Pesti Napló, 1887. március (38. évfolyam, 59-89. szám)
1887-03-01 / 59. szám
59. szám, Szerkesztési iroda: Ferencziek-tere, Athenäenm-épfi 1 et. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadóhivatal: Ferencziek-tere, Athenäen m-ég fizet. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények, a kiadó-hivatalhoz intézendők. Egyes szám 4 kr. 38. évi folyam. Budapest, 1887. Kedd, márczius 1. Előfizetési feltételek: A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva. Havonként 1 frt 50 kr. — 3 hónapra 4 frt 50 kr. — 3 hónapra 9 frt. Ha az esti kiadás postai különküldése kívántatik, postabélyegre havonként 35 kr., évnegyedenként 1 forint felülfizetendő. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a »Festi VS Napló« kiadóhivatalába Budapest, Ferencziek tere, Athenaeum-épület, küldendők. Egyes szám 4 kr. Reggeli kiadás. Előfizetési felhívás PESTI NAPLÓMárczius 1-sejére új előfizetést hirdetünk lapunkra. A Pesti Napló a legolcsóbb nagy politikai napilap. Előfizetési árak : (a Pesti Napló megjelen naponkint kétszer, hétfőn reggel rendkívüli kiadásban.) Egy hónapra............................ 1 frt 50 kr. Évnegyedre ............................ 4 frt 50 kr. SA* Az előfizetések Budapestre, a Pesti Napló kiadóhivatalába (Ferencziek tere Athenaeum-épület) legczélszerűbben postai utalványnyal küldhetők. Ha az esti kiadás postai küilönkfldése kívántatik, a bélyegre havonkint 35 kr., évnegyedenkint 1 forint felülfizetendő. A Pesti Napló szerk. s kiadóhivatala. A választások: »A kormánynak minden szabad;« ez a hatalom főelve. »A többségnek mindig igaza van;« ez a majoritások főelve. »Az országgyűlés felett nincs törvény;« ez jelezi parlamentünk főelvét. Mindebből következik, hogy Magyarországon a Tisza-kormány a szabadelvű pártnak privilégiumot adott a választási visszaélésekre, melyet jövőre is fentartani szándékszik. A választások igazolásánál ez a szabály és gyakorlat: »a bűnök és büntetések felett maguk a bűnösök ítélnek.« Az eredmény is bizonyos és tapasztalatilag konstatálható: mindenki felmentetik s valamennyi választás igazoltatik. Kár vizsgálatot kérni és pénzt rá kiadni, a többség a legkevésbbé lelkiismeretes párttagot küldi ki, hogy a kollega ügyében a vizsgálatot megejtse, ez egy csomó okmányt összeszed, melyek egymásnak gondosan ellentmondanak, ezekből referál s az iratok alapján a bíráló bizottság többsége bizonyítékok hiánya miatt meghozza a felmentő ítéletet, melynek nincs appellátása. Ha pedig valaki a rendes bíróságok előtt bűnvádi keresettel támadja meg a választásoknál hivatalos hatalommal visszaélőket, három év telik le a vádhatározatig s már a második választás is meglesz, mielőtt az elsőnek bűnei felett jogérvényes ítélet hozatott volna, mint ezt a honfi perek bizonyítják. A választásokra a kormánypártnak van pénze és tízezer hivatalos kortese és szabadsága azt tenni, amit akar, mert jelöltjeinek és korteseinek a büntetlenség garantíroztatik. A választók összeírásától kezdve a választás igazolásáig minden eljárás a kormány közegei és pártja kezében van. A minisztertől a bakterig mindenki korteskedik a kormánypárti jelöltek érdekében minden illő és illetlen, törvényes és törvénytelen eszközzel és módon. S mikor az uj kormánypárti többség megvan, a miniszterelnök kijelenti, hogy őt a nemzet többségének bizalma ötödször is fényesen megtisztelte s a közvélemény alkotmányos nyilatkozattal őt bízta meg újra az ország kormányzásával. A nemzetnek lehetetlen másként választani, mint ahogy a kormány elibe szabja, s ezt nevezik szabad választásnak. Csoda, hogy még ellenzék létezik