Pesti Napló, 1886. október (37. évfolyam, 272-302. szám)
1886-10-01 / 272. szám
272. szám. Budapest, 1886. Péntek, október 1. Szerkesztési iroda: Ferencziek tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal Ferencziek tere, Athenben méptet. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények; a kiadó-hivatalhoz intézendők. Egyes szám 4 kr. Reggeli kiadás, 37. évfolyam, Előfizetési feltételek: A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva. Havonként 1 frt 50 kr. — 3 hónapra 4 frt 50 kr. — 6 hónapra 1 frt. Ha az esti kiadás postai különküldése kívántatik, postabélyegre havonként 1 kr., évnegyedenként 1 forint felülfizetendő. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a »3 Pesti Napló kiadóhivatalába Budapest, Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, küldendők, szám 4 kr. Előfizetési felhívás PESTI NAPLÓOktóber l-sején új évnegyed kezdődvén, arra felhívjuk azon t. előfizetőink figyelmét, kiknek megrendelése szept. végével lejárt. Kérjük az úízelőfizetés minél előbbi megtételét, hogy a lapot, az esemény gazdag időben, fennakadás nélkül küldhessük. A Pesti Napló a legolcsóbb nagy poltikai napilap. Előfizetési árak:A Pesti Napló megjelen naponkint kétszer, hétfőn reggel rendkívüli számot ad ki. Évnegyedre ............... 4 frt 50 kr. Egy nőnapra ............... 1 „ 50 „ 8BF* Az előfizetések Budapestre, a Pesti Napló kiadóhivatalába (Ferencziek tere, Athenaeum-épület) legczélszerűbben postai utalványnyal küldhetők. Ha az esti kiadás postai különküldése kívántatik, a bélyegre havonkint 35 kv, évnegyedenkint 1 forint felülfizetendő. A Pesti Napló szerk. s kiadóhivatala. A külügyi vita. A magyar képviselőház tegnapi ülése magára fogja vonni egész Európa figyelmét. Nemcsak a kérdéseknél fogva, melyek tárgyaltattak, hanem azon komolyságnál fogva is, melylyel tárgyaltattak. A tegnapi vita után a külügyi kormányzat czéljai és törekvései iránt maradhat és marad is elég homály. De ami a magyar közvélemény érzékét s óhajtását illeti, úgy a bolgár eseményekre, mint az orosz szövetségre nézve, az iránt semmi kétség és semmi homály fenn nem maradhat. Meglepő, mondhatni imponáló az az egyértelműség, melylyel különböző pártállásokból a tegnapi ülés szónokai, Horváth Boldizsár, Irányi Dániel, gróf Apponyi Albert és Szilágyi Dezső nyilatkoztak. Senki sem tekintette a dolgot pártkérdésnek és a pártszenvedélynek egyetlen egy hangja sem vegyült a vitába. Maga Tisza Kálmán is, aki rendszerint éles és vagdalkozó szokott lenni, annyira ment az önmegtagadásban, hogy kijelenté, miszerint »nincs eset, hogy ilyen kérdések csak ennyire is vitattassanak, mint ma nálunk történt, de én szeretem, hogy történt, bár a felszólalások ellenem irányultak. Mi tehát a helyzet, mely a tegnapi vitából visszatükröződik? Ez a kérdés. Ez volt a czélja minden interpelláló szónoknak s erre nézve volt kötelessége felvilágosításokat adni a kormány elnökének. A felvilágosítások, a dolog természeténél fogva, nem mehettek túl a diplomáciában kikerülhetetlen óvatosság korlátain. Az ily felvilágosítások csak azért és oly módon adatnak, hogy azokból valami sejthető legyen, de határozottan semmi se lehessen konstatálható. Az ily felvilágosításokból ki lehet találni a valóságot, de azt nem szabad akkor sem kitálalni. Az ily felvilágosítások pozitív tartalma csak addig mehet, hogy mi nem fog történni, de arra nézve soha sem szólhat, hogy mi fog történni? Ezeket azért bocsátjuk