg ő vezeti Németország ügyeit, nem félünk orosz támadástól, sem orosz-porosz szövetségtől monarchiánk felosztására, mint husz év előtt valószinünek látszott. Biztosított békében élünk s szövetségesünk tekintélyében s befolyásában részesülünk. Belügyeinkbe pedig Bismarck nem igen avatkozik, mivelhogy rá sem érne, lévén neki elég dolga odahaza a német doktorokkal. Ha nem Bismarck ülne a kanczellári széken, az osztrák németek siralmai és az erdélyi szászok lármája könynyen megzavarhatnák a nemzetközi jó viszonyt közöttünk; az ő érdeme, hogy denuncziácziókra nem hallgat. Németország összes fejedelmei gratulálnak holnap a kanczellárnak, valamennyi német miniszterelnök mind tisztelegni ment Berlinbe, a nemzetgyűjtést rendezett s viszszavásárolta számára Schönhausen jószágot, melyet atyja eladott, mindenünnét küldik neki az ajándékokat és rossz verseket, leveleket és táviratokat, melyek dicséretére a jubiláns legkevésbbé szorul. De Bismarck a milyen kemény ember, ez őt meghatja, mert egy kis szentimentalizmus minden németben lakik. S nem is csekélység, ha valaki 45 milliós nép nemzője, s apraja, nagyja jön az atyjuknak gratulálni. Ilyenkor elfelejti az öreg, hogy olykor meg is paskolta s gyakran megszidta az ő kedves fiait, a németeket. Egy napra kibékül valamennyivel. Ez aztán nem olyan jubileum, mint midőn tiz éves dicstelenséget ünnepelnek szolgaságukkal kérkedő gladiátorok. A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. — Ápril 1. — A vaskanczellár anyja. A németek hatalmas kanczellárja, e szilárd jellem, kinek oroszlánrésze van Németország újjáalkotásában, édesanyja befolyása alatt állott életének döntő pillanataiban. A vaskanczellár anyját családi néven Menken Lujza Vilhelminának hívták. Atyja, Menken Anasztázius Lajos, minisztertanácsos volt III. Frigyes Vilmos alatt, és Stein miniszter azt mondta róla, hogy »művelt, finom érzékű, jóindulatú,nemes gondolkozású férfiú.« E tulajdonok megvoltak leányában is, egyesítve a külső megjelenés előnyeivel és rendkívül finom női tapintattal. Polgári neve daczával még a legexkluzivabb udvari körökbe is járatos volt. Kérője akadt bőven, de ő Bismarck Frigyesre vetett szemet, ki mint százados szolgált a Rathenowban állomásozó testőrezredben és meghitt barátja volt Lajos Ferdinánd herczegnek. 1806. július 7-én vezette Bismarck Frigyes oltárhoz a szép Lujzát. Midőn azután Schönhausenben letelepedtek, a szomszédos földbirtokosok, mindmegannyi régi nemes, nem a legrokonszenvesebben fogadták a polgári családból származó leányt. De a szilárd jellemű nő, ki rajongó szeretettel viselkedett férje iránt, beletalálta magát új helyzetébe és nem vágyott vissza a berlini udvarba, melynek körében oly szívesen látták. A fiatal házaspárra azonban szomorú napok következtek be. A bábom viharja épp akkor zúgott végig az egész országon. Híre érkezett, hogy Lajos Ferdinánd herczeg Saalfeldnél elesett, de ez csak előbirnöke volt a jénai és auerstädti vereségnek. Nagy Frigyes hatalmas birodalma alapjában volt megingatva. A Saale felől menekülő vert porosz hadsereg romjai megzavarták a Bismarckok családi fészkének nyugalmát is. A francziák végre eljutottak Schönhausenbe és Bismarck Frigyes ekkor az ellenség elől a szomszédos Rathenowba vitte nejét. A mikor visszatértek, szomorú látványt nyújtott Schönhausen. A francziák az épületek és szobák minden zegét-zugát átkutatták és mikor semmit sem találtak, boszuból kardjaikkal összevagdosták a Bismarck-család törzsfáját, mintha sejtették volna, hogy e családból fog származni az a férfiú, ki oly veszélyessé vált Francziaországra. 