Pesti Napló, 1904. augusztus (55. évfolyam, 212-240. szám)
1904-08-01 / 212. szám
2 Budapest, hétfő P 1 ~T 1 NAPLÓ,____________ 1904. augusztus 1. 212. szám Cs t u ból újból jelentették Port-Artur elestét, de ez nem valószínű. Londonban azt hiszik, hogy a külső erődökről lehet szó, amelyek a japániak kezébe kerültek. A mandzsuriai harctérről szintén komoly események hírét várják, mégpedig ezúttal Péterváron. Mai távirataink ezek: London, július 31. A Reuter-ügynökség jelenti Csifuból. Egy idevaló japáni kereskedő egy szavahihető kínaitól azt az értesítést kapta, hogy a japániak Port-Artur előtt, az Aranyszarv kivételével az összes állásokat elfoglalták, miközben mindkét fél óriási veszteségeket szenvedett. Bár az orosz hírszerző iroda tagadja, hogy Port- Artur elesett volna, mégis hiszi, hogy a japániak erősen előrenyomultak. Másrészről kínaiak, akik Port-Arturt pénteken hagyták el, azt a hírt terjesztik tovább is, hogy a japániak a várost beveték. A bombázás, amely kedden kezdődött, csak pénteken csökkent, amikor a japániak az utolsó erődítményeket is megrohanták. Fetervár, július 31. (Hivatalos.) Szaharov tábornoknak a vezérkarhoz intézett tegnapi keletű távirata jelenti. Ma délig a mandzsuországi hadsereg harcélén mi sem változott. Hadseregünk déli arcvonalával szemben jelentékeny japáni haderők összpontosulnak. 29-én japáni csapat vonult előre dél felől, de csak a Kaicsiantungtól keletre lévő vasúti vonal közelében lévő útszorost szállotta meg. Vinncsen irányában megállapították, hogy ellenséges csapatok vonulnak előre az arcél közepéből és a kahualingi állásunk baloldala felől. Az ellenség előrevonulását, mely portyázás jellegével birt, állásunkból intézett fegyőrr- és ágyutűzzel tartóztatták föl. A londoni követség Oku tábornok egy táviratát közli, amelyben arról tesz jelentést, hogy a japáni hadseregnek Dasicsaora 24-én intézett támadásakor részünkről mintegy öt hadosztály száz ágyúval vett volna részt a küzdelemben és hogy a japániak állásainkra intézett támadás után kiűztek volna bennünket állásainkból Desicsao felé. Valósággal azonban részünkről sokkal kisebb hadsereg ütközött meg. Állásunkat csak ama szándékkal foglaltuk el, hogy az ellenséget feltartóztassuk, nem pedig, hogy nyakasan védekezzünk. A japániak tényleg több támadást intéztek, de azokat este beszüntették, bár a puskatűz késő éjjelig tartott. Állásainkat megtartottuk és csak azért vonultunk ki azokból, mert a parancsnok nem tartotta lehetségesnek, hogy a másikkal küzdelembe bocsátkozhassunk, mivelhogy 16 kilométer kiterjedésű állást kellett neki védelmeznie. Csapatainknak állásaikból való visszavonulása nagy meglepetés volt a japániak számára. London, julius 31. A hivatalos lapnak La p jan bejelentik, hogy Haicsengnél tegnap komoly eseményeket vártak. Frankfurt, július 31. A. «Frankfurter Zeitung» jelenti Tokióból, hogy a vladivosztoki hajóraj visszatér Vladivosztokba. Kopenhága, július 31. Ma délelőtt két orosz torpedónaszád és két nagy gőzhajó vonult át a Nagy-Belten orosz hadilobogó alatt, észak felé hajózva. Ebben a pillanatban hosszas, szivettépő nyöszörgés hallatszott a szomszéd szobából. Benachter Mihály besktett a szobába és a félig nyitott ajtón át láttam, hogy egy ágy fölé hajol és flamand nyelven szókat suttogott, amiket nem értettem. Mire visszajött, a szeme nedves volt a könytől. — Valaki beteg a házban? — kérdeztem. Rázta a fejét és szólt: — Tom van odabenn, nemsokára el fog pusztulni. Értelmetlenül bámultam rá, mire magyarázatképp hozzátette: — Tom az én kutyámba vámőrök