előre, nehogy túlkövetelőknek tűnjünk föl a miniszterelnök válaszával szemben. De bármennyire ne legyünk is túlkövetelők, egyet mindenesetre megkövetelünk és megkövetelhetünk: azt, hogy ha a kormány nem is mondja meg mindazt, ami igaz, de az, amit megmond, az igaz legyen. Mert amennyire elismerjük a diplomácia jogát egy bizonyos határig a hallgatásban, oly kevéssé ismerünk el bármily jogot a czélzatos felültetésben. S hozzáteszszük még, hogy a kormány külügyi nyilatkozataival szemben kétszeresen óvatosnak kell lennünk a boszniai deklarácziók ideje és tapasztalatai óta. A miniszterelnök által adott felvilágosításokat, az interpellálók közül, egyik sem igyekezett az egyéni bizalmatlanság szemüvegén keresztül vizsgálni. Ez adott kiváló súlyt a kritikának s különösen a gróf Apponyi Albert kritikájának. Gróf Apponyi a miniszterelnök válaszának mindkét konkrét állítását egyszerűen tudomásul vette, épp úgy nem vonta kétségbe a jóhiszeműséget a külpolitika irányzatának jellemzésére nézve sem. Ez az irányzat, úgy amint azt Tisza Kálmán jellemezte, ugyanaz, amit Apponyi is kontemplál és hirdet. Csakhogy a tények, melyek a Balkánfélszigeten az utóbbi hónapok alatt fölmerültek, egyenesen ellentétben állnak a miniszterelnök által vázolt külpolitikai irányzattal. Ezt konstatálta Apponyi s ebből vonta le a következtetéseket. S e következtetések közt legnagyobb fontosságú az, hogy vagy helytelen alapra volt fektetve kezdettől fogva a német szövetség, vagy helyes alapokon nyugodott, de később vontatott el. E dilemma elől a kormány ki nem térhet. Magának Apponyinak egyéni nézete az, hogy a német szövetség eleinte helyes alapokon nyugodott, (és ez elismerés Andrássynak, aki azt megkötötte) de külügyi kormányunk vonta el e helyes alapokat, mikor az orosz szövetségbe beleegyezett. Tehát ebben Apponyi bizalmatlanságot fejez ki a jelenlegi külpolitika iránt. Apponyi súlyt fektet a német szövetségre, de nem kívánja azt természetellenes viszonyok közt látni. Nem kívánja Németországot, a béke fentartásának céljából, oly közvetítő gyanánt szemlélni, aki folyton csak mi ránk gyakoroljon nyomást, Oroszországra pedig nem. Ami a bolgár eseményeket illeti, azon konkrét kijelentések után, melyeket a miniszterelnök tett, Apponyi nem vádolja a külügyi kormányt közvetlen közreműködéssel, de mindenesetre szemére lobbantja az ügyetlenséget és erélytelenséget, melyet a bolgár válsággal szemben tanúsított. A higgadtság, nagy lucziditás és az átgondoltság, melyekkel Apponyi e kritikai fejtegetéseket, többször fűszerezve azt frappáns szellemességgel, előadta, a legnagyobb mértékben megragadta és lekötötte az egész házat s még a többség soraiban is gyakran találkozott hangos helyesléssel. Horváth Boldizsár ékesen előadott fejtegetéseiben kiválóan érdekes volt az a rész, melyben feltüntette, hogy a békére való törekvésnek azon alakja, mely külpolitikánkat jellemzi, a legnagyobb mértékben demoralizál és többet árt egy vesztett háborúnál. Ő is örömmel fogadta volna a miniszterelnök nyilatkozatait, ha azok a lefolyt tényekkel összhangban állanának. De nem állanak s épp azért a miniszterelnök válaszának napirendretűzését kérte. Nem azt mondta, hogy tudomásul nem veszi, hanem azt, hogy a kételyek tisztázása szempontjából tárgyaltatni kívánja. Ezt a formulát használta aztán, Iványit sem véve ki, valamenynyi szónok. Ami arra mutat, hogy senki sem akarta a kérdéseket Tisza személye ellen kihegyezni, mert