1807. április 13-án született az új házaspár első fiúgyermeke. Meghalt, az egy évvel később született leánygyermek sem maradt életben. 1810-ben azonban ismét született egy fiúgyermekük, a még most is élő Bernárd, és 1815. április 1-én látott napvilágot a jelenlegi birodalmi kanczellár. Már a következő 1816. évben, a család átköltözött Kniephof-ba, Pomerániába. Örökség és egyesség útján lett Bismarck százados az ottani birtok ura. Itt töltötte a fiatal Ottó gyermekéveit, itt részesült az első oktatásban finom műveltségű anyjának felügyelete alatt. S az anya szigorúan és komolyan fogta fel kötelességét, míg atyja ellenben nagyobb szabadságot szeretett volna a gyermeknek engedni. A Bismarck-család, épp úgy mint Pomeránia összes nemesei, előkelő házat vitt, és a vaskanczellár anyjában, ki oly sokáig élt a berlini udvarnál, különösen megvolt erre a bajlam. Az ő kívánsága volt az is, hogy fia az állam szolgálatába álljon. Hogy összeköttetéseit az udvarral fentartsa, férje a telet mindig Berlinben töltötte. Ott állandó lakást is tartottak, előbb a Behrentrassén 25. sz. alatt, később a Denborsplatzon. Ez igen költséges volt és nem állt arányban a százados jövedelmével. De szívesen meghozta nejének ez áldozatot, ámbár jobban érezte magát otthon a szántóföldeken, az erdőben, mint az udvar légkörében, melyet nem tudott megkedvelni. A fiatal Ottó ezalatt sok gondot okozott szüleinek. Beleesett a halastóba és heves lázban betegedett meg. Az étkezés alatt is sok baj volt az élénk vérű fiúcskával, ki csak nehezen tanulta meg az illemszabályokat, melyeket pedig mint leendő állami hivatalnoknak és udvari embernek el kellett sajátítania. A százados természetesen nem sokat törődött az ilyen csekélységekkel. Csak ha komoly, szigorú nejének a figyelmeztető szó már nyelvén volt, akkor vetett a férj haragos pillantást az élénk szemű, egészséges fiúra. Ilyenkor természetesen az anya ajkán elhalt a pirongató szó. Benső örömmel és csendes gyönyörűséggel nézte gyermekét, ki majd kicsattant az egészségtől. Szorgos gonddal kisérte lépteit s őrködött minden mozdulata felett, még akkor is, mikor a fiú már kiszabadult a szűk családi körből, mikor a Plamann-féle berlini nevelőintézetbe küldték kiképeztetése végett. A ritka erélyes nő nevelési rendszabályai iránt határozott elismeréssel kell adóznunk. Szerencsés gondolat volt tőle, hogy Schleiermacherre bízta az ifjú vallásoktatását és Bonnelra, a tudós, nemes szivű filológusra pedig nevelését. A jelenlegi birodalmi kancellár mindkettőnek igen sokat köszönhet. A szerető anya különben még akkor is gondos figyelemmel viseltetett fia iránt, mikor arról volt szó, hogy Ottó az egyetemek közt válaszszon. Kniephofban valóságos családi tanácsot ültek. Bismarck asszony idegenkedett a diákélettől. Az örökös sörözés, szivarozás, verekedés nem igen volt az előkelő hölgy ínyére. Végre elhatározták, hogy Ottót Göttingába küldik, és pedig különösen azért, mert Kurt titkos pénzügyi tanácsos, a Bismarck-család