rálőttek. Uram, akarod őt látni? Igent bólintottam. Bevezetett a másik szobába, ahol a következőt láttam: Egy nagy sárga kutya, agárféle, de nem igazi, feküdt ott az ágyon takarók közt. Véres volt a jobbfüle. Az egyik lába le volt lőve és csonkja véres vászonba volt pólyáiva. A kutya nyöszörgött, zihált. A nyelve kilógott, a szemét félig lehunyta. Benachter Mihály feléje közeledett és megcsókolta a vonagló állat reszkető orrát. — A gazemberek! A gazemberek! — mondotta. — De még megkeserülik! Visszamentünk az első szobába. A gazda cinkorsót vett elé, a pohárszékről pedigkét nagy poharat, amiket megtöltött piros sörrel. — Mivel Gudulera még várnunk kell, mynheer, — mondotta és székkel kínált meg, — előbb igyunk egy kortyot. Akarsz valamit enni? Csak vajam és kenyerem van. — Köszönöm. Nagyon szívesen iszom egy kortyot. Éhes nem vagyok. — Pipázni nem akarsz? Ez a pipa jó, azt mondhatom, a dohányt pedig nem a fináncoktól kaptam,. Pipára gyújtottunk, a söröspoharak az asztalon álltak. Dewachter Mihály egy ideig hallgatott. A félig nyitott ajtón át Tom nyöszörgése hallatszott. — Ez a kutya, uram, — szólt Dewachter. — el sem hiszed, egészen egyedül jött haza Dunkerqueből, ahol meglőtték, sebes lábbal és két nagy ólomgolyóval a füle mögött. Myngot! Gazemberek azok a fináncok így elbánni egy szegény állattal. De az első fináncnak, akivel találkozom, golyót röpítek az oldalába. Felhajtott egy pohár sört és kiöntötte elém szive bánatát.• Öt évig dolgozott velünk ez az állat. Neked elmondhatom, te nem vagy olyan piszkos finánc. Nekünk az a mesterségünk, hogy csipkét, gyújtót, dohányt csempészünk át Belgiumból Franciaországba. A leány, akit várunk, dohányt fog hozni. Jó kereset, de veszedelmes. — Tom hogyan segített önöknek? — kérdeztem. — Ort állt? — Látszik, uram, hogy nem erről a vidékről való vagy. Nálunk ránevelik a kutyát már kölyökkorában, hogy Belgium és Franciaország közt ide-oda tudjon szaladgálni, később megtanítják, hogy elfusson a fináncok elől. Én például fináncruhát vettem fel olykor magamra és ráijesztettem a kutyára. Valahányszor fináncruhában voltam, mindig verést kapott, így a kutya már messziről elfut, ha zöldnadrágot lát. •— Tehát a kutya viszi a dohányt?— Dohányt, finom vásznat, vagy mást, ami akad. Mynheer, ez a Tom néha megkereste naponta a maga három frankját, mint akármelyik ember. Maguk a fináncok is nevelnek kutyákat abból a célból, hogy a mi kutyáinkat elfogják. De Tómnak jó lába volt és nem félt egyiktől sem. Persze, a golyó sebesebben fut, mint a kutya láb®.. A szomszédból különös, kínos sóhaj hallatszott, Dewachter beszaladt a kutyához.— Nemsokára vége lesz, — szólt, mikor visszatért. ■— Def— kérdeztem — hogy lehettek azok a fináncok olyan kegyetlenek, hogy levágták a kutya egyik lábát? — Ezt azért tették, — szólt Dewachter, — mert jutalmat kapnak érte. Huszonöt vagy harminc frank jár egy ilyen kutyalábért. Szegény Tom ezért jött ma haza három lábon... Lépések hallatszottak az ajtó előtt. — Gudule hazajött, — szólt Dewachter. Egy magas, szőke, félénk leány lépett be, aki bizalmatlan pillantást vetett rám és flamand nyelven néhány szót váltott az atyjával. Mind a ketten átmentek Tom ágyához. Gudule a szomszéd szobában felzokogott. Magam is csaknem kényezni kezdtem. Gudule nemsokára visszajött és letörölte a könyeit. Dewachter követte és szólt hozzám: — Menjünk, uram. Elvezettek Fordlaydba. Egy ideig a dűnéken mentünk keresztül az országútig, amely a faluba vitt. Hallgatag kísérőm mellett jártam és Tomra gondoltam, hogy ágyban feküdt és megsiratták, mint egy embert. Elvonult előttem Tom egész élete. A fiatal kutyakölyköt, amelyet a finánc elkerülésére tanítanak, hogy a hátán a csempészett dohánynyal fusson előlük... Magam elé képzeltem őrült futását a dűnéken. Ellenséges kutyákkal való találkozását. Veszedelmeinek, csatáinak, hadicseleinek egész odisszeáját és végül amint három lábon, véresen hazacammog,, hogy_utoljára még egyszer otthon legyen...