a kérdések oly fontosak s Magyarország jövőjére nézve oly életbevágók, hogy félre kell tenni minden pártérdeket és egyéni érzelmet. S nem vélünk csalódni, ha azt hiszszük, hogy Tisza Kálmán, ha komolyan akarja érvényesíteni befolyását a külügyekre, a tegnapi ülés tartalmából és szelleméből határozottan nagy erkölcsi erőt meríthetett. A miniszterelnök nyilatkozataival szemben a kételyek és aggályok tolmácsolásában legmesszebb ment Irányi s a miniszterelnök válaszának legtetszetősebb alakját találta ki Szilágyi Dezső. Szilágyi Dezső felszólalásának fő érdekessége, a szépen kidolgozott részleteken kívül, az volt, hogy majdnem egész nyíltsággal ráczélozott arra, hogy a külügyi politikában fordulatnak kellett beállani s hogy a miniszterelnök nyilatkozatai, melyekkel a külpolitika irányzatát jellemző s melyek a lefolyt eseményekkel (mint ezt Szilágyi is beismerte) nem állanak összhangban, nem a múltra vonatkozhatnak, hanem a jövőre. Nem akarunk ellentmondani Szilágyi Dezsőnek, sőt örvendenénk, ha igaza lenne. De felfogására nem mondhatunk egyebet, csak azt, hogy vedereme. Külügyi kormányzatunknak azonban látnia kell, hogy a jelenleg domináló kérdésekben Magyarország nincs megoszolva, hanem egy nézeten van; s hogy ezt az egyértelmű nemzeti érzést és akaratot sem kijátszani, sem ignorálni nem lehet. Szeretjük hinni, hogy magának Tisza Kálmánnak is sokkal jobb taktikai érzéke van,hogysem ezzel ne számolna s magát vak eszközként fölhasználni engedné oly czélokra, melyek a tegnap kifejezett nemzeti akarattal ellenkeznek. A horvát ügyek tárgyában a magyar országgyűlés által kiküldött regnikoláris deputáczió — amint értesülünk — október elején ülést tart, amelyen határozni fog az előadó renuncziumtervezete iránt, mire aztán a horvát tartománygyűlés küldöttségével való közös tanácskozások következnek. A képviselőház közlekedési bizottsága gróf Bánffy Béla elnöklete alatt tartott tegnapi ülésében Darányi Ignácz indítványára felkérte elnökét, hogy báró Kemény Gábor volt közlekedési miniszter előtt fejezze ki a bizottság sajnálatát, miniszteri tárczájától való megválása fölött. Ezután tárgyalás alá vézetett a külföldi vasutak üzleteszközeinek lefoglalás alól mentesítésére vonatkozó törvényjavaslat, mely változatlanul elfogadtatott. Kaulbars tábornok viselt dolgairól a Pester Lloyd ezeket közli: Élénk figyelemmel kíséri az egész czivilizált Európa azt a harczot, melyet a régensség és a szófiai kormány Bulgária önállóságáért és függetlenségéért Oroszországgal szemben folytat. Kaulbars tábornoknak már fellépése is alaposan elpusztította azokat a reményeket és illúziókat, melyeket itt-ott és leginkább Szófiában e diplomata megjelenéséhez fűztek. A tábornok követeléseiben sokkal továbbra megy összes elődeinél, ami mindenesetre kapott utasításainak rovására írandó, de a forma kérdésében sem engedékenyebb vagy előzékenyebb, mint Neklindov úr, ki Szófiában valóságos emberirtó hírében állt. Kaulbars tábornok a szófiai kormánynyal parancsoló hangon tudatja utasításait a nélkül, hogy ezt a kormányt egyáltalában elismerné. Maga a jegyzék, melylyel küldetése megerősíttetik, nem a »bolgár külügyminiszterhez,« hanem »Monsieur Nacsevicshez« van czimezve. Küldetését oly kevéssé tartja diplomácziainak és oly kevés tiszteletet tanúsít a kormánynyal szemben, melylyel érintkeznie kell, hogy programmját és követeléseit nyílt utcán hirdeti, mielőtt az illetékes személyiségeket erről illő módon