ez országban a parlamenten belül. Valódi alkotmányosság tiszta és szabad választások nélkül abszurdum. De ezt a kormány is állítja. Igen, ez éppen a farizeizmus. Vagy taktika, ha e szó jobban tetszik. Tagadni nem tagadhatja a kormány a választási visszaéléseket, miután az egész országban fényes nappal követtetnek el, hogy a vak is látja. Törvény is van róluk, mely a papíron igen szigorú. E törvény végrehajtója a kormány. Farkas őrzi a nyájat, ígéri tehát a kormány, hogy új törvényt hoz a választási visszaélések ellen. Nem volna erre szükség, ha az első becsületesen végrehajtatnék. De mit ér két törvény, ha egyik sem foganatosíttatik ? Ezelőtt törvény nélkül is voltak szabad választások. Rómában nem kellett törvény az apagyilkosok ellen, Magyarországon a szabadság méregkeverői ellen tilalom nem kellett, most pedig törvény törvényt ér és nem ér semmit. Mert minek a törvény, hol nincs bíró? Tisza a választási visszaélések ellen megígéri a törvényt, de megtagadja a bírót. A kúriai bíráskodás neki nem kell, neki házszabályok kellenek. Kész módosítani az eljárást, mely szerint a többség ítéljen az ellenzéki panaszok s a kormánypárti képviselők mandátuma felett. De hogyan? Az új törvény ki fogja mondani, hogy aki a választási szabadsággal visszaélt, elvesztheti szavazó jogát, egész kerület is megfosztható képviselő választási jogának gyakorlásától évekre. Helyes. Applikálni fogják e törvényt a házszabályok ! A házszabályok a többség. A többség a kormány. A visszaéléseket főleg elkövetik nálunk: a kormány, ennek közegei, a kormánypárt, ennek jelöltjei és kortesei. Az új törvény szigorát érezteti kormánypárt az ellenzékkel, amikor úgy akarja s enyhíti a saját emberei ellenében, mint neki tetszik. Ez a jogegyenlőség mostanában a Tisza Kálmán minisztersége alatt: a törvény egyforma, csakhogy a kormánypártnak nem szól, mert ez maga határoz a minisztérium meghallgatásával felette, hogy aláveti-e magát a törvénynek, vagy sem? Vannak bűnösök, kik önként jelentkeznek, hogy büntettessenek, vannak, kik magukat ítélik halálra, de politikai pártról, többségről, Tisza Kálmánról, választások után ily lelkiismeretességet feltenni nem vagyunk elég naivak. Maradunk a mellett, hogy a kúriai bíráskodást sürgetjük. Hiába sürgetjük, Tisza kimondotta, hogy ezt meg nem adja. Ezzel bevallotta, hogy a választási viszszaéléseket megszüntetni komolyan nem is akarja. Választási szabadságot akar — de csak magának. A delegáczióktól — mint a Pol. Korr. Bécsből jelenti — összesen 521/2 milliónyi hitel engedélyezését fogja a közös kormány kérni. Ebből körülbelül 24—25 millió esik azokra a beszerzésekre, melyeket a közös hadügyminisztérium részben (mint A PESTI NAPLÓFÁMÁJA. ARANYFÜST. — Regény. — 38 Irta: WOHL STEFANIE, III. KÖNYV. Excelsior! XXIV. Fejezet. Áz egyéniség, kit Simbinszky herczeg sajátos udvariasságával »vén pergamens«-nek keresztelt el, Filoména grófné volt, kinek ez idei első nagy estélyére robogott másnap a sok fényes fogat az Andrássyut felé. Filoména grófné termei azon hírben álltak hogy még zsöllyeik is ásítanak, óráik pedig nem ütnek, hanem hortyognak. Mindazáltal mégis mindenkitörte magát meghívói után, mert Filoména grófné estélyein ott nem lenni annyi volt, mint bevallani, hogy az ember nem tartozik a »créme de la créme«-hez, az arisztokráczia ama dupla kivonatához, melynek tagjai nemcsak a góthai zseb-Pantheonban diszlenek, de még azon más, beavatatlanok előtt felette titokszerű tulajdonságokkal is bírnak, melyek állást biztosítanak a szoczietásban. Filoména szentekt küszöbét át nem lépték sem mágnásnőkké vált