távoli rokona és barátja, a Göttingában uralkodó diákéletről igen kedvezőleg nyilatkozott. Az anya aggodalmai különben nem voltak alaptalanok, mert az egyetemi polgár úr igen víg napokat kezdett élni. Bismarck asszony udvari érzületével és nézeteivel bizonyára nem voltak összhangban a Göttingából érkező hirek. Mikor a derék anya megtudta, hogy dominus de Bismarckot megidézte az egyetemi rektor, mert a Goldene Krone-ban tartott diákmulatság alkalmával az üres palackokat az ablakon keresztül kihajigálta az utczára; mikor megtudta, hogy fia előszeretettel veregeti be a békés lakók ablakait, igen elszomorodott. Meghallotta továbbá azt is, hogy fia az iskolaszolga kíséretében volt kénytelen a mulatságok színhelyéről fehér szarvasbőr nadrágjában, magasszárú csizmáiban az egyetemi tanács elé sietni. Mikor a szünidőkre a fiatal Bismarck hazajött Kniephofba, az anya aggódva vallotta be magának, hogy ő nem ilyennek képzelte fiát. Finom, előkelő nő volt, s más nézeteket táplált az olyan fiatal emberről, akinek az a hivatása, hogy államférfim legyen. De szeretete, gondossága, melylyel fia iránt viseltetett, azért nem csökkent. A tapasztalt nő tudta, hogy fia most van az úgynevezett kamaszkorban, mely a legerősebb jellemeket is kiforgatja egyéniségükből, s próbára teszi szilárdságukat. A gondviselés megengedte érnie azt az időt, a midőn a habzó mustból kiforr a nemes bor. A szeretett fiú befejezte tanuló-éveit s komolyan nekifeküdt a rendszeres munkának. Itt nem sorolhatjuk föl az anyai figyelem mindazon jeleit, amelyeket a fiatal jogász iránt Berlinben, Aachenben és Potsdamban tanúsított. Szakadatlan lánczolata volna ez a gyöngédségnek és odaadásnak, az anyai szív legnemesebb érzelmeinek. Huszonnégy éves korában érte Bismarck Ottót az a csapás, hogy mindezt elvesztette, 1839-ben volt. A fiatalember éppen a potsdami vadászezrednél szolgált mint egyéves önkénytes, s a húsvéti szünidőket használta föl, hogy gyengélkedő anyját Kniephofban felkeresse. Haza sietett, de szomorú változásokat talált. Kétes kísérletek és rossz újítások folytán, amelyek nem ütöttek be, a pomerániai virágzó birtokok jövedelme igen megcsappant. Az az élénk összeköttetés is, amelyet a szülők a berlini udvari körökkel fentartottak, az állandó berlini lakás stb. temérdek összeget emésztettek föl. Mindez a századost igen elkeserítette, s elidegenítette a mezei gazdálkodástól. Pomerániai birtokait felosztotta Bernát és Ottó fiai közt, ő maga pedig megtartotta a schönbrunni törzsbirtokot. Ezen uradalom fekvése igen tetszett az öreg urnak, neje különben is állandóan Berlinben tartózkodott és az elsőrangú orvosok segélyét vette igénybe. De sem a gondos ápolás, sem az anyagi áldozat nem hozhatta vissza egészségét. A következő év január 1-én örökre lehunyta szemeit. Ez nagy csapás volt a családra. Bismarck százados, kinek igen boldog élete volt neje mellett, sohasem nyerte vissza kedélyének ruganyosságát. Neje halála óta egyre betegesebb lett, s már 1845. november 22-én követte jó hitvesét a sírba. Bismarck Lujza Vilma asszony igazi nemes asszony-jellem volt. Műveltség, képzettség és ízlés tekintetében messze túlszárnyalta a pomerániai nemesség hölgyeit, akiknek társaságára utalva volt. Ez képezte különben okát annak, hogy vágyva vágyott azon szellemes és