értesítette volna. Meglehet, hogy eme, a diplomácziai érintkezésben eddigelé szokatlan módszerrel demonstrálni akart a mellett, hogy küldetése nem a kormánynak, hanem a népnek szól, de miféle néphez fordult ? Bulgáriának Oroszországhoz való viszonyára vonatkozó oktató nézeteit az országaihoz, egy cseh serfőzőhöz intézte, ki természetesen oroszbarát és a Zankov-párt híve. Azok közt, kik a tábornok üdvözlésére elibe kocsiztak, egy hölgy is volt, ki a czár küldöttének megjelenése fölött való örömének beszédben adott kifejezést, mely azzal a magvas mondattal végződött, hogy »a gaz régenseken és minisztereken kívül« minden bolgár ember hódolattal viselkedik Oroszország iránt. Kaulbars tábornok egész komolyan köszönte meg e hölgynek jóindulatát, biztosítva őt arról, hogy szavai »amint azok egy igaz bolgár nő szivéből fakadnak, nem fog nyomaték nélkül maradni.« Szerencsétlenségre azonban ez az igaz bolgár nő orosz, ki Pétervár környékéről való és csak rövid idő óta neje egy szófiai bolgár mérnöknek. Azok számára, kik az események komolysága felett még nem vesztették el egészen jókedvüket, ez az epizód néhány napon át mulattató társalgásra adott okot. Londonból jelentik szept. 27-iki kelettel. Az ír események menetéről O’Connor, ir parlamenti tag, így nyilatkozott: Hiszem és remélem, hogy a dolgok békésebb fejlődést fognak venni, mintsem az ír államtitkárnak az alsóházban tett legutóbbi fenyegető nyilatkozata után várná az ember. Okunk van hinni, hogy a kormány írországi közegei útján a birtokosokat bérlőikkel szemben a legnagyobb engedékenységre fogja bírni úgy, hogy a bérlők tömeges kiutasítása, melytől annyit tartanak, valószínűleg el fog maradni. Újabb erőszakos politikának nem lehet kilátása a sikerre. Az ír bérlők az utóbbi öt év küzdelmeiben ismerni és becsülni tanulták a teljesületlen követelésekkel szemben tanúsított egyesült ellenállás becsét és erejét. Ez ellenállás nagyságát egy sir Redvers Buller nem képes megmérni s Buller jobban meg fog róla győződni, mint bárki más. Különös értékkel bír reánk nézve az a körülmény, hogy Walsh és Croke érsekek vezetése alatt az összes papság a legteljesebben egyetért. Ezelőtt a katholikus pap meglehetős rossz helyzetben volt. Védelmébe fogta a bérlőket s akár börtönbe is vettette magát, pedig mikor kiszabadult, kettőt kellett tapasztalnia: azt, hogy szabadságát visszanyerte s azt, hogy állását elveszítette. Ez most a dublini érsek, Mac Cabes halálával megváltozott. Az egész papság pártunkon van, míg programmunkat helyesnek ismeri el. Azt hiszszük tehát, hogy a kormány, ha a bérlők segélyezéséről szóló javaslatot el is vetette, azok után a tapasztalatok után, melyeket Írországban az utóbbi időben tett, oda fog hatni, hogy a birtokosokat a legnagyobb engedékenységre bírja. Sokkal harcziasabb hangon van tartva az a levél, melyet Parnell intézett az amerikai nemzeti liga újonan választott elnökéhez, Fitzgeraldhoz s melyben újabb pénz küldését kéri, hogy az ir mozgalmakat tovább is békés mederben tarthassa. A bérlők segélyezéséről szóló javaslat elvetése — úgymond — s az ir államtitkár rosszul leplezett fenyegetései azt bizonyítják, hogy az angol kormány és az ir birtokosok egyesült erővel szándékoznak a bérlők kiirtásához fogni. S én sietek önnel e veszélyt tudatni. Amerikai földijeinknek kötelessége minden olyan törekvést meghiúsítani, mely nemzetünk kiirtását czélozza. Amennyiben bennünket anyagilag és erkölcsileg segélyben