Pesti Napló, 1903. augusztus (54. évfolyam, 208-237. szám)
1903-08-01 / 208. szám
Budapest, szombat PESTI NAPLÓ, 1903. augusztus 1. 208. szám Tegnapelőtt még csak a rejtélyes tízezer korona eredetét tudakolta a nemzeti fölháborodás, ma már a fiumei kormányzó eszeveszett fölbuzdulásának eredetét tudakolja. Tegnapelőtt még tücsköt-bogarat összekombinálhattak ahitetlen Tamások, ma már vége a romantikus kombinálásnak, ma már a kormányzat egyik tagja, a fiumei kormányzó, a volt horvát bán szoros kollégája, a hédervári gróf intimusa szerepel, mint a gyászos politikai perverzitás részese. Tegnap még gróf Khuen- Héderváry azt hihette, hogy egyszerű vállvonogatással is lerázhatja magáról azt a vádat, hogy Dienes Mártonéknak cinkostársa, mert tegnapelőtt még szinte szertelennek látszott a messzeség a miniszterelnök és a megvesztegetésben házalók közt, de ma ezen a messze után olyan közbeneső stáció akadt, amelyen a mindenre kész nagyúr és a mindenre kapható ügynökök találkozhattak egymással. Ma gróf Szapáry László a megvesztegetést a maga művének vállalta el, és gróf Khuen- Héderváry mégis azt hiszi, hogy ma is olyan magasan áll a mocsár fölött, mint tegnap. Nem, miniszterelnök úr, ma ön nyakig benne van a mocsárban és előbb ki kell belőle kapaszkodnia, hogy kívül lehessen. Ma már a magyar miniszterelnököt nem a Dienes Márton ezresei vádolták, mint tegnapelőtt, hanem az azóta kiderült újabb körülményekből fakadt gyanú, amely mélyen beleivódott a nemzet lelkiismeretébe. Tegnapelőtt a nagyúri semmibevétel még imponálhatott a nagy uraknak és általuk a parlamenti többségnek, de ma már az igazi nagy úr, a nemzeti lelkiismeret lesi, hogy ugyan mit üzen a miniszterelnök, ennek az igazi nagy urnak pedig nem imponál a póz. A póz, amely flegmát mutat, amikor az idegek vibrálnak az izgalomtól, s amely nyugodtságot színlel, amikor a lelkihet tele van indulatos haraggal, jön hozzá... Igaz, hogy kissé hamis volt a nagyária... A zenekarból a vén muzsikusok felnéztek a kólából reá... Az bizonyos, hogy azok észrevették... Azoknak nem lehet egy hamis hangot sem énekelni... A híres primadonna riadt tekintettel nézett körül... Mintha idegen lenne, véletlenül tévedt ide. Rettenetes dolog. Senki sem mert hozzá három lépésnyire közeledni... Ott állt egyedül a kulisszák fülledt atmoszférájában... A szive hangosan dobogott...Végre látta az igazgatót közeledni... — Csókolom kezeit, mindjárt kezdik, vigyázzon, kérem. . —• Hogy ment? — No nem éppen rosszul. Csak vigyázzon, kérem. Most jön a magas. Összeszedte minden erejét. Energiája megkétszereződött. Nem, nem hagyja magát---Majd kivágja a magas dét. Ki is vágta, de fénytelenül, hatástalanul. Azaz... tapsoltak ___még mindig elég zajosan. Más primadonna a felével is beérte volna. De neki az az egyenletes, udvarias taps úgy csengett a fülébe, mint a halálharang. Eh, gondolta, hátha nem is olyan nagy a kudarc. Hátha csak megriadt fantáziája túlozza el. A nagy kettős jelenet után megint egyedül állott a kulisszák között. Halálosan fáradtnak, kimerültnek érezte magát... Nekitámaszkodott egy forgó díszletnek. Egyedül volt ismét. A partnere egy másik énekesnővel társalkodott. Egyszerre csak valami kérges hang szólal meg mögötte. Nem látta, hogy ki beszél de hallotta. " A nemzeti lelkiismeret megiszonyodott azon a hitein, hogy a mindenre kész új kormányzat megveszi pénzen a népképviseletet, megveszi pénzen: a népet, az utcát, a sajtót, a közvélemény és nemzeti akarat minden szószólóját, a kormányzat mestere pedig nem érdemesíti a parlamentet arra, hogy megmagyarázza neki : milyen oktalan, tárgytalan az az iszonyat. Akadtak olyanok, akik még ennek is ujongtak és az erő öntudatát látták benne. Hát erő-e a rossz lelkiismeret, vagy erő-e az a tehetetlenség, amely csak azért nem mozdul meg, mert rösteli a kapkodást? Erő-e a vakmerőség, amely mögött csakis erőszakosságra való hajlandóság és mesterkedésre való készség van? Erő-e a vakság, amelynek áldozata csak azért megy neki mindennek, mert nem látja azt, amit ki kell kerülnie? Erő-e a szókimondástól való rémüldöző óvatosság, erő-e a politikai perverzitásra való fogékonyság? Voltak zsarnokok, akik csak a tehetetlenség törvénye alapján ülhettek népek, nemzetek nyakán. Gróf Khuen-Héderváry is közéjük tartozik. A szerencse fia az is, akinek a körülmények folytán sikerül brutálisnak, energikusnak lenni, mikor pedig maga minden izében, tehetetlen és tehetségtelen. A szerencse elkapatja: mindenhez hozzá mer fogni, semmitől sem riad vissza, mindenre