fényes társadalmi kör után, amelyben leánykorát töltötte. Köppen Fedor, Bismarck hg életírója, azt mondja a kiváló nőről, hogy határozott ítélőképességgel, szabad gondolkodással és vallásos érzülettel volt megáldva. Még a politikában is mindig eltalálta az igazságot. Az olvasáson kívül legkedvesebb foglalkozása volt a sakkozás. Élénk levelezést folytatott különösen fiaival és fiairól. Fájdalom, hogy naplóját, melyet nagy gonddal vezetett, halála után megsemmisítették. Az az olajba festett arczkép, mely Bismarck bg anyját ábrázolja és a sebenhauseni kastélyban őriztetik, legjobban bizonyítja, hogy Bismarck bg anyja igen érdekes jelenség volt. Leánya, Malvin, ki 1827. június 29-én született, utóbb Kröchlendorff Armin kamaráshoz és tanácsoshoz ment nőül. Egészen osztatlanul örökölte anyja szellemi tulajdonait, s testvéreivel a legbensőbb, legszívélyesebb viszonyban élt. A szerető nővér pótolta a szerető anyát. --------------] Budapest, márczius 31. Osztrák-magyar vámtárgyalások. A Fremdenblatt — mely rövid idő előtt azt jelentette, hogy az osztrák és magyar kormány közt megegyezés jött létre az iránt, hogy a húsvéti ünnepek alatt egy új vám- és kereskedelmi szerződés megkötése végett megkezdik a tárgyalásokat — ma megint azt jelenti, hogy a szerződési tárgyalások őszutóra, a delegácziók idejére halasztottak el. A B. K. ezzel szemben biztosan állíthatja, hogy ez az újabb verzió éppolyan téves, mint amilyen az első volt. Eddig ugyan — mint ez magától értetődött — egyik miniszterelnök sem állapíthatott meg biztos határidőt a szerződési tárgyalások megkezdését illetőleg, de annak ideje eredetileg a magyar országgyűlés első ülésszaka utánra volt kilátásba véve, hogy az új kiegyezésre vonatkozó első megbeszélések kezdetüket vegyék, s így a szerződési tárgyalások valószínűleg június hó folyamán fognak megindulni — föltéve, hogy addig az osztrák képviselőválasztások már véget értek. A közös hadügyminisztérium ez évre is nagy őszi hadgyakorlatot tervez, és habár annak terjedelmére és a megtartás helyére vonatkozólag végleges határozatok még nem hozattak, valószínűleg az ez évben Csehország észak-nyugati részében — Prága és Eger között — fog megtartatni. Azonkívül még Felső-Ausztriában, Stájerországban és Szlavóniában is nagyobb gyakorlatok lesznek, s amelyeknél valószínűleg ő Felsége szintén meg fog jelenni. Tankerületi főigazgatók értekezlete. A közoktatási miniszter az idén is összehívta az ország tankerületi főigazgatóit több fontos ügyben tanácskozás czéljából. A miniszter meghívására a kassai főigazgatón kívül, aki beteg, valamennyi többi főigazgató megjelent. Főbb tárgyai az értekezletnek a következők: Tankönyvek megbirálásának, engedélyezésének és használatának szabályzata. A tanintézetek nagyobb felszerelése és ezzel kapcsolatban a felvételi díjak ügye. A reáliskolai tantervhez készült módszeres utasítások életbeléptetése. A helyi tantervek ügye s ezzel kapcsolatban a módszeres tanárértekezletek praktikusabbá tétele és egyszerűsítése. A készítendő igazgatói utasítások elveinek kitűzése. A tanácskozásokat Klamarik János osztálytanácsos fogja vezetni s azok öt napra vannak tervezve. Az összejövetel czélja különben az is, hogy a kormány és a főigazgatók között az érintkezés közvetlenebbé és hatályosabbá váljék és főleg, hogy a kifejlődő eszmecsere által a követendő irány tekintetében bizonyos megállapodások létesüljenek a tanügy fejlesztése terén. A közoktatási miniszter ily tanácskozásokat ezután minden évben szándékozik tartani. Lord Dufferint, India új alkirályát Rawul-Pindiben, a vasút utolsó állomásán, hol az afghán emirrel találkozni fog, mint távirataink jelentették, nagy lelkesedéssel fogadták. Márcz. 