részesítenek, a gyöngéket fogják védeni elnyomóik ellen, vigaszt fognak nyújtani a kiutasítottaknak kétségbeesésükben és megadják nekünk a módot, hogy békés úton vívjuk ki czéljainkat. Parnell tehát pénzt kér az amerikai írektől, hogy a bérlőmozgalmat tovább folytathassa. Hír szerint a nemzeti liga legújabb sakkbúzása abban áll, hogy az angol birtokok bérlőit felszólítják, hogy állapítsák meg maguk között azt a bérösszeget, melyet fizetni képesek, úgy hogy a nemzeti liga e szerint a saját vállairól a bérlőkre gördíti a munka oroszlánrészét. Pedig ezalatt a kiutasítások s ennek folytán a zavarok egyre folynak. A Hir szerint lord Salisbury tervezett utazása közben Freydinet-t is meg fogja látogatni, hogy vele a Hebridák és Egyiptom vitás kérdéseire vonatkozólag személyesen konferáljon. E találkozástól kedvező eredményeket várnak. A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. A műcsarnokból. (Őszi kiállítás). Első sorozat. A magyar szalon ma megnyílt. Tekintélye már meg van állapítva. Évek hangya-szorgalma teremtette azt meg, melynek érdeme egyaránt a képzőművészeti társulaté s a magyar művészeké ! Ma, hogy a közoktatásügyi minisztérium két nagy aranyérem jutalmat is alapított, egyet a hazai s egyet a külföldi művészek számára, egy lépéssel még inkább közeledett a külföldi szalonok színvonalához. Most, az év végén, mintegy az egész év művészi eredményeit találjuk itt együtt, nemcsak hazai festőink tehetségeinek fejlődését tanulmányozhatjuk, hanem a külföldi modern festészeti iskolák és irányok számottevő neveivel is bő alkalmunk nyílik megismerkedni. Szerencsés egybevegyítésével találkozunk a legkülönbözőbb művészi hatásoknak, mi nagy változatosságával eredményezi, hogy daczára a művek jelentékeny számának, figyelmünk az újabb és újabb hatásokkal szemben folyton megtartja frisseségét. A közélet számtalan fárasztó és elkedvetlenítő kérdése között tehát megnyílt a csarnok ismét, hol hoszszabb ideig, mintegy oda menekülve, a művészet tiszta és ragyogó légkörét élvezhetjük. A számok talán leginkább fognak bennünket általánosságban tájékoztatni. Az egész kiállításon látható 102 művésztől 184 mű. Ezek közül 52, tehát felénél több, magyar művész, még kedvezőbb pedig az arány műveik számát tekintve, amennyiben összesen 105 magyar mű van kiállítva, úgy hogy mondhatni, miszerint hazai jellegét e tekintetben is megőrizte a kiállítás. Ezen kívül vannak képek 8 franczia, 18 belga, 10 osztrák, 7 német, 5 olasz és két norvég festőről. Hazai művészetük közül Munkácsy, Benczúr s a szobrászok jelentékeny része távol vannak. Ami a látszat ellenére is kedvező körülménynek mondható. Bizonyára mindannyian nagyszabású s hosszabb időt, talán éveket igénybe vevő művészeti alkotásokkal vannak elfoglalva. Nagy vásznak nem igen kerültek ki hazai festőink ecsetje alól, ami azt mutatja, hogy a művészi termelés még mindig nem áll arányban a vásárlással; nem mernek festőink egészen nagy szabású művekbe fogni, mert kétes, akad e költségeiknek is megtérítője. Mindamellett, mint már a fentebb jelzett szám is sejteti, régibb és különösen fiatalabb festőink egész gárdája vesz részt az összes tárlat mostani I-fő sorozatán, így Aggházy Gyula, Balló Ede, Barabás Miklós, Basch Gyula, Bihari Sándor, Brodszky Sándor, Burger Lajos, Büttner Helén, Csányi Gizella, Ebner Lajos, Egerváry Ágost, Giehsz Alfons, Grósz Béla, Györök Leo, Herzl Kornél, Heverdle Ferencz, Jókai Róza, Kardos Gyula, Kegyes