« És álmodoztam az állat homályos lelkéről,, amely a mi gyűlöletünket és szeretetünket, a mi bátorságunkat és ravaszságunkat tükrözi vissza. Velünk dolgozik, küzd, szenved,, de nemmagáért,, csak r-t értünk ......................... III ..............IMNM mi | ____________ " TÁVIRATOK. Szakítás a Vatikánnal. Paris, július 31. A hivatalos lap közli a francia kormány és a Vatikán között váltott iratokat a lavali és dijoni püspökök ügyében. Különösen említésreméltó Combes miniszterelnök egy leirata, amelyben Decass a külügyminisztert értesíti, hogy a legközelebb tartandó minisztertanács foglalkozni fog azokkal az intézkedésekkel, amelyek a kormány méltóságának érdekében kívánatosak. Combes miniszterelnök emlést tesz Va melli kardinális egy leiratáról a lavali püspökhöz, melyben ezt különbeni felfüggesztés terhe mellett Rómába hívja. Combes kimutatja, hogy ez a parancs és ez a fenyegetés már ismétlődött A miniszterelnök azt hiszi, hogy ez az eljárás arról az elhatározásról tesz bizonyságot, hogy provokáljanak és hogy a konkordátumot a francia kormány jogainak figyelmen kívül hagyása által felmondják. Elhatároztam, írja Combes miniszterelnök, hogyha ezeket a parancsokat nem vonják vissza, viszonyunkat a szentszékkel meg fogom szakítani. Emntésreméltó továbbá Delcassé külügyminiszter egy távirata, amelyben a francia ügyvivőt megkeresi aziránt, hogy a bíboros államtitkárnak egy jegyzéket adjon át, amely arról szól, hogy tekintettel arra, hogy a szentszék fentartja annak a hatalomnak tudta nélkül tett intézkedését, amely hatalommal konkordátumban áll, Franciaország elhatározta, hogy megszakítja a viszonyt, mely a szentszék akarata folytán immár tárgytalanná vált. A távirat hozzáteszi: Mi a pápai nuncius misszióját immár befejezettnek tekintjük. Pária, julius 31. Lorenzelli pápai nuncius tegnap este titkárja kíséretében Rómába utazott. Pária, julius 31. A radikális és a szociális lapok szerencsét kívánnak Franciaország és a Vatikán közötti viszony megszakításához és azt remélik, hogy a kormány nem fogja magát befolyásoltatok Azt az ígéretet teszik, hogy a szakítást teljes keresztülvitelében támogatni fogják. Az ellenzéki lapok kétkednek, hogy Combes miniszterelnök teljesen szakítani fog és azzal vádolják mindenekelőtt, hogy az a célja, hogy miniszterségét meghosszabbítsa. A «Soleil» rámutat a szerencsétlen következményekre, amelyek beállnak a pápával való szakítás után és csodálkozását fejezi ki, hogy a parlamentet nem hívják össze. Pária, július 31. A «Temps» szóvá teszi Franciaország és a Vatikán szakítását és azt mondja, hogy mndkét részről egyformán meg akarták szakítani a viszonyt. Nem alaptalan az az aggály, hogy a Vatikán elvonja Franciaországnak a Keleten élő katolikusok felett való protektorátusát, de Franciaországot kényszerítették a megtett lépésekre. Előbb vagy utóbb mind a két fél megbánja a szakítást. A «Liberté» azt véli, hogy a Vatikán mit sem veszít a viszony megszakításával, mert az olyan roszszá vált, hogy semmire se lehetett használni. Mi azonban, úgy véli az idézett lap, elvesztjük ama jogunkat, mely bennünket a Keleten lakó keresztények védelmének átruházásával megillet.