27-én este érkezett meg, az indóházban nagy néptömeg várta. Az alkirály a hivatalos fogadás után a városon át a táborba ment. Az utczákon katonaság állt sorfalat. A városi hatóság a vendégnek hódoló feliratot adott át, mire Dufferin lord azt felelte, hogy örvend rajta, hogy első hivatalos cselekménye hivatva van ápolni a barátságos viszonyokat India határállamainak uralkodóival. Reméli, hogy a barátságos fogadás, melyben Abdurrahman emirt részesíteni akarják, India minden szomszédjának be fogja bizonyítani, hogy Angliának szilárd akarata és leghőbb óhaja jogaikat tiszteletben tartani s méltóságukat elismerni, hogy továbbá a fogadás arra fog szolgálni, hogy megszilárdítsa a bizalmat az indiai kormány iránt. Időközben az emir az afghán határ közelébe ért, hol Waterfield ezredes üdvözölte. Tegnapra — hétfőre — várták Peshawerbe, honnan folytatja útját Rawul Pindibe. A Czirill s Method-ünnep. Folyó évi ápril hs 18-án készülnek a hazánkbeli szerbek s a szerb országbeliek is a Czirill és Method-ünnepet megtartani. A nevezetesebb szerb helyeken bizottságok alakultak, melyek az előkészületeket teszik meg a nevezett szláv apostolok emlékének minél fényesebben leendő megünneplésére, mely délelőtt egyházi ünnepélyességből, este pedig a napnak megfelelő, jótékony czélra rendezendő estélyekből állana. Az új franczia kormány. — márcz. 31. Ferry tehát megbukott, és sem megmentésére, sem marasztására nem történt kísérlet sehol. Az első düh, mely Párisban a vereség hallatára támadt, elseperte a kormányt, és sem a többség, mely eddig támogatta, sem a köztársaság elnöke, ki Ferryt nagyrabecsülte, nem akarták bevárni az időt, mig a szenvedélyek lecsillapodnak, mig az utczai lárma lecsöndesül, hogy nyugodt megfontolással vessenek számot a helyzettel és a bajokat lehetőleg kevesbíteni, ne pedig szaporítani igyekezzenek , hanem engedtek az áramlatnak s odadobták Ferryt a sértett nemzeti hiúságnak, egyetlen egy mentő szó, egyetlen egy kérdőjel nélkül. Ollivier Emil bukása nem sokban különbözött lárma, gyorsaság és közindignáczió tekintetében a Ferryétől. Pedig Szedán és Tonking között mégis csak van egy kis különbség. De a franczia temperamentum, ha nemzeti hiúsága van megsértve, csak elitélni tud, ítélni nem. Ferry utódjának talán mindent meg fog bocsátani abból, a miből Ferrynek nem akart s nem tudott megbocsátani semmit. Ferry utóda talán F r e y c i n e t lesz, aki Ferry elődeinek egyike volt, talán más. Gambetta halála óta Francziaországban senki sincs, akin a nemzet szemei függenének. Az az ember, aki a franczia nemzet sorsában változást fog előidézni, s aki talán visszaszerzi a régi prestiget, az az ember, lehet, hogy él már, talán a hadseregben vagy Francziaország valamelyik vidéki városában, de még nem ismeretes. S innen van, hogy Párisban a kormánybukások a lokális fonyongásokon kívül egyebet nem jelentenek. A