József, Kéméndy Jenő, Klimkovics Ferencz, Konek Ida, Kovács László, Ligeti Antal, Madarász Viktor, Margitay Tihamér, Maszák Hugóné, báró Mednyánszky László, Mesterházy Kálmán, Mészöly Géza, Molnár József, Pap Henrik, Peske Géza, Rózsay Emil, Somogyi Dániel, Skuteczky Domokos, Spányi Béla, Stettka Gyula, Strobl Alajos, Szász Gyula, Szécsi Antal, Szirmai Antal, Tahi Antal, Telepy Károly, Than Mór, Tornai Gyula, Ujváry Ignácz, Vajda Zsigmond, Vastagh Géza, Vastagh György, Vecsei Tivadarné és Vörös Erzsi. A képek és szobrok között van több első rangú alkotás s számos igazán szép kép, van természetesen néhány, az emberi és művészi ízlés tévelygéseit illusztráló mű is. Érdekes még, hogy mint a fentebbi sorozatból is látni, ezúttal hat magyar művésznő szerepel a tárlaton. A magyar művészek alkotásairól szólva, mindjárt ki is jelenthetjük, hogy ezúttal az elsőség Bihari Sándoré, kinek képe a Biró előtt és a Víziszony, annyira életteljes és igazi magyar zamata alkotás, amelyeket csak Munkácsy e fajú művei múlnak felül. Technikája és színezése még itt-ott fejlődésre vár, de rajza és koncepcziója, a mozdulatok természetessége s alakjainak belső lélektani élete művészi tökélynek. Humora oly megkapó, hogy képei előtt egyszerre a jó magyar pórnép közé képzelve magunkat, mosolyogva állunk meg s alig tudunk tőle megválni. A biró előtt játszódik le az első jelenet. Az előtte való este széles jókedve lehetett a legénynek s a czigány vagy nem jól húzta, vagy nem azt a nótát húzta, a melyik neki tetszett volna, vagy hogy egyáltalán nem akart ingyen muzsikálni. Elég az hozzá, hogy a legény kézibe vágott a bandának, s mielőtt ablakon, ajtón, kerítésen keresztül elmenekülhettek volna, hát egy némelyiknek a feje lyukadt be, a másik meg belesántult, de ami a fő, a prímásnak a hegedűje pozdorjává törött. Éppen domború melle hasadt szét, ami úgy megdugatja magában az édes bús nótákat , csak a karcsú nyaka maradt meg, hogy legyen a czigánynak mit szorongatni. Látni való, hogy faluhelyen aztán meg czigánynak nem bolondság a dolog, mert a szegény hozzá van szokva a veréshez, ahol betörték, ott begyógyul, de »a hegedi, a hegedi, kérem a lássan!« mondhatja a prímás, aki háta megött a még négy tagból álló bandával ott áll a helységháza közepén, hogy elégtételt kérjen a birótól. A biró egy őszbe borult tisztes parasztember, félig visszafordulva az asztaltól, fogadja a panaszt, meglátszik az arczán, hogy meg kell őrizni a tekintélyt, de hogy ő is közelebb áll a mosolygáshoz. Az asztal túlsó végétől hosszúszárú pipájával éppen most kel föl a jegyző, ő már nem tartóztatja magát, hanem derült mosolygással fogadja a bandát. A szoba hátterében hosszú falóczán ül a kisbiró, a háttérben áll még egy cselédleány s a nyitva maradt ajtón éppen most fordul ki egy tőről metszett magyar menyecske, miközben ő is jóízűen mosolyogva fordul vissza. Ezeken kívül, a kép második fő s talán legkitűnőbb alakja maga a bűnös, a kék mándlis legény, aki ott áll a szoba közepén, a czigányokkal egy sorban. Hatalmas megtermett szál legény, pelyhedző bajuszszal. Meglátszik rajta, hogy már katona is lehetett, egyenesen, nyugodtan áll ott, nem vág bele a primás panaszába, várja míg reá kerül a sor. Hanem arczában van valami utánozhatatlan hunczut mosolygás , ahogy a czigányokat méregeti, lehet hogy most ő is rendkívül komikusnak találja a helyzetet. Két roppant kezét leeresztve, ártatlanul összetéve tartja. Egy pillantás