Pesti Napló, 1901. január (52. évfolyam, 1-31. szám)
1901-01-01 / 1. szám
ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre_23 bor. — fi. Félévre___14 » — » Negyedévre 7 * — » Sgv hóra _ 2 * 40» Egyes szám______8 fil. Isidében_________10 » Szerkesztőség: VI., Teréz-körút 21. ÖTVENKETTEDIK ÉVFOLYAM, (1. Szám.) Budapest, 1901. Főszerkesztő: reményi Ambrus. Kedd, január 1. * Kiadóhivatal: VI., Teréz körút 23. Apróhirdetések ára: Egy szó 4 fillér, vastagabb betűvel 8 fll. Hirdetések petit számítással, díjszabás szerint. Megjelen minden nap, ünnep és vasárnap után is. Kérjük azokat a vidéki tisztelt előfizetőinket, kiknek előfizetése december 31-én kkhk, hogy előfizetésüket az illető „ postahivatalnál minél előbb megfijltatni* szíveskedjenek, hogy a lap szétküldésében fennakadás ne,legyen. A XIX. század- Budapest, decept 31. 4 letűnt század, amelynek árjánál állunk, amelynek keretében ta •'' 1 ke- t nyerünk javát ettük meg, viharok és válságok között született s bár elhunytakor a mi földrészünk, a vén Európa csöndes, fiai most is két távoleső földrészen vivtak gyilkos csatát. Vérrel köszöntött be a XIX. század és vérontás, között vett tőlünk búcsút. Amikor megszületett, fatális örökséget hozott magával : a francia forradalmat, amely megbuktatta Európa legrégibb monarkiáját, fenyakoztatta azt a királyt, akinek udvara mintát adott a fejedelmi udvartartásra ; revelált egy szertelenül nagy és originális katona-lángészt, aki páratlanul tudott hadat viselni és államot berendezni. A XIX. századból az első tizenöt év a Napóleon érája. A forradalom a szabadság, egyenlőség és testvériség nevében azért törte össze a Bourbonok trónját, hogy imperátorrá kenjen egy kis tüzértisztet, egy fiskális fiát, aki aztán rövid idő alatt az európai politikai viszonyokat fenekestől fölforgatta. A forradalom anarkiája jól berendezett imperializmussá változott; a respublika kevényezett csapataiból, amelyek mindaddig, amíg Napóleon nem vette a kezébe, ruhátlanok, fegyelmetlenek és fegyvertelenek voltak, olyan hadsereg alakult, amely előtt Európának egyetlen hatalma sem tudott megállani. Az átváltozások lelke, Napóleon, néha egyidőben, máskor rövid egymásutánban hadat viselt egész Európa ellen. Államokat döntött meg és királyságokat teremtett. Elhódította Olaszországot a pápa, az osztrák és a Bourbon szekundo-geniturák kezéről; a pápát fogságban tartotta s majdnem rákényszeríttette, hogy a keresztény világ egyházi trónját Franciaországban üsse föl. Megszüntette a német-római császárságot, amely nyolc századnál hosszabb időn át első méltóság és hatalom volt a dinasztiák hierarchiájában. A háború emelte ki az ismeretlenségből, a kicsinyes polgári viszonyokból, és a háború buktatta meg. Másfél évtizednyi szereplése tömérdek vér- és pénzáldozatába került annak a nemzetnek, amely azért lépett a forradalom útjára, mert már roskadozott a terhek alatt. És az uzurpátor, ahogy a legitim tehetetlenség nevezte Napóleont, hódításaival úgy felforgatta Európa területi és politikai viszonyait, hogy bukása után a szentszövetség esztendőkön át vesződhetett a régi állapotok és viszonyok restaurálásával. Napóleon alkotása azonban, amely bukásával jobbára megsemmisült, nem áll társtalanul a XIX. század történetében. Nem egészen hetven esztendővel utóbb, a második francia császárság bukása árán, támad a német egység, megalakul az első igazán német világbirodalom. A XIX. század két legnagyobb politikai eseménye, igazi két határpontja : I. Napóleon imperializmusa és proklamálása a német császárságnak. A viszonyok alakításában is ez a két esemény volt a legnagyobb jelentőségű. Napóleon imperializmusa nemcsak a francia fegyvereket hordozta meg a diadallal európaszerte; nemcsak lerombolta az ancien-regime minta-monarkiáját; nemcsak egy berendezkedett, megállapodott