polgárleányok vagy színésznők, sem ama nagy fényt kifejtő s befolyásos hivatalt viselő kétes hirű házaspárok, minek manapság minden főváros szalonjaiban megfordulnak, sem pedig faluról újonan beköltözött szerény jövedelmű főrangú családok, még ha ez utóbbiak rokonai voltak is. A legtöbb, amit e fajta rokonaiért megtett, az volt, hogy meghívót szerzett nekik az udvarhoz. — Menjenek el az udvari bálba, •— monda boszosan. — Olyan dicsőséget látnak abban, ha ott lehetnek, hogy semmibe sem veszik, ha magamhoz nem hívom őket, így legalább megszabadulok tőlük. De saját fivérének nejével, ki még hozzá Szentendrei Károlyné, az egy általánosan kedvelt egyéniség neje volt, nem bánhatott igy el, annál kevésbbé, miután ezen általa annyira kifogásolt hölgyecskét a múlt télen párisi legitimista körökben kitüntető szívélyességgel fogadták. S igy egyszerre csak megváltozott Liza irányában és legmelegebb pártolóinak sorába lépett. — De eher Charles — mondogatta egy idő óta — mindig szörnyen hóbortos volt, mit házasságával is bebizonyított. De ezzel aztán szerencsésen járt. Sógornőm a világ legbájosabb teremtése és a mellett a megtestesült distinkczió, a megközelíthetetlen feddhetetlenség mintaképe! Ha t. i. polgári születésű nőkről volt szó, Fill grófné felette nagy súlyt fektetett a feddhetetlenségre, melyet saját körében nem kutatott túl szigorúan. Mintha az erényt afféle póttulajdonságnak tekintette volna, mit a tiszta kékvér szükség esetében nélkülözhetővé tesz. Ma este ugyancsak nem lehetett Fili grófné termeire ráfogni, hogy unalmasak, sőt Simbinszky gonoszul megjegyezte, hogy zsöllyeiket egyszer nem ásítanak, hanem tátott szájjal várják a hallatlan eseményt, az órák pedig bámulatukban megálltak. Erre különben már az is okot szolgáltatott, hogy az aranyifjúság majdnem teljes számban megjelent, mi csakugyan hallatlan esemény volt, a mennyiben Zátonyi grófnak máskor neje estélyeire egyenként kellett öszszefogdosnia az urakat a kaszinóban. Fili grófné természetesen a legtávolabbról sem gyanította e váratlan férfibőség valódi okát, hanem azt Alain főherczegnek és nejének tulajdonitá, kik megjelenésüket megígérték. — Liza grófné premiere-jére jöttünk el, — monda Simbinszky mentegetődzve, midőn Mária ittléte fölötti csodálkozásában összecsapta kezeit. Mária elnevette magát. — Ne oly hangosan — susogott óvatosan legyezője mögül. — Jaj magának, ha Fili tante meghallja. Már úgyis dühös, hogy Liza oly soká várat magára. És azután a jó tante azt hiszi, hogy maguk Alain ő fensége miatt jöttek el. — Je ne m’en moque pas mai! — motyogott Simbinszky, Derecskéi Blanche felé tartva. A szép Blanche a chandinessek kék szalagjával átkötött,igen mélyen kivágott fekete ruhában egy oldaldiványon trónolt, míg nővére Georgine, mint rendesen, a szomszéd teremben a komtesszek között igyekezett helyet foglalni és mint rendesen, egyes egyedül maradt. Megjelenésére a leányok mind meglepő szolidaritással szétfutottak az »öreg komtesz« mellől, ki aztán azzal boszulta meg magát, hogy elhódította tőlük még azokat a kisfiukat is, kik e rendszerint férfiszűk termekben a fiatal leányoknál udvarló számba mennek. Blanche az asszonyoknál odabenn nem járt sokkal jobban, mint Georgine a leányoknál. Az ő kortársai már többnyire leányaikat vitték és meg nem bocsájthatták neki, hogy még ma is olyan üde, mintha az egész idő alatt jégben hütve tartogatta volna magát. A fiatal asszonyok meg éppen azt találták, hogy nem közidéjök való, azonfelül pedig hallatlan dolgot enged meg magának azzal, hogy még most is tetszeni mer az uraknak. Mert mi tagadás benne — az uraknak