világeseményekre befolyást nem gyakorolnak. Valószínű, hogy egyelőre nem csak a többség, mely eddig Ferryt támogatta,marad ugyanaz, hanem a politika is, melyet Ferry folytatott. Azzal az egy különbséggel, hogy ezentúl, — legalább az első győzelemig, — nagyobb érdekkel fogják kísérni a francziák a khinai háborút, mint eddig tették. Mert eddig nem valami nagy érdekeltséget tanúsítottak iránta. Maguk se tudták, hogyan kerültek bele. Ezért nem volt ez eddig népszerű háború a francziák előtt, s még ma sem az, ha csak ezután nem lesz azzá. Ferry már örökségül kapta volt a viszályt, mely e háborúra vezetett, de Ferry nem nevezte háborúnak, csak elégtételkövetelésnek. Utódja már a kész háborút örökli, s neki most már nem is egyszeres, hanem kétszeres elégtételt kell szereznie a francziáknak. S a helyzetnél fogva, melyben az új elnök a kormányt átveszi Fénytől, neki nem csupán a khinai háborút kell folytatnia, hanem ugyanazon külpolitikának alapelveit is, melyekből Ferry politikája állott. A jó viszonyt Németországgal és a barátságot Angliával. Ez utóbbi az egyiptomi ügyek miatt már többször volt azon a ponton, hogy komoly feszültséggé váljék. De ugyanazok a váratlan és kellemetlen fordulatok, melyek az angolokat épp úgy érték Szudánban, mint most a francziákat Tonkingban, kiegyenlítették a differencziákat. Anglia bajainak előbb a francziák örültek, s még legközelebb is, Khartum eleste után, senki erősebben el nem ítélte az angol kormányt, mint a franczia közvélemény. Most az angolokon van a sor mosolyogni, mert ha igaz a hír, hogy a franczia katonák a legutóbbi harcz alatt lőszerek hiányában szenvedtek, ez a tény nagyobb csapás a franczia kormányra, mint a khinaiak diadala. Az új kormánynak minden tekintetben könnyebb helyzete lesz, mint Ferrynek volt. Ferry kénytelen volt a khinai háborút kisebbnek feltüntetni, mint amilyennek talán a valóságban látta, mert ha teljes őszinteséggel vallja be a valóságot, s azoknak megfelelő igényekkel egyszerre lép fel a parlamentben, valószínű, hogy a bukást épp úgy nem kerülhette volna ki, mint most. — Utódja ellenben semmiben sincs feszélyezve, s bár kötött politikával, de szabad kézzel folytathatja a háborút Kleina ellen, melynek rossz oldala Francziaországra nézve az, hogy sokkal drágább, mint amennyi hasznot hozhat, s jó oldala, hogy bármily szerencsétlen körülmények közt folyjon is, nem válhatik végzetessé Francziaországra nézve. Sem gazdasági, sem sztratégiai tekintetből. S ha Francziaország akár tíz esztendeig folytatja, akár holnap békét köt, az európai politikában nagyobb változást egyik sem okoz. S ha, a nagyobb komplikácziók szempontjából, ma valaki azt kérdezi, hogy: mi a helyzet szignatúrája ? A válasz egész röviden ez lehetne: »Gladstone vergődik, Ferry bukik, és Bismarck herczeg első áprilist tart, és azon jubilál.