e kezekre, megmagyarázza a czigányok veszedelmét s látni való, hogy kis ujjának egy mozdulata elég volt a szerencsétlen hegedűt összemorzsolni. Szinte előre látni való a legény arczán a furfangos felelet, amit a vádra adni fog. Ugyan eszébe jut-e neki azt mondani, hogy attól a sok zokogó bús nótától hasadt meg a hegedű szíve, nem pedig ő bántotta. — A gondolatnál és a koncepcziónál csak az alakok életteljessége a megragadóbb. Minden egyes alak élő típus, igaz eleven s életteljes minden alakja, mintha csak ott élnénk mi is közöttük. Bihari másik képe, a Víziszony, bírja az elsőnek minden előnyét, csakhogy talán még kedvesebb, mert a család belső életéből van merítve. Az egyszerű parasztszobában, melynek csupasz falain egy-egy szög s egy árván lógó tarisznya tűnik fel, a szoba közepén egy nagy teknőt, mely székekre van felállítva, három asszony vesz körül s a teknő közepén ott áll teljes mezítelenül egy kis honpolgár, aki iszonyodik a víztől s ordít iszonyúan nekiveresedve, az édesanyja azonban máris belemártja kezét a vízbe, hogy megkezdje a mosdatást. A másik két asszony mosolyogva nézi a derült jelenetet, legtöbb öröm látszik az öreg asszonyon, akinek talán unokája lesz a sikongató kisfiú. A tájképfestők közül Mesterházy Kálmán Balatoni részlet czímen kedves tájat mutat be, melynek vibráló, gyönyörű vizi távlata különösen megkapó. Mednyánszky László báró, igazi tájképfestőművész az istenek kegyéből, mint mondani szokás. Egyik képe egy zuzmozásos őszi erdei táj, a másik zimankós téli időben az újpesti kikötő egy része. Mindkettő messze látszó vibráló háttérrel pompás levegővel s megkapó hangulattal bír, szinte borzong az ember a zimankó láttára. Nem mondható azonban hasonló dicséret Spányi Béláról, sőt Őszi reggelét határozottan a nem sikerült képek közé kell soroznunk. Az ő ecsetje sokkal többre képes; ez unalomig ismételt vízben ácsorgó tehenek, forszírozott zöld füvek, sások és gályák nem képesek többé hatást teremteni. Még spenótba is hallatlan az a zöld szín, ami e képen fa gyanánt szerepel. Than Mór nagyobb szabású történeti képet fest, melyen III. András király leánya, az Árpád-ház utolsó ivadéka, kolostorba vonul. Kíséretében van Trencséni Csák Máté is. Sajátságos sima modora, még különben szép színei mellett is, nem képes hatást teremteni. Mindenesetre érdekes, hogy e nagynevű művészünk, kinek a fresco terén nem egy emlékszerű alkotást köszönünk, ezen a téren nem képes nagyobb sikert fölmutatni. Jókai Róza Dolce farmiente-je eddig legnagyobb képe. Igen sok tanulmány, művészi fölfogás és színérzék van benne, festője határozottan nagy reményekre jogosít, akit még a történelmi festészet terén is örömmel látnánk próbálkozni. Vörös Erzsi Alvó nője sok tanulmánynyal készült, de a test helyzete folytán alakult skurzók anynyira túlhajtottak, hogy a mezítelen test festésében különben elért eredmények elvesznek. Vastagh Géza egy patakparton ácsorgó kacsatársaságot fest igen kedvesen. Mindannyi részt látszik venni a csacsogásban, miközben esetlen kecses mozdulataik nagy megfigyelésre valló tanulmánynyal vannak visszaadva. Kegyes József egy parasztleányt festett igen jó színekkel, az a czime, hogy: Valamit súgok magának, hanem a súgás helyett a lány fütyül. Persze, így a hatás elmarad. Szirmai Antal Keresztelés után czím alatt nagyobb szabású képet fest. A jelenet a kosztümökből ítélve, a XVI-ik század valamelyik fejedelmi udvarában játszik. A dúsan megrakott