tetszett. Ez este is egész dandysereggel volt körülvéve, mely jókat kaczagott csípős megjegyzésein, azokon a felette mulatságos, csipős megjegyzéseken, melyeknek a rossz világ — azaz legjobb barátnői szerint, népszerűségét köszönhette. — Nézze, hogy ülnek ott egymás mellett — súgott oda Simbinszkynek, midőn ez hozzálépett. — Tyran Ella Elepi Muncsival, Mecserszkyné Déri Tivadarral és Zenóbia a kis Rudival. Nem-e megindító ? Három pár Tristan és Isolde. A férjeikből kiállítást kellene rendezni. — Tu l’a voulu George Dandin! — dúdolt Simbinszky, bajuszát pödörve. E perezben az első teremben élénk mozgalom támadt. — A főherczeg! — kiáltá Blanche felugorva. De nem a főherczeg volt, hanem Liza, kinek megjelenése általános feltűnést keltett. Most is úgy volt felöltözve, ahogy senki sem öltözködik: aranycsillámos narancsszín atlaszba, sötétzölddel bélelt hosszú uszálylyal. Az ujjatlan ruha vállszalagjait két smaragd gyík helyettesítette, mig fürtös haja igen magas spanyol fésűvel volt feltűzve, melyen aranyfiligrán pálezikákon kilencz nagy smaragd csillogott, mint egy páva rezgő koronája. — Diantre! Ilyet még nem láttam! — kiáltott fel Simbinszky, Blanchenak a legfesztelenebbül hátat fordítva és Lizához közeledve, ki olyan fejbólintással fogadta, mintha rég megunta volna a herczegeket. Az asszonyok nagylelkűen elhatározták, hogy Lizát ezen első nagyjelentőségű fellépése alkalmával bátorítani fogják. De rendkívüli meglepetésükre erre nem találtak alkalmat. A fiatal asszony, férjétől követve, egyenesen a terem központjához közeledett és a szoczietás legkiválóbb hölgyei közé, Mária mellé ült, az ajtókban és ablakokban körülálló hölgyek nem csekély megdöbbenésére. Fili grófné termeinek ezen szerényebb látogatói, évek alatt sem avanckrozhattak oda, hova Liza mintegy Isten kegyelméből, mindjárt első percben maga helyezte magát. Mielőtt a társaság még elhatározhatta volna, ügyetlenségnek vagy szemtelenségnek tudja-e be Liza magaviseletét, megérkeztek a fenségek és ezzel a fentebbi kérdés mindenkorra el lett törülve a programmról. Mert a főherczegi pár alig vette észre Mária mellett Lizát, midőn mindketten a legszívélyesebben emlékeztek meg arról, hogy már Baden- Badenban találkoztak. Sőt Alain főherczeg legalább fél órát szentelt Lizának, ki oly könnyed fesztelenséggel társalgott vele, mintha soha egyebet nem tett volna, mint főherczegeket mulattatni. — Hogy mertél így felültetni! — mondá Filomena, fenséges vendégeinek távozta után félrevonva Lizát. — S én, aki már-már be akartalak mutatni. — Nem képzeltem, hogy még emlékezni fognak reám — felelé a fiatalasszony közönyösen. — De legalább megmondhattad volna, hogy már be vagy mutatva, hisz majdnem blamiroztál. — Nem fektettem reá olyan nagy súlyt, — és Liza vállat vonva fordult el a meglepetéstől csaknem kővé meredő sógornőjétől. Tíz perczcel később kaczagva beszélte el ezt a társalgását Szelényinek, ki későn jött és most ügyesen csúszott Simbinszky helyére, ki egy perczre felkelt Liza mellől s visszatérve, a miniszter láttára udvariasan eltűnt. A fiatal asszony pompásan utánozta Filoména elszörnyűködését, azon kegyelethiány fölött, mit Liza az ő boszantására fitogtatott. — S ha meggondolom — folytatá, alig birva szóhoz jutni a kaczagástól — hogy egy hét óta mindennap Mária nyakára járt, hogy tanakodjék vele, mit feleljen ha a főherczegnő azt találná kérdezni — milyen születésű vagyok ?! Szelényi mióta belépett, folyton csodálkozva nézte a fiatal asszonyt. Liza csakúgy ragyogott a jókedvtől és rendesen oly megvető hallgatagságban lezárt ajkai egyetlenegy perczig