« Fővárosi ügyek. A fővárosi egylet mai értekezletén Medrey Zsigmond szőnyegre hozta az Orczy-kert elzárását a közönség elől, illetve a kert látogatásának csak a beléptijegyekkel bírókra korlátozását. Fölemlítő, hogy ez intézkedés a József- és Ferenczváros lakóira mennyire sérelmes akkor, mikor e két városrésznek immár egyéb kiránduló helye nincsen, mert az egész Dunapart is el van zárva hosszú kőfallal. Kérdi, van-e erről az elnöklő Kamermayer polgármester úrnak tudomása és minő indokokból jött létre az Orczy-kert ezen elzárása? Mellesleg fölemlíti még, hogy az egyetemi füvészkertbe se mehet vásár- és ünnepnapokon a közönség s tudomása szerint a budai várkertet se lehet látogatni. Kamermayer az Orczy-kertre nézve felhozta, hogy meglepetéssel olvasta a lapokban azt a közleményt, hogy a belépőjegyek kibocsátása az ő beleegyezésével történt volna. Egyszer ugyan meglátogatta őt Szvetics ezredes, a Ludoviczeum igazgatója, de vízvezetéki ügyben, s ekkor fölemlíté azt is, hogy az Orczy-kertben megvonuló népdalak ellen a közönség érdekében intézkedést fogna életbe léptetni. Ő óhajta ugyan az üdülő közönség oltalmát, de tovább nem avatkozott a dologba, az elég éppen nem volt esze ágában sem, hogy belépti jegyeket fognak kibocsátani, mely intézkedést ő sem helyesel. Egyébként e tárgy a tanács mai ülésén is előhozatott és szóló utasította Kun tanácsnokot, hogy az Orczy-kert hagyományozására és jellegére vonatkozólag keresse ki az iratokat, tanulmányozza át azokat és a csütörtöki tanácsülés az iratok alapján a szükséges lépéseket meg fogja tenni. A válasz tudomásul szolgált. A füvészkertre nézve az értekezlet nem látta helyén lépéseket tenni, mert az tudományos czélra szolgál. A várkertre nézve Osztoics Mihály I-s. kerületi elöljáró azt a fölvilágosítást adta, hogy a várkertbe akkor, mikor az udvar itt van, nem eresztenek be senkit; ha nincs itt az udvar, akkor egy részébe mindenki engedély nélkül beléphet. Ezután Bobula János kifogásolta a városligetben az István-út építésének módját, amennyiben t. i. az úttestet homokkal töltik föl. Erre nézve Királyi Pál felelt. Majd Weisz B. F. emelt panaszt a kocsik gyors hajtása ellen. Kamermayer azt felelte, hogy a tanács már hetekkel ezelőtt átért a rendőrséghez, hogy az utczakeresztezéseknél ismét állítsa föl a lovasrendőröket. Tapasztalatból tudja, hogy a sebes hajtás a Sugárúton is gyakori. Csak nemrégiben is két eset történt, hogy polgárokat gázoltak el. Ezek egyike, Kern István főv. biz. tag, szerencsésen felgyógyulván, ennek örömére a napokban 500 irtot küldött a VI. és VII. kerületi szegények számára a városhoz. A polgármester ígéri, hogy a sebes hajtás megakadályozása végett újból átír a rendőrséghez, valamint Máttyus felszólalására ígérte azt is, hogy a városligeti koldulások ellen is lépéseket tesz a főkapitányságnál. Erre az értekezlet a holnapi közgyűlés napirendjének megbeszélésére tért át, de nagyobb eszmecsere csak a cselédszerző üzletekre hozott szabályrendeletnél merült föl, melyet általánosságban mindenki örömmel üdvözölt. A közrendészeti bizottság ma Kada alpolgármester elnöklete alatt ülést tartott, amelyen Török János, az új főkapitány is részt vett. A főkapitányt az elnök a bizottság nevében üdvözölte és ígérte, hogy nehéz működésében a bizottság támogatására mindig számíthat. Ezután dr. Schwarczer Ottó interpellálta Horváth János tanácsnokot, mint a szinházvizsgáló bizottság elnökét, hogy valóság-e az a hir, hogy a kir. operaházban két oldalajtót, mely a földszinti közönség rendelkezésére állt, újabban befalaztak s igy két kijáróval kevesebb van; s ha ez igaz, min alapul ez intézkedés? Horváth tanácsnok válaszában elismerte, hogy két oldalkijáró csakugyan befalaztatott. Történt pedig ez akképen, hogy a