asztal mellett ül a boldog, szép ifjú szőke asszony, ölébe tartva a gyönyörű kis kékszemű pólyás gyermeket. Előtte szintén szép ifjú és dúsgazdag öltönyű nő hajol a csecsemő fölé, a szék háta mögött pedig egy lovag udvarol, a háttérben több alak áll. A szőke anya nagy bravúrral van festve, a színek igen szépek s gazdag képzeletre valló drapériák vannak alkalmazva. Egyike a kiállítás legkiválóbb képeinek. Kéméndi Jenő Én czimü képe, melyen egy urat ostromol négy-öt hölgy, túlságosan sima. Obsitosában azonban, hol egy huszár udvaról egy parasztleánynak, már sokkal jobb után jár s modorában örvendetes haladás észlelhető. Ebner Lajos húsvéti körmenetet fest nagyobb arányú vászonra. Magyar falusi életteljes alakok egész gyűjteménye e kép. Mindegyiken van valami jellemző. Mai számunkhoz fél év melléklet van csatolva. A tegnapi ülés. A magyar képviselőház tegnap tartotta egyik legnevezetesebb ülését. Erre a néhány órára Magyarország fővárosában volt a politikai súlypont, ide volt irányozva a művelt világ figyelme, itt keresett kielégítést kíváncsiságának az európai sajtó, nagy érdeklődéssel várva, hogy mit rejt az a lepel, mely eddig eltakarta a diplomáczia titkait az avatatlan szemek előtt. Magyarország miniszterelnöke volt hivatva ezt a leplet egy pillanatra fellebbenteni. Minden szem tehát ide volt irányozva a Sándorutczai palotára, hogy résen legyen, amikor bekövetkezik az a várva-várt momentum, amidőn egy pillanatra betekinthetünk majd abba a csodálatos gépezetbe, mely nemzetek, világrészek sorsát intézi, mely háborúkat okozhat és békét szilárdíthat, mely erőssé teheti a gyöngét, megbéníthatja az óriást, a diplomáczia gépezetébe, ebbe a rejtélyes masinába, mely némán, zajtalanul és mégis majdnem mindig teljes gőzzel dolgozik. Hisz hetek óta egyebet sem hallani, mint hogy a Ballplaczon nagy az izgatottság, Bismarck szobájában még éjfél után is gyertya világ égett, török politikai körökben nagy idegesség uralkodik, a bolgár minisztertanácsok hetek óta meg sem szűntek. S e sok izgalomnak, idegességnek és nagy tevékenységnek, mindennek eredete a diplomácziai gépezetében lelhető fel. Lehet-e ezek után csodálni, hogy néhány nap óta mi, a magyar főváros, voltunk a czivilizált világ érdeklődésének központja, hogy egész tegnap délig északról, keletről, délről és nyugatról, szóval Európa minden tájékáról, elfojtott lélegzettel lesték, hogy mit mond majd Tisza Kálmán. Déli 12 órára volt kitűzve a miniszterelnök válasza, de a közönségnek hosszú volt a terminus és kívánságát az által igyekezett csillapítani, hogy már reggeli 9 órakor ott nyüzsgött a Sándor-utczában, le egész az Eszterházy-utczáig, várva a kapuk kinyitását. Jegy kellett mindenkinek, jegyet kért mindenki. Valóságos roham volt az, melyet a karzati közönség egy része intézett a ház ellen. A háznak már rég nem volt annyi látogatója, mint a tegnapi ülés alkalmával. A folyosókon melyek különben csak déltájban élénkülnek meg, ezúttal már az ülés elején is nagy volt a sürgés-forgás. A képviselők, kik közül alig hiányzott egy is, kisebb-nagyobb csoportokban fel s alá sétálva, állva vagy ülve társalogtak, vitatkoztak. Tág tere volt a diskussziónak, egyenlő fegyverekkel folyhatott a vita, mert hiszen informálva senki sem volt. A diplomácziai gépezet némasága ráragadt a miniszterelnökre is abban a pillanatban, midőn legalább látszólag a beavatottak sorába lépett. Senki sem tudta, hogy a miniszterelnök mit fog _ * -