nem szüneteltek. Csevegett, kacsagott, sajátszerű, hévteljes izgatottsággal, míg szemei olykor saját szép alakján, fedetlen karjain futottak végig, s mintegy önszépségétől ittasulva, összerezzent. Egyszerre aztán megakadt. Észrevette, Szelényi mily meglepett, átható tekintettel vizsgálja arczát. Elpirult és legyezőjét maga elé tartva: — Ne nézz úgy reám! Mit nézesz rajtam? kiáltá zavarodottan. Szelényi csendesen nevetett. (Folyt, köv.) egy 16 milliót már eszközölt, részben pedig eszközölni fog. A hitelnek az a része, mely csak a két kormány külön felelőssége mellett ezután költhető el, összesen 28 milliót tesz ki. Az osztrák delegáció költségvetési bizottsága, mint halljuk, a mind a három közös miniszter által jegyzett kormányjavaslatot már szerdán megtartandó ülésében veszi tárgyalás alá. Tisza miniszterelnök tegnap huzamosabb ideig konferált Kánoky gr. külügyminiszterrel. Jacobini bibornok, mint jelentettük, tegnap délben Rómában meghalt. Jacobini Lajos 1832-ben született Genzanóban, Albano közelében. Sarja volt a Romagna egy tekintélyes nemesi családjának, melynek számos tagja állt a pápai államban magas politikai és közigazgatási szolgálatban, így nagybátyja, Jacobini Kamilló, IX. Pius pápának volt közmunkaminisztere s mint ilyen a nagyszerű aricciai vízvezetéket létesítette. Jacobini Lajos theológiai és államtudományi tanulmányait a Collegium Romanumban végezte s utána mindjárt Franchi alatt a pápai államtitkárság szolgálatába lépett. Tíz évi tevékenység alatt itt kitűnő diplomácziai iskolán ment keresztül, többnyire konkordátumi ügyekkel volt elfoglalva s a legtöbb külföldi hatalommal való politikai viszonyt alaposan megismerte. E szolgálati idő alatt san giovannii kanonokká neveztetett a lateráni egyháznál, mely a következő büszke czimet viseli: »Urbis et orbis omnium ecclesiarum caput et mater«. (Róma s az egész földkerekség öszszes egyházainak feje és anyja.) A propaganda keleti osztályában való rövid tevékenység után 1869-ben a vatikáni zsinat másodtitkárjává lett kinevezve s itt, mint műveit, szellemes diplomata általános elismerést aratott. 1874. márczius havában Bécsbe ment, mint nunczius. Róma diplomácziájának történetében ritka, sőt mondhatni, hallatlan eset volt, hogy ily kiváló s nagyjelentőségű állásra ily aránylag fiatal kanonokot szemeljenek ki. A pápa, hogy a nagyjelentőségű álláshoz megkivántató rangja legyen, czimzetes thesszalonikai prelátussá és érsekké nevezte ki Az osztrák konkordátum épp abban az időben került szakadásra s nem csekély volt a feladat a korszellem rohamos liberális áramlatában az egyháznak s a pápaságnak mindazt megmenteni, amit éppen megmenteni lehetett. A simulékony diplomata sok szerencsével közvetített állam és egyház közt, és szolgálatai épp úgy hasznára váltak az akkori kultuszminisztériumnak (Stremayr), mint a Kúriának. Jacobininak Bécsben csakhamar általános tekintélyt sikerült szereznie : a társaságban rendkívül szeretetreméltó, jóakaró s szívélyes modorával , diplomácziai körökben éles itélőtehetségével s kollegiális, barátságos lényével, Rómában pedig rendkívül szorgalmával. Jacobini gyakran nagyon kimerítő tudósításokat szeretett Rómába küldeni s e tudósítások a pápa különös figyelmében részesültek. Jacobini ugyanis értette, mint kell tudósításai iránt érdeklődést kelteni, különböző politikai kérdéseket megindítani s a Kúriánál kieszközölni, hogy a legfontosabb tárgyalásokat reá bízza. Elevensége, buzgalma, lankadhatlansága sikert aratott. Nem sok idő múlva nemcsak a bécsi nuncziátus teendőit végezte, de kezeiben az egész pápai diplomáczia fonalait