társadalomnak vetett eget, de elhintett egynéhány olyan eszmét, amely gyökérbe hajtván, természete után vonta maga után a század politikai és társadalmi, anyagi, szellemi és erkölcsi átalakulását. A francia forradalom a szabadság, egyenlőség és testvériség jegyében született, de imperializmusra vezetett, amely nagyon is megnyirbálta a szabadságot s az egyenlőség és a testvériség dogmájából sem valósított meg semmit. Ezek a nemes gondolatok megvalósíthatatlan kimérák , dogmák, amelyeknek az élet formálásában nem jelentősebb a szerepük, mint a zászlóknak a háborúban. Zászló alatt, névleg a zászlóért harcolunk a csatatéren és a politikában , de a zászlónak a valóságban semmi köze sem a háborúhoz, sem ahoz, ami a háborúból következik. Mégis, nem vitathatni, hogy a modern politikai és társadalmi élet megalakulásában a francia forradalom dogmái voltak a csírázó mag, az erjesztő kovász. Az abszolút királyság bukásával megszűntek a kasztok, leomlottak a társadalmi osztályfalak s bár nem lépett a kasztok helyébe az emberek egyenlősége, de az a társadalmi rend, amely a romokon támadt, nem annyira igazságtalan és nem annyira önkényes, mint volt a régi. A forradalom előtt a kontinensen csak abszolút királyságok voltak, még a magyar alkotmány is csak írott malaszt volt a XVIII-ik században, a magyar királyságon és Anglián kívül pedig a XIX-ik század második feléig nincs Európában alkotmányos monarkia. Tehát a francia forradalom, a forradalmi káté szabadságról szóló dogmája dokumentálta az abszolút királyság tarthatatlan voltát. Ekkor támad európaszerte az az áramlat, amely a jogok egy részét a koronától a nemzetnek követeli. Ezen az úton aztán az a szabadság, amelyet a forradalom liberté-nek nevezett, melyet minden embernek korlátlan formában, mint veleszületett, természetes jogot követelt, a jogoknak a korona és nemzet között való aránylagos megosztásával liberalizmussá változott. A liberális érához azonban mégis a forradalom vezetett el s a liberalizmus először Franciaországot hódította meg még az első császárság korában. A császárság bukásával bár restaurálják a régi királyságot, bár az emigrációból visszatér házi tűzhelyéhez a históriai nemesség , de nem támasztja föl sem a régi királyágot, sem a régi osztályos társadalmat. E példa hatása alatt, de még abból az okból is, hogy európaszerte ugyanazok a politikai és társadalmi állapotok voltak, még, amelyek Franciaországot forradalomba sodorták éi a francia királyság restaurálása után a kontinensen mindenütt szükség és kedv támadt a politikai és társadalmi viszonyok reformálására. Olasz földön az a sokszázados aspiráció, amely ábrándja volt a Divina Commedia költőjének, Daniénak és Macchiavellinek, a Principe írójának, amely olykor egy-egy ivadék életén át mélyen szendergett, de a szívekből nem halt ki soha: az egységes és független olasz királyság, életre támad és apró forrongásokkal szakadatlanul izgalomban tartja a szent szövetséget, amely a régi politikai és társadalmi állapotok föntartására alakult Napóleon bukásakor. A németek földjén, a sok apró államocskában,ahol a XIX. század első felében még teljes épségében megvolt a középkor, aho politikában és társadalomban még bizonyos patriarkális zsarnokság uralkodott, két új érzés támad, a faji öntudat s a szabadság vágya. Mi is abban az időtájban láttuk meg, hogy inkább csak papiroson élő alkotmányunk, amelynek megtartására a koronázáskor királyainkat megesketjük, szüle is, avult is; ekkor veszszük észre, ekkor kezdjük érezni, hogy egy század alatt, békés időkben, mennyire megfogyott fajunk, hogy nemzeti nyelvünk és hagyományunk az elenyészés útjára került. Azok a vágyak és indulatok, amelyek 1825-től 1848-ig a pozsonyi diétán falunkért harcoltak: európai vágyak és indulatok, hisz a po Biai számunk 22 oldal.