vállalkozik, semmitől sem irtózik. Mert bízik a szerencséjében és hisz a nyomában kullogóknak s a lábainál heverőknek, akik tehetségnek és erőnek mondják a szerencséjét. Hát sohasem gondol arra, hogy az erkölcsi igazságszolgáltatás talán van olyan erős elem, mint a szerencse? Csak késik, mint a mennykő, amelynek előbb össze kell gyülemlenie a levegő villamosságából. A forróságban érlelődik lecsapó villámmá. Nem érez-e rettenetes melegséget a budai bán? Nem érzi-e a kétségbeesett magyar nemzet indulatának, szégyenének tikkasztó melegségét? Nem értette-e meg azt a parlamenti jelenetet, amikor az egész ellenzék ujongva köszöntötte Kossuth Ferencet, amiért azt proklamálta, hogy a nemzeti szégyen új helyzetet teremtett, olyant, amely a békepártot is a végletekig menő harcra készteti? És nem értette-e meg a saját pártjának magatartását e jelenet alatt? Ez a párt úgy hallgatta Kossuth kijelentését, mint aki hallgatag igazat ad neki. Ö, a szabadelvű párt nagy része megértette, hogy mit jelent az az új helyzet! Megértette orcapirulással, mélységes röstelkedéssel. Csak még azt nem tudja, hogy vájjon neki is észre kell-e vennie az uj helyzetadta szükségességeket? Hogy a többségelv szentsége fedezhetné az uj kormányzati taktika rettenetességét, s hogy nem kötelessége-e neki, hogy szemet hunyva, nagyot, nagyon nagyot, nagyon mélyet nyelve, e mellett az elv mellett kitartva, mocsarakon is keresztülgázoljon?. A tegnap fanatikus párt ma deprimáltan bámult maga elé. Bámult A semmiségbe. Egy szót várt a miniszterelnöktől, s ez az egy szó elmaradt. A forróság pedig még tikkasztóbb lett: miniszterelnök úr, a szégyen is égeti most ezt a nemzetet! Tornyosul a zivatar jellegzete. Hiába a hirtelen kitűzött villámhárító, mert ennek a zivatarnak villáma is, viharja is, földindulása is van. Valamennyi rombol, de valamennyi tisztit is. — Hallottad, hogy énekelt ma ez a primadonna ? — Hallottam. — Mint a macska. Gyalázatos nyávogás.. . Elvesztette a hangját... Kámpesz... Két díszítő beszélgetett. A primadonna óvatosan áthajolt és megnézte őket. Olyan becsületes, jó képe volt mind a kettőnek... Ezek nem hazudnak... Hitt nekik... Előadás után gyorsan átöltözött és sietett haza. A szobaleány várta. •— Parancsol fürdőt? ■— Nem, utazunk. — Hová? — Haza. — Mikor? — Még ma éjjel. — Mi történt? — Semmi. Elvesztettem a hanyomat. A szobaleány ijedten felsikoltott: — Jézus Mária! A primadonna mosolyogni igyekezett. — Nono, fiam, hát olyan rettenetes baj az? Látod, neked sohasem volt hangod, s mégis élsz, talán boldogabban, mint én... Siess, csomagolj, majd segítek. — De hát miért nem holnap? A primadonna arcára halálos szomorúság ült ki. — Holnap? Ah, édesem, holnap az újságok nekrológot fognak írni rólam... Úgy fognak károgni fölöttem, mint a varjak.... Ez kellemetlen muzsika... Siessünk... Nem akarom hallani... , Budapest, július 31. Bocsánatkérésre ítélt ellenzéki képviselők. A képviselőház mentelmi bizottsága ma délelőtt kilenc órakor Perczel Dezső elnöklésével folytatólag tárgyalta azoknak az ellenzéki képviselőknek a mentelmi ügyét, akik a július huszonkilencediki ülésen az elnöki dobogó körül dulakodtak. Elsősorban Fáy Istvánt hallgatták ki, aki beismerte, hogy ő tényleg azzal a szándékkal volt, hogy széttépi az indítványt. Szurmán György és Lengyel Zoltán jelentéktelen kijelentéseket tettek, Pozsgay Miklós beismerte, hogy ő használta azt a kifejezést az elnökre: «az elnököt ki kell húzni a székből). Ráth Endre is hasonlóan vallott. Nessi Pál azért rohant föl az elnöki emelvényre, hogy a miniszterelnök becsempészett iratát széttépje. Kijelentette, hogy ha az irat királyi kézirat lett volna, azt sem kiméri Nessi kihallgatása után Smialovszky Valéria került a sor, aki azonban nem lévén jelen, az elnök az ülést délután újból hat órára halasztotta. Délután hat órakor a bizottság újból megkezdte a tárgyalást, kihallgatták a hátralevő tanukat és azután Szivák Imre előterjesztette a többség véleményét, amely úgy szól, hogy Rátkay László, Pozsgay Miklós, Hentaller Lajos, Fáy István és Csávolszky Lajos a következő ülésen ünnepiesen kövessék meg a Házat. Az ítéletet véglegesen még nem szövegezték meg. Vele szemben 3ebess Dénes kisebbségi véleményt adott be. H megcáfolt lemondással?. Londonból táviratoztak. Alaptalan a gróf Deym nagykövet lemondásáról szóló hír. A grófnak esze ágában sincs visszavonulni a diplomáciai pályától, de különösen most, Edvárd király bécsi látogatásának idején valószínűtlen gróf Deym lemondása, mert a nagykövet persona gratissima.