egyesítette s a tárgyalásokat egész Európában ő vezette. Nem volt többé csak bécsi nunczius, de a Kúria diplomatája egész Európában, így Jacobini tárgyalásokat folytatott Oroszországgal, a katholikus egyház s Oroszország közt fennálló ellentétek kiegyenlítése czéljából. Továbbá figyelemben részesítette a Balkán-államokat, midőn monarchiánk keleti politikájának kifejtése a katholikus propagandára kedvezőnek látszott. Ő vezette a tárgyalásokat, melyek később már államtitkárságának idejében arra a kedvező eredményre vezettek, hogy Montenegróval létre jött a konkordátum. A konkordátumra vonatkozó tárgyalások kedvező eredménye után Jacobini bíbornokká lett kinevezve. Jellemző Jacobini egész lényére, hogy Bismarck, kivel a gasteini találkozás alkalmával gyakrabban érintkezett, őt a »szeretetre méltó Jacobini«-nak szokta nevezni. A Róma és Berlin közti kulturharczban Jacobini bíbornok gyakran közvetített szerencsésen és ügyesen s hivatott férfinak bizonyult arra, hogy a szigorú s mégis békeszerető XIII. Leo intenczióinak eleget tegyen. Még sokkal nagyobb és döntőbb befolyásra tett szert Jacobini 1880 óta, mely év október havában a pápa őt sajátkezű levéllel hívta meg Nina bíbornok helyébe az államtitkári állásba. Tevékenysége az egyház-politikai ügyek élén a legújabb kor történetéhez tartozik. Tudvalevő mily nehéz, bonyolult helyzetet talált hivatalba lépte alkalmával s hasonlókép ismeretes, mint sikerült a kitűnő tehetségű államférfinak az ügyeket úgy vezetni, hogy a mai, mindkét részről kielégítőnek mondható eredményre jussanak. A delegácziók. Ma nyílik meg a delegácziók rendkívüli ülésszaka. A monarchia két felének áldozatkészsége, mely legutóbb a parlamentben nyilvánult, most a delegácziókban fogja folytatását nyerni. Ötvenkét és fél milliót követelnek tőlük, egy rész már el van költve, a másik bizonyos eshetőségekre tartatik fenn, de egyik is, másik is olyan, melyet, mihelyt a közös kormány a monarchia legfőbb érdekei védelmére mélhatlanul szükségesnek mondja, bajos megtagadni. Ki vállalhatná el a felelősséget oly intézkedések meghiúsításáért, melyektől, mint azok állítják, kikre a közvetlen felelősség hárul, Ausztria-Magyarország biztonsága függ? A tekintetek, melyeknek a magyar ellenzék a hét és fél milliomos hitel megszavazásakor oly ékesszóló kifejezést adott, most sem igen mellőzhetők s még a kívánt összeg leszállítása körül is bajos vitázni a hadügyminiszterrel, ki azt mondja, hogy ez a »monarchia védelmére« okvetlenül szükséges. Az aggodalmak, melyeket a delegácziók összehívásának első híre a közvéleményben keltett, kétségkívül ma, megnyitásuk napján, sem oszlottak el teljesen. A politikai helyzet bizonytalan most is, Oroszország végczéljait homály borítja, a bolgár kérdés semmivel sem haladt előre békés megoldása felé. Van tehát ok a nyugtalanságra, de azért tagadhatlan, hogy az a nézet, mintha monarchiánk közvetlenül háború küszöbén állana, immár kevésbbé általános. Mindenesetre igazuk van azoknak, kik azt mondják, hogy ellenségeink sem éghetnek valami nagyon a harczvágytól, mihelyt időt engednek, hogy befejezzük öszszes hadikészülődéseinket, kiegészítsük készleteinket, szervezzük a népfölkelést, szóval lehetőleg tökéletesítsük önvédelmünk rendszerét. Mióta a német választási vihar lezajlott, az officiózus fenyegetések sem tesznek többé olyan mély benyomást, mint azelőtt. Nem akarjuk félreismerni ama tény nagy erkölcsi jelentőségét, hogy ellenségeink teljesen harczkésznek tudják a monarchiát. Kétségkívül ez a tudat is hozzájárulhat a béke fentartásához. Úgy látszik azonban, mégsem ez az egyedül döntő mozzanat. Nagyobb mértékben befolyásolhatja ellenségeink magaviseletét az, hogy nem érzik magukat elég erőseknek arra, hogy a keleti kérdés eldöntését a kard élére bízzák. Mindezzel azonban nem akarjuk a helyzetet békésebbnek feltüntetni, mint a minő. De konstatálnunk kell, hogy a delegácziók megnyitása nem fokozta a harczias aggodalmakat. A közös hadügyminisztertől függ, hogy felvilágosításaival lehetőleg tisztázza a helyzetet s annyi bizonyos, hogy csupán hangulatcsinálás kedvéért nem lesz szüksége sötétebb színekhez folyamodni. A kért hitel megszavazása efféle fogások nélkül is megtörténhetik, sőt azt hiszszük, annál simábban megtörténik, minél kielégítőbbek lesznek a közös kormány felvilágosításai. Önvédelmi czélokra, egy külellenesség visszautasítására Magyarország minden áldozatra kész, de csak azon legvégső esetben, ha a becsületes béke máskép fenn nem tartható. A háború bármilyen kalandos ezéiért, mint eddig, úgy ezután sem fog bennünket lelkesíteni. De még nagyobb ellenszenvet keltene valami újabb okkupáczió, bármilyen csábító alakba akarnák burkolni. Pedig sajnosan kell konstatálnunk, hogy minél inkább szaporodnak a kételyek egy orosz háború közvetlen veszélyei iránt, annál jobban fokozódik az aggodalom, hogy a monarchia népeinek áldozatkészsége ismét az okkupáczionális politikára fog értékesíttetni. Ma az aggodalom komolyabb, jogosultabb, mint az orosz háborútól való félelem. Pétervárott sem igen tartják még elérkezettnek az időt a leszámolásra Ausztria-Magyarországgal s ott is könnyen túlsúlyra vergődhetik az új megalkuvás, az osztozás eszméje, mi a monarchiát pillanatnyilag megóvhatja ugyan a háború csapásától, de jövőjét sokkal nagyobb mértékben fenyegetné, mint bármilyen önvédelmi harcz, melyben a nemzetek lelkesedése csodákat művelhet a trón és a haza érdekében. ORSZÁGGYŰLÉS: A képviselőház ülése február 28-án. I. A képviselőház mai ülésének legérdekesebb tárgyát a miniszterelnök és Apponyi Albert gr. felszólalásai képezték a választási visszaélések megszüntetése tárgyában. E felszólalásokat alantabb egész terjedelmükben közöljük. Az ülés elején Polónyi Gréza indokolta a tőzsdebíróság illetékességi körének korlátozása iránt benyújtott indítványát, melyet az igazságügyminiszter ellenző felszólalása után a ház tárgyalásra ki nem tűzött. N. Esti lapunkban közöltük azon tárgyalás folyamát, mely Poonyi Gézának a tőzsdebiróság illetékességi körének korlátozása tekintetében benyújtott indítványának napirendre tűzése tárgyában folyt. Ezután Dániel Ernő előadó részletes indokolása után észrevétel nélkül elfogadtatott az 1885-ki XVII. törvényczikk által a Ludovika Akadémiának kiépítésére engedélyezett 400,000 forintnyi költségfedezetnek 40,000 forintnyi szaporítása tárgyában beadott törvényjavaslat. Széchenyi Pál gr. közgazdasági miniszter felelve Uray Szilárdnak, az új kereskedelmi minisztériumi palotaépítésénél előfordult állítólagos visszaélésekre vonatkozó interpellácziójára, kijelenti, hogy amint Olay megtette interpelláczióját, a palotaépítést ellenőrző nem érdekelt bizottság tagjai azonnal vizsgálatot ejtettek meg s e vizsgálatból, amelyről szóló jelentést a miniszter a házzal megismertette, kiderült, hogy a palota építésénél semmiféle visszaélés nem történt s az építkezés semmi tekintetben nem esketik kifogás alá. A jelentést Ybl Miklós és Steindl Imre írták alá Müller Béla középítészeti felügyelővel és Bukovics Gyula művezető építészszel együtt. Olay Szilárd megjegyzi, hogy csupán alkalmat akart adni a miniszternek a kiszivárgott hírek megcáfolására. Tudomásul veszi a választ.